Hóesés

2017. december 13., szerda

Váratlan, 81.rész

Apa kivételesen tényleg otthon volt és megtisztelt a jelenlétével, ha már egyszer visszatértem. Biztos titkon azon aggódott, hogy úgy döntök, anyánál maradok. Le se tagadhatta volna, hogy erről árulkodott az arckifejezése. De nem volt baj. Örültem neki. 
Vacsora után, éjfélkor a szobámban ülve töprengtem, vajon, hogyan lesznek a dolgaink Keatonnel ezután. Most, hogy itt vagyunk. Itthon. Ez az egy hét szinte tökéletesen alakult és már most féltem, mikor megy tönkre ez a szép idilli. 
- Mondta már anyád, miért rángatott oda? - kérdezte apa indulatosan. 
- Apa! Fogd vissza magad! - szóltam rá, mire Keaton egy pillanatra felnézett a könyvéből. 
- Nem fogom. Mérges vagyok! 
- Tudom, de ne legyél az. Nincsen semmi baj - nyugtattam. 
- Már hogyne lenne! Ő... - kezdte apa, de nen fejezte be a mondatot, csak hallgatott. 
- Figyelj, apa! Jól érzem magam itt. Hiányzott már a családom másik fele. Ez a lényeg, nem? 
A szemem sarkából láttam, hogy Keaton elégedett arckifejezéss nyugtázta a kijelentésem. 
- Ez a lényeg - ismételte apa halkan. 
- Egyébként anyu nem említette, mi az oka, hogy idehívott. Talán csak látni akart - vélekedtem elgondolkodva. 
- Kavin jól van? - érdeklődött apa. 
- Kamasz - fintorodtam el, mire apa felnevetett. 
- Hát igen, pont abban a korban van, hogy kamasz legyen. - Azon gondolkoztam, hogy évek óta nem beszélgettem ilyen semmiségekről apával. - Azt hiszem, neked ez kimaradt az életedből. 
Apa hangja szomorúan és bűnbánóan csengett. Hát igen, igaza volt. Mikor kamaszkodnom kellett volna, az elhunyt bátyámat gyászoltam és a családommal küzdöttem, költöztem. Illetve èn nem küzdöttem. 
- Én is azt hiszem. De most még hisztizhetek neked, ha szeretnéd - kacsintottam Keatonre, aki még mindig engem figyelt. Csak a szemét forgatta. 
- Nem tudom, szeretném e ezt - hezitált apa. 
- Szerintem nem - ingattam a fejem nevetve. 
- Én is amondó vagyok. Mennem kell, kölyök! – búcsúzkodott apa, nekem pedig boldog mosoly terült szét az arcomon a megszólítás miatt. Jól esett. Sokszor nevezett így, de az utóbbi időben szinte alig.
- Rendben. Szia, apa! 
- Holnap hívlak. 
- Apukád nagyon aggódik – jegyezte meg Keat, mikor letettem a mobilomat.
- Igen. Azt hiszem, attól tart, hogy ha túl jól érzem magam itt, talán itt akarok maradni vagy ilyesmi – feleltem a telefontokomat birizgálva.
- És nem ő az egyetlen. Kizárt, hogy Keaton saját magáról beszélne, mármint, hogy magára értené ezt a kijelentését.
- Miért? – kérdeztem vissza óvatosan, nem bele esve az esetleges csapdába.
- Wyatt állandóan ostromol – tartotta felém a telefonja kijelzőjét, amin SMS-ek és üzenetek rengetege sorakozott.
Wyatt üzenete: Hogy van, Roycy? Nem akarom őt zaklatni.
Wyatt üzenete: Ugye nem marad ott?
Wyatt üzenete: Örülök, hogy jól érzi magát, de remélem, azért még hazajön.
Wyatt üzenete: Tényleg örülök. Fontos, hogy sikerüljön helyrehozni a dolgokat a mamájával.
Wyatt üzenete: Meg, hogy egyenesbe rakja az életét.
Wyatt üzenete: Remélem azért tudja, hogy itt is van egy családja. Otthon.
Wyatt üzenete: Tényleg fontos.
Wyatt üzenete: Hazajön, ugye?
Wyatt üzenete: Hazajöttök, ugye?
Wyatt üzenete: Keat, ha odaköltözöl te is és mindketten ottmaradtok, én is megyek!
Wyatt üzenete: Akkor is megyek, ha te nem mész.
Wyatt üzenete: Viszem Zayt is!
Wyatt üzenete: Máris csomagolok. 


Előző rész:

2 megjegyzés :

  1. Köszönöm ezt a csodás történetét erre mást nem tudnék írni mert nincsenek szavak erre a történetre egyszerűen IMÁDOM ���� mikor lesz a folytatása? ��

    VálaszTörlés