2018. május 30., szerda

A vonzás törvénye, 55.rész

Nem tudom, hogy telhetett el ilyen hamar az a két óra, amivel a próbát eltöltöttük, de egyszer csak vége volt. Ezt az észrevételemet meg is osztottam Ace-szel, aki persze ennyit felelt:
- Ismered a mondást. Jó társaságban csak úgy repül az idő.
Vissza akartam kérdezni, merre akad itt egy jó társaság, de inkább annyiban hagytam.
- Beülhetnénk valahova! – vetette fel Cage, mikor kiléptünk a suli ajtaján.
Szerencsére Jackinek dolga akadt és a próba vége előtt tíz perccel elrohant, így nem kellett aggódnom, hogy velünk tartana.
Mivel senkinek nem volt ellenvetése – csak nekem, de én meg nem osztottam meg velük hangosan -, Eli, Ace, Rhett, Cage és én beültünk egy gyorsétterembe, hat óra lévén, megvacsorázni. Körbeültünk egy bokszban és rendeltünk.
Szívesen ültem volna legszélen, egyik oldalamon Elivel, a másikon meg senkivel, de Ace és Rhett közé szorultam. Ace ült szélen, mellette én, Cage, Eli, a sort pedig a másik szélen Rhett zárta. Még elmenekülni sem tudtam volna, maximum az asztal alatt átcsúszva, de Rhett biztosan kitette volna a lábát, hogy ez ne történhessen meg.
A fiúk épp a tavalyi bál top bakijait mesélték, mikor is egy szép, szőke leányzó torpant meg az asztalunk mellett.
- Wilder! Micsoda véletlen, hogy összefutunk itt! – csapta össze a tenyerét boldogan és legalább olyan fejet vágott, mint aki az elmúlt egy hét minden percét itt töltötte, hátha Ace is betéved és elsütheti neki ezt a „micsoda váratlan meglepetés” dumát.
- Nicole! – mosolygott rá Ace bájosan.
- Sziasztok, srácok! – integetett a többieknek Nicole drága.
A fiúk köszöntek, aztán folytatták az értekezést, mit sem törődve a lánnyal.
- Wilder, ráérsz ezután? – csapott a lecsóba Nicole, meglibbentve hosszú, egyenes haját.
- Attól függ, mire, bébi – vigyorodott el Ace.
- A szüleim elutaztak. Átjöhetnél – hajolt lejjebb Nicole, ezzel feltárva előttünk felettébb dekoratív dekoltázsát.
Ace tekintete nem kereste kétségbeesetten a lány szemét, pont oda nézett, ahova Nicole szerette volna, hogy nézzen. Még, jó, hogy azt mondtam neki, mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ügyes fiú.
- Sajnálom, bébi. Attól tartok, nem fog menni – csóválta meg a fejét mosolyogva Ace.
- Ugyan miért? – egyenesedett ki a lány elkerekedett szemmel.
- Esetleg ismered Serét? – karolta át hirtelen a vállamat Ace, mire vágtam egy pofát.
- Miatta utasítasz el? – háborgott a lány.
- Csakis miatta – szorította szabad kezét a mellkasára Ace, minden színészi képességét beleadva a hős szerelmes szerepébe.
Nicole a haját dobálva, mérgesen elvonult.
Nem tellett bele öt percbe sem, mire egy újabb, ezúttal barna, göndör hajú lány jelent meg az asztalunknál.
- Isobel! – üdvözölte Ace. – Ő itt Sere, a barátnőm!
Isobel bizonyára sokat gyakorolta, hogyan lehet meggyilkolni valakit pusztán a pillantásával.
- Mit csinálsz este, Wilder?
- Marie! Serével töltöm az estét – kacsintott Mariera Ace vigyorogva.
Marie pont olyannak tűnt, aki otthon woodoo babákat szurkál és küldi halálra a megtestesítőjüket, mert lenyúlták a fiúját.
- Ez komoly? – forgattam a szememet.
- Baj van, bébi? – érdeklődött ártatlan képpel Ace.
- Az a terved, hogy ezek a lányok eltesznek láb alól engem, amiért a boldogságuk útjába állok? – húztam fel a szemöldököm.
- Mielőtt letelne az egy hónap, semmiképp! – tartotta fel a kezét védekezően Ace.
Nyilván a megállapodásunkról beszélt.
Felsóhajtottam, majd a fejemet ingatva elröhögtem magamat.



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése