Hóesés

2018. január 9., kedd

Váratlan, 82.rész

Hétfőn, mikor is vissza kellett térnem a suliba, nyöszörögve másztam ki az ágyból és álltam neki készülődni. Elég későn sikerült lefeküdnöm, így meglehetősen álmos és kimerült voltam.
Lucy asszony remek reggelije azonban feldobta a napom elejét, sőt, az még inkább, hogy apa is csatlakozott és majdnem hét egész percig együtt reggeliztünk.
- Elvigyelek, kölyök? - érdeklődött apa.
- Úgy érted, Thomas elvigyen kettőnket? - nevettem el magam.
- Valahogy úgy - dörmögte apa szórakozottan.
- Nem, köszi. Késében vagyok, rohanok - nyomtam ez puszit az arcára és már ott sem voltam.
Mivel tényleg késésben voltam, sietve felkaptam a táskám és kirohantam a házból, ahol azonban beleütköztem a kerítésünket támasztó Keaton Enochba.
- Ki hitte volna, hogy elké… - kezdte, mikor megláttam, de mellé pattantam és hevesen a szájára nyomtam a számat. Egyrészt elhallgattatni akartam, másrészt nagyon is jól esett. Karja a derekam köré fonódott és magához húzott a kerítés takarásában.
- Jó reggelt! - suttogtam, mikor elváltunk egymástól.
- Neked is - mosolyodott el és láttam, ahogy lenyeli a „jobb lenne, hanem késtél volna” megjegyzést, amiért kivételesen hálás is voltam.
- Bocsi, hogy késtem. Elaludtam - szabadkoztam nagyot ásítva, miközben összefontuk ujjainkat és Keaték házának irányába indultunk.
- Úgy látom, nagyon kimerített ez a hazaút - ingatta a fejét Keat huncut mosollyal az arcán.
- Lehet, hogy végig aludtam az utat, de állandóan felébredtem a zötykölődésre! - reklamáltam.
- Szemét kocsi! Volt képe zötykölődni - ironizált Keat, de az egész vicces volt, úgyhogy csak nevettem.
- Hova megyünk? A másik irányba van a suli - jegyeztem meg szórakozottan.
- Na ne mondd, nagyokos.
- Akkor…? - nyújtottam el alaposan a szó végét.
- Eredetileg gyalog terveztem menni, de kocsival nem fogunk elkésni - magyarázta, előkapva a kulcsait kiriasztotta a ház előtt parkoló járgányát, majd kinyitotta előttem az ajtót, én pedig bemásztam az anyós ülésre.
- Bocsi, hogy megfúrtam a terveid. Holnap majd gyalog megyünk - ígértem, mire felém sandított a volán mögül.
- Ki mondta, hogy holnap veled tervezek menni?
- Igazad van. Hibás feltételezés volt - ismertem el nevetve.
- Holnap esni fog - közölte Keaton.
- Szeretek ázni - jelentettem ki fapofával.
- Azért én érted jövök - figyelte mereven az utat.
- Valószínűleg kint fogok ázni, miközben várlak - vigyorogtam.
- Mintha előbb lennél ott, mint én - ingatta a fejét Keaton, de ő is mosolygott.
Bőven időben értünk a sulihoz, így nyugodt tempóban szálltunk ki a kocsiból és indultunk a bejárat irányába.
Mivel a tankönyveim a szekrényemben voltak, Keaton odakísért és épp a szekrénynek dőlve beszélgettünk, mikor Wyatt lépett mellénk.
- Sziasztok! - nyomott egy puszit az arcomra, aztán kezet fogott Keattel.
- Szia, Wy! - mosolyogtam.
- Olvastátok a híreket a monszunról? - érdeklődött.
- Milyen monszun? - röhögtem el magamat hitetlenkedve.
- Állítólag holnap oltári nagy vihar lesz. Lehet, hogy suliba se kell jönni - lelkendezett Wyatt, de hamar elhallgatott, mert az épp arra járó Zay fejbeverte a matekkönyvével.
- Még csak az kéne! - tette csípőre a kezét haragosan.
- Ennyit az esőben való ázásomról - sóhajtottam boldogtalanul.
- Csak kis esőben szeretsz ázni? - pillantott rám Keat, miközben Zay meg Wyatt tovább ölte egymást. Illetve Zay Wyattet.
- Azt nem kedvelem, ha elsodor a szél - hümmögtem, ismét nagyot ásítva.
- Vagy ha félig elsüllyedsz a pocsolyákban - folytatta a gondolatmenetem Keaton, beletrafálva a dolgokba.
- Vagy ha felém repül egy kompletten kicsavart fa - kontráztam.
- Holnap kocsival jövünk - mosolygott rám.
- Már, ha egyáltalán jövünk - hajtottam a vállára a fejem és lehunytam a szemem.


2 megjegyzés :

  1. Nagyon de nagyon szuper a rész �� és imádom ezt is és a többi történetedet is �� egyszerűen csodás és elbűvölő ahogyan írsz nagyon jó �� ez a rész is hűha és wowww ���� mikor jön a kövi rész? ☺☺

    VálaszTörlés