Épphogy elkezdtem a gimit. Kilencedikes voltam, tipikus stílussal, hosszú, vállig érő barna hajjal, béna fekete gumis fejpánttal, ami akkoriban divat volt. Justin barátommal együtt jöttünk általánosból, megint ugyanaz az osztály, ugyanaz a barátság. Minden jól mehetett volna.
A gólyatábor első napja volt, sőt még el se kezdődött, csak a vasútállomás peronján álldogáltunk, mikor hátulról nekem jött.
- Ne haragudj - mentegetőzött, de fel sem nézett a tabletjéből. - indjárt tisztességesen is bocsánatot kérek, egy pillanat és vége van.
Az utóbbival a telefonjának képernyőjén lévő dologra célozhatott, így hát meglestem, mit is nézett ilyen nagy erőkkel. Anime. Beleszerettem.
- Ez az! - kiabált fel diadalittasan, én pedig kissé összerezzentem. És akkor
felnézett. Rám nézett.
Aki nem hitt mostanáig a szerelem első látásra elméletben, annak innen üzenem, hogy itt rohadjak meg, ha ez nem az
volt. Ha ez előbb nem is szerettem volna bele, mikor rám nézett, egészen biztosan végem
volt. Ott helyben. Esélyem sem volt ellene.
- Ne haragudj, hogy kis híján a vonat elé löktelek - kért bocsánatot huncut
szemekkel. - Sophie vagyok.
- Casey - feleltem.
Kezet ráztunk.
- Klassz anime - biccentettem elismerően. Az egyik legklasszabb.
- Klassz csaj - ölelte át Sophie vállát Justin.
Valójában én is erre gondoltam.
- Ismeritek egymást? - pillantottam hol egyikükre, hol másikukra.
- A metrónál futottunk össze - válaszolta Jus.
- Téged is megpróbált meggyilkolni? - bólogattam megértően.
- Valahogy úgy - nevetett.
Justin és Sophie azonnal legjobb barátok lettek és ezt becsületesen be is
tartották a mai napig. Kevesebb volt köztük, de több sose. A barátságuk
mindig megmaradt és kitartott az elmúlt hét évben, csak úgy, mint az én egyoldalú,
viszonzatlan szerelmem Sophie iránt.
Persze, Justinnak jobb dolga volt. Ha meleg volnék,
feltehetőleg én is lehetnék könnyű
szerrel Soph legjobb barátja. Persze így is hamar összebarátkoztunk.
Két probléma volt csak. Az én azonnal szerelmem és Sophie palija, akivel
általános nyolcadik eleje óta együtt volt és van.
Jesszus. Hogy is nyerhetnék egy olyan csávó ellen, akivel kilenc éve együtt van?
Egy olyan pár, akiken mindig is látszott és látszik, hogy egymással fogják
leélni az életüket.
Nem mintha el akartam volna szeretni Sophiet Luketól. Nem mintha el tudtam
volna szeretni. De a lényeg csak az, hogy eszem ágában sem volt. Nekem
megfelelt, ami volt.
Oké, talán mégsem felelt meg teljesen. Mármint eleinte rendben voltunk. Barátok
lettünk, beszélgettünk, együtt mulattunk, elvoltunk. Aztán eltelt egy év, majd
kettő. Azt hittem, ki tudok szeretni belőle
ennyi idő alatt. Egy év, vagy kettő,
akár három. De az idő
csak telt, az érzés pedig maradt, sőt mi több, csak erősödött. Elkezdtem beletörődni.
Soph jól bánt velem. Kiváló barát volt és szívéből szeretett, de nem úgy, ahogy én őt.
Miután leérettségiztünk, tennem kellett valamit, így hát elkezdtem
eltávolodni tőle. Mármint megpróbáltam. Soph kézzel, körömmel kapaszkodott a barátságunkba és belém, gondolva, hogy
olyan ez, mint neki Jussal. Eleinte nem találkoztunk, aztán a beszélgetéseink
is kezdtek elhalni. Sophnak gondjai volta akkoriban otthon is és az egyetemen
is, Jus elmondta nekem. Bármennyire is fájt érte a szívem, bármennyire is
segíteni akartam neki, önzőnek kellett lennem és eltávolodnom, hogy tovább léphessek egyszer és mindenkorra.
Így utólag belátom, hogy szar terv volt. Semmivel sem vitt
előrébb, még mindig szeretem, viszont nem voltam mellette, mikor szüksége lett volna rám. Azóta is bánom.
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_9.html
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_9.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése