Avery
„Vannak
olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked
valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.”
/ Paulo
Coelho /
-
Mé-mégis, mi a fene volt ez? - nyögtem mi, mikor magamhoz tértem Chase távozása
után.
- Ne vedd
magadra, Ave. Chase csak részeg - mondta Hunter nyugodt hangon.
- Az
ember akár részeg, akár nem, nem vág csak úgy, ok nélkül ilyeneket valaki
fejéhez!
Hunter nem
válaszolt, de tekintete mindent elárult. Igazam volt.
- Tudom én, hogy hibáztam. Elmentem és nem kerestelek titeket. De nem azért léptem le, mert így tartotta kedvem! Az első adandó alkalommal visszajöttem. Hozzátok! Hozzád! Chase-hez! - kiabálta kétségbeesetten.
- Tudom én, hogy hibáztam. Elmentem és nem kerestelek titeket. De nem azért léptem le, mert így tartotta kedvem! Az első adandó alkalommal visszajöttem. Hozzátok! Hozzád! Chase-hez! - kiabálta kétségbeesetten.
- Jól
tudom, Avery. Hisz nem haragszom - felelte nyugodt, lágy hangon, közelebb lépve
hozzám.
- 13 éves
voltam! 13! Egy gyerek, fogalmam nem volt, mit zajlik körülöttem, hogy miért
visznek el a szüleim! Nem volt telefonom, se facebookom! 15 évesen engedélyeztek
nekem minden ilyesmit! 2 év elteltével! Mégis mit tehettem volna? Mi értelme
lett volna keresnem titeket, ha egyszerűen nem jöhettem vissza? - tört ki belőlem fájdalmasan
minden egyes engem nyomasztó érzelem és cselekmény.
- Semmi
baj, Ave - húzott magához Hunter, megnyugtató ölelésbe vonva. Mellkasához
simultam, arcomat a vállába fúrva, belélegezve kellemes illatát.
- Annyira
nehéz volt - suttogtam szipogva.
-
Elhiszem - simogatta a hajamat kedvesen.
- Hé, minden rendben? - nyitott be a szobába Beau.
- Chasey teljesen begőzölve rohant
el - érkezett meg Jace is.
- Minden oké - válaszolta Hunter maximálisan
kiegyensúlyozott és tárgyilagos hangon.
- Ahogy elnézem, több is, mint rendben - jegyezte
meg Jace.
- Ave - lépett mellénk Beau és megsimította a
vállamat. - Mi a baj?
Olyan ütemben potyogtak a könnyeim, hogy úgy
éreztem képtelen vagyok válaszolni, így karjaimat még szorosabban fontam Hunter
dereka köré, aki megértette a célzást.
- Chase elég nyersen lehordta őt úgy,
hogy fogalma nem volt semmiről - foglalta össze Hunter tömören a történteket.
- Azt hittem, Chasenek nincs baja Ave-vel - hallottam
Beau hangját mellőlem.
- Mert az orrodig sem látsz el - szúrta közbe
Jace.
- Te sejtetted?
- Persze. Mindannyiunknak meg van a maga baja a
helyzettel és Ambs-zel - magyarázta Jace. Meg sem lepett, hogy tudta.
- Ha tudtad, hogy Chase zabos, miért nem szóltál?
- kérdezte Hunter mérgesen.
- Muszáj volt, hogy ezt lerendezzék - érkezett a
válasz.
- Lerendezzék? Nézd meg, mit tett! Chase túl
messzire ment. - Hunter egész teste megfeszült, de nem engedett el.
- Akkor is így kellett lennie. Chase nem adhatta
elő örökké
ezt a színjátékot
- mondta Jace, mire kicsit elfordítottam a fejem és a könnyeimen keresztül a fiúkra
néztem.
- Ti-ti is haragszotok rám? - szipogtam a
szemeimet dörzsölve.
- Ugyan már, Ave - törölte meg az arcomat Beau.
- Én utállak - vonta meg a vállát Jace, mire megeresztettem
egy amolyan sírós mosolyt.
- Először is, nem vagyunk tisztában a helyzeteddel.
Esetleg beavathatnál mindannyiunkat - tanácsolta Beau.
- Ez egy nehéz helyzet, Ambs. Te elmentél, mi itt
maradtunk egy árva indok nélkül, egyik napról a másikra. És mikor visszajöttél,
nem az volt az első, hogy megmagyaráztad - nézett mélyen a szemembe
Jace.
- Tudom - bólintottam. - Nem akartam kifogásokat keresni.
Hibásnak éreztem magamat.
- A szüleid elrángattak, Avery - vágott közbe
Hunter kimérten.
- Te hibáztattad őt a leginkább - billentette oldalra a fejét
Jace. - Hat hosszú éven át.
- Neki így volt könnyebb - kelt Hunter védelmére
Beau.
- Persze, nem is azért mondtam. Csak ne legyünk
már idegesek Chase-re. Gondolom, Hunter is azután lett ilyen megbocsátó, hogy
meghallgatta az egész történetet - fonta karba kezeit mellkasa előtt Jace.
- Igazad van - vettem egy mély lélegzetet. - Magyarázattal
tartozom. Mindannyiótoknak.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése