Egyedül ballagtam Gabék kertvárosi házának utcáján a buli
irányába, ugyanis Justin Sophieval töltötte a délelőtött és mivel engem nem hívtak magukkal… Viccelek. Igazából
Jus hívott, de még az se volt biztos, a bulira eljövök, nemhogy velük mulattam
volna hármasban. Most is épp azért voltam három órás késésben, mert alig tudtam
elszabadulni a munkából.
Amint beléptem a nyitott kertkapun, megpillantottam Sophiet.
Este tíz felé közeledett, sötét volt, csak az utca lámpái és
a kert fényei világították be Sophie arcát. Ott álltam a kapuban és bámultam őt,
ahogy összenevetett a barátnőivel.
Úgy festhettem, mint valami kibaszott perverz, aki a sötétből
kukkolja áldozatát. Általában így
festettem Sophie közelében.
Gyönyörű volt. Amióta csak ismertem, minden
egyes nap, mikor láttam, szépnek találtam és elbűvölőnek. Akár ébredés után volt kócosan, pizsamában, smink
nélkül, akár másnaposan támasztotta WC falát karikás szemekkel, hányásszaggal.
Arról ne is beszéljünk, hogy mutatott a szalagavatón, fehér ruhában vagy a
banketten vörös ruhában. Minden alkalommal gyönyörű
volt, ahogy most is, farmer rövidnadrágban és pólóban.
Úgy vettem észre, sokkal jobban volt, mint egy hónapja,
mikor megláttam a plázában. Nem tűnt gondterheltnek, s bár vékonyabb volt, mint
kellett volna, mint ami az én ízlésemnek megfelelt volna, már nem volt olyan sovány.
- Casey! – vett észre Luke és mellém sietett. Kezet fogtunk,
majd átöleltük egymás vállát és megpaskoltuk a másik hátát.
- Luke, haver! Ezer éve nem láttalak!
- Hazatértem, kapitány!
- tisztelgett vigyorogva.
- Pihenj, tengerész – bólintottam elégedetten.
Hát, igen. Ez vagyok én. Ilyen vagyok én. Nem csak, hogy
kedvelem az általam nyolc éve viszonzatlanuk szeretett lány barátját, még haverkodom
is vele. Hátsó szándék és megtévesztés nélkül. Bírom Luke-ot és ahelyett, hogy
irigykednék rá vagy kihasználnám… Még közös, belsős poénom is van vele.
- Cas? – jelent meg Sophie feje Luke válla mögött.
- Soph – mosolyodtam el széttárva a karomat, ő
pedig elém lépett és szó nélkül megölelt. Csodás illata hamar betöltötte minden
érzékemet, de tekintve, hogy többen is álltak körülöttünk, igyekeztem nem
lehunyt szemekkel élvezni a helyzetet, mint egy boldog kiskutya, aki este végre
megint enni kap.
- Ezer éve nem láttunk! Hiányoztál – bontakozott ki az
ölelésemből Sophie, hogy a szemembe tudjon nézni. Eléggé gyanakodva méregetett.
Jesszusom. Hogy képes a világ legtermészetesebb dolgaként
mondani ezt?
- Csak 10 hónap volt – poénkodtam, de ő
a fejét csóválta.
- Az épp elég sok – értett egyet Luke nevetve, majd átölelte
a vállam. – Mit szólsz a képekhez, amit küldtem?
- Nem voltam elájulva tőlük – jegyeztem meg fapofával, miközben a konyhába igyekeztünk
kettecskén.
- MI van? Azt írtad, igenis elvagy – hőbörgött.
- Hazudtam. Az úgy lenne királyság, ha együtt öltöznénk be
hajósnak – vágtam egy pofát, mire jóízűen felnevetett.
- Bármikor kijöhettél volna egy kosztüm-partira –
kacsintott.
- Szavadon foglak, Scott! – töltöttem magamnak egy pohár
sört. – Jövőhéten elutazunk a múzeumba
és beöltözünk.
- Állok rendelkezésedre, Tash! – emelte poharát.
- Üdvözöllek itthon – koccintottunk.
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_28.html
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_28.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése