2019. augusztus 27., kedd

Kicseszett Testőrség, 13.rész

Draco mindent egybe vetve szörnyen unatkozott egész álló nap. Az is többször megfordult a fejében, hogy ennél még az is jobb lenne, ha megtámadnák Raelynn-t vagy megpróbálnák elrabolni, vagy valami. Ráadásul minden egyes perc kínzó lassúsággal telt, Raelynn órái hosszúak és monotonok voltak, arról nem is beszélve, hogy a szaktársai vásári majomnak nézték Draco-t és állandóan bámulták és sutyorogtak róla.
- Nem vagyok ám süket! – mordult fel, mikor két csaj hallótávolságon belül értekezett Draco külsejéről. A testőr olyan morcosan és mérgesen meredt a két lányra, hogy azok teljesen berezeltek és gyakorlatilag elszaladtak a másik irányba.
- Ne haragudj rájuk – kérte Raelynn halkan. – Amúgy is kitűnünk ezzel a testőr dologgal, ráadásul te
- Én mi? Milyen vagyok? – vágott közbe Draco haragosan. Azt gondolta, ha Raelynn azt mondja, mennyire is hasonlít Draco Kicseszett Malfoy-ra, itt helyben kitér a hitéből és világgá megy. Ha Raelynn fiú lenne, még le is keverne neki egyet, de hát azért Draco-ra is ragadt némi illem.
- Helyes – hangzott el a lány szájából egy egészen másik jelző, mint amire testőre számított. És nagyon durcás.
Draco egy pillanatra lefagyott és nem tudott mit felelni, persze hamar megtalálta a hangját és pikírt stílusban reagált.
- Még szép, hogy durcás vagyok, ezek itt megállás nélkül meresztik a gülüszemeiket felénk.
- Nagyon egyedi a megjelenésed. Biztos minden lány oda van meg vissza – szorította mappáját a mellkasához Raelynn, miközben végre valahára a kijárat felé tartottak.
- Nyilván, ha tetszik valaki, nincs is jobb mód, mint bunkó módon megbámulni és kibeszélni a háta mögött – forgatta a szemét kelletlenül Draco. Pont leszarta, mennyire jön be az itteni csajoknak a külseje.
Természetesen Raelynn-nek igaza volt. Draco lehengerlően festett. Kecses volt, ugyanakkor kellően, szálkásan izmos. Dereka karcsú, bőre fehér, ujjai hosszúak, tejfölszőke haja selymes, szeme hideg, de gyönyörű szürkés kékes színekben pompázott. Arcának vonalai egyediek és finomak voltak, szája keskeny, testrészei mind arányosak. Minden épeszű nő tekintete megakadt rajta.
- Milyen volt az első nap? érdeklődött Jeff, miután este az irodájába hívatta Draco-t.
- Szánalmas és unalmas – foglalta össze tömören az ifjú testőr.
- Addig jó, míg unalmas – utalt Raelynn biztonságára Jeff sokatmondó ábrázattal.
- Hogyne – bólintott nyájasan Draco, de közben magában pont az ellenkezőjét gondolta.
Szívesen üldözött volna egy rablót, ütött volna ki egy zaklatót, vagy csak ugrott volna ki az ablakon Raelynn harmadik órájának vége felé, mikor már végképp elunta magát.
- És mi volt a szánalmas? – kérdezett vissza Jeff az első jelzőre.
- Raelynn, maga.
- Ugyan, miért?
- Tudta, hogy egy barátja sincs? Mind megvetik és elkerülik – fonta karba a mellkasát Draco Jeff asztala előtt állva.
A biztonságiak főnöke ugyan hellyel kínálta korábban Draco-t, de neki persze esze ágában sem volt leülni.
- Tudtam – válaszolta egyszerűen Jeff.
- Komolyan az a ferde szemű volt az egyetlen barátja? hüledezett Draco, Raelynn előző testőrére célozva.
- Pont eggyel több, mint ahány neked van – küldött egy álnok mosolyt Jeff Draco felé, aki persze azonnal felhúzta magát.
- Mégis honnan frászból lehetnének barátaim? Egész álló nap egy kis csajt kell kísérgetnem!
- Korábban nem kellett.
- Ó, igazán? Remélem tudja azt is, hogy azelőtt is folyamatosan cövekelnem kellett egy-egy balfasz mellett, sose mehettem kedvemre arra, amerre szerettem volna!
- Ilyen testőrnek lenni mutatott rá Jeff, aki szándékosan húzta fel a fiút, hogy az kicsit beszéljen neki az érzéseiről.
- Nem hiszem el, hogy van olyan, aki önszántából választja ezt hivatásnak – morogta Draco. – Végeztünk végre?
- Igen.
Draco hátat fordított a testőrök fejesének és az ajtó felé trappolt, ám mikor épp kilépett volna, Jeff még utána szólt.
- Remélem tudod, hogy itt szerezhetnél barátokat.
Draco egy lesajnáló horkantáson kívül mással nem díjazta a megjegyzést, csak bevágta maga mögött az ajtót és visszatért Raelynn szobájához, ám a folyosón belebotlott az ázsiai testőrtársai csoportjába, akik önelégülten elállták az útját.
- Akartok valamit? – mordult fel Draco, akinek semmi kedve nem volt ehhez a cirkuszhoz.
- Máris elbaltáztál valamit?
- Jeff csak téged hívat mindennap magához.
- Egyáltalán nem bízik benned, ezért kell neki mindenről beszámolnod.
Olyan visszataszító pofával mondták mindezt, hogy Draco-nak kedve támadt cipőjének talpával letörölni a vigyort a képükről.
- Vagy csak nektek, szarháziak, nem osztottak fontos feladatot – vágott vissza, egyelőre nyugton maradva.
- Mondja ezt az, aki egy hét után beengedett egy fegyverest Rae fürdőjébe – húzta össze a szemét az egyik és Draco észrevett valami bosszúság félét a tekintetében, egy kis aggodalommal keveredve, így hát ellazította addig ökölbeszorított ujjait és a lehető legnyájasabb ábrázatát öltötte magára.
- Hát így állunk – simított végig haján elegánsán, tekintete ide-oda cikázott ellenségein. – Ti mind odavagytok a kis Castle-ért, de mégsem voltatok alkalmas személyi testőrnek.
Az ázsiak felmorrantak, arcuk haragról árulkodott.
- Te – bökött az egyikre Draco – csak poshadsz a monitorjaid előtt. Te csak akkor kellesz, ha valami extra történik, bombariadó vagy valami, de amúgy haszontalan vagy. Te pedig – érkezett el az utolsó emberhez, ám megakadt. – Te fogalmam sincs, ki vagy és hogy mit csinálsz.
Igazából persze tisztában volt vele, de ez is egy módja volt ellenfeli idegesítésének.  
- Ejnye, ejnye – hallott meg Draco egy hangot a háta mögül. – Hát illik így beszélni az idősebbek?
Draco nem fordult meg, csak a hátrapillantott a válla fölött. Egy néhány évvel idősebb fiút látott, akinek fekete haja és sötét szemei voltak, mosolya pedig ravaszkás. Behunyt szemekkel megcsóválta a fejét, majd megkocogtatta az állát és egyik szemét Draco-ra villantotta.
- Úgy látom, a pletykák tényleg igaznak bizonyultak. Valóban úgy nézel ki, mint Malfoy.
Draco arca azonnal eltorzult, agyát elöntötte a méreg.
- Kussolj, faszfej – szórt szikrákat a szeme és kis híján tüzet okádott.
- A hajad pont olyan színű – a férfi közelebb lépett és két újjával megemelte Draco állát, aki szándékosan nem mozdult. – És a szemed is azonos árnyalatú. A kis pofidról ne is beszéljünk.
- Ha nem fogod be a kibaszott szádat, menten rád uszítok egy… - kezdte a szitkozódást Draco, de a másik a szavába vágva, vigyorogva közbeékelt két szavacskát.
- Egy átkot?
- A kurva életbe, te szarzsák! Azt akartam mondani, hogy egy kibaszott kiéhezett oroszlán hordát!
- És hogy keríted elő őket? Idevarázsolod? heccelte a szőkét a másik testőr.
Draco életében először volt olyan emberek társaságában, akik nem rettentek meg az indulatosságától, hirtelen haragjáról, válogatott sértéseitől, persze leszámítva a szüleit. A többi testőrnek nyilván jó oka volt ellentmondani neki, hisz megvoltak a tesi adottságaik, hogy felvegyék vele a harcot, ha kell. De Draco-t ez nem izgatta. Ez a köcsög szándékosan hergelte, így egy jól irányzott mozdulattal felrántotta a térdét, hogy alaposan gyomron rúgja a fekete hajút, de az fürgén reagált és kivédte a támadást.
- A testőrök között tilos a harc – emelte fel mutatóujját tudálékosan, ám szeme gonoszul csillogott.
- Kérlek – húzódott gúnyos mosolyra Draco szája. – Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy kirúgatsz.
- Megtenném én, de szörnyen szórakoztató a harciasságod – kacsintott a fekete hajú, majd öt hosszú lépéssel átszelte a folyosót és eltűnt a fordulóban, magára hagyva a nagyban füstölgő Draco-t.

Következő rész:
Előző rész:

2019. augusztus 7., szerda

Kicseszett Testőrség, 12.rész

Draco Ellington Norcross szörnyen fáradtságos napnak nézett elébe.
Egyetemre kísérni Raelynn Castle-t és eltölteni vele ott egy egész szörnyen fáradtságos napot, majd hazacibálni.
Draco már nyolckor felébredt arra, hogy Raelynn hangosan pakolászik. Pillantásra se méltatta a lányt, miközben kikászálódott az ágyából és elfoglalta a fürdőszobát. Draco sokat adott a külsejére. Minden reggel megfürdött, megmosta ezüstszőke haját és tökéletes beállította azt. Megmosta és bekente az arcát, megmosta a fogát és átöltözött. Elegáns fekete farmert húzott, sötét inggel és mivel hűvös szeptemberi napnak néztek elébe, egy szürke kardigánt is magára kapott. Remekül festett, mint mindig.
Kilenckor útnak is indultnak, mivel ugyebár Raelynn Castle metrózni kívánt, hátha megkéselik, lepuffantják vagy elrabolják út közben. Draco mérges volt. Hiába teltek a napok, továbbra is a háta közepére sem kívánta ezt az egészet. Főleg nem a reggeli metrózást. A tömeget. Az éberséget, melyet megkövetelt a helyzet.
- Mindig a jobb oldalamon legyél, ne ülj két ember közé és… - kezdte unottan a szokásos szöveget Draco, de Raelynn közbevágott.
- Tudom, tudom. Álljak a falhoz, te elém, csak szélre üljek, de inkább álljak.
- Csak nem a drága Tul tanításai? – húzta gúnyos mosolyra száját Draco.
- Nem tudom, miért teszel úgy, mintha jobb lennél nála. Nem is ismered – jelent meg egy durcás kifejezés a lány arcán.
- Nem is kell. Anélkül is tudom, hogy jobb vagyok – szegte fel állát a szőke.
- Azt hiszem, a „ki a szerényebb” kérdésben máris legyőzött jegyezte meg Raelynn. – El vagy telve magadtól.
- És az mióta rossz dolog? – nevetett fel kurtán Draco. – Van okom eltelni. Csak reálisan látom önmagam.
Ezen Raelynn akarva, akaratlanul is elgondolkozott. Persze, Draco kicsit túlzásba vitte ezt a reális önismeretet, de alapvetően azt nézte le, aki hibákat vétett. Tul hibázott itt-ott, ezt Raelynn is beismerte. Ahogy egyes alkalmazottak is, Draco-nak igaza volt korábban. De ez még nem ok arra, hogy fent hordja az orrát, de ezt már nem tette szóvá testőrének, mert időközben felszálltak a metróra.
Draco figyelt. Nem tartotta annyira valószínűleg, hogy bárki is megtámadná védencét, de ettől még körültekintő maradt. Tekintete ide-oda cikázott, minden gyanús vagy legalábbis annak vélt viselkedést szemmel tartott, sőt, ha csak valaki néhány másodpercnél tovább legeltette tekintetét a lányon, Draco gyilkos pillantással vette el az illető kedvét a nézelődéstől. Így tehát összességében túlélték az utazást és már csak a rövid kis séta választotta el őket az egyetemtől.
Ott azonban nem várt események és történések sora várt kedvenc testőrünkre.
Draco Ellington Norcross nagyon hamar levágta, hogy Raelynn Castle a szó minden lehetséges értelmében magányos. Egészen pontosan két 90 perces órán vettek részt, aztán ebédeltek a menzán (leginkább persze Raelynn, mert Draco nem igazán akart a gyomrába engedni salátán és egy szelet csirkemellen kívül semmit), majd újabb két előadás következett. Raelynn pedig egyszer sem ült barátokkal, egyedül evett a testőrével és néhány kedves, vagy épp udvarias mosolyt leszámítva az égegyadta világon senkivel nem került kontaktusba.
Persze, Draco testőrként (lusta testőrként) örült ennek. Nem kellett átkutatnia, se kifaggatnia, se távoltartania senkit sem, hiszen mindenki messze elkerülte őket magától vagy csak tudomást sem vettek róluk. Draco viszont – legnagyobb sajnálatára – nem volt ennyire egyszerű ember, hogy csak örvendezzen a kialakult helyzetnek és ne gondoljon bele a mögöttes okokba. Ennek következtében kénytelen volt egész álló nap ezen agyalni és közben megfigyelni a többieket, hogy rájöjjön, hogyan is jutott ez a lány mellette ide. Először azt gondolta, ez akár a védelmi taktika része is lehetne. Ha mindenki eleve messze elkerüli védencét, nem kell azon agyalni, hogy valaki barátnak álcázva magát beszivárog a Castle házba vagy akár Raelynn életébe. De aztán eszébe jutottak Jeff szavai, miszerint az ő dolguk nem távoltartani Raelynn-t minden jótól és klassztól az életben, hogy biztonságban lehessen, hanem hagyni, hadd élje szabadon az életét és meg kell védeniük minden veszélytől, mi leselkedhet rá. Ez alapon tehát nagyon is hagyták barátkozni őt, de láthatólag ez valahogy mégsem valósult meg a való életben.
Ezután Draco-nak eszébe jutott, Raelynn mennyire is ragaszkodik a mai napig előző testőréhez. Simán lehet, hogy olyan édi-bédi szoros barátságban voltak, hogy Raelynn nem is érezte szükségét barátkozni a többiekkel. Draco lelki szemei előtt máris megjelentek a különböző képek, ahogy a sárga ördög és a kis elkényeztetett Castle sarj boldogan nevetgélve ebédelnek kettesben, vagy tanulnak együtt a könyvtárban, előadásokon pedig olykor suttogva osztják meg észrevételeiket egymással. Ez abszolút megtörténhetett így.
De Draco figyelmét nem kerülte el az sem, hogy a körülöttük lévő fiatalok nem csupán nem barátkoztak össze a kis Castle-lel, hanem erre semmi hajlandóságot nem is mutattak. Inkább pillantgattak rá megvetően, lenézően, irigykedve.
Draco végül tehát összerakta a képet. Ezek a gyökerek itt nem is kíváncsiak Raelynn-re, soha nem is voltak, nem tetszett nekik a lány rangja, hogy testőrrel jár és irigyek, féltékenyek voltak rá. Ebből kifolyólag Raelynn nem talált barátokat, de mázlijára ott volt neki az imádott Tul, aki persze legjobb barátjaként elszórakoztatta mindezidáig.
Szép, szép – gondolta magában Draco. Csak, hogy Tul már múlté. Draco-nak pedig esze ágában nem volt a folyamatos védelem biztosítása mellett még szórakoztatni is a kis csajt.


Előző rész: