2018. augusztus 5., vasárnap

Váratlan, 101.rész

A Kac Kac Kukac játék lényege rendkívül egyszerű. Legyél minél nagyobb mázlista és dobj minél jobbakat a hat kockával és gyűjts be minél több, minél nagyobb számot mutató dominókat. A harmadik menet után kezdett körvonalazódni, kik is a szerencsések és kik a kevésbé szerencsések a kis csapatunkban.
- Szerintem ti csaltok – jelentette ki rezzenéstelen arccal Wyatt, Keatet és engem figyelve.
- Szerintem meg nehezedre esik feldolgozni ezt a szerencse áradatot, ami minket ér folyamatosan – vágtam vissza vigyorogva.
- Tudod, mit mondanak – könyökölt az asztalra huncut arccal. – Szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelembe.
- Tiszta mázli, hogy nem kártyázunk – billentettem oldalra a fejemet szívélyes mosollyal.
- Bár valószínűleg ott is hasonló lenne a felállás szúrta közbe szórakozottan Keaton.
- Nem tudom, min vagy meglepve – jegyezte meg Zay, Wyattre pillantva. – Azelőtt is mindig Keaton nyert.
- Hát én viszont egyáltalán nem vagyok meglepve ezen – nevettem el magamat.
- Nem fognád vissza magad egy kicsit? – sandított barátjára Wy.
- Én próbálok bénát dobni, de egyszerűen nem vagyok képes rá – felelte Keat rezzenéstelen arccal.
- Fel a fejjel, Wy! – veregettem meg a vállát remekül mulatva. – Hisz ismered a mondást, aki szerencsétlen a kártyában, szerencsés a szerelemben.
- Azt mondtad, ez nem kártya – meredt rám meglehetősen szenvedő ábrázattal.
- Attól még lehet szerencséd – kacsintottam rá bíztatóan, de ő csak az asztalra hanyatlott.
- Még egy kör, srácok? – kezdtem visszarendezni a dominókat, mire Wyatt felhorkant.
- Inkább keresek valami más játékot – tápászkodott fel és a nappaliba vonszolta magát.
- Megyek veled – közölte Zay és így is tett.
Keatonre néztem, aki várakozásteljes pillantással bámult vissza rám.
- Játszunk egyet? Hogy eldönthessük, ki a jobb – vigyorogtam.
- Már eldőlt. Én kétszer nyertem, te meg csak egyszer – mosolygott rám, mire elfintorodtam.
- Ez a kör visz mindent! – jelentettem ki, majd felpattantam és átültem a vele szembe lévő székre, amin korábban Zay trónolt.
- Legyen – egyezett bele, majd a kockák irányába biccentett, mondván, hogy kezdjek nyugodtan.
- Nem kell az alamizsna! – ellenkeztem.
- Csak udvarias voltam – pislogott értetlenül.
- Aki nagyobbat dob, az kezd – nyomtam a kezébe az egyik kockát, majd egyszerre az asztalra gurítottuk.
Keat hatost dobott, míg én ötöst. Az orromat felhúzva, szemrehányóan pillantást vetettem Keatre.
- Nem tehetek róla – tárta szét a kezeit tehetetlenül.
- Így lesz ez egy életen át? Sosem nyerhetek? – dramatizáltam túljátszva a szerepem.
- Egyszerűen nem lehet szándékosan rosszat dobni – nevette el magát fej rázva.
- Mindegy, amúgy se akarnám, hogy hagyj nyerni.
- Tudom. Nem is hagynálak.
- Leverlek én önerőmből – ragadtam meg mind a hat kockát.
- Én kezdek – suttogta pajkosan csillogó szemekkel.
- Hoppika – csúsztattam át engedelmesen a kezébe a kockákat.
Ahogyan átvette őket, ujjaival finoman megcirógatta a kezemet.
- Minden rendben? – érdeklődött kedvesen.
- Persze.
- Korábban kicsit szomorúnak tűntél.
- Csak eszembe jutott… Valami.
- És mi volt az a valami, ami eszedbe jutott? – kereste a tekintetemet.
- Landon… Hogy milyen jól illett volna közénk. Közétek. Mindenkivel megtalálta volna a közös hangot – magyaráztam lesütve a szememet.
Nem láttam ugyan, de hallottam ahogyan Keat felállt, a következő pillanatban pedig kijebb húzta a székemet, velem együtt és elém guggolt, egyik kezét az asztal lapjára fektetve, míg a másikkal megsimította az arcomat.
- Nem is meséltél még róla – mondta megnyugtató hangon, miközben hüvelykje továbbra is az arcomat simogatta.
- Olyan volt, mint te. Higgadt és tiszteletet parancsoló, kellemes, elegáns megjelenéssel. Ugyanakkor mindig képes volt viccelődni, tudta, mit kell komolyan kezeli és mit lehet elpoénkodni. Mellette sose voltam szomorú. Egy másodpercre sem. Mindig kiállt értem és mellettem, megvédett, amitől megkellett és megtanított mindenre, amit tudott. Kosarazni meg zárakat feltörni.
- Zárakat feltörni? – nevetett fel halkan Keat.
- Igen – mosolyodtam el én is. – Nem lopott vagy ilyesmi, de néha beszöktünk a lelakatolt kosárpályára a házunktól nem messzi parkban.
- Szóval, mit sem ér a zár a hálószobám ajtaján – jegyezte meg Keat engem cukkolva, mire nevetve meglöktem a vállát.
- Egyelőre nem áll szándékomban rád törni álmodban.
- Egyelőre – vonta fel a szemöldökét, majd a szemembe nézve elmosolyodott.
Felemeltem a kezem és megsimítottam a haját, majd előre dőlte, számat az övére tapasztva.

ELőző rész:

4 megjegyzés :