2018. november 29., csütörtök

A vonzás törvénye, 65.ész

Aznap délután sor is került a bizonyos ágyvásárlás nevezetű ceremóniára.
Mivel nekem volt egy plusz órám, Ace megvárt a… Fogalmam sincs hol, de mikor végeztem, már a tanterem előtt szobrozott, fancsali képpel. Ezt követően a parkolóba mentünk, ahol is Ace kocsijába szálltunk be.
- A motorodat végül sikerült megjavíttatni? – érdeklődtem, mikor beizzította a kocsit.
- Már ültél is rajta azóta – pillantott rám furcsán.
- Tudom, csak elfelejtettem megkérdezni – vontam vállat.
- Minden oké vele.
- Akkor mire fel a kocsi? – vontam fel a szemöldököm.
- De kis kíváncsi vagy ma – hajtottunk ki a parkolóból.
- Csak társalogni próbálok – forgattam a szememet, majd kibámultam az ablakon.
- Mégis, hogy hoznék el egy komplett ágyat motorral? – Nem láttam az arcát, de a hangja kellőképp megrökönyödöttnek hangzott.
- Már el is akarod hozni? Azt hittem, csak választunk – kaptam felé a fejem.
- Persze, hogy elhozzuk. Szépen elvisszük az új lakásra és összeszereljük.
Akaratlanul is többes számban beszélt, ami egy elégedett és őszinte mosolyt csalt az arcomra.
- Vagy úgy.
- Mit somolyogsz? – húzta össze a szemét gyanakodva.
- Semmit, semmit – legyintettem sietősen. – Akkor, ha jól értem, már ott áll a lakás, üresen.
- Jól érted.
- Akkor miért csak a hétvégén álltok neki költözködni?
- Mert akkor lesz rá elég időnk – közölte, mire vágtam egy alapos fintort.
- Lefoglal a suli, mi?
- Mit gúnyolódsz tulajdonképpen? – pillantott rám kérdőn.
- Komolyan kérdeztem – pislogtam ártatlanul és most rajta volt a sor, hogy elfintorodjon, de mielőtt bármit is reflektálhatott volna, ismét megszólaltam. – Buli is lesz?
- Hogy a fenébe ne lenne! – érkezett azonnal a várt válasz, miközben behajtottunk a bútoráruház parkolójába.
Ace kinyúlt az ablakon és a gomb megnyomása után elvette a gép által nyújtott parkolókártyát, majd visszahúzta a kezét, egy fürge mozdulattal az ajkai fogta a lapocskát és tovább hajtott.
- Szólj, ha üres helyet látsz – mondta tele szájjal és valahogy ez a látvány olyan természetesnek és szexinek tűnt.
- Megfogtam volna a kártyát – közöltem végül, mert nem bírtam megállni, hogy ne kötözködjek.
- Csak siettem, mert sokan álltak mögöttünk – felelte kivéve szájából a lapocskát és a műszerfalra egy kiugró polcára helyezte.
- Ott egy hely – mutattam előre, ő pedig célba is vette. – Tényleg jó sokan vannak.
- Elmúlt öt – közölte Ace, nyilván arra célozva, hogy az emberek már végeztek a munkájukkal.
- És mindenkinek az az első dolga, hogy megajándékozza magát egy szekrénnyel? – találgattam szórakozottan, mialatt kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé vettük az irányt.
- Ki tudja.
- Vagy csak a város nőstény egyedei kiszimatolták, hogy ma te is itt leszel – kacsintottam rá huncutul, mire elvigyorodott.
- Valójában nem tartom kizártnak.
- Valójában én sem – morogtam, Ace pedig felnevetett.
Hamarosan elérkeztünk az ágyakkal teli helyiségbe, én pedig izgatottan körülnéztem. Nagyon szerettem a bútoráruházakat, a fa friss illatát, kipróbálni a kanapékat, székeket és ágyakat.   
- Milyen ágyat is szeretnél?
- Nagyot. Két személyeset – mondta rám sem nézve, hanem épp a lehetőségeket felmérve.
- És minek is neked új ágy?
- Már egy ideje tönkrement a régi, de gondoltam, megvárom a költözést – indult meg egy gyönyörű sötétszínű franciaágy felé. – Ehhez mit szólsz?
- Imádom – csaptam össze a kezem, majd mindketten háton fekve elterültünk egymás mellett a matracon.
- Ez a matrac elég kemény – húzta el a száját.
- Nem kötelező ezt a matracot venni ehhez az ágyhoz – okoskodtam, mire vágott egy pofát.
- Na, ne! Itt tetszik dolgozni? – könyökölt az oldalára, kicsit közelebb húzódva hozzám. – Tessék már még izgalmas infókat mondani!
- Csend legyen! – csaptam meg a vállát játékosan.
- Mond szívesen feküdnél ebben az ágyban?
- Én nem fogok benne feküdni – közöltem élből.
- Kivételesen nem így értettem – mosolyodott el féloldalan, amitől megdobbant a szívem. Végre nem egy perverz célzás, hanem egy ártatlan kérdés.
- Tetszik a stílusa, illik hozzád. De az se rossz – mutattam jobbra, egy hasonló színű, de más fajtájú ágyra.
- Nézzük meg! – bólintott, majd felállt és kezét nyújtva, felhúzott engem is.
- Egyébként, hogy ment tönkre a régi ágyad?
- Megrepedtek az ágyrácsok.
- Hogyan re… Várj! Nem akarom tudni!
- Pedig jó kis sztori – vigyorgott eszelősen.
- La la la la – tapasztottam kezeimet a fülemre és hangosan énekelgetve haladtam tovább, hogy még véletlenül se halljam azt a bizonyos jó kis sztorit.


Előző rész:

2018. november 25., vasárnap

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 11.rész

Sophie napokkal később sem állt készen arra, hogy visszatérjünk a régi kerékvárásba, így nem keresett én pedig továbbra is csak annyit tehettem, hogy időt hagytam neki. Luke azonban hamar hozzászokott a gondolathoz, így a vasárnap délben a Scott család három méteres ebédlőasztalánál találtam magam, egy leányzóval az ölemben. Persze, nem Sophie volt az, hanem Lily, Luke egyik húgocskája.
- Lil, szerintem már nagy vagy ehhez – szólt rá a bátyja szórakozottan.
- Ezer éve nem láttam Casey-t! – reklamált a lány.
- Már tizenkét éves vagy! Nem ülhetsz bele ilyen szemérmetlenül jöttment fiúk ölébe – okította testvérét Luke.
- Cas nem jöttment. Ígéretet tettünk, hogy el fog venni – szegte fel az állát a lány.
- Ugye tudod, hogy Cas huszonnégy éves? – vonta fel a szemöldökét Luke.
- Csak huszonhárom – vontam meg a vállam vigyorogva.
- Te ebből maradj ki intett le Luke. Tizenkét év van köztetek!
- Csak tizenegy! – vágta rá Lily mérgesen, én pedig egyetértően bólogattam.
- Egy öreg, kopasz, sörhasú fószer lesz, mikor te még a fénykorodat éled! – folytatta a lebeszélő hadjáratot Luke.
- Ez mondjuk egy kicsit sértő - fintorodtam el. Szerinted mikor éli majd a fénykorát Lily?
- Huszonhárom évesen – kacsintott rám jókedvűen Luke.
- Biztos nem leszek kopasz harminckét évesen – ingattam a fejem.
- Se sörhasú – mért végig Lily játékosan.
- Mit tudsz te a nem sörhasakról? – akadt meg ezen az apróságon Luke. – Ó, várj! Hiszen tele van a telefonod kockahasú énekesekkel meg modellekkel.
- Hallgass! – förmedt rá Lily elvörösödve, majd felém fordult. – Nem is igaz.
- Mindenféle bájgúnárral csalod szegény Cas-t – vádaskodott Luke, mutatóujját egyenesen az egyre inkább zavarban lévő Lilyre szegezve.
- Hát mert… Cas eltűnt egy ideje ismerte el bűnösségét a lány. Hogy legyek hűséges, ha nem is találkozunk soha?
Ez a kérdés megtette a hatását. Luke elhallgatott, pillantása felém tévedt és szomorúan nézett rám. Ja. A viszonzatlan szerelem leküzdhetetlenségének én voltam a mesteri űzője.
- Semmi baj, Lil. Jól tetted, hogy tovább léptél – feleltem végül.
- Nem tovább lépett, csak félre – találta meg a hangját Luke.
- Hagyj már békén, te hülye! Megmondalak anyának! – pattant fel a lány és kiviharzott az ebédlőből.
- Menj csak! Ő is nekem ad majd igazat! kiabált utána Luke nevetve.
- Látom, itt nem sok minden változott – mosolyodtam el őszintén.
- Hiányzott a családom. Igyekszem minden percet bepótolni velük – bólintott Luke.
- És jól ment a sorotok odaát? – tereltem más vizekre a beszélgetést.
Amennyire én tudtam, Sophie lehetőséget kapott, hogy egy évet Spanyolországban töltsön el tanulással és mivel ez egy kihagyhatatlan lehetőségnek számított, élt is vele. Luke egy éve diplomázott le alapon, így mester előtt úgy volt vele, vár egy évet, az alap diplomájával keres munkát és megy Sophie-val. Jól tette.
- Igen, Soph kapott az egyetemtől egy kis lakást, ott éltünk, én dolgoztam, ő tanult magyarázta Luke. Volt egy kis gond, mikor Sophie apja megbetegedett, de végül minden megoldódott.
Hát, ezt meglehetősen tömören foglalta össze. Nyilván Luke-nak sem volt fogalma arról, mit is mondhatna még, hisz nem fog áradozni a kapcsolatukról vagy az együttélés örömeiről.
- Ja, igen. Jus mesélt ezt-azt – bólintottam félszegen.
- És te, Cas? Hallom, megvan az első diploma vigyorodott el.
- Ez úgy hangzott, mintha elvárnál még legalább hármat – fintorodtam el, mire felnevetett.
- Nem tervezel tovább tanulni?
- De, valójában igen.
- És utána?
- Nem tudom. Egyelőre nem érzem hivatásomnak ezt az egészet.
- Ha emlékeim nem csalnak, akkor sem voltál túl biztos benne, mikor egyetemet kellett választani – merengett hangosan.
- És akkor se, mikor faktot – tettem hozzá.
- Magabiztosságod a régi – kacsintott rám jókedvűen.
- Eltökélt vagyok – vágtam egy pofát, majd felnevettünk.


Előző rész:

2018. november 24., szombat

A vonzás törvénye, 64.rész

Szeptember 27, szerda

- Szóval, hallom, költöztök – jegyeztem meg Ace-nek a délutáni próba alatt.
- Megbízható forrásaid vannak – felelte a szokásos, semmitmondó stílusában.
- Várom, hogy meghívj segíteni – közöltem szórakozottan, aminek következtében karja szorosabban simult a derekamra és közelebb vont magához.
- Csak ha utána feltérképezzük a szobámat – suttogta a fülembe. – Lesz egy új nagy ágyam.
- Nagyon izgalmasan hangzik – forgattam a szememet.
- Ez egy igen? – pörgetett meg a koreográfia szerint.
- Ez egy „csak azért nem pofozlak fel, mert próbán vagyunk” – mosolyogtam rá szívélyesen.
- Akkor minek akarsz segíteni? – húzta el a száját.
- Csak úgy. Elmehetnénk együtt ágyat választani – kacsintottam rá huncutul.
- A saját pályámon akarsz megverni?
- Mi van?
- Arra akarsz rávenni, hogy randizzunk – mutatott rá bizony jogosan.
- Nem ez lenne az első alkalom – vontam meg a vállamat.
- De nem is az utolsó – célzott arra, hogy az ő kívánságai nem teljesülnének be.
- Ne légy már ilyen, nyuszi! Nem azt kértem, hogy vegyél el a randi végén – csóváltam a fejem unottan.
- Egy feltétellel – emelte fel a mutatóujját.
- Nem – vágtam rá azonnal.
- Még nem is mondtam, mi lesz az! – háborodott fel.
- Felejtsd el! Találj ki egy másikat! – közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, mert nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy tudjam, valami nagy disznóságon töri a fejét.
- Jó – egyezett bele.
- Nem is. Gondolod végig az első tíz ötleted és azután a tizenegyediknél beszélhetünk – pontosítottam, mire felnevetett.
- Nagyon sok jó tervet ki tudok eszelni – rántott ismét magához.
- Ne is hozz fel olyat, amiről jól tudod, hogy nem bólintok majd rá.
- Mit szólsz egy csókhoz? – kérdezte hirtelen, mélyen a szemembe nézve, amitől egy pillanatra megugrott a szívem.
- Én… - kezdtem, de sietősen közbeszólt.
- Ne vágd már rá egyből, hogy nem! Csak egy csók – simított végig finoman a kezemen.
- Max egy puszi – rágcsáltam az alsó ajkamat, amivel odavonzottam a tekintetét.
- Csók.
Ujjai alig észrevehetően, finoman megszorították a csípőmet, míg másik keze jólesően siklott végig a bőrömön. Szinte biztos voltam benne, hogy tökéletesre fejlesztette a csábítási technikáit, mégsem tudtam tisztán gondolkodni.
- Egy rövid csók – nyögtem végül ki.
