2018. szeptember 10., hétfő

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 8.rész

- Emlékszem, hogy Lily ki sem mozdult az ölemből – mosolyogtam, felidézve, ahogyan Luke egyik húga teljesen belém bolondult aznap.
- Liza meg végig féltékeny volt, mert ő már nem fért oda – nevetett Soph.
- Szinte minden második kanál leves az ölemben landolt.
- És összefestették a gipszed.
- Csodás ebéd volt – bólintottam szórakozottan.
- Felvették őket gimibe – mesélte Soph.
- MI? Máris?
- Aha, hatosztályosba. Oda, ahova mi is jártunk.
- Sejtettem, hogy Luke-ot majmolják majd – kacsintottam Sophiera.
- Vagy épp téged – dobta vissza a labdát kuncogva.
- Talán itt lenne az ideje, hogy részt vegyek egy Scott családi vacsin – merengtem.
- Esküszöm, nem hallgatóztam, végszóra értem ide, de egyet kell értenem – jelent meg a hátunk mögött Luke.
- Ez egy hivatalos meghívás? – vontam fel a szemöldököm.
- Még szép. Tudod, hogy mindig szívesen látunk – támaszkodott a kapu keretének. – A lányok is hiányolnak.
- Mi a helyzet? – pillantott fel Sophie a barátjára.
- Semmi, csak nem találtalak és gondoltam megnézlek, minden rendben van e – küldött egy bíztató, szeretetteljes mosolyt Luke Sophienak.
- Minden oké – nyugtatta a fiút őszintén.
- Látom, hogy jó kezekben vagy – értett egyet Luke jókedvűen, majd visszavonult a házba.
- Hiányol téged – jegyezte meg Sophie tárgyilagosan.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy bocsánatot kérjek – eresztettem le a vállaimat sóhajtva, mire tekintete kíváncsian tapadt rám.
- Amiért eltűntél?
- Tulajdonképpen ti tüntetek el, hisz átcuccoltatok egy másik országba – helyesbítettem.
- Nem számon kérlek, Cas, tudod jól – csengett lágyan a hangja.
Mégis meg akartam magyarázni. Magára hagytam nehéz időkben és még ha ez engem jobban meg is viselt, mint őt, furdalt a lelkiismeretem.
- Akkor mit mondasz? Fátylat borítunk az egészre?
- Ha ezt szeretnéd, én benne vagyok – bólintott.
- Amondó vagyok, menjünk vissza és koccintsunk erre – álltam fel és kezem önkéntelenül is felé nyújtottam, hogy felhúzzam őt.
Sophie elfogadta, meleg, apró tenyerét az enyémbe csúsztatta. Nem akartam elengedni, de már megtanultam kordában tartani az érzéseim, így azonnal eleresztettem, miután feltápászkodott. Kicsit bénára sikerültnek éreztem a párbeszédünket, de nem hiszem, hogy lett volna kevésbé kínos lebonyolítás is.
- Gyertek, pont most akartamm felbontani egy bort – lelkendezett Justin, mikor beléptünk a házba.
Sophieval azonnal fintorogva néztünk össze, valahogy úgy, mint régen.
Jus nagy borozónak számított, szerette a különleges ízeket meg effélék, míg én inkább sörkedvelővoltam, Soph meg a likőröket, rumokat preferálta. Nem mintha annyit ittunk volna.
- Tash, hagyd a bort, van spanyol söröm! – karolta át a vállamat Luke és már invitált is a konyhába és kivett a hűtőből két üveget.
- Estrella Damm – olvastam fel hangosan a sör nevét, amit a címkéje hirdetett.
- Nem így kell mondani – vigyorgott Luke. – Estrella Damm.
Eléggé máshova helyezte a hangsúlyokat, mint én a nulla spanyol tudásommal, de persze rá is játszott egy kicsit a kiejtésre.
- Spanyolország boros nemzet, nem? – billentettem oldalra a fejem elgondolkodva.
- Erről beszélek! Hoztak nekem bort – került elő ismét Justin, a kezében lóbálva az említett darabot.
- Egészségedre! – vágtuk rá egyszerre Luke-kal.
- Hol voltált eddig? – ingatta a fejét Luke, miközben engem figyelt.
Hát igen. Sophieval ellentétben, ő nem hagyta rám a dolgot, hangot adott a csalódottságának.
- Hát nem Spanyolországban – feleltem, amin persze elmosolyodott.
- Igyunk rá – koccintottunk, majd Gabe elvonszolta onnan Luke-ot.
Sophiera néztem. A pulton könyökölt, fejét a karjára döntve engem bámult. Egyszer csak felé néztem és rámosolyogtam. Visszamosolyogott. Ekkor a mosolygásom alábbhagyott és csak néztem őt, gyönyörködve benne, élvezve, hogy megtehetem.
- Mit nézel? – kérdeztem végül, tekintve, hogy ő kezdte a bámészkodást irányomba.
- Téged – vont vállat. – Rég nem láttalak már.
- Ennyire hiányoztam? – nevettem el magamat hitetlenkedve.
- Igen – válaszolta nyugodt stílusban, tárgyilagosan. Szólásra nyitottam a számat, de mégsem mondtam semmit, csak néztem rá megtörten, hisz megint néhány szóval legyőzött. Nem tudtam mit mondani. Nekem pokolian hiányzott.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése