Hétfőn, mikor is vissza kellett térnem a suliba, nyöszörögve másztam ki az ágyból és
álltam neki készülődni. Elég későn sikerült lefeküdnöm, így meglehetősen álmos és kimerült voltam.
Lucy asszony remek reggelije
azonban feldobta a napom elejét, sőt, az még inkább, hogy apa is csatlakozott és majdnem hét egész percig együtt reggeliztünk.
- Elvigyelek, kölyök? - érdeklődött apa.
- Úgy érted, Thomas elvigyen
kettőnket? - nevettem el magam.
- Valahogy úgy - dörmögte apa
szórakozottan.
- Nem, köszi. Késében vagyok,
rohanok - nyomtam ez puszit az arcára és már ott sem voltam.
Mivel tényleg késésben voltam,
sietve felkaptam a táskám és kirohantam a házból, ahol azonban beleütköztem a
kerítésünket támasztó Keaton Enochba.
- Ki hitte volna, hogy elké… -
kezdte, mikor megláttam, de mellé pattantam és hevesen a szájára nyomtam a
számat. Egyrészt elhallgattatni akartam, másrészt nagyon is jól esett. Karja a
derekam köré fonódott és magához húzott a kerítés takarásában.
- Jó reggelt! - suttogtam,
mikor elváltunk egymástól.
- Neked is - mosolyodott el és
láttam, ahogy lenyeli a „jobb lenne, hanem késtél volna” megjegyzést, amiért
kivételesen hálás is voltam.
- Bocsi, hogy késtem. Elaludtam
- szabadkoztam nagyot ásítva, miközben összefontuk ujjainkat és Keaték házának
irányába indultunk.
- Úgy látom, nagyon kimerített
ez a hazaút - ingatta a fejét Keat huncut mosollyal az arcán.
- Lehet, hogy végig aludtam az
utat, de állandóan felébredtem a zötykölődésre! - reklamáltam.
- Szemét kocsi! Volt képe
zötykölődni - ironizált Keat, de az egész vicces volt, úgyhogy csak nevettem.
- Hova megyünk? A másik irányba
van a suli - jegyeztem meg szórakozottan.
- Na ne mondd, nagyokos.
- Akkor…? - nyújtottam el
alaposan a szó végét.
- Eredetileg gyalog terveztem
menni, de kocsival nem fogunk elkésni - magyarázta, előkapva a kulcsait kiriasztotta a ház előtt parkoló járgányát, majd kinyitotta előttem az ajtót, én pedig bemásztam az anyós ülésre.
- Bocsi, hogy megfúrtam a
terveid. Holnap majd gyalog megyünk - ígértem, mire felém sandított a volán
mögül.
- Ki mondta, hogy holnap veled tervezek
menni?
- Igazad van. Hibás feltételezés
volt - ismertem el nevetve.
- Holnap esni fog - közölte
Keaton.
- Szeretek ázni - jelentettem
ki fapofával.
- Azért én érted jövök - figyelte
mereven az utat.
- Valószínűleg kint fogok ázni, miközben várlak - vigyorogtam.
- Mintha előbb lennél ott, mint én - ingatta a fejét Keaton, de ő is mosolygott.
Bőven időben értünk a sulihoz, így nyugodt tempóban szálltunk ki a kocsiból és
indultunk a bejárat irányába.
Mivel a tankönyveim a
szekrényemben voltak, Keaton odakísért és épp a szekrénynek dőlve beszélgettünk, mikor Wyatt lépett mellénk.
- Sziasztok! - nyomott egy
puszit az arcomra, aztán kezet fogott Keattel.
- Szia, Wy! - mosolyogtam.
- Olvastátok a híreket a
monszunról? - érdeklődött.
- Milyen monszun? - röhögtem el
magamat hitetlenkedve.
- Állítólag holnap oltári nagy
vihar lesz. Lehet, hogy suliba se kell jönni - lelkendezett Wyatt, de hamar
elhallgatott, mert az épp arra járó Zay fejbeverte a matekkönyvével.
- Még csak az kéne! - tette csípőre a kezét haragosan.
- Ennyit az esőben való ázásomról - sóhajtottam boldogtalanul.
- Csak kis esőben szeretsz ázni? - pillantott rám Keat, miközben Zay meg
Wyatt tovább ölte egymást. Illetve Zay Wyattet.
- Azt nem kedvelem, ha elsodor
a szél - hümmögtem, ismét nagyot ásítva.
- Vagy ha félig elsüllyedsz a
pocsolyákban - folytatta a gondolatmenetem Keaton, beletrafálva a dolgokba.
- Vagy ha felém repül egy
kompletten kicsavart fa - kontráztam.
- Holnap kocsival jövünk -
mosolygott rám.
- Már, ha egyáltalán jövünk -
hajtottam a vállára a fejem és lehunytam a szemem.
Nagyon de nagyon szuper a rész �� és imádom ezt is és a többi történetedet is �� egyszerűen csodás és elbűvölő ahogyan írsz nagyon jó �� ez a rész is hűha és wowww ���� mikor jön a kövi rész? ☺☺
VálaszTörlésOhh folytasd hamar!!:))
VálaszTörlés