Arra ébredtem reggel, hogy a
fák csapkodták az ablakot és olyan szinten zuhogott az eső, hogy én ilyet még nem éltem ezelőtt. Megdörzsöltem a szemem és oldalra fordultam.
Keaton úgy tűnt, még mélyen aludt, a jelek szerint nem különösebben
zavartatta magát az irdatlan nagy dörgések közepette. Kezem az fejem alá gyűrtem és az arcát vizslatta.
Néztem az arcát, ahogyan
egyenletesen szuszogott. Annyira nyugodtnak tűnt. Eszembe jutottak Zay korábbi szavai. „Volt, hogy csúnyán össze is verekedtek.
Keaton ordított vele, amiért nem hagyta békén, Wyatt pedig hagyta, hogy barátja
ellássa a baját, kiélje rajta a dühét, aztán visszacsapott, hogy észhez
térítse.”
Valahogy ez az egész olyan
távolinak tűnt. Nem ismertek Keatnek ezt az
oldalát, az akkori oldalát. Az én szememben mindig higgadtnak,
kiegyensúlyozottnak, felelősségteljesnek és nyugodtnak látszott. Rá kellett döbbennem, hogy még rengeteg dolgot nem tudok róla és a múltjáról. És nagyon érdekelt. Minden boldog és szomorú pillanat. Egytől-egyig.
- Nagyon zavar a vihar? -
kérdezte csukott szemekkel Keat, mire elmosolyodtam.
- Még nem szoktam hozzá.
- Lehúzom a redőnyöket és mindjárt jobb lesz - kezdett feltápászkodni, de alkaptam a derekát és visszahúztam magam mellé.
- Jó így - bújtam a
mellkasához, karjai körém fonódtak.
- Lassan úgyis fel kell kelnünk
- jegyezte meg Keat.
- Mi? Arról volt szó, hogy ma
nincs iskola! - háborogtam értetlenül.
- Volt már rá példa, hogy
elmaradt, de ez a vihar még nem annyira vészes - magyarázta Keaton, nyomva egy
csókot a homlokomra.
- Oh - biggyesztettem le a
számat.
- Szeretnéd, hogy átnézzük még
a matekot? - érdeklődött Keat.
- Nem, köszi. Minden itt van a
fejemben. Tarolni fogok - vigyorodtam el, mire felnevetett.
- Jól van, hercegnő - felelte Keat, majd visszaaludtunk még egy kis
időre.
Anyával egymás mellett álltunk a konyhában, a mosogató előtt. Ő mosta az edényeket,
majd átadta nekem, én pedig elöblítettem őket és a szárítóra helyeztem. Mint kiskoromban.
- Hogy megy az iskola? - kérdezte meg tétován.
- Sokkal jobban, mint hittem volna. Nagyon klassz tanárok vannak,
odafigyelnek mindenre, amire kell.
- Hogy állsz a továbbtanulással?
- Még nem döntöttem el semmit. De van néhány hónap a leadási
határideig - magyaráztam.
- Eszel rendesen? Nagyon vékony van. Honnan szed apád ételt?
Ezen felnevettem. Hát igen, apa sose lenne képes megfőzni egy meleg ételt.
- Van egy házvezetőnőnk, Lucy asszony. Ő készít reggelit, ebédet és vacsorát.
Mindig nagyon bőséges, állandóan túllő a célon.
- Hát, persze. Házvezetőnő - bólintott anya, némi éllel a hangjában, de inkább nem szóltam semmit.
Néhány perc után ismét megszólalt.
- És ez a fiú…
- Keaton - szúrtam közbe.
- Keaton - ismételte meg. - Csak barátok vagytok?
- Nem teljesen - húztam be a nyakam, alig bírva visszafojtani a
mosolyomat.
- Nem valami beszédes - jegyezte meg anya.
- Valóban nem, de ettől függetlenül fantasztikus ember -
jelentettem ki anya felé fordítva a fejem.
- Elhiszem - pillantott rám, de aztán gyorsan elkapta a tekintetem. -
Royce… - kezdte, de elcsuklott a hangja.
- Igen, anya?
- Ne haragudj, hogy ilyen hirtelen hazarángattalak - hagyta abba a
mosogatást, tekintetét szappanos kezeire tapasztva.
- Semmi baj, anya.
Elszakította tekintetét a kezéről, helyette felemelte a fejét és végre a szemembe nézett.
- Csak látni szerettelek volna.
Mosolyogva ébredtem fel.
Ez a rész is nagyon aranyos �� nem tudok mást írni rá csak hogy fantasztikus, csodás, remek és még egész éjjel írhatnám az ehhez hasonló szavakat de erre a történetre sokkal de sokkal jobb szavak illenek hozzá �� de ha belegondolok akkor nem is találok rá szavakat annyira jó �� köszönöm hogy írod a történetet �� további jó hetet ☺ vagy hétvégét���� mikor jön a kövi rész? ☺
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvasod a történeteim és külön köszönöm a kis üzeneteid alattuk, nagyon jól esik olvasgatni és örömmel tölt el, hogy így tetszik neked!! Köszönöm!! <3
TörlésImádom ezt tudom csak mondani😍😍❤❤❤❤❤💚
VálaszTörlés