- Vissza kellene szállnunk a ringbe – hajolok egészen közül Wave
füléhez és szinte suttogom a szavakat.
- Mármint, most? – Látom, hogy mennyire igyekszik leplezni döbbenetét,
de a szeme elárulja.
- Akár most – húzom lassan, számára megfejthetetlen mosolyra a
számat.
- Ezért hívtál ide minket? – el akar húzódni tőlem, de
nem hagyom neki.
- Nem – ingatom a fejemet. – Bevallom, az előbb jutott
eszembe.
Igazat mondok. Eleve nem áll szándékomban
hazudni Wavenek és az öcsémnek, de most az meggyőződéseimet félretéve jelentem ki, hogy tényleg ez az igazság. Az
hagyján, én mit éreztem a szüleim láttán. Az egy dolog. Velük éltem annyi éven
át, volt elég időm az eltávolításukról terveket szövögetni, hibáztatni őket és miegyéb. Még így is begurultam egy cseppet. De Wave. Wave az
arca, ahogy a szüleit nézte, olyan érzés volt számomra, mintha karót szúrtak
volna a szívembe és forgatnák azt. Nem is fájdalom volt ez, hanem kín. Elkapott
a tehetetlenség érzése és azé, hogy én is elhagytam. Olyannak éreztem magam,
mint az áruló szülei. Hiába szöktem el velük és hiába az érdekükben tértem
vissza az udvarba, magára hagytam Elyast és Wavet. Ha visszamehetnénk az időben, ismét megtenném, mert tisztában vagyok vele, nekik – mégha nem is tudják – így volt
biztonságosabb és jobb. Értük megtenném. Inkább utáljanak, tartsanak
távolságot, haragudjanak rám, minthogy szenvedjenek. Boldogan szenvedek
helyettük.
- Mi jár a fejedben? – húzta össze a szemét
Wave, tekintete az arcomat kutatta.
- Hamarosan kezdődik az Escarmouche – feleltem,
miközben Wave kezét visszahelyeztem a vállamra.
Az Escarmouche az utódok összecsapásának
csatája, vagyis a négy elem jelenlegi vezetőinek gyermekei küzdelméről beszélünk. Meghatározott időközönként kerül sor a harcram hogy eldőljön, ki örököli vagy veszi át a négy elemet vezető hatalmat.
A víz, tehát a kék csapat játékosa Easton
lesz, a fény, a fehér pedig Blair. Az fekete, az árnyak küldöttjének
természetesen engem szánnak, a tűz meg fogalmam sincs, mit
gondol, ki lesz a piros játékos, de nagyon el vannak tévedve, az
biztos. Megszabadultak az egész Escarmouche magasan legesélyesebb résztvevőjétől, a lánytól, aki két erő birtokában van. És a kettő, mindig üti az egyet. Ez nagyon egyszerű felállás.
Azt hallottam, még mindig próbálkoznak az utód
nemzéssel és mindenféle praktikákat keresnek, hogyan öregedjen olyan fürgén a
gyerek - ha egyáltalán sikerül összehozni -, hogy legalább nagyjából utolérjen
minket korban és fejlettségben. Az is lehet, hogy titokban nevelgetnek egy
örökbe fogadott gyermeket vagy ilyesmi és közben azon munkálkodnak, hogyan
hitessék majd el a néppel, hogy ő igazából a sarjuk.
- Tudom – néz el a vállam fölött Wave,
arckifejezése kemény és érzelemmentes, de számomra mégis árulkodó.
Bizonyára rengeteget gondol rá.
Fürge mozdulattal 180 fokkal megfordítom a
derekánál fogva, így háta a mellkasomnak simul. Államat a vállának támasztom,
szám súrolja a fülét.
- Részt kellene venned rajta – mondom halkan.
A szemem felizzik, majd izgatott csillogás költözik bele. Remek mókának állunk
elébe.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése