Már nem tudom, hogyan, de sikerült végül még ebéd előtt megtalálnunk Taliát és Norbit, így végre mind együtt voltunk, ráadásul egy helyen. Találtunk egy szuper homokos röpi pályát és úgy döntöttünk, két csapatra bontjuk a társaságunkat és játszunk egy-két kört.
Mivel ugyebár öten voltunk, abban állapodtunk meg,
hogy az volna korrekt, ha a két fős osztagban két srác lenne és ellene két
lány, plusz a maradék fiú.
- Majd én leszek Dexterrel – ajánlotta fel Coop.
Ugyan nem volt vele bajom, mégis kérdőre vontam, hogy
miért.
- Egy: Dex nem egy sportos típus, viszont Nahu igen.
Ketten túlerőben lennék. És kettő: ha ti egymás ellen vagytok, mindig előtör
belőletek az olthatatlan testvéri szellem – bökött rám és Norbira Coop.
- De ha együttvagytok, akkor is előtör, csak olyankor
legalább összefogtok – értett egyet Talia, mire elfintorodtam.
- Nem szeretünk veszíteni. Ez akkora gond?
- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Coop, majd
vigyorogva hozzátette. – Persze csak addig, míg egy csapatban vagytok.
- Elhallgass, CBA! – öltöttem ki a nyelvemet.
- Ó, elővettük ezt a régi poént? – érdeklődött Norbi
jókedvűen.
- Igen – vágtam rá ugyanabban a pillanatban, mikor Coop
azt mondta: nem.
A következő 15 percben mindenki különböző boltok és
üzletláncok nevével illette Coopot, majd mikor kezdtük megunni, szünetet
tartottunk és inkább a röplabdára koncentráltunk.
- Mi vagyunk a Coopter vagy a Dexer –
jegyezte meg Coop, aki épp összefaragta nevét öccsével, hogy megfelelő
csapatnevet alkosson.
- Az utóbbi tök béna, csak hiányozik a
nevemből a „t” – problémázott Dex.
- A Coopter-ben meg csak egy plusz „t” van
– kontrázott Coop.
- Lehetnétek simán Cooper vagy Dexter,
mert így is úgyis elmondható, hogy a nevetek második fele ugyanaz az „er” – javasoltam,
hogy végre elkezdhessünk játszani.
- Ez tök tré – reagálta le egyszerűen
Coop.
- Egyetértek – csatlakozott hozzá öccse.
- Talán mégsem kellene egy csapatot
alkotnunk – vélekedett Cooper, akit már ennyi is képes volt teljesen
kizökkenteni.
- Most már nincs variálás! – tolta őket a
háló túloldalára Norbi. – Ti lesztek a Button fiúk vagy ilyesmi.
- Ez egy béna csapatnév – lógatta az orrát
Coop, mintha a játékban ez volna a legfontosabb.
- Akkor ne a Coop-ot használd, hanem
mondjuk a Spar-t. Sparter. Ez királyul hangzik! – vigyorogtam rá, mire egy
gonosz és amolyan „ugye ezt nem gondoltad komolyan?” pillantással ajándékozott
meg.
- Még egy Spar vagy Tesco és ellátom a
bajod! – fenyegetett meg, szavait a jó öreg mutatóujjrázós mozdulattal megtoldva.
- Nem félek tőled, Tesco! – kacsintottam rá,
mire eldobta a kezében tartott labdát és nekiiramodott. Szerencsére gyorsan
kapcsoltam és fürgén elnyargaltam a másik irányba, míg ő kitartóan kergetett.
Persze hiába bújtam nagy tárgyak mögé és szaladtam minden erőmből, ő volt a
gyorsabb. És mikor elkapott, hátulról elkapta a derekamat, nemes egyszerűséggel
felkapott és célirányosan megindult velem.
- Hova viszel? – érdeklődtem a karjaiban
trónolva.
- Majd meglátod – felelte és nem tűnt úgy,
mint akinek nehezére esik cipelni a testemet.
- Valami jó helyre? – lóbáltam a lábaimat
jókedvűen.
- Ó, hát hogyne! – villantott rám egy
mesterkélt vigyort, mire elfintorodtam.
- Csak ne valami gusztustalan WC-be zárj
be, oké?
- Az valóban túlzás lenne – értett egyet,
de nem úgy festett, mint aki tényleg így gondolja.
Egy perccel később meg is ékeztünk, de nem
ám a WC-s sorra, hanem arra a helyre, ahol korábban a koncertjegyeket
halásztuk.
Coop a medencéhez sétált és szorosan az
oldalánál megállt, így én eléggé a víz fölé kerültem.
- Nos, Leah. Várom a bocsánatkérésed és az
ígéreted, miszerint többé nem szólítasz ezeken a visszataszító beceneveken – közölte
tárgyilagosan.
- Úgyse dobsz be – vontam meg a vállam
szórakozottan, mire szó nélkül elengedett egy pillanatra, hogy rám ijesszen. Most még ugyan megtartott, de sikeresen rám
hozta a frászt a hirtelen mozdulattól, így ijedten fontam karom a nyaka köré.
- Hallgatlak.
- Most komolyan? – bámultam fel rá.
- Csak néhány szavadba kerül. Ha nem
teszed, beledoblak.
- Légyszi ne – szólalt meg mellettünk a
lány korábbról, aki a medence és a koncerthalászás felügyelője volt.
- Ez az egész a te hibád – meredt rá Coop
szigorúan (és még mindig sértetten). – Miattad indult el a lavina, szóval az a
minimum, hogy elfogadod a következményeket.
Szegény lány nem tudott mit mondani erre,
így hát rajtam volt a világ szeme, hogy megmentsem.
- Jól van – sóhajtottam lemondóan. –
Bocsánatot kérek és megígérem, hogy nem szólítalak többé sem nagy üzletláncok,
sem kisboltok nevén.
- Helyes. Meg is pecsételjük. Hivatalosan –
tartotta közelebb a fejét. – Homlokpuszival.
Ezt még kiskorunkban kezdtük el. Coop és én
találtuk ki, hogy homlokpuszival kötjük mega fontos ígéreteket, nem pedig
kisujjesküvel vagy effélékkel. Ez a mi különleges szokásunk volt. Nevetve
megpusziltam a homlokát, majd ő is az enyémet és mivel innentől megszeghetetlen
volt az eskünk, Coop végre letett. A lány fellélegezhetett, mi pedig
visszamentünk a többiekhez és végre mindenki elfoglalta a helyét, készen az
első menetre.
A kétfős csapat kezdett, hisz ők voltak
létszámhátrányban. Coop maga fölé dobta a labdát, majd ideális magasságban
megütötte. A labda repült felénk, egyenesen az én irányomban és nagyon
igyekeztem visszaütni, de mégsem sikerült. Beleérnem viszont igen, ugyanis a
labda elegánsan az arcomba csapódott, én pedig elterültem a földön.
- Lia! – rohant felém Norbi röhögve, mert
kívülről biztos vicces lehetett a jelenet és egy jó báty ilyenkor aggódik, de
remekül mulat.
– Jól vagy? – gyűltek körém a többiek, míg
én az orromra szorítottam a kezem.
- Vérzel! – sikkantott fel Talia és én is
megéreztem az ujjaim között szivárgó meleg nedvességet.
- Gyere, menjünk el az elsősegély sátorba!
– nyalábolt fel a földről Coop.
Szuper. Legalább egy fél órába telt, mire
elkezdtünk játszani, de egy fél pillanat elég volt ahhoz, hogy befejezzük.
- Na, erre mondják, hogy sok hűhó semmiért
– közölte Dex találóan, mire mind felnevettünk.
Következő rész:
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/06/felejthetetlen-nyar-76resz.html
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése