2019. január 29., kedd

A vonzás törvénye, 72.rész

- Rohannom kell - néztem fel bocsánatkérően Ethanra.
- Minden rendben?
- Persze, csak megfeledkeztem a táncpróbáról - álltam fel és összeszedelődzködtem.
- Elkísérlek - emelkedett fel a székéről, de csak legyintettem.
- Ugyan, hagyd csak.
- Sere - kezdte lágyan. - Tudod azért vagyunk most itt, hogy pont az ilyen alkalmakon, mint ez, igenis elkísérjelek. 
- Ja, tényleg - jutott eszembe az ittlétünk oka. 
- Menjünk - mosolygott rám vagy épp rajtam, én pedig csak bólintottam, elfogadva a felajánlást. 
Tíz perccel később elérkeztünk az egyetem tornacsarnokához.
- Köszi, hogy elkísértél - fordultam Ethanhöz, aki kedvesen rám mosolygott, majd bepillantott a terembe.
- Megvárlak, ha gondolod - nézett végül vissza rám.
Tekintettem követtem az övét oda, ahova egy pillanattal ezelőtt kukkolt és hamar kiszúrtam Ace-t, amint egy idegen csajjal - legalábbis a számomra idegen - táncolt.
Nem akartam kihasználni Ethant. Nem akartam olyan lány lenni, aki azért van egy másik csávóval, mert szar látni a sajátját valaki mással. Hamar rá kellett döbbennem, hogy nekem bizony nem fog menni ez a szándékos féltékennyé tevés. Ez az egész dolog hülyeség volt a részemről. 
- Figyelj, Ethan - kezdtem, de közbevágott. 
- Menj be, megvárlak és megbeszéljük - ígérte, én pedig összeszorítva a számat bólintottam egyet, majd beléptem a csarnokba.
Határozott lépésekkel indultam a drágalátos táncpartnerem irányába, akiről biztosra vettem, hogy már észrevett és tudott a jelenlétemről, de egyszerűen nem izgatta.

- Bocs a késésért – fékeztem végül le mellettük, mire Ace testével félig felém fordult, de még nem engedte el a lány kezét.
- Mázlid, hogy találtam valakit, aki helyettesít – vigyorgott rám félszegen Ace és mindennek tűnt, csak nem féltékenynek. Mit is hittem? Mit is vártam?
- Igazi mázli – értettem egyet. – Kösz, Sere 2.0, hogy pont a környéken jártál – mosolyogtam szívélyesen a vörös hajú lányra.
- Wild, szívesen táncolok veled helyette! – ajánlotta fel buzgón a csaj, a mondat végén egy lekicsinylő pillantást vetve rám.
- Ó, bébi. Neked szólok először, ha Sere megint elkésne – kacsintott a lányra szokásos félrebillentett idióta fejével, mire Miss Festett Vörös láthatóan kellemes kis boldog tócsává olvadt a tornacsarnok padlóján.
Hogy lehet ilyen boldognak lenni, ha egyszer tök megalázó a helyzete? Ace gyakorlatilag hangosan és érthetően adta a tudtára, hogy a „ha nincs ló, jó a szamár is” elvet alkalmazza rajta.
- Miért álltatok le? – lépett mellénk Marco, majd rám nézett. – Megérkeztél? Gyorsan foglald el a helyed. Majd, ha véget ért a próba maradj itt egy kicsit, hogy átvegyük, amiről lemaradtál.
- Köszönöm! És ne haragudj! – kértem elnézést.
- Ugyan! – mosolygott rám és már ment is tovább.
Időközben Ace valahogy megszabadult a helyettesemtől, így fürgén elkapta a derekam és magához húzott.
- Még egyszer ne kelljen várnom rád – suttogta a fülembe.
Természetesen nem kérdezte, merre voltam vagy nincs e valami baj, valami ok, ami miatt elkéstem.
- Nekem úgy tűnt, jól elvoltál – feleltem elnézve a válla felett.
- Tényleg jól elvoltam – értett egyet. – De most maradhatunk itt próba után, hogy bepótold a lemaradásod.
Ó, hogy erről van csupán szó.
- Nyugodtan elmehetsz. Megoldom nélküled is – vontam meg a vállam lezserül.
- A tánc két emberen áll, bébi – közölte, mire vágtam egy pofát.
- Nehogy már ezzel a szöveggel gyere nekem – forgattam a szememet unottan.
- Ez az igazság, drágám. Szükség van rá, hogy egy hullámhosszon legyünk. Olyan ez, mint a…
- Jesszus! – szóltam közbe. – Mi vagy te? Valami táncsszakértő?
- Olyan ez, mint egy kapcsolat – indult felfedezőútra a keze.
- Mintha tudnád, milyen egy kapcsolat – jegyeztem meg felhúzva az orromat.
- Nem csak azt lehet kapcsolatnak nevezni, ha két ember együtt jár – adta tudtomra nagy bölcsen. – Nekem rengeteg kapcsolatom volt, csak rövidek.
- Irtó rövidek – bólintottam, továbbra is nagyban fintorogva.
- Érezned kell a másikat – simított végig a kezemen. – Hogy mire vágyik, mit szeretne, éreztetni vele, te mit szeretnél.
Volt egy olyan halvány érzésem, hogy ez nem csak a táncra vonatkozik.
Ace keze tovább kalandozott, míg ajka egy pillanatra érintette a nyakamat.
Ez magamhoz térített. Mi a frászt csinálok? Eddig egy másik sráccal lógtam, most meg hagyom ennek a seggfejnek, - aki néhány perccel korábban totálisan elfeledkezve rólam egy másik lánnyal mulatott-, hogy a próba közepén csókolgassa a nyakamat.
Fürgén elhúzódtam tőle, mire egy másodperc erejére megvillant a tekintete, majd ellentmondást nem tűrően ismét magához húzott.
- Tudod, Sere, a kis alkunk nem csak rám vonatkozik. Amit nekem nem lehet, azt neked se.
Hát mégis kiszúrta Ethant. Mi a fenét művelek?

Előző rész:

2019. január 21., hétfő

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 12.rész

A következő este Luke-kal a kedvenc kocsmánkban üldögéltünk, sörrel az asztalunkon, arra várva, hogy végre felszabaduljon a biliárdasztal.
- Remélem, nem azért hívtál, mert pátyolgatni akarsz, miután hallottad, hogy visszautasítottak egy másik csávó miatt – jegyeztem meg, mire őszinte vigyor jelent meg az arcán.
- Nagyon jó csávó lehet, ha lehagyott – kacsintott rám játékosan.
- Meglátjuk mennyire lesz nagyon jó, miután lenyomom biliárdban.

- Én foglak lenyomni téged!
- Még mit nem! Erre gyakoroltam az elmúlt egy évben! – ellenkeztem rájátszva a dologra.
- Hah! Én vérbeli spanyolokkal edzettem!
- Mit számít az?
- Fiúk! – szólt közbe valaki. – Szabad az asztal.
- Kösz, haver! – veregette vállon a fickók Luke felpattanva, én pedig követtem őt a biliárd irányába, miközben gondolataim megint másfelé kalandoztak.
- Azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük a hivatalosan is elvégzett angolvizsgánkat! – harsogta Gabe az egyik asztalon állva.
- Gyere le onnan, te nagyon hülye! – próbálta lerángatni barátját Luke.
- Ráadásul mindjárt betöltöm a tizenhetet! – folytatta a köszöntőt Gabe, kezében egy söröskorsóval.
- Legalább ne kürtöld világgá, hogy közelében sem vagy a nagykorúságnak – vágott egy pofát Luke, én pedig a segítségére siettem.
- Valami ötlet? – pillantottam Luke-ra kérdőn.
- Megragadjuk a bokáját és lerántjuk – vonta meg a vállát tettre készen.
- Vagy csak megvárjuk, hogy lejöjjön a pultoslány és fejbevágja a tálcájával – vigyorodtam el.
- Jesszus, srácok! – került elő Sophie a szemét forgatva. Csak figyeljetek és tanuljatok!
- Most fel fog vágni a zsenialitásával? – húztam össze a szemem.
- Csak figyelj és tanulj! – ismételte Sophie hanghordozását Luke, igyekezve nagyon bölcs arcot vágni.
- Gabe, drágám! – integetett Sophie az asztalon trappólónak.
- Soph! – üdvözölte boldogan Gabe.
- Nincs kedved csocsózni egyet a srácokkal?
- Csocsó? – csillant fel azonnal Gabe szeme és egy minutummal később már lent állt mellettünk, a zsebében kotorászva egy érme után.
- Figyeltünk – bólintottam.
- Tanultunk – helyeselt Luke, majd nyomott egy puszit barátnője arcára és Justin keresésére indult, hogy megejtsük négyesben a közös csocsózást.
- Woá! Zsenialitásod nem ismer határokat – jegyeztem meg Sophie-ra mosolyogva.
- Nem is értem, hogy jut eszetekbe előbb lerántani szerencsétlen haverotokat, mint lecsalogatni – emelte a plafonra tekintetét szórakozottan.
- Az én haverom biztos nem – tartottam fel a kezeimet védekezően. – Gabriel kizárólag Luke haverja.
- Áh! – biccentett amolyan „így mindjárt más” stílusban Sophie.
- Na és Soph, mondd csak, milyen érzés szín jelesre vizsgázni angolból? Kérlek, nyilatkozz. Még csak tizenegyedikes vagy, csupán tizenhatéves. Bámulatos teljesítmény.
- Ne tréfál, Cas – nevette el magát. – Te hányast is kaptál?
- Én hibáztam. Kettőt is – feleltem roppant komoly arccal.
- Hű! Az már valami – öltötte fel ő is pókerarcát.
- Jus négyest kapott. Az legalább tizenöt hibát jelent – folytattam bizalmasan suttogva.
- Luke-ról meg már ne is beszéljünk – legyintett Sophie.
- Sosem volt erőssége az angol – vigyorodtam el.
- Valóban nem.
- Nagy szemétség, hogy karácsony előtt még angol vizsgára is kényszerítették – emeltem fel egy kicsit a hangomat, mert a szemem sarkából láttam, hogy az emlegetett visszatért.
- Ugye? Én is ezt mondom! -  pislogott ártatlanul. – De az, hogy összekapartam egy hármast, jelentős eredményről árulkodik.
- Büszke vagyok rád! – paskoltam meg a hátát.
- Mennyit is hibáztál, Tash? Hármat?
- Kettőt! – kértem ki magamnak. – Előkerítetted Just?
- Otthagytam a csocsó asztal mellett Gabe-bel – intett maga mögé Luke félvállról.
- Jobb lesz, ha megmentjük – vizslattam szerencsétlen Justint, akinek Gabe kis híján leöntötte a kedvenc ingét olcsó sörrel.
- Jössz, Case? – rángatott ki a gondolataim közül Luke.
- Ja, persze – léptem a biliárdasztalhoz.
- Akarsz kezdeni?
- Nem, nem, ez nem így megy – ráztam a fejem. – Hagyományos módszerekkel játszunk.
- Egy menet érmefeldobás, egy kő-papír-olló, egy szkander? – vigyorodott el.
- Pont így, ebben a sorrendben – mosolyodtam el én is. – Aki a háromból többet nyer, azé a kezdés joga.
Ezt a szabályt még tizedikes korunkban találtuk ki, mikor Luke-nál xbox-oztunk.
- Ki kezdjen? – pillantott rám Luke.
- Dobjunk fel egy érmét?
- Az sosem elég igazságos. Túlságosan sok múlik a szerencsén. Kő-papír-olló?
- Az meg csak arról szól, mennyire tudod kiszámítani az ellenfeled taktikáit – kontráztam.
- Szkander? – vágtuk rá egyszerre.
- Hm, ha összedobjuk a hármat, akkor mindent egyenesbe teszünk.
- Szerencsét, logikát és nyers erőt – értettem egyet.

Előző rész:

2019. január 20., vasárnap

Felejthetetlen nyár, 71.rész (Megkésett) 🎄 Karácsonyi Különkiadás 🎄

A Mikulásos nosztalgiázásomat követően gondolataim arra a napra kalandoztak, mikor tizenegyéves koromban együtt töltöttük a Button családdal a karácsonyt. Mivel itt voltak nálunk, anyuék úgy döntöttek, az ő amerikai szokásaik szerint lesz az ünneplés, tehát nem huszonnegyedikén este, hanem huszonötödikén reggel jött az Angyalka.

December 24. 23.52
-- Lia, Tal és Dex 11 évesek, Cooper és Norbi 14 évesek, Seth 16 éves --

- Remélem, megkapom végre a piros ferrarimat – jegyezte meg ábrándozva Coop.
- Nem értem, miért kell már aludnunk – morogtam durcázva.
- Mert kicsik vagyunk – utánozta anya hangját Norbi gunyorosan.
- Bezzeg Seth lent lehet a konyhában a szülőkkel csatlakozott a mérgelődéshez Talia.
- Mert ő már nagy tizenhat éves majmolta saját édesanyját Cooper.
- Én meg nagy tizenegyéves vagyok! – pattantam fel indulatosan.
- Nyugi kis tigris – húzott vissza az ágyra Cooper, mire elvörösödve fordultam el.
Törökölésben ültünk egymás mellett az ágyamon, Dex a szélen, mellette Talia, én Tal mellett és Coop között, a sor másik végét pedig Norbi zárta. csak egy kis hangulatlámpát égettünk, hogy ha valamelyik felnőtt feljönne és benézne, gyorsan le tudjuk kapcsolni és úgy tehessünk, mintha nagyban aludnánk már.
- Jó lenne, ha végre reggel lenne – sóhajtott Dexter.
- Mind felvettük a rénszarvasos pizsamánkat – bólogatott Talia.
- Bár én vagyok a leghelyesebb benne – húzta ki magát Cooper büszkén, én pedig hevesen bólogattam.
- Ugyan már! Néztél ma már rám? Egyértelműen én vagyok a leghelyesebb! – ellenkezett a bátyám.
- Szerintem te nem néztél ma még tükörbe – vágott vissza Cooper.
- Te sem!
- Leah, kis hercegnőm! fordult felém Cooper. Ki a helyesebb?
- Te – vörösödtem el ismét.
- Te áruló! – nézett rám mérgesen Norbi. – Tal?
- Te vagy a helyesebb, de csak mert Coop a bátyám – nyújtotta nyelvét testvérére Talia.
- Nem érdekelsz – viszonozta a kedves gesztust Coop és átkarolta a vállamat. – Nekem csak az számít, amit az én kicsi Leah-m mond.
- Engem meg se kérdeztek? – érdeklődött oldalról Dex.
- Nem lehetsz döntőbíró! Fiú vagy.
- Igen, épp ezért gondolom azt, hogy én vagyok a leghelyesebb – jelentette ki Dexter.

Hát igen. Ez az a bizonyos év volt, mikor szerelmes voltam Cooperbe. Persze nem tartott sokáig, hamar kiábrándultam belőle, de míg tartott, számomra nem is létezett más a világon, csak a helyes szőke, kék szemű hercegem.

December 25. 9.14
- Elaludtunk!! – ébredtem Norbi kétségbeesett üvöltésére.
- Mi van? – motyogtam álmosan.
- Már negyed tíz!
- És? – motyogta valahonnan Cooper. – Hagyj aludni.
- De ma van karácsony! – kiabált hisztérikusan Talia is, mire azonnal kipattant a szemem.
- Hogy aludhattunk el?
- Mi ez a nagy kiabálás? – nyitott be Seth értetlenül.
- Elaludtunk!
- Mi? – bámult ránk értetlenül. – Mi bajotok? Az ajándékaitok megvárnak titeket.
- De sokkal hamarabb kinyithattunk volna őket fogta a fejét Dex.
- Mi lenne, ha hisztériázás helyett levonulnátok? – érdeklődött a legidősebb Button.
- Áááá! – ordítottunk és egymást lökdösve szánkáztunk le a lépcsőn a nappaliba, ahol egy hatalmas karácsonyfa várt minket feldíszítve, alatta telerakva ajándékokkal.
- Woá! – ámultunk mind, egymás mellett sorakozva, egymás kezét fogva, csillogó szemekkel bámulva a karácsonyfát.

Hiába telt az idő, hiába nőttünk, valahogy a közös baromkodás mindig megmaradt. De vele együtt a közösen megélt emlékek és a sok közös pillanat, amelyek, ha jól, ha rosszil végződtek, mindig felejthetetlenek maradtak a számunkra.
- Min agyalsz? – bökött oldalba Cooper.
- Az első közös karácsonyunkon – feleltem ábrándosan.
- Mikor belém voltál zúgva?
Vágtam egy pofát és nemes egyszerűséggel vállon csaptam.
- Aú! Most na. Hát így volt vagy nem? – pislogott ártatlanul.
- Te meg alaposan kihasználtad az érzéseim!
- Csak egy piszkos kis tizennégyéves voltam. Te rajongtál értem, mit kellett volna tennem?
- Legalább nem áltatni.
- Én nem áltattalak! – rázta a fejét hevesen.
- „Engem csak az én kis Leah hercegnőm véleménye érdekel” – emeltem fel a hangom és nyávogó stílusban utánoztam Cooper akkori megszólalásait.
- De hát így is volt. Olyan kis cuki voltál a kis piros arcocskáddal. Minden szavamra zavarba jöttél – ragadta két keze közé az arcomat és finoman megcsipkedte.
- Miről beszéltek? – jelent meg Dex.
- Leah az első karácsonyunkról mélázik – válaszolta Cooper, továbbra is az arcommal játszva.
- Fenemód nosztalgikus hangulatban van. Nem sokkal ezelőtt még a Mikulásos élményünkön merengett – hagyta ránk Dexter.
- Akkor még cukibb voltál a kis pufók pofiddal – gyürködte tovább az arcomat jókedvűen Coop.



Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/07/felejthetetlen-nyar-72resz.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2018/12/felejthetetlen-nyar-70resz-mikulasos.html