2018. február 25., vasárnap

A vonzás törvénye, 43.rész

- Miért van az, hogy neked állandóan balhéznod kell? – dobta le magát Ace mellé Rhett.
A kérdést természetesen nekem címezte, angyali mosollyal az arcán. Csak viccelek. A feje pont olyan érzelemmentes volt, ahogy mindig.
- Nem tudom. A véremben van – vágtam eltűnődő arcot. – Mint ahogy az is, hogy ahányszor meglátlak, ellenálhatatlan vágy ébred bennem, hogy bosszantsalak.
- Ha engem látsz meg, egészen más vágyak ébrednek benned, igaz? – szúrt a közbe Ace vigyorogva.
- Igen – mosolyogtam rá. – Azt kívánom minden alkalommal, bárcsak álom volna, hogy mikor felébredek, szertefoszlik az egész és szépen eltűnsz.
- Megértem, hogy olyan vagyok neked, mint egy álom – kacsintott rám elégedetten, mire csak a szememet forgattam.
- Mizu? – csüccsent le Webb mellé Gaines.
- Te miért nem a bájos barátnőddel ülsz? – pillantottam a másik padsorban ülő lányra, aki épp most is azt gyakorolta, hogyan lehet pillantással megsemmisíteni. Engem.
- Nem a barátnőm – fintorgott Gaines.
- Úgy értettem, táncpartner – javítottam mi magamat.
- Ja. Nekem mindegy – legyintett Ganies, kicsomagolva egy cukorkát.
- Ezt, hogy érted?
- Csak azért táncolok vele, mert megkért. Nem azért meg kedvelem vagy ilyesmi – cuppogott Gaines.
- És ő kedvel téged? – vontam fel a szemöldököm, elveszítve a fonalat.
- Dehogy. Wilderbe van belezúgva. Azt reméli, párcserénél ő is kaphat az alkalmon – vonta meg a vállát Gaines, nagyban a cukor papírját vizslatva.
- Remélem, mindent kiderítettél, Sherlock – jegyezte meg Rhett gúnyosan.
- Te mit is keresel itt? – fordultam ismét felé. – Táncolni fogsz? – kérdeztem lekicsinylően.
- Nem, dehogy. Csak egyszerűen nem akadt jobb dolgom – érkezett az ironikus válasz.
- Hm. Ki lehet az a felettébb szerencsés lány, akit felkértél? – vakartam meg a vállam elmerengve.
- Gondolkozz csak rajta. Legalább addig is csendben vagy – hagyta rám Rhett.
- Eli az – súgta nekem Webb.
- Eli? – hökkentem meg.
- Megkérte Rhettet, a mi Rhettynk pedig lovagias forma – magyarázta jókedvűen Webb.
- Egy kis csendet kérnék! – szólalt fel a terem elejében álló emlegetett szamár. Mármint Eli. Nem ez a legszebb hasonlatom, az már biztos.
- Bocsi, hogy késtem – toppant be Cage.
- Semmi baj, épp most kezdem még csak el – nyugtatta meg Eli, mire Cage rámosolyogott, majd hátrasétált, és közvetlen előttem ült le.
- Hát itt vagy – hajoltam előre. – Azt hittem, nem találtál párt.
- Ugyan, Hamupipőke. Sokan szeretnék, ha illene rájuk a herceg kezében lévő cipellő – kacsintott rám.
- Te lennél a herceg? – húztam össze a szemem.
- Valakié biztosan – bólintott.
- Ez igaz – értettem egyet.
- Ha Horan a herceg, én leszek a jóképű szeretőd. Mondjuk a hadvezér – szólt közbe Ace szintén kissé előrehajolva. Nem féltékeny volt, csupán remekül megalkotta a saját helyét ebben a kis fantázia világban.
- Rhett pedig a kecske, aki az éjszaka kocsissá változik – vigyorodtam el, elég hangosan mondva mindezt ahhoz, hogy az említett személy is meghallja.
- Lehetek a Tündérkeresztanya? – érdeklődött izgatottan Gaines, feltépve egy gumicukros zacskót.
- Attól függ. Melyik színt szereted a legjobban? – böktem a gumimacikra.
- A pirosat.
- Én a zöldet. Áll az alku – jelentettem ki komoly képpel.



1 megjegyzés :

  1. Jézusom egyszerűen nincsenek rá szavak annyira de annyira jó ����

    VálaszTörlés