- Legyen. De te adod – tette hozzá, mire tágra nyílt a szemem, de hamar összehúztam.
- Nem mindegy ki adja?
- Ó, nem. Azt akarom, hogy te csókolj meg engem. Hogy te akarj megcsókolni – súgta érzékien, közelebb hajolt, lehelete csiklandozta a nyakamat.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ezzel a kis megállapodással már ki van zárva annak a lehetősége, hogy akarjam a csókot – céloztam arra, hogy azért teszem majd meg, hiszen ez az alku része.
- Ugyan, Sere – mosolyodott el féloldalasan. – Ha nem akarnád, bele se egyeznél.
A fene esne belé!
- Kész vagyok a saját céljaim elérése érdekében bevállalni egy-két kellemetlenebb dolgot – szegtem fel az államat, mire halkan, mély hangon felnevetett, amitől megborzongtam.
- Ha jól értem, azt mondod, ágyat venni bulis velem, de csókolózni nem?
- Ezt nem állíthatom, míg nem próbáltam ki mindkettőt – álltam a tekintetét és nem tudtam nem észrevenni a szemében felvillanó vágyat.
- Látod, ez a te bajod. Hogy sosem próbáltad még.
- Még mindig az ágy vásárlásról beszélünk? – csevegtem ártatlanul mosolyogva.
- Én a csókról beszélek – billentette oldalra a fejét. – Ha egyszer megcsókollak, többé nem fogsz olyat mondani rá, hogy kellemetlen.
- Nem úgy volt, hogy én csókollak még téged? - adtam az értetlent, igyekezve minél inkább ellenállni a vonzerejének és csábító szavainak.
- Miután megtetted, könyörögni fogsz nekem, hogy csókoljalak meg – húzódott gúnyos, győztes mosolyra a szája.
- Nagyon magabiztos vagy – fintorodtam el.
- Csak tapasztalatból mondom – mondta, amit nem tudom, hogy cáfolatnak szánt e vagy sem, de nagyképűségben verte az összes eddigi megszólását. Mégis elérte, hogy kívánjam azt a csókot.

Előző rész:

2018. november 22., csütörtök

Felejthetetlen nyár, 69.rész

- Tök jó, hogy itt lehetek – szólalt meg a sötétben Coop Talia ágyáról.
- Ha csak egyet is tüsszentesz, szétszórva a bacijaid, repülsz innen – morogtam.
- Már sokkal jobban vagyok!
- Ha annyira jól vagy, miért alhatsz te az ágyon? – érdeklődött Dexter kissé cinikus hanglejtéssel.
- Mert annyira nem vagyok jól, hogy a hideg földön fetrengjek – vágta rá Coop.
- Tényleg nagyon hideg, így a 35 fokban…
- Te csak ne feleselj, inkább örülj, hogy egyáltalán itt maradhattál – érkezett a remek báty válasza.
- Tisztességes küzdelemmel értem el, hogy itt lehessek – ellenkezett Dexter.
- Na, aztán az minden volt, csak nem tisztességes – szóltam közbe szemforgatva.

10 perccel korábban

- Kő!
- Papír!
- Olló!
Én papírt mutattam, Dex meg Coop pedig ollót.
- Na, még egyszer!
Ezúttal követ formáltam az öklömből, míg ezek ketten véletlenül pont papírt.
A következő körben olló voltam, míg ők kövek.
- Röhejesek vagytok – fintorogtam elégedetlenül.
- Nem értem, miről beszélsz vágott értetlen fejet Dex.
- Én főleg nem kontrázott Coop.
- Csaló banda – horkantottam tettetett haraggal. – Összecuccoltatok már holnapra?
- Ne válts témát!
- Csak indokot keresel, hogy kipaterolj innen minket!
- Lehet, de tényleg nem árt összepakolni – hagytam rájuk.
- Te összepakoltál már? – érdeklődött Dex, amit néhány másodperc kínos csend követett.
- Elképzelhető – feleltem végül kissé vontatottan.
- Arra a táskára célzol, amiben egy törülköző van meg a töltöd? – húzta össze a szemét.
- A fejemben már összeraktam mindent – jelentettem ki végül magabiztosan.
- Attól még a táskádban semmi sincs – legyintett Coop.
- De lesz.
- Én fel nem állok innen – kötötte az ebet a karóhoz.  – Simán kizársz minket, ha kimegyünk.
- Ha reggel miattatok késsük le a vonatot, nem állok jót magamért! – fenyegetődztem nagyban.
- Én csak behajítok pár dolgot azt kész – zárta rövidre a dolgot Coop.
- Ja, ne felejtsük el, hogy csak egy napra megyünk – okoskodott Dex.
- És mindent ki lehet fordítani – tette hozzá bölcsen Cooper.
- Fúj! – fintorodtam el. – Ez lenne a nagy Button szabály?
- Persze, ez mindig bejön. Ide is csak néhány alsót hoztam. Kétszer fel lehet venni, plusz kifordítva még kétszer. Póló meg nem kell – magyarázta.
- Én azért ennél tisztább vagyok – közölte Dex tárgyilagosan.
- Ez a nap híre – dünnyögtem.
- Egyszer voltam egy lánnyal, akin kifordítva volt a fehérnemű. Ő is biztos ismerte ezt a nagy élettörvényt – mélázott Coop hangosan.
- Vagy csak nem vette észre – forgattam a szememet.
- Szerintem meg a nők igenis tudják, mi a jó – állította Coop magabiztosan.
- Szerintem meg te egyáltalán nem ismered a nőket – utánoztam a stílusát gúnyosan.
- Csak féltékeny vagy, mert te mindeddig nem éltél ezzel a nagyszerű lehetőséggel. Állandóan mosnod kellett, meg újakat venni. Itten neked áll feljebb, csak mert morcos vagy, hogy lemaradtál valamiről. Tudod, hogy nevezik az ilyet mifelénk? Suspicious.
- Tifelétek? Úgy beszélsz, mintha legalább Gagyapátin élnél – röhögtem el magamat.
- Az mi az? Egy létező hely?
- Aha, egy 10 fős falu BAZ megyében – vontam meg a vállamat.
- Királyság. A következő nyarat tölthetnénk ott. Elsajátítanánk a jó magyar paraszt nyelvet – váltott elképzelése szerint „jó magyar paraszt nyelvre” Coop, ami igazából kábé így hangzott: Jáó mágyár párászt nyélvet.
- Honnan veszed, hogy parasztok lakják? Lehet, hogy tíz gyémánt diplomás zseni él ott – kötekedtem vigyorogva.
- Attól még lehet parasztos akcentusok – próbálkozott Cooper.
- Nem értelek, Coop – szólalt meg Dex. – Minek neked parasztok? Te magad is az vagy.
- Parasztnak paraszt a testvére! – dobta vissza a labdát Coop nagy lazán.
- Tiszta szerencse, hogy nem vagyunk rokonok – kacsintottam rájuk.


Előző rész: