2018. szeptember 17., hétfő

Kosársuli, 81.rész

Szerda reggel Konrád két perccel csöngetés előtt esett be az osztályba és vetette le magát mellém a padba.
- Nehéz reggel? – húztam össze a szemem a kissé megviselt barátom láttán és alig bírtam megállni, hogy elmosolyodjak.
Rám nézett, majd megvetően elfordult.
- Hé! Most meg mi van? – akadtam ki szerintem teljesen jogosan.
- Cöhh – érkezett a felháborodott fújtatást.
- Megint berágtál? – vágtam egy pofát, mire ismét felém fordult és elvigyorodott.
- Dehogy, csak tréfálok – hajolt hozzám és nyomott egy gyors csókot a számra.
- Nagyon elmés poén – fintorodtam el, Konrád pedig nevetve átkarolt.
- Az éjjel új szintre emeletem a humoromat.
- Mármint jóról rosszra? – mosolyogtam rá szívélyesen, mire finoman belebökött az oldalamba.
- Nem lehet minden poénom vicces – sandított rám huncutul.
- Szóval eleve úgy állítottál ide, hogy tudtad, ez nem lesz szórakoztató számomra? – ráncoltam a homlokomat értetlenkedve.
- Ötven-ötven volt az esély.
Kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Jó, az arcodat elnézve, legyen inkább hatvan-negyven – pontosított, védekezően a magasba emelve kezeit.
- Nyolcvan-húsz – feleltem tömören.
- Hatvanöt-harmincöt – ingatta a fejét Konrád.
- Kilencven-tíz – fontam karba a kezemet.
- Látom, téged senki nem tanított meg tisztességesen alkudozni – vigyorodott el jókedvűen.
Időközben megszólalt az órakezdését jelző csengő, a tanárnő egyelőre nem volt sehol.
- Ezért rohantam – pufogott Konrád.
- Azért rohantál, mert képtelen vagy időben felkelni forgattam a szememet játékosan.
- Most vitatkoznék, de nincs kedvem – tett úgy, mintha nem lenne igazam.
- Biztos azért, mert nem heverted ki a reggeli plusz futóedzést – kacsintottam rá huncutul, mire elfintorodott.
- Ne is mondd! Erről jut eszembe. Hogy érzed magad? A hétvégén selejtező. Izgulsz? fordult felém egész testével, egyik lábát felhúzva.
- Nem igazán. Lesz két negyedem felmérni a viszonyokat – céloztam arra, hogy nem vagyok a két kezdőben és maximum a harmadik vagy a negyedik negyedben kerülhetek pályára.
- Naaa! – nyújtotta el panaszosan a rövid szócskát. – Ne légy ilyen!
- Ezt kivételesen abszolút pozitívumnak szántam – tartottam fel a kezemet védekezően.
- Pozitívum? – vonta fel a szemöldökét értetlenül.
- Bizony. Elhatároztam, hogy az első félidőben, míg pályán vagytok, kielemezek mindent, amit látok és fel tudok készülni a taktikákkal, támadásokkal, védekezésekkel – bólogattam nagyban.
- Ez jó terv – ismerte el Konrád a hallottokon tűnődve.
- Köszönöm – vigyorodtam el jókedvűen.
- És mi van, ha mondjuk Király az első negyed második percében valamilyen oknál fogva kipurcan és te leszel a cseréje? – vetette fel szórakozottan.
- Krisz strapabíró – legyintettem hanyagul.
- Akkor én – billentette oldalra a fejét.
- Téged Eszti cserélne.
- Na! – hangzott fel ismét az elégedetlen sóhaj. – Rám miért nem mondod, hogy strapabíró?
- Simán lehet, hogy elalszol és elfelejtesz eljönni a meccsre – vélekedtem.
- Sose tennék ilyet. A kosár nekem szent!
- Tudom, tudom.
- Mindenesetre büszke vagyok rád. Örülök, hogy a jót nézed ebben az egészben – fonta össze az ujjainkat és bátorítóan megszorította a kezemet.
- Már a múltkor is megmondtam neked, hogy ez csak még eltökéltebbé tesz – bizonygattam.
- Emlékszem, csak akkor még nem álltál elő ennyire hihető elméletekkel – mosolygott rám, én pedig elvesztem a tekintetében.
Annyira jó érzés volt, hogy itt volt valaki, aki kezdett megismerni és kiismerni, akivel megoszthattam a gondolataim és értekezhettünk róluk. Akivel viccelődhettem és piszkálódhattam, aki osztozott a legnagyobb hobbimon és aki támogatott. Konrád nem csak a fiúm volt, hanem a barátom is. Arra gondoltam, egyelőre alig ismerjük egymást, csak a fontosabb dolgokat tudjuk, de idővel a legtöbb téren megismerjük egymást és még sokkal szorosabb lesz a kapcsolatunk.
Alig vártam, hogy mindent kiderítsek róla.



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése