2019. május 23., csütörtök

A vonzás törvénye, 85.rész


Az este kellemesen telt el. 
A fellépésünk alatt ugyan megesett néhányszor, hogy fogalmam sem volt, mi következik és miért, de Ace szerencsére jól betanulta a koreográfiát és jól is vezetett. Nem rángatott, nem ráncigált, nem dühöngött, amiért ráléptem a lábára. Csak vigyorgott azon, ahogy bénázom és disznóságokat suttogott a fülembe, hogy megint rontsak. Mindenesetre abszolút lefoglalt és elszórakoztatott (vagy épp én magamat), így nem gondoltam se a bénázásomra, se Jackiere, se semmi egyéb rossz dologra. Csak jól mulattam. Márpedig erre volt szükségem.

Utána eszegettünk, iszogattunk együtt, majd visszamentünk a parkettre és táncoltunk, többnyire egymással, hiszen kötött minket a megállapodást. Na, jó, kit álltatok? Magamat. Vele akartam táncolni és kész.
Persze, jöttek a lányok folyamatosan, hogy lekérjék őt, de Ace nevetve és természetesen rám kenve az egészet, elhajtotta őket. Egy valakinek azonban nem mondott nemet.
- Hát meddig kell még várnom, hogy felkérj? – kérdezte csípőre tett kezekkel Marco, mire átadtam neki a táncpartnerem.
- A tied – kuncogtam, majd körbe kémleltem és miután megtaláltam, akit kerestem, odaindultam.
- Szabad egy táncra? – nyújtottam a kezemet Rhett felé, aki épp a kajás asztalnál szobrozott.
- Nem – nézett rám egy pillanatra, majd folytatta az evést.
- Nem lehetnél egy kicsit kevésbé bunkó?
- Igazad van. Azt akartam mondani, hogy nem, kösz – pontosított, mire elfintorodtam.
- Csak egy dal – alkudoztam.
- Még mindig nem kedvellek.
- Hogyne.
- Nem akarok veled táncolni – mondta őszintén.
- Na, jó. És miért nem beszéljük meg egy tánc közben, hogy miért nem kedvelsz?
- Mert nem akarok beszélgetni sem – vonta meg a vállát tárgyilagosan.
- Inkább itt álldogálsz egyedül? – húztam fel a szemöldököm.
- Nagyon szívesen – felelte.
- Azt akarod, hogy könyörögjek? – biggyesztettem le a szám.
- Inkább azt, hogy elmenj – vágta rá.
- Oké, ezt a labdát feladtam – ismertem el.
- Miért nem hagysz békén? – sóhajtott grimaszolva.
- Mert idestova te vagy az egyetlen barátfélém – mondtam ki az igazságot és cseppet sem szégyelltem, hogy neki én egyáltalán nem vagyok az, ő pedig értékelte ezt, mert nem oltott be, csak elfogadta az egészen eddig felé tarott kezemet és nagy kegyesen nekem adta ezt a táncot.
- Iszonyat gáz vagy – jegyezte meg azért, mire elvigyorodtam.
- Én is így gondolom, de nagyon rossz vagyok a barátkozásban.
- Talán csak rossz helyen keresgélsz – sandított le rám.
- Ezt, hogy érted? – érdeklődtem.
- Wild nem akar a barátod lenni.
- Ezt jól tudom.
- Mi pedig elviselünk, mert most épp te vagy soron, de mikor túl lesz rajtad, már nem fogsz velünk lógni. Ergo mi sem leszünk a barátaid – fejtette ki mindazt, amivel magam is tisztában voltam.
- Én fiús lány vagyok. Sosem voltak nagy barátnőim. Illetve… - hallgattam el. – Hát, tudod.
Inkább nem mentem bele, de értette, hogy Jackie-re célzok és csak bólintott egyet.
- Szóval, miért nem kedvelsz?
- Már elmondtam.
- Arra gondolsz, mikor le „buta libáztál”? – mosolyodtam el szívélyesen, a délelőtti beszélgetésünkre célozva.
- Pontosan arra – hagyta rám.
- Szóval nem imponálnak a buta libák?
- Eltaláltad. Az imponál, ha valaki határozott és kiáll amellett, amiben hisz. Ha van saját véleménye és nem csak akkor nagy a szája, mikor úgy esik jól neki. Ha vannak elvei, elképzelése és éretten áll a dolgokhoz.
- És felteszem, jó pont, ha rendmániás – szúrtam közbe.
- Hát, minimum. Ezenkívül, tudja, hol a határ. Nem mászik bele mások magánéletébe, nem kényszeríti őket olyanokra, amit nem akarnak, hanem éli a saját kis életét, ahelyett, hogy magát sajnáltatja.
Nem vettem magamra. Tényleg nem. Jól mulattatott.
- Kezdem látni, miért nem passzolunk össze – kacsintottam rá, mire a plafonra emelte a tekintetét.
- Komolyan mondtam, Sere. Amint végeztetek, mi mind kiszállunk az életedből.
Ezt annyira komolyan mondta, hogy még a nevemet is hozzátette és bár tudtam, hogy igaza van, nem akartam ezen rágódni. Szerencsére nem is kellett.
- Őt most visszaveszem – kúszott közénk Ace, átölelve a derekamat.
- Boldoggá teszel – engedte el a kezemet Rhett és már ott sem volt.
- Milyen volt Marcoval? – vigyorogtam.
- Míg én vagyok a férfi, addig rendben a dolog – közölte Ace, amin elnevettem magam.
- Nem próbálta letapizni a feneked?
- Nos, mivel mindenki erre vágyik, természetesen megengedtem neki. Nem vagyok én olyan önző – húzott közelebb magához.
- Már megint jössz a varázs-segeddel? – fintorogtam.
- Nyugodtan megfoghatod, ha annyira szeretnéd. Nem kell visszafognod magad – bíztatott.
- Tényleg annyira jó lenne? – adtam a meglepettet.
- Még annál is jobb.
- Tapasztalatból beszélsz? Szoktad fogdosni a saját feneked? – vigyorogtam, mivel sikeresen behúztam a csőbe.
- Haha. Sokak tapasztalatából beszélek – kacsintott.
- Azzal akarsz felszedni, hogy hányan fogdosták már a feneked? – fintorodtam el.
- Már rég felszedtelek – vont még szorosabban magához. – Már csak megtartanom kell.
- És úgy véled, ezzel a dumával menni fog?
- Már teljesen belém bolondultál – suttogta a fülembe. – Nyugodtan nyomhatom ez a dumát is akár.
Sajnos kezdtem azt hinni, hogy tényleg így van.


Következő rész:
Előző rész:

2019. május 22., szerda

A vonzás törvénye, 84.rész

Bő egy órányi készülődés és trécselés után, Diane egy tükör elé vezetett szigorúan becsukott szemekkel -, és izgatottan várta, hogy megszemléljem az eredményt.
Sosem voltam az a csajos csaj, így kicsit félve nyitottam ki a szemeimet, ám amit a tükörben láttam, valami eszméletlen volt.
- Baszki! – szaladt ki a számon, majd gyorsan odakaptam a kezem. – Elnézést!
- Ugyan, örülök, hogy tetszel magadnak! – mosolygott rám Diane a tükrön keresztül.
Lassan körbefordultam, hogy mindent alaposan megszemléljek, majd közelebb léptem és még tüzetesebben vizslattam saját magamat. Már nem azért mondom, de valami káprázatosan festettem.
A ruha csodálatosan állt, Diane még megigazította korábban, így mindenhol passzolt, ahol kell, nem volt fodros-bodros, de elegánsnak bizonyult, nem volt túl kivágott, de mégis szexinek látszottam benne. Tökéletes volt. És hozzá a hajam! Nálam a kiengedett haj és a sima copf kimerítette a „hány féleképpen hordhatod a hajad” kérdést, de Diane-nel szemmel láthatóan nem hasonlítottunk ebben. Valahogy felfogta a hajamat, de valahogy egy szép fonat segítségével, ami nem volt szoros, sőt, egy-két tincset szabadon hagyott. A sminkem pedig egyszerre volt visszafogott és merész. A számat kiemelte egy matt piros rúzzsal, de a szememet nem festette ki olyan harsány színekkel. Mivel a ruhám hátulján volt egy fekete szalag, fekete magassarkút adott és két fekete karika fülbevalót.


- Ez egyszerűen csodálatos! – néztem rá boldogan, ő pedig magához húzott egy ölelésre.
Ekkor megrezzent a telefonom, mely Ace érkezését jelezte. A nagy átalakítás közepette dobtam neki egy SMS-t, hogy inkább idejöjjön értem, mert már nincs időm hazamenni.
- Köszönöm, hogy segített nekem! – búcsúzkodtam.
- Én köszönöm, hogy segíthettem! – mosolygott rám bátorítóan.
- Tényleg nem fizethetek? – kérdeztem még utoljára megpróbálva.
- Egészen biztos.
- A férje se lesz mérges, amiért elesnek a mai bevételtől?
- Neki fel sem fog tűnni – legyintett szórakozottan.
- És a dolgozói? Így is ki tudja majd fizetni a bérüket? – folytattam, kissé abszurd eshetőséget felhozva.
- Majd kitalálok valamit – nevette el magát. Értem én, hogy jól mehet a szekér, de akkor is.
- Biztos nem tudom valahogy meghálálni? Nem tudok csak úgy elsétálni – biggyesztettem le a szám szomorúan.
- Rendben – egyezett bele. – Legyen az a fizetséged, hogy idelátogatsz máskor is.
- A fia nem kedvel engem.
- Akkor majd olyankor írok, mikor biztos nincs itt – kacsintott rám, mire elvigyorodtam.
- Áll az alku – integettem, majd kiléptem a boltból és szembetaláltam magam Ace-szel, aki épp a kocsijának dőlve, a telefonját bújva várakozott.
Elindultam felé, ő pedig felnézett és elismerően füttyentett egy nagyot.
- Csini vagy – nyújtotta felém balját, én pedig belecsúsztattam jobbomat.
- Kösz, te sem festesz rosszul – ismertem el, miután szemrevételeztem fekete farmerét, hozzáillő sötét ingét és sötétkék zakóját.
- Tudom – vigyorgott.
- Mi ez a kalap? – kaptam le a fejéről az említett fekete darabot és a sajátomra raktam.
- Az én ruhámhoz jobban illik – vette vissza és annyiban hagytam, mert igaza volt.
10 perccel később már tornacsarnokban pompáztunk, ami ezúttal egészen másképp volt feldíszítve. Csicsás volt, de jópofa.
- 15 perc múlva kezdünk – jegyezte meg Marco, aki csak elsuhant mellettünk.
- Jesszus – fintoroftam kelletlenül.
- Hát itt vagytok! – került elénk Cage, akibe pedig Jackie karolt természetesen, aminek következtében önkéntelenül is közelebb húzódtam Ace-hez és kínosan igyekeztem a padlóra szegezni a tekintetem.
Persze neki fogalma sem volt semmiről, így hát tovább cseverészett Cage-dzsel.
- Csinos vagy, Hamupipőke! – dicsért meg Cage mosolyogva.
- Köszi – erőltettem az arcomra egy halvány mosolyt és igyekeztem nem arra koncentrálni, hogy kezd eluralkodni rajtam a hányinger.
- Csak nem Diane-nél jártál?
- De – jelent meg Rhett a szemét forgatva.
- Srácok, tíz perc! – közölte a semmiből feltűnt Marco, majd ismét köddé vált.
Nem tudtam nem kiszúrni, hogy míg Ace a jobbon állt, Rhett a balomra pozícionálta magát és kicsit, alig észrevehetően elém.
- Kár, hogy az a srác már lediplomázott, aki minden évben belehányt a puncsos tálba – röhögött össze Ace a srácokkal, miközben átölelte a derekamat.
- Ez az első bálunk hányós-Paul nélkül – bólogatott Cage.
Majdnem megjegyeztem, hogy én eléggé hányós közeli állapotban vagyok és akár szívesen rókázom a puncsos tálba, ha ettől jobban érzik majd magukat.
- És milyen az új lakás? Sikerült ma berendezkedni? – érdeklődött Cage témát váltva.
- Fogjuk rá – kuncogott Ace. – Bulit tartani már megfelelő lesz.
- Sere?
- Igen? – kaptam fel a fejem a nevem hallatán.
- Te voltál ma ott, nem? Milyen? – kérdezte ezúttal tőlem Cage.
Mivel egész máshol jártak a gondolataim, csak ennyit sikerült kinyögnöm:
- Tágas.
- Ezt csak azért mondod, mert sosem voltál még Rhettéknél – nevetett Cage jóízűen.
- Haver! – méltatlankodott Rhett.
- Az egy kibaszott palota – értett egyet Ace.
Talán tényleg nem szorult rá Diane, hogy kifizessem a ruhát…
- Öt perc! Gyerünk a bejárathoz – állt neki terelgetni minket Marco, melynek következtében elsodródtunk egymástól, ami máris jobb kedvet és arcszínt kölcsönzött nekem.
Felsorakoztunk a bevonuláshoz, ahogy begyakoroltuk, Ace pedig megfogta a kezemet.
- Megkopasztottad anyámat? – hallottam meg egy gúnyos hangot magam mögül, mire pofákat vágva fordultam meg.
- Én igenis ki akartam fizetni! – bizonygattam a mögöttem álló Rhettnek, aki egyelőre pár nélkül várakozott.
- Persze. Biztos kihasználtad, hogy szegénynek nincs lány gyermeke – húzta össze a szemét.
- Mi van? – tátottam el a számat teljesen elámulva.
Rhett nem felelt csak megjelent egy egészen aprócska mosoly a szája sarkában, én pedig meglepetten, de elégedetten fordultam előre.

Előző rész:

2019. május 20., hétfő

A vonzás törvénye, 83.rész


Hát, Rhett anyukája minden volt, csak olyan nem, mint maga Rhett.
- Rhett! – lepődött meg, mikor meglátott minket.
- Szia, anya! – üdvözölte anyukáját Rhett és úgy tűnt, nem annyira fekszik neki a helyzet.
- Már vártalak, mondtad reggel, hogy beugrasz ma! – csapta össze a kezét a nem mellesleg gyönyörű nő. Szóval ezért dobott el Rhett. Amúgy is idejött volna.
- Jó napot kívánok! Sere vagyok, Rhett egy barátja – mutatkoztam be habozás nélkül.
- Nem vagyunk barátok – szúrta közbe Rhett, de az anyukája nem is foglalkozott vele.
- Szia, Sere! Diane vagyok, Rhett édesanyja – nyújtotta jobbját kecsesen, majd kezet ráztunk.
- Viszem a dobozom és már itt sem vagyok – lépett el mellettünk Rhett.
Kihasználtam az alkalmat és körbekémleltem a hatalmas boltban, mely fehér és bézs színekben pompázott, egyedi esküvői ruhákkal és hatalmas tükrökkel. Ízléses volt és gyönyörű.
- A pult alatt van, szívem – mondta segítőkészen az anyukája.
- Köszi – találta meg, amit keresett, majd nyomott egy puszit Diane arcára és már ott sem volt.
- Miben segíthetek neked? – fordult felém mosolyogva Diane.
- Tudja, lesz ez a bál az egyetemen… - kezdtem neki vonakodva.
- A gólyabál, hogyne! – bólogatott.
- Szeretnék egy ruhát, de elképzelésem sincs, hogy milyen illene és milyen tetszene – foglaltam össze röviden és tömören.
- A legjobbhoz jöttél – mosolygott rám és már meg is indult. – Gondolom, nem esküvői ruhában szeretnél parádézni.
- Hát, azt hiszem, azzal kicsit kilógnék – vigyorogtam.
- Akkor a titkos részlegre megyünk – kacsintott rám, majd odaszólt az odébb ácsorgó hölgynek. – Juliette, kérem vigye a boltot, míg mi hátra megyünk.
- Igenis, asszonyom!
- Gyere, Sere! – intett nekem, én pedig követtem őt egy hátsó, kisebb tükrös teremben, melyben már színes ruhák sorakoztak a fogasokon.
- Ez miért titkos? – kíváncsiskodtam.
- Mert ezeket csak hobbiból készítem.
- Maga csinálja a ruhákat?
- Az elképzelés a tervezés minden ruhánál az enyém. Mind egyedi és egyedüli. Persze, nem mindegyiket én készítem a saját kezemmel.
- Ez csodálatos! – ámultam, pedig nem voltam egy nagy ruhabolond.
- Köszönöm. Van elképzelésed a ruhád színét illetően?
- Fekete? – kérdeztem vissza tétován.
- Angyalom, kizárt, hogy fekete ruhát adjak rád. Sokkal gyönyörűbb lennél valami színesben lépett a ruhák elé.
- Akkor mit ajánlana?
Diane alaposan végigmért, majd így szólt:
- Pirosat.
- Állok elébe – mosolyogtam, hiszen egyértelmű volt, hogy ő ért ehhez, én viszont cseppet sem.
Rhett édesanyja úgy tűnt, egy szimpla szombaton is sokkal elegánsabb, mint én valaha is, így hát örömmel átadtam az irányítást.
- Meg is találtam a számodra tökéleteset! – kapta le vállfával együtt a piros ruhát és a kezembe nyomta. – Próbáld fel!
Ellenkezni nem maradt időm, mivel máris az öltözőben találtam magam. Belebújtam a ruhába és felhúztam az oldalán lévő cipzárt, majd kiléptem a fülkéből.
- Na, milyen?
- Csodásan áll! – örvendezett Diane boldogan és az egyik hatalmas tükör elé állított.
- Tetszik?
Alaposan megnéztem magamat a piros ruhában és igazából tényleg tetszett. Nem volt túl báli, passzolt hozzám a stílus, a szín és úgy az egész, maga.
- Igen. Igen, nagyon!
- Mennyi idő van még a bálig? – érdeklődött Diane.
- Nagyjából másfél óra – saccoltam.
- Szívesen segítek a hajaddal és a sminkeddel is – ajánlotta fel.
- Így is jóval többet tett értem, mint amit megérdemeltem, miután az utolsó pillanatban jöttem ide – hárítottam.
- Ugyan már! Szívesen tenném.
- Szeretném kifizetni a ruhát először jelentettem ki.
- Vidd el, neked adom – legyintett.
- Kifizetem – kötöttem az ebet a karóhoz.
- Erre semmi szükség.
- De miért? Nekem van pénzem.
- Nekem is van, drágám – mosolygott rám kedvesen.
- Telik erre a ruhára – bizonygattam, mert így is volt.
- Nekem az összes ruhára telik, ami itt van – mutatott körbe, amint kis híján felnevettem.
- Ha jótékonykodni szeretne, miért egy drága ruhaboltot üzemeltet?
- Jótékonykodni is szoktam.
- Ezt örömmel hallom. Akkor is ki szeretném fizetni.
- Nem. Neked adom és kész.
- Még ha el is vinném ingyen, max. kölcsönbe! Hova vennék fel egy ilyen szép ruhát?
- Az majd elválik. Fogadd el tőlem. Nézd, Sere. Mindig is vágytam egy lány gyermekre, de csak Rhettet sikerült megszülnöm.
Mivel ezt viccesen, amolyan „nekem csak ő jutott” stílusban mondta, felnevettem, ő pedig bátorítóan rám mosolygott.
- Hagyd, hogy kiéljem rajtad a lány gyermekkel kapcsolatos vágyaimat. Csak ma.
- Jól van, köszönöm szépen – sóhajtottam, mert úgy éreztem, nem lenne esélyem ellene.
- Már ki is találtam, milyen frizura illene a ruhához! – vidult fel rögvest. – Egy szép fonat, feltűzött haj és vörös rúzs! Te leszel a leggyönyörűbb.
- Úgy látom, tényleg vágyik erre – nevettem el magamat.
- Ha tudnád, mennyire! Egy férjem van és egy fiam. Semmi lányos dolgok – forgatta a szemét. – Gyere, foglalj helyet.
- Köszönöm.
- És mondd csak, Sere. Táncolni is fogsz?
- Igen. – Úgy fest, Rhett mama képben van a bállal kapcsolatban.
- És ki a párod?
Persze, egy percig se feltételezte, hogy Rhett az.
- Wilder Ace – fintorogtam.
- Oh! – kuncogott és rám pillantott a tükrön keresztül, miközben a hajamat fésülte. – A legjóképűbb.
- Nem Rhettet tartja a legjóképűbbnek? ráncoltam a homlokom.
- Én olyan anya vagyok, aki objektíven meg tudja ítélni az efféle dolgokat.
- Szóval semmi elfogultság?
- Na, jó, elismerem. Mivel ő az egyetlen drága gyermekem, abszolút elfogult vagyok vele kapcsolatban vallotta be mosolyogva.
- Szomorú, hogy elköltözött?
- Persze, de helyén való ez így. Már elég idős és érett ehhez, ráadásul szerencsére nincs is messze.
- Igen. A férje mit dolgozik?
- Vezérigazgató – legyintett, mintha ez nem lenne nagy dolog. – Inkább magadról mesélj!

Diane - Rhett mama

Következő rész:
Előző rész: