2018. március 14., szerda

Maradj mellettem! 5.rész

A szuperelfoglalt rocksztár Thel nem sokáig falatozhatott nyugalomban egyik rajongójával a sarki hamburgerezőben, ugyanis elég hamar el kezdtek áramolni a hívások, sms-ek, és a bámészkodó, kíváncsi tekintetek mindenfelől.
- Szerintem fel kellene venned – biccentettem az asztalon heverő, folyamatosan rezgő telefonja felé.
- Az nem volna illendő rázta meg a fejét, amivel kellemesen megmosolyogtatott.
- Meg fogom tudni bocsátani – ígértem, mire kelletlenül ugyan, de a füléhez emelte a készüléket.
- Tessék? Ne aggódj, ott leszek időben pillantott az órájára. Még van harminc percem. Rendben.
- Hát, ez kimerítő beszélgetésnek hangzott jegyeztem meg szórakozottan.
- Ric volt az. Interjúnk lesz a Rock Side magazinnak, a fiúk már oda is értek – magyarázta Thel, fürgébb tempóra kapcsolva tömte magába a sültkrumplit.
- Még a végén megfulladsz – próbáltam lassítani a tempóján, de hajthatatlan volt.
- Sietnem kell.
- Jól van. Ric jófejnek tűnik tettem hozzá elmélázva.
- Az is. Remek menedzser. Nagy szerencsénk van vele.
Arra lettem figyelmes, hogy a párbeszédeink semmitmondóak. Nyilván, hisz nem is ismerjük egymást, de mégis itt ültünk és épp együtt ebédeltünk.
- Mennem kell – nyelte le az utolsó falatot Thel és feltápászkodott, fejébe nyomva fekete sapkáját, felhúzva rá a kapucniját.
- Jó interjúzást kívánok – pillantottam fel rá. Nem tudtam, mi mást mondhatnék.
- Esetleg megadnád a számod? – vette elő a telefonját és felém nyújtotta.
- A számom? – hökkentem meg.
- Szeretném visszakapni a pólómat – bólintott faarccal, nekem viszont mosolyogni támadt kedvem.
- Azt mondtad, nem kell neked – húztam össze a szemem.
- Meggondoltam magam – nyomta gyakorlatilag a kezembe a mobilját.
- Most úgy csinálok, mintha szívességet tennék neked – sóhajtottam, ráerősen elvéve a telefont és bepötyögtem a számomat.
- Valójában nem így van? – adta az értetlent.
- Valójában te teszel nekem – vágtam rá zavartalanul.
- Oh, igazán? – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában, miközben visszavette a telefont.
- A rocksztár, Thelonious Kit elkéri egy mezei rajongójának telefonszámát – foglaltam össze röviden, mi is történt az előbb.
- Nos. Vannak még csodák – kacsintott rám, aminek következtében persze hevesen megdobbant a szívem.
- Az már biztos.
- Majd találkozunk – készült távozni. 
- Hé! Én nem kapom meg a te számodat? – adtam a felháborodottat.
- Félek, ezt nem tehetem meg. Még a végén kiszivárogtatod – fintorgott, mire csak a szememet forgattam.
- Előbb utóbb úgyis megtudom – céloztam arra, hogy elkérte az enyémet, tehát írni vagy hívni fog.
- Honnan veszed, hogy a saját számomról foglak keresni? – kérdezte. Ja, hogy ja. Leesett. Nem arról fog.
- Azt hiszem, nem gondolkoztam ezen eleget – ismertem el.
Még szép, hogy nem arról fog. Esze ágában sincs megosztani a telefonszámát valakivel, akit nem is ismer és ráadásul még a rajongója is. Ha én lennék Thel, én se adnám meg magamnak a számom. Mármint Feyának, aki ez esetben Thel lenne. Na, mindegy.
- Mindenesetre, ha egy ismeretlen szám keres, számíts rá, hogy én vagyok – búcsúzott, majd nem sokkal később eltűnt a szemem elől.


Előző rész:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése