Sky Wondervood (főszereplők)


Skyler Wondervood (Sky)

Mit is mondhatnék? Van egy titkom. Óriási nagy. Talán a Világ egyik legnagyobb titka. Na, jó, most túlzásba estem, de akkor is minimum a fél világot megrengető dolgot képzeljetek el. Tizenöt évesen futottam be, egy zenei tehetségkutató, a Jövő Csillagai nevezetű műsorban. Felfedeztek, és négy darab, hasonlóan jó zenész sráccal együtt, egy bandát alapítattak belőlünk. Híresnek lenni jó dolog, gondoljátok ti. A sok rajongó, a luxus, a turnék, hogy utazgathatsz, és gyakorlatilag mindent megkapsz. Sajnos, a valóéletben, ez nem igazán így működik. Rengeteg, munka jár vele, vannak hetek, hogy egyáltalán nem alszom, és vannak napok, hogy nincs időm enni. Ettől függetlenül, rettentően szeretem ezt csinálni. Mikor fellépek, úgy érzem, csak én vagyok, és a gitárom, nincs más dolgom, mit azt tenni, amihez a legjobban értek. Énekelni.

Heath Hoover (Heathy)

Heath a fiúmosdóban ismertem meg, mikor egy csapat lány elől menekültem, közvetlen azután, hogy beiratkoztam egy gimnáziumba. Hosszú történet. A lényeg, hogy azonnal megkedveltem őt, mivel nem úgy kezelt, mint a legtöbb ember, akivel találkozom. Heath átlagosként tekintet rám, mintha ugyanolyan lennék akárcsak ő, vagy bárki más a suli falain belül. Órákon át tudunk értekezni komoly, vagy akár semmit nem érő dolgokról úgy, hogy ez egyikünket sem untatja. Valahogyan látja bennem azt, amit csak kevesen. Heath amúgy is kedves srác, ugyanakkor mérhetetlenül laza. Olyan, aki nem fél bajba keveredni, nem izgatja, ha mondjuk, elkésik, vagy rajta kapják valami huncutságon. Mosolya örök és állandó, mely láttán nincs ember a földön, ki komoran tudna reagálni. Illetve, talán csak Reid.

Reid Creagh

Tehát, Reid. Reid egész pontosan a totális ellentéte Heathnek. Pedig még a nevük is rímel. Mondjuk, nem is igazán vannak jóban, és ez sokat elárulok kettejük személyiségéről. Reid mérhetetlenül okos, hasonlóan belelát az emberekbe, akárcsak én. Nem érdekli a külvilág, hogy mit gondolnak róla, hogy kedvelik e vagy sem, és ha nem, akkor miért. Mosolyogni talán nem is tud, és ha mégis, akkor nagyon nem szeret. Viharos a múltja, valószínűleg ezért ilyen hideg. Kissé előítéletes, és arrogáns, de bámulatos meglepetésekre képes. Elég fura humora van, és szereti bosszantani azokat, akiket nem kedvel. Meg azokat is, akiket igen. Nem rajong popzenéért, sem a sztárokért, ezt már az első napon nyíltan a tudtomra adta. Lezser, nemtörődöm stílusa határozottan arra utal, hogy bármilyen hihetetlen, benne is lakoznak érzések. Nagyon is sok.

Jason McCoy (Jas)

Jasonnel már a műsor legelején jóban lettünk, mikor kisegített egy gitárral az első fellépésem előtt. A mai napig nem tudom, hogy hagyhattam otthon az előadásom kulcsfontosságú elemét, és, hogy a stáb miért nem volt képes kölcsönözni nekem egyet. A lényeg, hogy Jas ott volt, odaadta a sajátját, sok szerencsét kívánt, és megadta a löketet. Akkor, abban a pillanatban a legjobb barátommá vált, a show végéig támogattuk egymást, majd mikor egy zenekarba pakoltak össze minket, csak hálálkodtuk. Bámulatos gitáros, és egyben a hangja is zseniális, minden egyes koncertemen ragaszkodom hozzá, hogy velem énekeljen. Ez mindig nehézségekkel jár, mert neki nem lételme a rivaldafény, remekül megvan, akkor is, ha csak játszani kell. Együtt írjuk a legtöbb dalunkat, nem is tudom, mi lenne velem nélküle.
Adam Reese (Ad)

Adam totálisan őrült. Jól emlékszem, már a Jövő Csillagaiból is majdnem kidobták a számtalan hülyesége miatt. Meg a kismillió nőügyei miatt. Mégis el kell ismerni, nagyszerű dobos, talán ez az egyetlen terület, mit a lányoknál is jobban szeret, ami mindig elsőbbséget élvez. Tény, hogy rendkívül problémás egyén, néha nem eszik húst, vagy nem akar fellépni, mert éppen siratja a két órás kapcsolatnak nem nevezhető akármijét, vagy nem hajlandó felkelni, ha túl korán van interjú. Persze, végül mindig elfogadja a sorsát, és megteszi, amit várunk tőle. A legtöbb esetben fején viseli az egyik fejkendőjét, mikor játszik, de természetesen, vannak kivételes alkalmak, mikor egyik sincs kimosva, vagy épp mindegyik elveszett. Fura, nem igaz? Ad tisztaságmániás. Bizonyos mértékig, mint például az, hogy sosem hord mosatlan ruhát.


Cameron Prett (Cam)

Állandóan mosatlan ruhákat hord. Egyszerűen lusta ahhoz, hogy mosson, így ha én, vagy Adam nem csináljuk meg helyette, akkor akár hetekig is képes ugyanazt a szerelést hordani. Cam amúgy zongorázik, de hallottuk, és láttuk mi már azt is, ahogyan a legnagyobb slágerünket elharmonikázta. Nos, az mondjuk eléggé meglepő fordulatként ért, hiszen azelőtt szó nem esett volna arról, hogy ehhez is ért. Szóval Cameront egy ebédelés közben ismeretem meg, mikor is anyagilag le volt égve, és megkérdezte, megeheti e a maradékomat. Természetesen nem mondtam neki nemet, és a mai napig mindent elfogyaszt utánam. Mindezen remek tulajdonságai mellett Cam módfelett szórakozott, bár ezt a zenekarunk minden egyes tagjáról kijelenthetném. Leszámítva persze Marcust.

Marc Wheeler (Marcus, Marcy)

Na, igen, mint említettem, Marcus a komoly. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy úgy lenne komoly, ahogy ezt a szó jelentené, hanem csak a többiekhez képest komolyabb. Talán érettebb. Nem, ezt inkább visszavonom. Egyetlen dologra érzékeny, és az a késés. Ez eléggé szerencsétlenül jött ki, mivelhogy a bandánk nyolcvan százaléka, azaz, rajta kívül mindenki késős típus. Van, aki igyekszik tekintettel lenni rá, és nem felhergelni (én!), és van, aki egyáltalán nem foglalkozik efféle kis apróságokkal (Adam!!). Marcus ugyebár a basszusgitárosom, ő az egyetlen tag, aki nem szerepelt a showban, nem így került közénk. Marcus és Jason mostohatesók, így Jas szervezte be a zenekarba, miután megalakultunk, mondván, hogy ezzel maximálisan jól járunk majd. Mondanom sem kell, mennyire igaza volt.

6 megjegyzés :

  1. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ Itt Jas Luke Hemmings <3 <3 <3 <3 a kedvenc emberem a Földön <3 <3 <3 <3 ÚRISTEN!!! IMÁDLAK A VÁLASZTÁSÉÉÉRT <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon örülök!!!! Én is nagyon szeretem:3

      Törlés
    2. szereted az 5sost??? *-*
      #egyrejobbanimádlak

      Törlés
    3. Szeretem!:3 És Luke-ot még inkább!:)

      Törlés