2017. november 4., szombat

A vonzás törvénye, 23.rész

Cole egy laza mozdulattal felpattant mellém a pultra, összekulcsolt ujjait az ölébe ejtette. 
- Tulajdonképpen harmadikok lettünk - közölte. 
- Mi? - szaladt össze a szemöldököm értetlenül. 
- A matekversenyen - pontosított, mire leesett, miről is van szó. 
- Ja! Hányból? 
Ezen persze felnevetett. 
- Nem emlékszem, de nem háromból, az biztos. 
- Sere! - került elő Kinsley, Aubree és Eli. 
- Sziasztok! - integettem nekik mosolyogva. 
- Szia, Cage! - köszöntek a lányok. 
- Ki az a Cage? - forgolódtam értetlenül. 
- Ő - mutattak egyszerre Colera. 
A srác felé fordítottam a fejem, majd vissza a lányokra. 
- Ő Cole - jelentettem ki teljes bizonyossággal. 
- Nem, ő Cage. Cage Horan - tájékoztatott Kinsley karbafont kezekkel. 
- Téged Cagenek hívnak? - ugrottam Colenak. 
- Igen. 
- Nekem azt mondtad, Cole vagy! - néztem rá vádlón. 
- Igazából te kérdezted, Cole vagyok e. Én csak helyeseltem - vont vállat, szemében huncut csillogással. 
- Szóval, Cage vagy - értelmeztem a kialakult helyzetet. 
- Így igaz. 
- Akkor mi a frásznak helyeseltél? - röhögtem el magam hitetlenkedve, amin már a lányok is felnevettek. 
- Viccesnek tűnt. Nem találkoztam még olyan lánnyal, aki eltévesztette a nevem - vallotta be mosolyogva. 
Bámulatos volt, mennyire őszintének hatott a kijelentése. Egy leheletnyi nagyképűség vagy beképzeltség sem volt benne. Egyszerűen nem kérkedni akart vele, csupán... Csak elmondta az igazat. Nem látszott rajta, hogy megjátszaná magát, de persze ezt sose lehet tudni. Ugyanakkor sokkal jobb érzésem volt mellette, mint Ace mellett. 
- Tehát Cage – ízlelgettem újdonsült nevét elmerengve.
- Nem tetszik?
- Voltaképpen jobban illik hozzád, mint a Cole – feleltem megelégedve, újabb sörös poharat emelve a számhoz.
- Nem lesz lassan elég? – érdeklődött kedvesen.
- Nem akarsz leitatni? – pislogtam meglepetten.
- Dehogy akarlak. Tudod, még csak a becsiccsentett éneddel találkoztam. Kíváncsivá tettél, milyen az igazi Sere – tűrte egyik elszabadult tincsemet a fölem mögé Cole. Cage. Édes volt, hogy nem nevezett részegnek, holott igazán az voltam.
- Miért nem voltál a héten suliban? – szaladt ki a számon, mondván, hogy találkozhattunk volna józanul is.
- Dolgom akadt – válaszolta, miközben ujjai továbbra is a hajammal játszottak.
- Miféle dolgod? – Valamiért nem tudtam annyiban hagyni.
- Magánéleti dolgok. – Nem tűnt elutasítónak vagy zárkózottnak, úgy éreztem, valami más az oka annak, hogy nem mondja el.
- Miért nem mondod el? – mocorogtam a pulton.
- Mit gondolsz, emlékezni fogsz rám holnap reggel?
Homlokomon összefutottak a ráncok.
- Akkor mondod el, ha erre a kérdésre nemet mondok? – értetlenkedtem azon, hogy nem akarja, hogy emlékezzek.
- Én nem Wilder vagyok, Sere! – nevetett fel Cage jókedvűen. – Én szeretném, hogy emlékezz rám – hagyott alább a mosolya és mélyen a szemembe nézett.
- Nem hiszem, hogy el tudnálak felejteni – ingattam a fejem szórakozottan.
- Nagyon helyes – nyugtázta a dolgot elégedetten. Sehol egy győztes mosoly vagy egy nyertes kacsintás, oldalra billentett fej, ravaszkás vigyor. Igaza volt. Ő tényleg nem Ace volt.



Előző rész:

3 megjegyzés :