Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 16.rész

4 és fél évvel ezelőtt

Sophie tizennyolcadik szülinapját egy kellemes kis kocsmában ünnepeltünk. Nagyjából a fél osztály volt ott, kártyáztunk, iszogattunk és az egész csupán arról szólt, hogy megünnepeljük az ő nagy napját.

Aztán becsiccsentett.

Sose bírta nagyon az alkoholt, gyakorlatilag képes volt 2 pohár után beszédülni és akadozó nyelvvel a tudtunkra adni, mi is a nagy helyzet. Épp ezért nem ivott soha sokat. Most is csak kortyolgatta a kis fehérborát, de arca már kipirosodott, mosolya pedig lehervadhatatlannak tűnt.

Tudtam, hogy itt az ideje hazaindulnom.

Sophie gyönyörű volt. Okos, intelligens, humoros, szexi. Ám, mikor becsiccsentett, egy új jelző tapadt rá. Aranyos volt. Iszonyatosan aranyos.

Az évek során szinte tökélyre fejlesztettem a „hogyan nézzem őt anélkül, hogy bárki észrevenné” pillantgatásaimat. Nem mintha barátjaként nem nézhettem volna rá. De úgy éreztem, olyan ellágyult tekintettel meredek rá minden alkalommal, hogy még a vak is kiszúrná, mennyire odavagyok érte. Így hát megvoltak a magam íratlan szabályai. Ha mindenki ránézett, én is így tettem, ha mindenki másfelé nézett, akkor is Sophiera irányult a figyelmem. A szemem sarkából valahogy mindig szemmel tartottam őt, mikor elém hajolt, hogy valaki máshoz szóljon és közelről vizslathattam. Legjobban mégis azt szerettem, ha összeakadt a tekintetünk és rám mosolygott.

Elköszöntem mindenkitől, majd az ünnepelthez fordultam.

- Lekísérlek – mondta, én pedig csak előre engedve őt bólintottam.

Kiléptünk a kocsma ajtaján és szembe fordultunk egymással.

- Muszáj menned? – biggyesztette le az alsó ajkát.

- Már fél egy van – nevettem el magamat, mert a kérdése úgy hangzott, mintha csak most találkoztunk volna, nem pedig hat órával ezelőtt.

- Még csak fél egy van – javított ki édesen mosolyogva, majd elkomorodott. – Nem érzed jól magad velünk?

- Bámulatos, ahogy ittasan egy csomó hülye gondolat lepi el az agyad – simítottam meg a fejét.

- Tudom, hogy nem bírsz mindenkit a társaságból – fonta karba a kezét dacosan.

- De ez a te szülinapod. Ez nem rólam szól – süllyesztettem a zsebembe kezeimet.

- Akkor miért mész el? Nekem fontos, hogy mindenki velem legyen, akit szeretek.

Édes Istenem. Ez a lány ártatlanul és tudatlanul tépte ki a szívemet és döfködte minden egyes alkalommal egy hatalmas késsel.

- De hát itt voltam.

- Talán te nem bírsz annyira engem, mint én téged? – pislogott fel rám hatalmas szemekkel, pirospozsgás arccal, kissé imbolyogva.

- Erről szó sincs – nyugtattam meg. – Azért megyek el, mert nagyon is bírlak.

- Ennek semmi értelme sincs – kuncogott.

- Dehogy nincs. Csak te túl becsiccsentett vagy ahhoz, hogy megértsd – jelent meg egy apró mosoly az arcomon.

- Ez aljas rágalom! Egyáltalán nem vagyok becsiccsentve!

- Akarod, hogy megcsináltassam veled A Tesztet? – vontam fel a szemöldököm felhívóan.

- Állok elébe! – húzta ki magát magabiztosan.

A szemem sarkából láttam, ahogy az éjszakai busz, az egyetlen, ami emberi időpontban hazavihet, épp elhajt a megállóból.

- Oké. Első feladat: sorold fel az amerikai elnököket.

- Sorrendben? – vágott szörnyen aranyos, buzgó és elszánt arcot.

- Hát, minimum.

- Washington, Adams, Jefferson… - kezdte Sophie, édesen számolva ujjain. Szinte nem is hallottam, amit mond, csak ő rá összpontosítottam. Tisztában voltam vele, hogy ezt még éjszaka, mély álomból ébredve is tudná és ennél sokkal több itallal a gyomrában is. De a részeg-tesztünk első kérdése mindig az elnökök, így megkívánta a hagyomány, hogy ezzel indítsak.

- Cas! – legyezte meg a kezét az arcom előtt Sophie.

- Ó, bocsi – tértem magamhoz. – Csak egészen lenyűgöztél.

- Hihi – nevetett jókedvűen. – Látod, semmi becsiccsentés!

- Csak azért mondod, mert félsz a nyelvtörőktől – pillantottam rá huncutul, mire elkomorodott, de hamar összeszedte magát.

- Nem! Menni fog! Válassz egyet!

- Legyen a mormotás – feleltem némi gondolkodás után. Sophie ugyan szereti ezt a nyelvtörőt, de kimondani biztosan nem tudja.

- How Much Wood Would A Woodchuck Chuck… - kezdett neki, minden szót alaposan átgondolva és lassan kiejtve.

- Ez így nem ér – nevettem fel.

- Csak gyakorlok – legyintett, majd megpróbálta újra, de már a második szónál megbotlott a nyelve.

- Hát, ez bizony sajnálatos, de egyértelmű eredmény – fontam karba a kezemet.

- Ez nem ér! – nézett fel rám panaszosan. – Józanul se tudnám végig mondani.

- Oh, szóval elismered, hogy nem vagy józan! – mutattam rá győzedelmesen, mire lebiggyesztette az alsó ajkát és észrevettem, hogy finoman megborzongott.

- Csaltál.

- Én ugyan nem! – tártam szét a kezem tehetetlenül. – Csak lelepleződtél, kedves becsiccsentett szülinapos kisasszony.

- Biztos nem maradsz? – váltott témát.

- Egész biztos. Sőt, indulok is. Menj be, hideg van – simítottam meg a haját. – Még egyszer, Boldog szülinapot!

- Köszi, Cas – bújt hozzám egy ölelésre, majd mikor elengedett, még utoljára rámosolyogtam és hátat fordítva neki, elindultam.

Ahogy távolodtam, szerettem volna megfordulni, hogy láthassam, ahogy mosolygós arcával engem figyel. De tudtam, hogy már nincs ott.

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/05/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor-film.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/04/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor.html