Nem sokkal azután, hogy letettük a telefont, megszólalt a csengő,
jelezve, hogy Zay és Wyatt megérkeztek. Keaton jó házigazdaként felállt és az előszobába indult, ajtót nyitva vendégeinknek. Vagyis, gyakorlatilag csak az ő vendégeinek.
- Mi a helyzet? - lépett mellém Wyatt, nyomva egy puszit az
arcomra.
- Nem sok - feleltem tele szájjal.
- Hoztunk reggelit - emelte fel a kezében tartott szatyrot Wy. -
De látom, elkéstünk vele.
- Mi van benne? - mocorogtam a helyemen.
- Pésütik - válaszolta meg a kérdésemet Zay, lehuppanva mellém.
- Belém fér még étel, ne aggódjatok - vigyorogtam, lenyelve az
utolsó falatot.
- Akkor jó - vigyorgott Wyatt, majd az egyik szekrényhez lépve
kiemelt két tányért és lerakta őket a pultra. Ezekután nekilátott kipakolni rájuk a péksütiket, amiket valószínűleg ide fele vettek. Milyen
otthonosan mozog ebben a házban, ahhoz képest, hogy nem is lakik itt.
Eközben Keaton is visszaült a helyére, de felfüggesztette a
hírolvasást, tekintete a tabletje helyett ezúttal rajtam pihent.
- Ízlett?
- Igen, nagyon finom volt! Köszönöm szépen a reggelit -
mosolyogtam rá boldogan.
Nem mondott semmit, csak visszamosolygott és tovább figyelt engem.
- Egyébként, miért vagy pizsamában? - mért végig Zaylee.
- Így jöttél át ebben az átkozott időben? - kérdezte aggódva Wyatt, majd helyet foglalt Keat mellett, az asztal
közepére téve a két tányérnyi péksüteményt.
- Dehogy - legyintettem, megragadva egy kakaós csigát. - Itt
aludtam.
Néhány másodpernyi csönd után érdeklődve néztem fel, hogy miért némultak hirtelen el. Egymásra néztek, majd ránk, aztán ismét
egymásra.
- Végülis… Nem ez az első eset - jegyezte meg végül Zay.
- Tényleg nem - bólogattam egyetértve, aztán elgondolkodtam, hogy
vajon egyre gondoltunk e. Valószínűleg nem. Hisz egész múlthéten együtt aludtunk Keatonnel, amíg
New Yorkban voltunk. Ők meg maximum a kanapés esetre
emlékezhetnek.
- És volt valami tervetek mára, most, hogy nincs suli? - érdeklődött Wyatt.
- Gondoltam, matekozhatnánk - feleltem, aminek következtében három
megrökönyödött szempárral találtam szemben magam. - Mi van?
- Komolyan beszélsz? Csak mert itt a matekkönyvem - nyúlt a táskájáért
Zay, de elkaptam a karját.
- Vicceltem.
- Kár - biggyesztette le az ajkát.
- Xbox-ozhatnánk - dobta fel az ötletét Wyatt. - A kinect sport
elég jó.
- Tudod, hogy béna vagyok a sportokban - fújtatott Zay mérgesen.
- Ugyan már, ez nem igazi sport. Simán elvernél engem - legyintett
Wyatt.
- Pszt, Keat - súgtam az asztal fölé hajolva.
- Mi az?
- Nem akarsz fogadást kötni rájuk?
- Szerintem nem sok értelme lenne. Mindketten arra fogadnánk, hogy
Zay nyer - válaszolta fapofával, mire elnevettem magamat.
- Hé, haver! Neked engem kellene támogatni - fakadt ki Wyatt.
- Mégis milyen alapon kell? - pillantott barátjára Keat érzelemmentes
arccal.
- Az egész életen át tartó kölcsönös baráti viszonyunk alapján -
jelentette ki Wyatt, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Attól tartok, igazad van - fordult előre Keat
és bólintott egyet.
Megdöbbentünk. Mindannyian. Még Wyatt is. Arra számítottam, hogy
Keat elüti ezt, ahogy mindig szokta, de nem tette. Elismerte. Wyatt tekintete
rám tévedt, a szemembe nézett és láttam rajta, hogy kattog az agya. Végül a
fejét ingatva felnevetett. Aztán ismét rám nézett és elmosolyodott. Hálás
mosoly volt ez, mint egy köszönet.
- Na, ugye! - váltott vissza. - Erről van szó! - ölelte át Keat vállát boldogan vigyorogva.
Előző rész:
De cukiii😍😍 gyorsan folytatást!!:))
VálaszTörlés