Felejthetetlen nyár, 78.rész

 Az elsősegély sátornál szerencsére nem kellett sokat várnunk, hamar sorra kerültünk. Egy barna hajú, zöld szemű srác látta el a sebesülésem és első ránézésre szerintem olyan 4-5 évvel lehetett csak idősebb nálam. Elvette a zsepigalacsint az orrom elől és megvizslatta a labda becsapódásának helyét.

- Szerencsére nem vészes – mosolygott rám kedvesen. – Nem tört el, de valószínűleg szép lila lesz.

- Nem gond, a lila jól áll nekem – legyintettem szórakozottan.

- Nem hiszem, hogy van olyan szín, ami nem állna jól – kacsintott rám huncutul.

- Hé! Hé! Elsősegélyes srác! – állt közénk Cooper, testével eltakarva előlem a fiút. – Te csak ne flörtölj Liával!

- Tehát Liának hívnak – hagyta figyelmen kívül Coopot a srác, simán megkerülve a Button fiút.

- Igen. De ez úgy lenne fair, ha most te is elárulnád a tiedet – mosolyogtam rá.

- Te főleg ne flörtölj! – fordult ezúttal felém elképedve Coop.

- Már miért ne? – hökkentem meg.

- Ez az arc sokkal idősebb nálad! – heveskedett Coop.

- És aztán? Nem arról van szó, hogy hozzá akarok menni, csak elvonja a figyelmem a fájdalomról – vontam meg a vállam.

- Hát ennyit jelentek neked? – szorította mellkasára kezeit a srác drámaian.

- Bocsánat, ha te valami komolyabbat szeretnél, hajlandó vagyok újra átgondolni a dolgot – mosolyogtam jókedvűen.

- Hogy sérült meg az orrod? – váltott témát, mert még mindig véreztem kicsit.

- Ez a szöszi itt arcon dobott egy labdával – foglaltam össze a történtetek, mutatóujjammal Coop felé bökve.

- Ez így nem igaz! Csak röpiztünk és te képtelen voltál visszaütni a lasztit! – ellenkezett Coop.

- Visszaütötte ő, csak épp az arcával – pontosított Dex közbeszólva.

- És legalább átment a hálón? – érdeklődött az épp az orromat ápoló srác.

- Átment? – sandítottam a többekre, ugyanis nekem fogalmam sem volt.

- Attól jobban éreznéd magad, ha azt hazudnánk, hogy igen? – kérdezte roppant empatikusan Norbi, mire csak megforgattam a szemem.

- Ezek után már nem hiszem – ingattam a fejem.

- Akkor jó, mert totál nem ment át. Még csak a közelébe se került. Csak az arcodba csapódott, aztán meg a földre pottyant – lendült bele Norbi annak közlésébe, hogy mennyire nagyon nem ment át a labda a háló felett.

- Szerintem ez karma – jegyezte meg váratlanul Dex, mire mind feléfordultunk.

- Mire gondolsz? – húzta össze a szemét Talia.

- Hát, Leah a minap ok nélkül alaposan képen törölt és az élet, az univerzum, a sors most visszaadta ezt neki – magyarázott Dex ábrándosan az ég felé fordulva (vagy legalábbis az elsősegély sátor teteje felé.

- Megütötted Dexet? – meredt rám Tal értetlenül.

- Mit hittél, honnan van a monoklim? – érdeklődött húgától Dex.

- Hát, hogy nekimentél valaminek. Vagy összekaptatok Cooppal – legyintett Tal.

- Coop? – szólt közbe az elsősegélyes fiú. – Mint az üzletlánc?

- Nem! Még véletlenül sem! Az én nevem Cooper! Mint a menő kicsi kocsi! – pördült a srác felé idegesen és kicsit kétségbeesetten a szöszi, majd a húgához fordult. – Nem kaptad meg az üzimet, hogy mától nem szólíthattok Coopnak?

- De, csak nem vagyunk hajlandóak elfogadni – vigyorgott Tal gonoszul.

- Miért léptünk túl máris azon, hogy Leah behúzott nekem? – szomorkodott Dex.

- Mert Leah köztudottan harcias típus, ti pedig idegesítőek vagytok – legyintett Tal egyszerűen. – Főleg ha férfitöbbségben vagytok. Valahogy érvényesülnünk kell.

- Bírom a harcias csajokat – jegyezte meg jókedvűen az elsősegélyes srác, aki közben az utolsó simításokat végezte az orromon.

- Állítsd le magad, ember! – szólt rá Coop. – Mégis mit képzelsz, hogy mersz flörtölni vele? Hány éves vagy egyáltalán?

- 23 – felelte a srác.

- És milyen alapon dolgozol itt? Tán már megvan az orvosi diplomád? – folytatta a kihallgatást Coop.

- Nem, még egyetemista vagyok, de egy ilyen szintű sérülést azért el tudok látni.

- Szerintem remekül csinálod – mosolyogtam fel rá kedvesen.

- Elég ebből! – pattant szorosan mögém Coop és nemes egyszerűséggel eltakarta szemeim a kezeivel.

- Mi jót csinálsz? – érdeklődtem, de nem próbáltam lefejteni ujjait az arcomról.

- Mostantól nem nézhetsz rá, Leah.

- Mert amúgy mi történt volna, ha ránézek? – érdeklődtem, csupán azért, hogy tudjam, mi jár a fejében.

- Mit tudom én, megigézed a tekinteteddel. Vagy ami még rosszabb, ő igéz meg téged!

- Aha – hagytam annyiban a dolgot. – Fülem azért még van. Szóval simán elkérhetem a számát, hogy aztán a hátad mögött megigézzük egymást – piszkálta direkt.

- Hogy akarod elkérni a számát, ha még a nevét sem tudod? – szólt közbe Dexter elgondolkodva.

- Jogos – biccentettem egyetértően. – Mégsem menthetem el névtelenül. Elsősegélyes sátor hercege, kérlek, áruld el a neved!

- Kérésed számomra parancs úrnőm! – nevetett a fiú, majd épp folytatta volna a mondatot, amikor Coop a szemem helyett a füleimre tapasztotta tenyerét.

- Nem! Nem! Nem! – kiabált harsányan. – Nem fogja hallani a neved!!

Mivel időközben végeztünk az ellátásommal, távozni készültünk. Felálltam a székemből, de közben Coop továbbra is a fülemet szorongatta, de azért menet közben még visszaszóltam a fiúnak.

- Ugyan nem tudtam meg a neved, de magamban szexi elsősegélyes fiúnak foglak hívni. Vagy Beninek – tettem hozzá elgondolkodó arccal.

- Tényleg Beni! – engedett el döbbenten Coop

- Tudom, hallottam, mivel nem hangszigetel a kezed – vigyorgok a srácra, Coop pedig fürgén kitolt a sátorból.

Következő rész:

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/10/felejthetetlen-nyar-77resz.html

Felejthetetlen nyár, 77.rész

 Már nem tudom, hogyan, de sikerült végül még ebéd előtt megtalálnunk Taliát és Norbit, így végre mind együtt voltunk, ráadásul egy helyen. Találtunk egy szuper homokos röpi pályát és úgy döntöttünk, két csapatra bontjuk a társaságunkat és játszunk egy-két kört. 

Mivel ugyebár öten voltunk, abban állapodtunk meg, hogy az volna korrekt, ha a két fős osztagban két srác lenne és ellene két lány, plusz a maradék fiú.

- Majd én leszek Dexterrel – ajánlotta fel Coop.

Ugyan nem volt vele bajom, mégis kérdőre vontam, hogy miért.

- Egy: Dex nem egy sportos típus, viszont Nahu igen. Ketten túlerőben lennék. És kettő: ha ti egymás ellen vagytok, mindig előtör belőletek az olthatatlan testvéri szellem – bökött rám és Norbira Coop.

- De ha együttvagytok, akkor is előtör, csak olyankor legalább összefogtok – értett egyet Talia, mire elfintorodtam.

- Nem szeretünk veszíteni. Ez akkora gond?

- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Coop, majd vigyorogva hozzátette. – Persze csak addig, míg egy csapatban vagytok.

- Elhallgass, CBA! – öltöttem ki a nyelvemet.

- Ó, elővettük ezt a régi poént? – érdeklődött Norbi jókedvűen.

- Igen – vágtam rá ugyanabban a pillanatban, mikor Coop azt mondta: nem.

A következő 15 percben mindenki különböző boltok és üzletláncok nevével illette Coopot, majd mikor kezdtük megunni, szünetet tartottunk és inkább a röplabdára koncentráltunk.

- Mi vagyunk a Coopter vagy a Dexer – jegyezte meg Coop, aki épp összefaragta nevét öccsével, hogy megfelelő csapatnevet alkosson.

- Az utóbbi tök béna, csak hiányozik a nevemből a „t” – problémázott Dex.

- A Coopter-ben meg csak egy plusz „t” van – kontrázott Coop.

- Lehetnétek simán Cooper vagy Dexter, mert így is úgyis elmondható, hogy a nevetek második fele ugyanaz az „er” – javasoltam, hogy végre elkezdhessünk játszani.

- Ez tök tré – reagálta le egyszerűen Coop.

- Egyetértek – csatlakozott hozzá öccse.  

- Talán mégsem kellene egy csapatot alkotnunk – vélekedett Cooper, akit már ennyi is képes volt teljesen kizökkenteni.

- Most már nincs variálás! – tolta őket a háló túloldalára Norbi. – Ti lesztek a Button fiúk vagy ilyesmi.

- Ez egy béna csapatnév – lógatta az orrát Coop, mintha a játékban ez volna a legfontosabb.

- Akkor ne a Coop-ot használd, hanem mondjuk a Spar-t. Sparter. Ez királyul hangzik! – vigyorogtam rá, mire egy gonosz és amolyan „ugye ezt nem gondoltad komolyan?” pillantással ajándékozott meg.

- Még egy Spar vagy Tesco és ellátom a bajod! – fenyegetett meg, szavait a jó öreg mutatóujjrázós mozdulattal megtoldva.

- Nem félek tőled, Tesco! – kacsintottam rá, mire eldobta a kezében tartott labdát és nekiiramodott. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és fürgén elnyargaltam a másik irányba, míg ő kitartóan kergetett. Persze hiába bújtam nagy tárgyak mögé és szaladtam minden erőmből, ő volt a gyorsabb. És mikor elkapott, hátulról elkapta a derekamat, nemes egyszerűséggel felkapott és célirányosan megindult velem.

- Hova viszel? – érdeklődtem a karjaiban trónolva.

- Majd meglátod – felelte és nem tűnt úgy, mint akinek nehezére esik cipelni a testemet.

- Valami jó helyre? – lóbáltam a lábaimat jókedvűen.

- Ó, hát hogyne! – villantott rám egy mesterkélt vigyort, mire elfintorodtam.

- Csak ne valami gusztustalan WC-be zárj be, oké?

- Az valóban túlzás lenne – értett egyet, de nem úgy festett, mint aki tényleg így gondolja.

Egy perccel később meg is ékeztünk, de nem ám a WC-s sorra, hanem arra a helyre, ahol korábban a koncertjegyeket halásztuk.

Coop a medencéhez sétált és szorosan az oldalánál megállt, így én eléggé a víz fölé kerültem.

- Nos, Leah. Várom a bocsánatkérésed és az ígéreted, miszerint többé nem szólítasz ezeken a visszataszító beceneveken – közölte tárgyilagosan.

- Úgyse dobsz be – vontam meg a vállam szórakozottan, mire szó nélkül elengedett egy pillanatra, hogy rám ijesszen.  Most még ugyan megtartott, de sikeresen rám hozta a frászt a hirtelen mozdulattól, így ijedten fontam karom a nyaka köré.

- Hallgatlak.

- Most komolyan? – bámultam fel rá.

- Csak néhány szavadba kerül. Ha nem teszed, beledoblak.

- Légyszi ne – szólalt meg mellettünk a lány korábbról, aki a medence és a koncerthalászás felügyelője volt.

- Ez az egész a te hibád – meredt rá Coop szigorúan (és még mindig sértetten). – Miattad indult el a lavina, szóval az a minimum, hogy elfogadod a következményeket.

Szegény lány nem tudott mit mondani erre, így hát rajtam volt a világ szeme, hogy megmentsem.

- Jól van – sóhajtottam lemondóan. – Bocsánatot kérek és megígérem, hogy nem szólítalak többé sem nagy üzletláncok, sem kisboltok nevén.

- Helyes. Meg is pecsételjük. Hivatalosan – tartotta közelebb a fejét. – Homlokpuszival.

Ezt még kiskorunkban kezdtük el. Coop és én találtuk ki, hogy homlokpuszival kötjük mega fontos ígéreteket, nem pedig kisujjesküvel vagy effélékkel. Ez a mi különleges szokásunk volt. Nevetve megpusziltam a homlokát, majd ő is az enyémet és mivel innentől megszeghetetlen volt az eskünk, Coop végre letett. A lány fellélegezhetett, mi pedig visszamentünk a többiekhez és végre mindenki elfoglalta a helyét, készen az első menetre.

A kétfős csapat kezdett, hisz ők voltak létszámhátrányban. Coop maga fölé dobta a labdát, majd ideális magasságban megütötte. A labda repült felénk, egyenesen az én irányomban és nagyon igyekeztem visszaütni, de mégsem sikerült. Beleérnem viszont igen, ugyanis a labda elegánsan az arcomba csapódott, én pedig elterültem a földön.

- Lia! – rohant felém Norbi röhögve, mert kívülről biztos vicces lehetett a jelenet és egy jó báty ilyenkor aggódik, de remekül mulat.

– Jól vagy? – gyűltek körém a többiek, míg én az orromra szorítottam a kezem.

- Vérzel! – sikkantott fel Talia és én is megéreztem az ujjaim között szivárgó meleg nedvességet.

- Gyere, menjünk el az elsősegély sátorba! – nyalábolt fel a földről Coop.

Szuper. Legalább egy fél órába telt, mire elkezdtünk játszani, de egy fél pillanat elég volt ahhoz, hogy befejezzük.

- Na, erre mondják, hogy sok hűhó semmiért – közölte Dex találóan, mire mind felnevettünk.

Következő rész:

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/06/felejthetetlen-nyar-76resz.html

Kosársuli, 125.rész

 Úgy ugrottam fel, mint akit fenéken csípett egy darázs. Rosie, aki mindeddig az ölemben aludt, ijedten pattant fel a hirtelen mozdulatomra. Szóval Konrád azt hiszi, szakítottunk. Jó ég! Nem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet az emberrel. Hogy a tudtán kívül szakít azzal, akivel amúgy nem is akar. Ez pont olyan, ami csak a filmekben vagy a könyvekben történik, de a való életben nem igazán. Legalábbis én még nem hallottam ilyesmiről. Át kéne rágnom magam ezen, de képtelen voltam józanul gondolkodni.

Fogtam magam hát, és úgy ahogy voltam kinyargaltam a szobából. Konrád azért írt nekem tegnap, mert ő sem akart szakítani. Ez azt jelenti, hogy még távolról sincs minden veszve. Lerohantam a lépcsőn, át az előszobán és feltéptem a bejárati ajtót. Abban a pillanatban, hogy kiléptem a házból, megpillantottam Konrádot a kapunk előtt. Mindketten megdermedtünk és csak néztünk egymásra meglepetten. Mondjuk, nem tudom ő miért nem számított rám, ha már az én házamhoz jött... Jó, nyilván arra nem számított, hogy váratlanul kicsörtetek az ajtón. 

Rosie boldogan elrohant mellettem és a kerítéshez szaladva csóválta a farkát, miközben Konrádnak ugatott játékosan.

Tétován megindultam, mire Konrád hátrált néhány lépést. Kinyitottam a kaput és kislisszoltam a kutyusom mellett, majd ismét csak álltunk egymással szemben, farkasszemet nézve. 

­- Én nem akartam szakítani! - törtem végül meg a csendet egy heves kijelentéssel. 

- Micsoda? - nézett vissza rám összezavarodva. - De azt mondtad, ne erőltessük a dolgot!

- Én úgy értettem, hogy ne erőltessük a beszélgetést! – magyaráztam sűrűn gesztikulálva.

Konrád kissé döbbent fejjel vette tudomásul a hallottakat, majd egy nagy sóhaj szakad ki belőle és leeresztette a vállait, mint akinek nagy kő esett le a szívéről.

- Hát én azt hittem, szakítottál velem.

Figyeltem őt, ahogy ott állt kissé szerencsétlenül, szomorkásan, de azért már némileg reményteljesen, és magamat, ahogyan kócosan, ziláltan és idegesen toporogtam.

- Akkor miért jöttél most ide? – kérdeztem végül kicsit türelmetlenül, mert hallani szerettem volna az okát.

- El akartam mondani, hogy… - kezdte, de hirtelen közbevágtam. Úgy döntöttem, inkább én indítanám ezt a párbeszédet.

- Várj, várj! Inkább kérdezd meg, én hova indultam!

- Hova indultál? – pillantott rám nagy szemekkel, de hangján hallottam, hogy kicsit megnyugodott és sejtette a válaszom.

- Hozzád – tártam szét a karom egyszerűen. - Gondolkoztam és arra jutottam, hogy megértelek. Engem is zavarna, ha így ajnároznál egy lányt, aki nem én vagyok. Azonban neked is meg kell értened, hogy ez olyan érzés számomra, mintha te találkozhatnál Derrick Rose-zal.

Konrád igazából nem reagált konkrétan arra, amit én mondtam, inkább megosztotta velem az ő verzióját.

- Én is gondolkoztam és rájöttem, hogy túlzásba vittem a féltékenykedést. Csak tudod, annyi közös emléketek van, ő ismeri azt a Lucát, akit én nem.

- A mostani Luca szerintem sokkal jobb és ezt az énemet, akivé az elmúlt években változtam, viszont nem ismeri.

- De én igen – bátorodott fel a hallottak alapján.

- Így igaz. Ne haragudj, hülyeség volt kettesben elmennünk tegnap. Én tényleg nem érzek iránta semmit és elhiheted, hogy ő sem irántam. Ugyanakkor ha valaki kapcsolatban van, nem tölt el más ellenkező neművel egy napot kettesben. Az összes hajamat kitéptem volna, ha fordított esetben te csinálod ugyanezt – vallottam be, miközben elhúztam a számat.

- Egy kicsit én is téptem – jegyezte meg és szája sarkában óvatos mosolyt véltem felfedezni.  

- Nem látszik – siklott tekintetem a hajára.

- Ne haragudj, Bokasérült lány! – nézett a szemembe mélyen és a lágy megszólítása szokás szerint megmelengette a szívem. – Túlzásba vittem a drámázást. Bíznom kellett volna benned, hisz nem adtál okot az ellenkezőjére. A szüleim válása meg az akkori nehézségeink óta jobban félek, hogy elveszítelek. És ahelyett, hogy jobban vigyáztam volna a kapcsolatunkra, én voltam az, aki megint tönkretette és csak rontott a helyzeten.

- Ez nem igaz. Mindketten rosszul reagáltunk – csóváltam a fejemet.

- Sétálunk egyet? – ajánlotta végül fel.

Habozás nélkül igent mondtam, majd gyorsan visszaszaladtam a házba és felkaptam Rosie pórázát, hogy ha már sétálni megyünk, őt is vigyük magunkkal.

A kapun kilépve Konrád a kutyus elé guggolt és hagyta neki, hogy megnyalogassa az arcát, majd megvakargatta az állat fülének tövét. Aztán felállt és a kezét, amit boldogan elfogadtam. Ahogyan tenyerünk összesimult és ujjaink összefonódtak, melegség járt át és olyan érzésem volt, mintha hónapok teltek volna el azóta, hogy utoljára érintettük egymást.

- Szóval nem is akartál szakítani velem? – kérdezte néhány percnyi hallgatás után.

- Dehogy akartam! Egyáltalán nem. Még véletlenül sem. Ez lett volna az utolsó, amit csinálni akartam volna – melegedtem bele a nemleges válasz fokozásába, mire Konrád halkan felnevetett.

- Oké, elhiszem – mosolygott. - És honnan tudtad meg, hogy én…

- Dominik mondta – vágtam közbe.

- Hát igen. Kitálaltam az öltözőben. Mindenkinek! – fogta a fejét hitetlenkedve. – Nem gondoltam, hogy ilyen érzelgős vagyok.

- Egészen pontosan, hogy tálaltál ki? – érdeklődtem kíváncsian.

- Péntek reggel leroskadtam az egyik padra, mint egy rakás szerencsétlenség és minden benntartózkodóval közöltem, hogy szakítottál velem.

- És erre a többiek? – kuncogtam halkan, mert nagyon aranyosnak találta ma dolgot.

- Nos, lássuk csak. Krisz teljesen kiakadt, hogy ő nem bír ennyi feszültséget. Pap eloldalgott, gondolom azért, mert nem akart beleavatkoznia dolgainkba. A többiek meg egyszerre próbáltak vigasztalni és megbirkózni azzal az új helyzettel, hogy a fiúk is akarnak néha lelkizni.

Nevetve hallgattam Konrád beszámolóját és elképzeltem, ahogyan a srácok próbálják valami pozitív dumával feldobni a barátomat.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – biggyesztettem le végül az alsó ajkam.

- Én is sajnálok mindent. És rá se ránts, szerintem csak jobb lett ettől a kapcsolatunk. Czibiktől még egy csokit is kaptam, hogy jobb kedvem legyen – ingatta a fejét kissé még mindig hitetlenkedve az akkor történteken. – Tibi meg vicceket mesélt.

- Mi lenne, ha nem sajnálkoznánk többet?

- Hogy érted ezt?

- Inkább próbáljunk meg úgy élni, hogy ne kelljen azt mondanunk egymásnak, hogy „bocsáss meg” és „ne haragudj”.

- Jól hangzik. Szerinted képesek vagyunk így tenni?

- Szerintem az utóbbi időben megtapasztaltunk elég sok mindent, úgyhogy az elkövetkezendő konfliktusokat biztosan jobban fogjuk kezelni – bólogattam nagyban.

Konrád megtorpant és szembefordított magával

- Még mindig szeretlek, Bokasérült lány!

- Még mindig? – vontam fel a szemöldököm pajkosan.

- Nem tudom, miért fogalmaztam ilyen hülyén – pirult el halványan és lesütötte szemeit. Életemben nem láttam még ennyire aranyosnak, ezért sietve az arcára simítottam a tenyerem, arra ösztökélve, hogy rám nézzen.

- Én is még mindig szeretlek, Késő srác!

Következő rész:

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/2020/10/kosarsuli-124resz.html

Kosársuli, 124.rész

 Június 19., vasárnap

A vasárnapom bosszankodással, tanulással, hőbörgéssel és gondolkodással töltöttem. Persze végig Konrád járt a fejemben. Én sosem voltam az a haragtartó típus, viszont eszméletlen makacs vagyok. Tény, hogy sosem jártam korábban senkivel, nem tudom, hogyan kéne működnie egy kapcsolatnak, de abban biztos vagyok, hogy tudom, mit érzek. Konrád az, aki tetszik, akiért odavagyok, akit szeretek és nem Dini. Túl kéne lépnem ezen, de egyszerűen rossz érzést okoz, hogy nem bízik bennem és hogy nem ért meg.

Végső kétségbeesésemben alkottam egy Messenger csoportot, melynek az alábbi nevet adtam: Segítsetek rajtam😭. Beleraktam Esztit, Csengét, Klaudiát és Dominikot, tehát mindenkit, aki tudott rólam meg a problémámról és az én állaspontomat ismerte.

Úgy éreztem nincs szükség arra, hogy elmondjam, mi bánt, így csak írtam nekik egy szomorú smileyt.

Dominik üzenete: Van, akinek van normális élete is és például tanulni szeretne, nem pedig a siránkozásod hallgatni.

Luca üzenete: Ha annyira nem érsz rá, minek nézted meg? Én miért válaszolsz?

Dominik üzenete: Ott a pont…

Dominik számára becenevet állítottál be: Dumbó🐘.

Eszter üzenete: Én is itt vagyok!!

Eszter számára becenevet állítottál be: Eszti.

Csenge üzenete: Én éppen a nagyiéknál vagyok családi ebéden, de tudok pötyögni az asztal alatt.

Csenge számára becenevet állítottál be: Csenge.

Dumbó🐘 üzenete: Hát ennek sok értelme volt.

Jó, tény, hogy Csenge nevének ugyanazt állítottam be, de mikor elkezdtem a folyamatot, még olyan terveim voltak, hogy a növényes becenevét írom be. Aztán rájöttem, hogy ebben a csoportban nem csak olyanok vannak, akik ismerik a beceneveinket. 

Klaudia üzenete: Már vártam, hogy történjen valami hasonló.

Klaudia számára becenevet állítottál be: Klau.

Klau üzenete: Mondjad gyorsan, hogy mi van és tudjuk le a dolgot.

Dumbó🐘 üzenete: Ez egy remek ötlet.

Luca üzenete: De hát tudjátok, hogy mi van. Mégis mit kellene tennem?

Eszti üzenete: Hát, nézd. Melyikük a fontosabb neked?

Luca üzenete: Ez nem is kérdés. Konrád.

Eszti üzenete: Akkor tartsd szem előtt azt is, hogy neki mi fontos.

Klau üzenete: Nem értek egyet. Jogod van barátkozni másokkal. Nem korrekt távol tartanod magad mindenkitől, csak mert ő könnyen féltékeny lesz.

Luca üzenete: Tegnap még nem ezt mondtad.

Klau üzenete: Meggondoltam magam.

Dumbó🐘 üzenete: Rám nem féltékeny? Én is a… valami barátféléd vagyok.

Itt megdermedtem egy pillanatra, ugyanis Konrád nagyon is féltékeny volt Dominikra, de ezt nem akartam elárulni. Nem szerettem volna kiadni őt, ráadásul nem is igazán tudom, hányadán áll most Konrád Dominikot illetően.

Luca üzenete: Most nem ez a téma. Csenge?

Csenge üzenete: Szerintem beszélgetnetek kéne, hogy megértsétek egymás álláspontját.

Luca üzenete: Félek, ez már megtörtént, de nem vezetett sehova.

Klau üzenete: Mi lett a beszélgetés vége?

Luca üzenete: Azt mondtam neki, hogy ha nem bízik bennem, akkor minek erőltessük a dolgot…

Eszti üzenete: TE SZAKÍTOTTÁL VELE?

Csenge üzenete: Jó ég! Ez olyan váratlanul ért, hogy majdnem levertem a nagyi porcelánedényeit.

Luca üzenete: Nem szakítottunk.

Klau üzenete: Biztos? Ez nekem is úgy hangzott.

Luca üzenete: Dehogy szakítottunk. Arról azért tudnék!

Klau üzenete: Én úgy vagyok vele, hogy nálad semmiben sem lehet biztosra menni.

Luca üzenete: Dumbó, miért hallgatsz ennyire?

Dumbó🐘 üzenete: Nos, én a fiúöltözőben mást hallottam.

Klau üzenete: Hát ez nagyon rejtélyesen hangzik.

Luca üzenete: MIT??

Dumbó🐘 üzenete: A lényeg az, hogy Konrád is úgy értette, hogy szakítottál vele…

EZ. NEM. LEHET. IGAZ.

Luca üzenete: De hát tegnap írt nekem. Ki akart békülni.

Dumbó🐘 üzenete: Gondolom a szakítást szerette volna semmissé tenni.

Luca üzenete: Nem, nem. Olyan volt, mint aki egy veszekedés után békülni akar.

Klau üzenete: Vagy a szakítás után.

Luca üzenete: NE ISMÉTELGESSÉTEK EZT! Én tuti nem szakítottam vele!!! Van ugyan egy probléma közöttünk, de ez nem megoldhatatlan!

Csenge üzenete: De eddig úgy tűnt, megoldhatatlannak tartod.

Luca üzenete: Képtelen vagyok tisztán látni.  Ezek szerint szakítottunk? Még sosem szakítottam senkivel. Azt gondoltam, legalább észreveszem, ha megtörténik. Erre tudtomon kívül megtettem!

Eszti üzenete: Nyugodj meg, Luca. Ez nem olyan, amit ne lehetne visszacsinálni.

Hevesen dobogó szívvel meredtem magam elé, miközben a többiek folytatták a csevegést.

Klau üzenete: Dominik!

Dumbó🐘 üzenete: Tessék?

Klau üzenete: Mit mondott Konrád az öltözőben? Annyiban hagyja a szakítást?

Dumbó🐘 üzenete: Tudjátok, ami a fiúöltözőben történik, az ott is marad.

Klau üzenete: Azt is elárultad, hogy Konrád szerint szakítottak…

Csenge üzenete: Igen, tedd félre ezt az álhűséget és halljuk az igazat!

Eszti üzenete: Ki vele!

A képernyőre meredtem és teljes kétségbeeséssel a kis mozgó pontokat figyeltem, melyek a Dominik által tudottak foglalta épp írásba. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mit mond és szerintem ezzel a többiek is így voltak.

Dumbó🐘 üzenete: Miért vagyok ennyi akaratos nővel egy csoportban?

Idegességemben a hajamat téptem, nem volt türelmem megvárni Dominik válaszát, mert kezdtem érteni, miért nem akarja elmondani az igazat. Elhajítottam a telefont és kinyargaltam a szobából.

Következő rész: 

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/10/kosarsuli-125resz.html

Előző rész: 

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/09/kosarsuli-123resz.html