Az állás
egy-egy volt, tehát minden az utolsó körben dől majd
el. Ráadásul eddig mindenki egyszer szerepelt, tehát ebben a körben mind a
négyen részt fogunk venni, bármi is jöjjön.
- A
feladat egyszerű –
ismertette a felállást Aizawa-sensei, aki a jelek szerint össze-vissza mászkált
a négyesek között. – Mindkét csapat kap egy kupát, amit el kell rejtenie. Az a
páros nyer, aki előbb
megszerzi ellenfelének kupáját.
Tehát
egyszerre kell védenünk a miénket és támadnunk, hogy megszerezzük az övéket.
- Az
egész terep a rendelkezésetekre áll, kaptok tíz percet, hogy eldöntsétek, hogyan
akartok nekikezdeni – mutatott a háta mögé Aizawa-sensei, ahol egy kisebb
városka terült el.
- Asui és
Kirishima, ti az egyes kapun léptek be, Aokaen és Bakugou, ti a másik oldalt, a
kettesen.
Érthető, szétterelnek
minket a város két felébe.
Amint
betettük a lábunkat a városba, elindult a visszaszámlás és máris rohamosan
csökkeni kezdett a rendelkezésünkre álló tíz perc.
- Meg se
szólalj – förmedt rám Bakugou, előre
haladva.
- Nem
terveztem – vontam meg a vállamat, miközben a kezében lévő kupát
figyeltem. – De azért három szóban összefoglalhatnád, mihez akarsz kezdeni.
- Nesze –
nyomta a kezembe a kupánkat.
- Wow,
egy szóban is sikerült – adtam az ámultat, mert hamar leesett, mit is akar. Én őrizzem a kincsünket, míg ő meg és
megszerzi a másikat.
- Nem
kellenek nyakatekert tervek – közölte rám se nézve.
- Persze,
hogy nem. Tök okés, ha mondjuk ketten őrzik az övéket, te
odamész, mindenkit elpusztítasz és nyert ügyünk van.
De mi van, ha maguknál tartják inkább és eljönnek a miénkért, te elkerülöd őket, én pedig egyedül
nyerek és aratom le a babérokat – vázoltam fel neki az egyik alternatívát, amiről tudtam, kihozza majd a sodrából.
-
Ostobaság lenne magukkal hozni – mutatott rá, amiben persze egyetértettem vele,
de fel kellett készülnünk minden eshetőségre.
- Az a
baj veled Bakugou, hogy hírből sem ismered
a csapatmunkát. Márpedig lassan hozzászokhatnál, hogy a hős szakmában ez
elkerülhetetlen.
- Veled
pedig az a baj, hogy idetolod a képed egy év kihagyással és máris mindent
jobban akarsz tudni – sziszegte nekem feszülve.
- Nos, senki
sem tökéletes – fintorodtam el. – Szerintem hiba lenne szétválnunk.
-
Szerintem meg te vagy a hiba – érkezett a válasz, mire nagyot sóhajtottam. Ez
így hosszú menet lenne.
- Mit
szólnál, ha fognánk magunkat, megkeresnénk őket és lezúznánk
mindkettőjüket? –
ajánlottam fel a Bakugou stílus ötvözetét a sajátommal.
- Mint
mondtam, ostobaság lenne odavinni nekik a kupát – horkantott lesajnálóan.
Legalább
kommunikál velem és reagál arra, amit mondok.
- Ha nem találják
meg, nem nyerhetnek – billentettem oldalra a fejem elégedetten, majd mikor
Bakugou kérdőn felém fordult, lángba borítottam a
kupát.
- He?
- Nem
kell tudniuk róla, hogy magunkkal hoztuk. Elhitetjük velük, hogy jól elrejtettük
a városban. Vagy kiállnak ellenünk ketten vagy egyikük a kupa keresésére indul
a másikuk pedig fedezi a saját ereklyéjét.
A
következő pillanatban kibújtam az egyik csizmámból és
felhajtottam a nadrágomat, majd nemes egyszerűséggel az égő kupát a lábszáramhoz
nyomtam, míg a tárgyból egy lángoló kék tetoválás nem vált.
Bakugou
remekül leplezte a megdöbbenését, de azért kiszúrtam meglepett tekintetét,
miközben fürgén leeresztettem a nadrágom szárát és belebújtam a csizmámba.
- Mehetünk
pusztítani? – kérdeztem csilingelő hangon,
vidoran.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése