- Vidd ki – mutattam az ajtó irányába.
- Csak úgy szabadon akarod engedni? – hökkent meg, de azért
követte az utasításaimat.
- Keressem meg a gazdáját vagy mi?
- Nem éppen erre gondoltam.
- A macskák állandóan kóborolnak, Dex. Aztán ha megunták vagy
éhesek, szépen hazamennek.
- Coop tuti jól feltáplálta – nyögött egyet a macska mázsás súlya
alatt Dexter.
- Hogy ne akarjon hazamenni?
- Vagy csak nem tudott ellenállni a kiscica szemeinek – vélekedett
Dex.
- Ez Coopra vallana – értettem egyet, majd kiléptünk az utcára.
- Vissza fog szökni Coophoz – jegyezte meg Dex, majd óvatosan
megvakargatta a cica fülét.
- Ugyan már – legyintettem.
- Szerintem már valami nyomkövetőt is tett rá – célzott Coop igen sajátos szokásaira.
- Na, jó. Ez tényleg lehetséges – gondolkodtam el.
- Óvatosabbnak kéne lennünk – bólogatott nagyban Dex.
- Akkor vigyük haza – döntöttem hosszas mérlegelés után, mert az
újabb tüsszentésem ráébresztett, minél előbb el kell távolítani a macskát a közelemből.
- Korábban láttam a nyakában egy medált, de most nincs itt –
vizslatta a cicát Dexter.
- Elhagyta volna?
- Vagy Coop levette.
- Na, ne! El akarta titkolni, hogy van gazdája a cicának?
- Vagy csak úgy látta, szoros neki a nyakörv – voksolt Dex hamis
mosollyal.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan – nevettem el magamat.
- Tényleg nem. Valószínűleg magához akarta venni Cicut – hümmögött elmerengve.
- Coop néha annyira… - kezdtem, de aztán Dex „nekem mondod?”
arckifejezése belémfojtotta a mondat végét. – Megyek és megkeresem a nyakörvét.
- Coopét? Az éjjeliszekrény fiókjában lesz – viccelődött Dex.
- Mókás vagy – hagytam rá. – Te csak maradj szépen itt és el ne
ereszd a macskát!
Ezekután Dex szófogadott én pedig felloholtam az emeltre, be a
srácok szobájába. Miután minden lehetséges helyen megnéztem és nem találtam
sehol a keresett tárgyat, az ágyhoz léptem és Coopot kezdtem fixírozni.
- Hova raktad? – kérdeztem tőle alig hallhatóan.
- Khmmbl – érkezett a válasz némi horkolás kíséretében.
- Kösz a segítséget – dünnyögtem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a párnája alá dugtam a kezem és kutakodni kezdtem.
- Ne, halember! Ezt. Ne kérd, hogy Leah meg Cicu között. Nekem választani
kelljen – motyogta Cooper összefüggéstelenül.
Először frászt kaptam, hogy felébredt, de
aztán szabad kezemet meglengettem az arca előtt és mivel nem reagált, megnyugodtam, hogy csak álmában beszélt.
- Cicu – nyögte Coop, én pedig sűrű pofavágás közepette tovább keresgéltem a párna alatt, mígnem valami bőrtapintású dolgot éreztem.
- Ez lesz az – hajoltam előrébb, hogy kitornásszam Coop alól a kis
zsákmányát.
Persze, ő pont ezt a pillanatot választotta
arra, hogy testhelyzetet váltson, így egyrészt félig ráfeküdt a karomra, hogy mozdulni se tudtam, másrészt az arca vészesen közel került az enyémhez.
- Leah – lehelte halkan.
Még akár romantikus pillanat is lehetett volna, ha amúgy álmában
nem éppen egy órája megismert vadidegen macskát készült volna választani
helyettem.
Pillantásom az arcára tévedt.
Szép volt, férfias, szabályos és sima. Nem csoda, hogy annyira
bele voltam zúgva valamikor régen.
Ajkamon éreztem, ahogy kifújta a levegőt, orrom
megtelt a finom mentol és nutella illat keverékével, ami közel sem volt olyan undorító, mint amilyennek hangzik.
- Leah – sóhajtott megint.
Megpuhult a szívem, ahogy ránéztem és hallottam, ahogy a nevem
mondja.
Talán engem választott. Épp sikerült kiszabadítanom alóla a kezem
a nyakörvvel együtt, és azon voltam, hogy kisimítsam a homlokába hulló
tincseit, mikor ismét megszólalt.
- Ne haragudj, Leah. Muszáj volt. Cicut választanom – motyogta álmában,
mire azonnal felpattantam.
- Cooper Button, te…! – kezdtem volna szidni, de aztán csak a
szememet forgattam és nagyot sóhajtva elhagytam a szobát.
Van, ami nem változik.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése