2018. augusztus 12., vasárnap

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?, 4.rész

1 hónappal a vallomás előtt 


Az, hogy Jus elmondta, mi is volt nemrég Sophie apjával, összerakta a fejemben a dolgokat. Láttam őt akkoriban, mikor a műtét miatt hazajött, de nem mondtam el Jusnak és nem kérdeztem rá, miért is jött haza. 

2 hónappal a vallomás előtt, a műtét idején 

Már hét hónapja nem láttam Sophiet. Úgy érzem, mintha ráléptem volna a felejtés útjára. Jól érzem magam nélküle. 
Vagy egy hónapja, hogy elkezdtem találkozgatni az egyik szaktársammal, Hollyval. Szuper egy csaj, szép, okos és rettentő jó humora van. Kezdem azt hinni, hogy miatta tudok majd tovább lépni Sophien. Holly stílusa sokkal jobban passzol hozzám, mint Sophé. 
Szerda volt. Egy átlagos szerda délután, három óra körül, épp egy haverommal voltam az egyetemhez közeli plázában. Szerdánként pont ebédidőben lyukas óránk volt, így mindig kijártunk kajálni. Végeztünk vele és a kijárat felé igyekeztünk, mikor megláttam őt. 
Sophie nem vett észre engem, zenét hallgatva, komoly, gondterhelt és megviselt arckifejezéssel sietett el tőlem nagyjából egy méterre. 
Teljesen lefagytam. Gyönyörű volt. Egy egyszerű fekete nadrágot meg egy kinyúlt pulcsit viselt és túlságosan is vékonynak látszott, de egyszerűen káprázatos festett még így is. Ahogy elhaladt mellettem megcsapott jellegzetes illata. Csak álltam egyhelyben, dermedten, csak annyit mozogtam, hogy követhessem a tekintetemmel. 
Bár csak néhány másodpercig láthattam, míg elnyelte a tömeg, azt éreztem, amit az első találkozásunk alkalmával is. Esélyem se volt ellene. 
Annyi ideje nem láttam, nem beszéltem vele, most pedig ezalatt a néhány másodperc alatt felébresztett bennem minden érzést irányába. 
- Tash! - szólongatott Ty. 
- Bocs, de most mennem kell! - vetettem oda neki, majd gondolkodás nélkül Sophie után eredtem. 

Nem volt nehéz megtalálnom, épp felfelé tartott egy mozgólépcsőn, így hát megfelelő távolságból követtem őt, egészen az emelten lévő könyvesboltig. Soph bement, én viszont kívül maradtam, a korlátnak támaszkodva figyeltem őt az üvegfalon át, ahogy a könyveket böngészte.
Szép sorjában haladt, ami felkeltette az érdeklődését azt felemelte, elolvasta a hátulját, majd egy elégedetlen fintor kíséretében visszatette. Volt, melyet felhúzott szemöldökkel, hitetlen fejrázással nyugtázott, meg olyan is, ami halkan, egy pillanatra megnevettette, de mégsem vitte magával. Egy-egy könyvbe bele is lapozott, s ahogy előrehajolt, néhány tincs az arcába hullott, melyet egy lassú mozdulattal a föle mögé tűrt vissza. Olyan kis törékenynek tűnt. Sosem volt egy nagy darab, sőt ami azt illeti, meglehetősen apró teremtés volt, de most túlontúl soványnak tűnt.
Fél óra elteltével megtalálta, amit keresett és a pénztárhoz indult. Istenem. Órákig el tudtam volna nézni, ahogy ezt csinálja. Vagy bármit. Mindazonáltal nem akartam, hogy meglásson és valahogy nem bírtam magam rávenni, hogy odamenjek, hiszen odalett volna a „távol tartom tőle magam és tovább lépek” stratégiám. Kicsit hátrébb húzódtam, mikor kijött a boltból, mégis képtelen voltam hátat fordítani neki és más merre haladni, így hát követtem.
Lehaladt a lépcsőn, ki a plázából, nem igazán nézelődött, csak céltudatosan haladt előre.
Ha nem lett volna elég romantikus és beteg a helyzet, hogy titokban, csendben, öt méterrel lemaradva, mondjuk ki őszintén, követtem őt, le sem véve a szememet róla, elkezdett esni az eső. Bassza meg.
Sophienál a jelek szerint nem volt esernyő, ugyanis csak a kapucniját felvéve haladt tovább, a tér közepén azonban megállt és felnézett az égre.
Az én táskámban ott lapult az esernyőm, de eszem ágában nem volt elővenni onnan, mert az első dolgom az lett volna, hogy hozzárohanok a kezébe nyomom és addig ölelem, ameddig csak lehetséges. Soph egyre jobban elázott, akárcsak én, aki még mindig a távolban állva figyeltem őt.
Az élet legkibaszottabb romantikus filmbéli pillanata lehetett volna, ha Sophie abban a nehéz pillanatban az én támogatásomra vágyott volna. Hogy én tartsak esernyőt fölé, én vígasztaljam meg, én öleljem magamhoz. De nem rám várt, nem én kellettem neki.
Így hát csak álltam ott az esőben és néztem a lányt, akit mindennél jobban szerettem.


Előző rész:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése