Hóesés

2018. február 4., vasárnap

Kosársuli, 72.rész

- Szép, jó reggelt, Bokasérült lány! - köszönt a kapunkban ácsorgó Konrád.
- Szia, Konrád! - mosolyogtam.
- Ó, jaj.
- Mi az?
- Konrádnak neveztél - jelentette ki lassan és elhaló hangon.
- És mi ebben az ó, jaj? Ez a neved? - ráncoltam a homlokom értetlenül.
- De te nem hívsz a nevemen. Biztos csak akkor, ha mérges vagy - következtetett.
- Nem vagyok mérges - jelentettem ki.
- De nem vagy elégedett velem. Ezért meg sem érdemlem a becézést - hajtotta le a fejét szomorúan, mint egy engedetlen kiskutya.
- Nincs veled semmi bajom - simogattam meg a fejét.
- De csalódott vagy - morogta.
- Persze, hogy az vagyok - értettem egyet rögvest.
- Sajnálom.
- Így alakult és kész. Majd bepótoljuk, nem igaz? - mosolyogtam rá, amint felemelte a fejét.
- Igen - nézett mélyen a szemembe, majd összekulcsolta ujjainkat és elindultunk a suliba.
Kedd révén fizikával kezdtünk, vagyis nem Konrád mellett ültem, hanem az utolsó sorban, Barbi és Gergő között. Legalább Csenge előttem volt, aki persze Dominik és Krisz között terpeszkedett, a mázlista. Előre pillantottam. Dóri helyén ezúttal már Hanna foglalt helyet, Konrád és Bori között, Konrád épp magyarázott neki valamiről. Mondanám, hogy az anyagról, de kétlem, hogy arról sokat tudott volna mesélni. Dominik hátrafordult és a fejemhez vágott egy galacsint.
- Mi ez, egy beismerő vallomás, hogy betippelted az egész angol feladatot? - fintorogtam, majd széthajtogattam a papírt és szépen kisimítottam a füzetemen.
- Neked kéne beismerő vallomást tenned, Liliomszál.
- Nekem nincs titkolni valóm - vonta meg a vállam.
- Csak, hogy csaltál a szintfelmérőn.
- Ez elég súlyos vád, nem gondolod?
- Ó, én nem vádaskodom. Csak hangosan gondolkodtam - vigyorgott.
- Mi ez? - böktem a papírra, amin egy taktikai felállás volt felrajzolva.
- Egy ötlet, hogyan lehetne jobb a csapat - közölte Dominik.
- Elég bénán rajzolsz - jegyeztem meg szórakozottan.
- Ezek csak vonalak és pontok. Hogy lehetne már béna? - kezdett azonnal reklamálni.
- A vonalaid görbék, a pontjainak meg üres a belseje.
- És akkor mi van?
- A védők az üres körök és a támadók a telitett körök - sóhajtottam.
- Na, ne mondd, okoska. Szerinted én nem…
- Ez így megtévesztő lehet - vontam meg a vállam. - Csak ennyire gondoltam - vettem elő a tollam és rendesen beszíneztem a félig megtelített köreinek belsejét.
- Mit gondolsz róla?
- Most már edzői feladatokat is ellátsz?
- Csak támadt egy ötletem, Vili bá pedig mindig bíztat az ilyesmire - ismerte el őszintén.
- És miért nekem mutatod?
- Érdekel a véleményed.
- Mert haverok vagyunk? - kacsintottam rá.
- Mert jók a meglátásaid a pályán.
- Kizárólag szakmai kapcsolat van közöttünk, mi? - nevettem el magamat.
- Halljam, mi nem tetszik rajta.
- Honnan tudod, hogy valami nem tetszik?
- Húzod az időt a válasszal - vonta fel a szemöldökét.
- Látom, sok ügyvédi sorozatot néztél mostanában.
- Luca - szólt rám, merthogy időközben becsöngettek.
- Jó, na. Nézd, szerintem jó az elképzelés, de én nem bedobóra játszanám az egészet, hanem a bal alsó centerre. Úgy könnyebben futna be az irányító, lehagyva a védőjét.
- Köszönöm - bólintott, majd a kezét nyújtotta a cetliért. Összegyűrtem és a fejének dobtam, ahogy ő tette korábban. Kihajtogatta és átfirkálta a dolgokat, úgy, ahogy tanácsoltam.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése