2018. március 20., kedd

A vonzás törvénye, 49.rész

- Halló! – emeltem a fülemhez a telefonomat.
- Rhett vagyok – hallottam az ismerős hangot a vonal túlfeléről.
- Minő meglepetés. Mit tehetek érted? érdeklődtem a lehető legkedvesebb hangomon, hogy Ace ne is sejthesse, kivel beszélek. Nem tudom, mi szükség volt erre, de úgy éreztem, már semmit nem tudok. Teljesen leeresztettem, már csak aludni akartam egy nagyot.
- A kocsimban hagytad a táskád – közölte Rhett röviden és meglehetősen tömören. Ó, hogy az a! A telefonom a kabátzsebembe volt, így az nálam maradt, de viszont minden más cuccom a jelek szerint Rhett kocsijában. Még csak fel se tűnt.
- Hm – feleltem roppant értelmesen.
- Kifáradnál érte? – szólalt meg ismét Rhett.
- Mi? Ja, persze! – esett le a dolog, majd gyorsan kinyomtam a hívást.
- Mi a helyzet? – érdeklődött Ace a hátam mögül.
- Semmi különös. Most kimegyek egy kicsit – jelentettem be, szerintem tök hülyén.
- Így? – mért végig, tetőtől-talpig.
- Talán nem tetszem? – szaladt ki a számon, magam sem értettem, miért, talán összezavart, hogy Rhett visszajött és baromira a titkaim birtokában állt, melyeket magammal terveztem vinni egyenesen a sírba.
- Így tetszel a leginkább – kacsintott rám Ace.
- Aha – kezdtem hátrálni, inkább ráhagyva a dolgot. – Mindjárt jövök.
- Én itt leszek – helyezte kényelembe magát a kanapénkon.
Nem is izgatta, ki érkezett hozzám, maximális nyugodtsággal terült el a nappalimban.
Fürgén kiléptem az ajtón és a házunk előtt parkoló kocsihoz siettem. Rhett nem szállt ki, csak leeresztette az ablakot és kinyújtotta a táskám.
- Köszi – vettem át, folyamatosan kerülve a tekintetét.
- Nem kéne csak így elhagynod a dolgaid – jegyezte meg.
- Igen, bocsi – motyogtam, mert minél előbb szabadulni szerettem volna.
- Minden rendben?
- Persze. Köszi, hogy elhoztad! Szia! – fordítottam hátat neki, majd benyargaltam a házba.
Amint bent voltam, hátamat az ajtónak támasztottam, lehunytam a szemem és nagyot sóhajtva hallgattam a motor zúgását, majd a kocsi távolodásának elhaló hangját.
- Ezért léptél le a próbáról? Hogy Rhettyvel lógj? – csendült fel Ace hangja, mire mindjárt felpattantak a szemem. Velem szemben állt, nagyjából öt méterre tőlem.
- Mi van? – rökönyödtem meg.
- Nagyon izgalmas – vigyorodott el, kezeit pedig karbafonta a mellkasa előtt.
- Izgalmas? – kérdeztem vissza.
Elgondolkodtam egy kicsit, felidézve az elmúlt órában történteket. Rhett nagyon hamar rám talált, miután kirohantam a csarnokból. Kihagyta volna a próbát? Kihagyta, hát persze, hogy kihagyta! Nyilván Ace kiszúrta ezt. Rhett biztos nem direkt jött utánam, kellett neki valami a kocsijából és pont rám talált, vagy ilyesmi.  
- Vele benne lennék egy édes hármasban – billentette oldalra a fejét Ace, kidugva a nyelvét, megnyalta az alsó ajkát.
Hamar leesett, hogy egész másra gondolt, mint hittem.
- Azt hittem, nem szeretsz osztozkodni – feleltem azt, amivel a leginkább terelhettem a témát, mindegy merre, csak el Rhettől meg a délutánról.
- Rhett mégiscsak a legjobb barátom – merengett Ace. – És még jól is néz ki, nem gondolod?
- Én azért passzolnám az édes hármast – löktem el magamat az ajtótól.
- Nekem az is jó, ha ketten vagyunk – indult meg felém vigyorogva.
- Aha. Tudod, nekem hogy lenne a jó?
- Hogyne tudnám… - kezdte, de közbevágtam.
- Egyedül – fejeztem be a saját vagy épp az ő mondatát. Megragadtam a cipőjét és a kabátját, Ace-t pedig a hátánál lökdösve kitessékeltem az ajtón, kezébe nyomva a cuccait, majd gyakorlatilag a kissé hökkent arca előtt vágtam be az ajtót.


Előző rész: 

1 megjegyzés :