2016. december 31., szombat

Felejthetetlen nyár, szilveszteri különkiadás (29.rész)

- És mit is kaptatok karácsonyra? Már nem is emlékszem – töprengtem hangosan a Button gyerekeknek címezve kérdésemet.
A nappali L alakú fotelében üldögéltünk mind a hatan, kezünkben jegeskakaóval és kávéval, a tévé halkan ment a háttérben, mi pedig (szokás szerint hangosan) beszélgettünk.
- Hogy jött ez most ide? – értetlenkedett közvetlen mellettem Dexter.
- Csak úgy eszembe jutott – vontam vállat egyszerűen.
- Mégis honnan? – forgatta a szemeit a kanapé végében Seth.
- A tűlevelekről.
- Tűlevelek? vonta fel a szemöldökét Coop, aki velem szemben trónolt egy fotelben.
- Aha – emeltem fel a kanapé rései közül kipiszkált két darab tűlevelet röhögve, mire Norbi érdeklődve hajolt közelebb.
- Nem takarítok elég tüzetesen? – mélázott elvéve a két kis növényke darabot.
- Ezt tűlevelek nélkül is kijelenthetjük – vágta rá azonnal Talia, mire felnevettünk.
- Szóval, mit is kaptatok? – tértem vissza az eredeti témára, mert bár akkor megbeszéltük ezeket a dolgokat, nem valami részletesen.
- Én egy lovat – felelte lazán Talia a körmét piszkálva.
- Hogy mi van? Azt mondtad, ruhákat – döbbentem le teljesen.
- Azt is – tette hozzá a legkisebb Button.
- Most akkor van egy lovatok? – értetlenkedett a bátyám hüledezve.
- A gazdagság nem ismer határokat – jelentettem ki fesztelenül.
- Nincsen lovunk, ti nagyon hülyék, csak a lovardában, ahova Tal jár, az egyik ló papíron az övé – ismertette a helyzetet Dexter.
- Te vagy a nagyon hülye! – vágtuk rá egyszerre Norbival, megragadva a lényeget.
- És mi a neve a pacinak? – kíváncsiskodott a bátyám izgatottan.
- Ryan Gosling – közölte Cooper vihogva, mi pedig várakozásteljesen Taliára meredtünk, aki csak helyeslően bólintott egyet.
- Tartom magam az előbbi kijelentésemhez jegyeztem meg, mire Dex felnevetett.
- Én egy utat kaptam Spanyolországba – mesélte Penelopé-Tammara, mire döbbentem fordultam felé.
- Te még itt vagy? – csusszant ki a számon, de aztán gyorsan hozzátettem. – Spanyol? Azta! – mosolyogtam, majd Talia felé fordulva tátogtam egy sort. – Mióta van itt?
- Végig itt volt – súgta a fülembe Dex, mire Coop szinte azonnal felugrott.
- Mit sutyorogtok ti? – vont kérdőre minket, Dex pedig egyszerűen Pene irányába biccentett.
- Kár, hogy ilyenkor sosem vagyunk együtt – biggyesztettem le a számat.
- Milyenkor, angyalom? – állította vissza a számat Dexter, finoman felfelé kunkorítva, hogy mosolyogjak.
- Például karácsonykor.
- Egyszer együtt szilvesztereztünk – emlékeztett Cooper.
- Tényleg! Hány éve volt az már? – töprengett Talia hangosan.
- Azt hiszem, öt – felelte Norbi elmélázva.
- Ja. És ti smároltatok – röhögött Cooper, mire az említett két fél erősen elvörösödött.
- Smár a nyavalyát! Egy sima szájra puszi volt! – ellenkezett Talia a bátyát püfölve.
- Nem rémlik – szólt közbe Seth elgondolkodva.
- Nekem se – helyeselt a barátnője, mire mindenki értetlenül fordult a lány felé. – Mi van?
- Sethy, te nem voltál itt – jegyezte meg Coop, Seth pedig egy amolyan „ja, akkor tök mindegy” pillantással nyugtázta a dolgot, elégedetten konstatálva, hogy nem a memóriájával van gond.
- Hozok még egy kört, ki kér? – emeltem fel az üres poharamat, és persze, mindenki jelentkezett.
- Segítek – hallottam mögöttem Dex hangját, majd együtt kivonultunk a konyhába.
- Jó kis Szilveszter volt, nem igaz? – kérdezte tárgyilagosan, mire lesütöttem a szememet és egyetértően hümmögtem egyet.
- Hm. Igen.
- Nem tudom, te, hogy vagy vele, de nekem úgy rémlik, elcsattant még egy csók éjfélkor, amiről csak te és én tudunk – lépkedett egyre közelebb, én pedig folyamatosan hátráltam, mígnem elfogyott mögöttem a hely, hátam a falnak szorult.
- Csók? – vontam fel a szemöldökömet, megjátszva az értetlenkedés, a tálcát pedig védelmezően a mellkasom elé szorítottam.
- Ne mondd, hogy nem emlékszel, L. Összetöröd a szívem – hámozta ki az ujjaim közül a tálcát Dexter, és lerakta az asztalra.
- Mit csinálsz itt? – jött ki utánam Dexter, és leült mellém a lépcsőre.
- Csak várom a tűzijátékot – feleltem az eget bámulva.
- Mikor is kezdődik?
- Még két perc – néztem az órámra, ami éppen 0.13-at mutatott.
- Hihetetlen, hogy Nahuel lekapta Talt – vigyorodott el Dex, én pedig felnevettem, felidézve a pillanatot, mikor éjfélre mutatott az óra, a bátyám pedig nemes egyszerűséggel egy másodperc erejéig Talia szájának nyomta a sajátját. Kissé összerázkódtam a hidegben. Dex lehámozta magáról a kabátját, felállt, és finoman a hátamra borította, majd ismét helyet foglalt mellettem.
- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.
- Igazából, minden lánynak jár éjfélkor egy csók – nézett mélyen a szemembe, én pedig elmerültem a tekintetében.
- A-azt hiszem, e-erről már le-lemaradtam – dadogtam egyrészt a hidegtől, másrészt zavaromban.
- Még semmi sincs veszve – hajolt felém. Egyre közelebb került, mígnem már éreztem forró leheletét a számon. A következő pillanatban legyőzte a közöttünk lévő pár centit is, száját finoman az enyémre tapasztotta, miközben előttünk az eget beterítették a megannyi színes pontok.



2016. december 29., csütörtök

Kosársuli, karácsonyi különkiadás, 2.rész (30.rész)

- Jól van, akkor most eljött az ajándékozás ideje – jelentette be az ofő, mire mindenki izgatottan levonult a nagyterembe, ahol és szépen körberaktuk a székeket, és mindenki helyet foglalt. Én Csenge és Konrád között ültem, Csenge mellett Eszti, Konrád mellett pedig Krisz terpeszkedett.
Az volt a lényeg, hogy nem el kellett árulni a konkrét személy nevét, akit húztunk, hanem megpróbáltuk jellemezni, mígnem magára ismert. Nem is szaporítanám a szót, inkább csak felsorolom, ki kit húzott.
Krisz vállalkozó szellemévek indította meg a sort, és mivel Esztit húzta, hamar körbe is értünk, mivel Eszti ugyebár Kriszt húzta. Ezen mindenki jól mulatott. Konrád vállalta, hogy folytatja, ő pedig Barbit húzta, akit nagyjából az ájulás kerülgette, mikor kapott két puszit a barátomtól. Barbi Vivit húzta, Vivi Klaudiát – ez persze egy cseppet furcsának bizonyult, hogy pont így összejöttek a dolgaik így hárman, de inkább annyiban hagytuk – Klaudia viszont Konrádot, ezzel ismét lezárva a láncot. Klaudia két olyan cuppanós csókkal látta el Konrádot, hogy komolyan elgondolkodtam, megkérem, mossa meg az arcát. Na, jó. Ez csúnya volt, de felütötte fejét a zöld szörnyeteg a gondolataimban. Az ajándékozást Regi folytatta, őt követte Bence, majd Dóri. Ezután Dominik jelentkezett a kezdésre.
- Jé, ez én vagyok – ismertem hirtelen magamra, mire Dominik fejcsóválás közepette nyújtotta át az ajándékát, majd nyomott két puszit az arcomra. Mivel én következtem, összeszedtem a gondolataimat, és igyekeztem a lehető legpozitívabban jellemezni Gergőt. Valahogy magára is ismert, esetlenül és meglehetősen kelletlenül megölelt, majd folytatta a sort. Követte Bori, majd Tibi, Anti és végül Csenge, aki mivel Dominikot húzta, végleg bezárta a kört.
- Ki húzta Vili bát? – forgolódott értetlenül Krisz, mivel úgy tűnt, senki nem maradt ki.
- Hogy engem? A nem jóját! Kifelejtettem magamat! – csapott a homlokára az ofő felismerésében. Hát ez várható volt.
Mindenki megtekintette klasszabbnál klasszabb ajándékait. Konrád röhögve konstatálta, hogy az ajándékszatyrában konkrétan minden szív alakú, én pedig örömmel forgattam a kosárlabdás kulcstartómat, igyekezve nem tudomást venni a szerelem kosárkáról.
- Most pedig mindenki ehet-ihat, de gyertek vissza hamar, mert tartogatok még egy s mást a mai estére – intett minket Vili bá, így mindenki hamar befejezte az étkezést, és tányérokkal meg poharakkal tértünk vissza a helyünkre.
- Mi jót csinálunk? – érdeklődött Tibi kíváncsian.
- A feladat nagyon egyszerű. Mindenki mesél magáról valamit, amit csak kevesen tudnak, valami bizalmasat, amivel jobban megismerhetjük egymást – magyarázta az ofő lelkesen. – Persze semmi kényszer, olyat mondjatok el, amit szívesen elmondotok, nehogy nekem valaki kiakadjon.
- Érdekesnek ígérkezik – fektette a székem támlájára karját Konrád, és megigazította a vállamról lecsúszott pulcsimat, de közben nem ért hozzám, nem ölelt át. – Remélem nem az év eleji jellemzőkkel illeti majd magát mindenki – célzott egy jóval korábbi nevetésünk tárgyára, mire finoman elmosolyodtam.
- Kezdem én – indította meg a kört az ofő. – Bizonyára mindannyian tudjátok, hogy ti vagytok az első osztályom, és az eddigiek során folyamatosan döbbenek csak rá, milyen nehéz is ez az egész. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok, hogy mindezt veletek élhetem át, mivel nagyon rendesen vagytok velem, pedig mindent elfelejtek – ingatta a fejét szórakozottan. AZ osztály ózott egy rövidet, megköszönve a bókot, majd Vivi felszólalt.
- Tessék mesélni az első szerelméről! – kérte Vili bát.
- Komolyan? Első szerelem? Ez izgat itt mindenkit? - vonta fel a szemöldökét, leginkább a fiúkra célozva.
- Engem nem igazán – vallotta be őszintén Dominik fesztelenül.
- Sejtettem – nyugtázta az ofő, de azért eleget tett a kérésnek.
Mikor befejezte a sztorit, a lányok mind odavoltak, míg a fiúk amolyan „hát ez semmi különös nem volt” stílusban dőltek hátra a székükön.
- Ez nagyon romantikus – súgtam Csengének, aki egyetértően bólogatott.
- Nekem is tetszett – lelkendezett Eszti mellette.
- Főleg, hogy átmászott az erkélyeken – vigyorogtam izgatottan.
- Tényleg ez neked a romantikus, bokasérült lány? – hajolt a fülemhez Konrád, szája kis híján a bőrömhöz ért.
- Szerinted talán nem az? – kérdeztem vissza félszegen.
- Szerintem visszautasítani egy remek ajánlatot, és egy lányt választani Amerika helyett, na ez a romantikus – vont vállat lezserül.
- Ez tényleg romantikus lehet. Bár nem tudom, értem senki nem tett ilyet – merengtem a lábamat vizslatva.
- Hogy nem-e? – rökönyödött meg Konrád mellettem.
- Te nem miattam maradtál – döntöttem oldalra a fejem, őszintén elmosolyodva. Nem volt ezzel semmi gond.
- Úgy érted, nem teljes mértékben miattad – javított ki szembe fordulva velem.
- Úgy értem, volt egy csomó másik indokod is, ami sokat nyomott a latban – feleltem a szemébe nézve.
- Jó, de akkor is… - kezdte volna, de közbevágtam.
- Miért vagy ilyen? Nincs ezzel az ég világon semmi baj, hisz alig ismertél, nem baj, hogy nem az volt a nagy ok, hogy nem akarsz itt hagyni vagy ilyesmi – bizonygattam, mert kivételesen tényleg így gondoltam. 


Következő rész:

2016. december 23., péntek

Kosársuli, karácsonyi különkiadás, 1.rész (29.rész)

December 11., Csütörtök

Pilisszántóra menet igen zötykölődős volt a buszút, ami néhány osztálytársunk zacskóbahányását jelentette. Kint már sötétedni kezdett, mivel indulás előtt egy nappal pánikszerű utasítást kaptunk Vili bától, miszerint a busz nem reggel nyolckor, hanem délután négykor indul.
A busz közepe felé ültem Konráddal, előttünk Krisz Dominikkal, mellettük a lányok, és így tovább. Krisz, aki közvetlenül Konrád előtt ült, kívül, azzal szórakoztatta magát, hogy a nem sokkal mellette lévő üléskettes hozzá közelebbi felén helyet foglaló Eszti biztonsági övét a saját csattjába dugta, és fordítva, ezzel lezárva az ülések közötti folyosót. Ez csak ideig vált be, mivel mikor az ofő kiszúrta, azonnal rájuk szólt, hiszen így nem volt balami biztonságos az utazás.
Mikor végre valahára felszenvedte magát szegény, kis buszunk a kisebb domb tetejére, mindenki bestartolt, hogy szobát és ágyat foglaljon, azonban az előtérben Vili bá megállított minket.
- Három darab szoba van számotokra. A hét darab fiú kapásból együtt töltheti az estét, a lányokat pedig megkérném, hogy váljanak szépen kétfelé, öt és négy arányban – osztotta ki a teendőket az ofő, aminek következtében a fiúk el is startoltak.
- Én Vivivel, Barbival és Dórival leszek – közölte Klaudia, majd a reakciókat meg sem várva felindult a négyes szobába.
 - Nekem végül is mindegy – vontam vállat, Csenge meg Eszti pedig egyetértően bólogattak, így hát mi is felkerestük a szobánkat. Három ágy állt az egyik oldalt, vele szemben kettő másik. A hármason elhelyezkedtünk mi, Csenge az ablakhoz közelebbin, Eszti a másik szélen, én pedig középen, mert nem szerettem volna a szélen aludni. Velünk szemben pedig Regi és Bori cuccoltak le.
Nem sokkal ezután Vili bá összehívott minket egy kisebb helységbe az emeleten, ahol körberakott mindenféle székeket, foteleket és asztalokat, hogy mindenki le tudjon ülni valahova. Egy asztalon ültem Csenge és Eszti között, hátunkat a falnak támasztva. Konrád velem szemben foglalt helyet egy kényelmesnek tűnő fotelben, melynek karfáját Klaudia azonnal lestoppolta. Konrád udvariasan felajánlotta neki a helyét, de Klaudia intenzív hajdobálás közepette visszautasította.
Gyilkososat játszottunk. Nagyon jópofa játék, elsőnek mindenki lehunyja a szemét, Vili bá pedig választ három gyilkost és két angyalt, úgy, hogy járkál körbe és megérinti az említett jótevők és rossztevők fejecskéjét, így senki nem tud semmit. Ezután a három gyilkos kinyitja a szemét és rábök egy-egy emberre, akit elszeretne tenni láb alól. Mikor végeztek, ismét lecsukják szemeiket, és következnek az angyalok, akik szintén véletlenszerűen ráböknek egy-egy emberre, akit megmentenek. Ha hatalmas szerencséjük van, olyat választanak, akit valamelyik gyilkos is, de a legtöbb esetben nem mentenek meg senkit. Lényeg, ami a lényeg, mindenki kinyitja a szemét, az ofő bejelenti ki halálozott el, mi többiek pedig gyanúsítgatjuk egymást és akárkit börtönbe szavazhatunk, ha megvan a nagyobb arány.
Az első kör alkalmával nem kaptam szerepet, így vidáman terveztem szemlélődni.
- Felébred a város. Sajnos van három elhunyt személyünk, Dóri, Luca és Krisz – jelentette be az ofő, mikor kinyitottuk a szemünket.
- Ne már! – keseredett el Krisz.
Konrádra néztem, aki ezt amint észrevette előredőlt, állát tenyerébe fektette, kezein támaszkodva nézett vissza rám ártatlanul. Összehúztam a szemeimet, mire elmosolyodott és rám kacsintott.
- Meg kell, hogy mondjam, Eszti végtelenül hallgatag itt mellettem – jelentette egyszer csak be Tibi, mire Eszti szegény riadtan kapta fel a fejét.
- Most, hogy mondod, tényleg gyanús – dőlt előre Csenge érdeklődve.
- Szavazzunk hát! – adta ki a parancsot az ofő. Valamiért az a hülye szabály is létezik, miszerint a hallottak az első körös szavazáson még részt vehetnek, így alapos meggondolás után én is feltettem a kezem, Eszti pedig a dutyiban landolt. Mellesleg teljesen jogosan, mivel egyike volt az ádáz gyilkosoknak és Kriszt nyírta ki.
- Én Herczeget is bevágnám a börtönbe – dobta fel ötletét Krisz, mire Konrád amolyan „kösz, haver” pillantással ajándékozta meg barátját, de teljesen higgadt maradt.
- Konrád? Van valami hozzáfűzni valód a dologhoz? – kérdezte Vili bá, mire Konrád összekulcsolt kezeit az ölébe ejtve hátradőlt.
- Nektek kell majd együttélni a lelkifurdalással, hogy egy ártatlan embert csukatok le – felelte jelentőségteljesen körbenézve.
- Na meg a gyilkossal is, akit közben szabadon hagyunk – tette hozzá Klaudia szakértő hangsúllyal, rögtön Konrádot védve.
A Konrád elleni szavazásnál hosszas mérlegelés után nem tettem fel a kezem. Konrád mélyen a szemembe nézve várt, hogyan döntök majd, és elégedetten konstatálta, hogy mellé álltam, azonban szegényke még így is börtönbe került, és mint kiderült. valóban ártatlan civilként szerepelt a játékban. Elégedetten csentitett a nyelvével, mikor mindez kiderült, amolyan „én megmondtam” stílusban.
Az első kör két ártatlan és egy bűnös bebörtönzésével zárult, azonban a következő alkalommal rögtön sikerült kideríteni, kik voltak a gyilkosok, köztük volt Klaudia is, ami számomra sok mindent megmagyarázott.
Az új játék kezdetekor ismét kinyírtak, viszont ezúttal sikerült felélednem, Konrád kedves mosolya pedig arra utalt, ezt neki köszönhetem. Mindenesetre remekül szórakoztunk, mígnem eljött a vacsora ideje, én pedig teljesen kiakadtam az elém tett töltött káposztán.
Vacsi után néhányan toltunk egy-két pingpong maratont. Csenge, Eszti, Konrád, Dominik, Krisz és én forgóztunk, azaz futkároztunk körbe a pingpong asztal körül. Egyszer sikerült rendesen megbotlanom, de Konrád finoman megtartott, sőt, mi több, még a labdát is visszaütötte. 


Következő rész: 

2016. december 11., vasárnap

Váratlan, 41.rész

- Wáááá! – rontott ki sikítva a barlang kijáratán Wyatt.
- Ne hagyj itt! – vágtatott utána hasonlóan rémülten Zay, mi pedig megrökönyödve figyeltük a jelenetet.
- Ez nagyon állat volt – érkezett meg hozzánk Wy.
- Még én is élveztem – jelentette ki büszkén Zay, mire sokatmondó pillantást vetettem Keatonre.
- Látod, tuti rossz helyen mentünk – ingattam a fejemet szemrehányóan.
- Mikor jöttetek ki? – érdeklődött Zaylee.
- Kábé öt perce – felelte Keat a korlátnak támaszkodva.
- Gondolom, ti szívtelenek, az érdektelenségetek ijeszgette bent a bohócokat – röhögte el magát Wyatt.
- Mondanám, hogy ez nem igaz, de… - tártam szét a kezem tehetetlenül.
- Hé, Keat. Láttam idefele egy jó kis lövöldözős standot. Megyünk? invitálta barátját Wyatt.
- Akkor mi meg Royce-szal megnézzük a mesetavat – mondta Zay fellelkesülve vagy a program miatt, vagy mert végre megszabadulhatott Wyattől.
Keaton egy szó nélkül megfordult, és elindult, Wy pedig ránk kacsintott, majd követte a sötétség hercegét.
- Merre van a tó? – néztem körbe kíváncsian.
- Erre – ragadott meg Zay, majd maga után vonszolt.
- Mi a helyzet? Jó volt a rettegés barlangja? – faggattam vigyorogva a barátnőmet.
- Meg kell, hogy mondjam, Wyatt egészen szórakoztató volt – vallotta be Zaylee.
- Mert sikoltozva rohangált fel-alá? – mosolyodtam el jól mulatva.
- Főként bólintott Zay beállva a mesetó bejárata előtti sorba.
- És még?
- Nézd, Royce. Wyatt valamikor a legjobb barátom volt.
- Tudom.
- És bár ez nehezen hihető, nekem igenis hiányzott tette hozzá komoly fejjel.
- Megpróbálom elhinni – próbáltam visszafojtani a kitörőben lévő nevetésemet.
- Tudod… - fordult felém egész testével, majd mélyen a szemembe nézett. – Hatalmas szíve van.
- Ezt én is megtapasztaltam – bólintottam komolyra váltva.
- Ő mindig maga elé helyezi a barátait, azokat, akik fontosak neki magyarázta Zay. Időközben beültünk az édes kis csónakba, és elindultunk a mesefolyón. Vagy tavon, vagy min.
- Igen.
- Fantasztikus volt egy ilyen baráttal felnőni.
- Ezt teljesen megértem. De akkor miért kellett tönkretenned ezt? – szaladt ki a számon, mert már az első pillanattól kezdve nem hittem el ezt a Wyatt népszerű lett, és én ebből nem kértem” kifogást.
- Nem akartam akadály lenni az életében – hajtotta le szomorúan a fejét Zay.
- Akadály? – kérdeztem vissza csodálkozva.
- Nem szerettem volna, ha mindig csak velem foglalkozik, emiatt pedig elveszíti a népszerűségét vagy ilyesmi.
- Már megbocsáts, de ez hülyeség – csóváltam a fejemet. – Ezt joga lett volna neki eldönteni. Elég okos fiú ahhoz, hogy megfelelően tudjon mérlegelni. Mi az igazi oka, Zay?
- Féltem – sóhajtott egy hatalmasat.
- Mitől? érdeklődtem, holott majdnem biztos voltam benne, hogy tudom a választ.
- Hogy előbb vagy utóbb, de elhagy majd.
- Nem voltál valami bizakodó – húztam el a számat.
- Most sem vagyok – vágta rá, mire elgondolkodva masszíroztam a homlokom.
- De élvezed, hogy megint jóban vagytok, nem igaz? Wyatt nagyon igyekszik, ugye észrevetted? – kérdeztem, pedig annyira nem akartam egy mondatnyit sem beleavatkozni.
- Igen.
- Tény, hogy nem ismerem olyan régóta Wyattet, mint te, de abban biztos vagyok, hogy egy minutum erejéig sem jutott eszembe soha, hogy valaha is cserben fog hagyni – vallottam be őszintén.
- Mert nem is fog. Nagyon szeret téged – mosolyodott el Zay.
- Most mondhatnám, hogy akkor képzeld el, téged mennyire szeret, de úgyis lenne ellene kifogásod – fintorogtam, mire Zay szívből felnevetett.
- Tényleg lenne – értett egyet, és annyiban is hagytuk ezt a dolgot.
- Mi van a kezedben, ketteske? – vizslattam az óriási mackót, ami kis híján eltakarta Keatont.
- Ez egy plüssmedve – közölte, mintha amúgy nem lett volna teljesen egyértelmű.
- Nagyon jól mutattok együtt – röhögtem jóízűen, Keaton válságos helyzetén.
- Neked miért nincs macid? – fordult Zay Wyatthez, aki csalódottan hajtotta le a fejét, de nem válaszolt.
- Úgy fest, Wyatt nem tud lőni – vigyorogtam, majd ismét Keatonhöz fordultam. – Lőhetek egy fotót? Annyira édesek vagytok együtt! – kaptam elő a telefonom, és mielőtt még ellenkezni tudott volna, fürgén lefényképeztem.
- Az a helyzet, hercegnő, – húzta lassan, ragadozó mosolyra száját Keaton – hogy ezt neked nyertem – jelentette ki, majd se szó, se beszéd a kezembe nyomta a macit, és odébbállt.
Nevetve próbáltam levegőtért kapkodni az gigantikus maci ölelésében, mígnem Zay megfogta az egyik kezét, és ketten vittük tovább a plüsst.
Megfordult a fejemben, hogy lepasszolom a legközelebb szembejövő kislánynak, de aztán úgy döntöttem, jobb lesz, ha félretesszük Kylienak. 

(sokkal, de sokkal nagyobb, egy emberméretű macit tessék elképzelni!)