- Milyen hang? – nyargaltam ki
a szobámból.
- Hang? – jelent meg Coop feje
a fiúk ajtajánál.
- Csengőszerű – felelte apa anya mellett
állva.
- Csengő? – billentette oldalra a
fejét Dex értetlenül.
- Máris itt az Angyalka? –
ugrándozott izgatottan Norbi.
- Ma a Mikulás jön, te buta! –
csapta meg finoman Talia.
- Lehet, hogy a Mikulás szánjának
csengőjét hallottad – pislogott nagyok
Dexter.
- Nem tudom, srácok, de én is
hallottam – csatlakozott a Button család mamája is.
- Nem jöttök le megnézni?
Abban a pillanatban mind az
öten lenyargaltunk a Mikulás sapkánkban, mindenféle szarvasos és karácsonyfás
pólóban és pulcsiban, majd eszeveszetten húztuk fel a cipőinket és a kabátunkat, majd mind az öten egymás mellé préselődve nyitottuk ki az ajtót.
- Ho-ho-hó! Hello skacok! –
köszönt A MIKULÁS a küszöbön állva.
- Mi-miku? – dadogta Coop.
- Szervusztok! – mosolygott ránk
a nagydarab fehérszakállas bácsi.
- Engedjétek be a Mikulást,
biztos hosszú út áll mögötte és elfáradt – ajánlotta anya, mi pedig úgy
helyezkedtünk, hogy a Mikulás be tudjon jönni és ámulva figyeltük minden
lépését.
- Kedveském, megfognád a
Mikulás botját? – nyújtotta nekem az aranyozott csigázott végű rudat, én pedig reszkető kézzel vettem át tőle. Kétszer akkora volt, mint én.
- Ide tessék jönni, Mikulás –
invitálta be apa a nappaliba a vendéget, aki leült az egyik fotelbe, mi pedig
köré gyűlve a földön helyezkedtünk el.
- Jó gyerekek voltatok? –
mosolyodott el szelíden a Mikulás.
- Én határozottan! – találta meg
a hangját Cooper pirospozsgás arccal jelentkezve.
- Cooper Button, fiam –
fordult felé a Mikulás. – Mennyi idős is vagy?
- Idén töltöttem be a nyolcat –
vigyorgott büszkén Coop. – És nagyon jól viselkedtem.
- Azt mondod, idén nem
érdemelsz virgácsot? – kérdezte a Mikulás.
- Na, jó – kezdte néhány
másodpercnyi gondolkodás után Cooper. – Nézze, Miszter Miku. Tudom, hogy maga
mindent lát és úgyse tudnék hazudni. Én igyekeztem. Nem azt mondom, hogy minden
jól ment, megérdemlem a virgácsot, de szerintem a csokikat is.
- Parancsolj – nyújtotta át a
zsákból kivett csomagocskát a Mikulás nevetve Coopernek.
- Lia? – fordult ezúttal felém
a Mikulás.
- Igen, Miszter Mikulás? – utánoztam
Cooper megszólítását, mert elég udvariasnak találtam és gondoltam ők az idősebbek, biztosan tudják, hogy az illem ezt követeli.
- Te jó gyermek voltál?
- Persze! – vágtam re hevesen,
majd elszontyolodtam. – Igaz, a múltkor becsúszott az a matek kisegyes, de
arról igazán nem tehettem. Tessék elképzelni! Olyan feladat volt, amit nem is
tanultunk – magyaráztam zavaromban.
- Ez bárkivel megtörténhet –
simogatta meg a hajamat bátorítóan, majd nekem is átadott egy piros csomagot.
- Dexter!
- Én nem kaptam egyest semmiből! – közölte rögvest Dex
csillogó szemekkel.
A Mikulás nevetve adta át neki
is az ajándékát.
- Hadd jöjjek végre én! –
mozgolódott izgatottan Norbi. – Gyorsan beismerem, hogy rosszalkodtam, de
semmivel sem többet, mint Coop.
- Most én jövök! – ellenkezett
Talia.
- Nyugodjatok meg, gyerekek!
Ho-ho-ho.
- Hallottátok ezt? – ámult el
Coop, akinek nem mellesleg már tele volt a szája csokikkal.
- Mit? – hagyta abba a
civakodást Tal és Norbi.
- Ahogy nevetett. Tényleg ő a Mikulás – formált O-t Cooper szája, teljesen megdöbbenve.
- Eddig nem tudtad? –
bontogattam a saját kis pakkomat.
- Kételkedtem – ismerte el
Coop, Dex pedig hevesen bólogatott.
- De ez bizonyíték. Ő az – suttogta az öccse
bizalmasan.
- Parancsoljatok, gyermekeim –
adta át az igazi Mikulás Norbi és Talia ajándékát is, majd szigorú arccal
hozzátette. – Ne veszekedjetek annyit! Legyetek jó gyerekek a következő évben is.
- Igenis, Mikulás! – ígértük egyszerre
mindannyian.
- Te mit kaptál? – mászott mellém
Dexter kíváncsian.
- Ezt elteszem a gyűjteményembe – tartotta fel diadalmasan a virgácsot Cooper.
- Gyertek ide, felolvasok
nektek egy mesét – húzott elő egy hatalmas mesekönyvet a puttonyából a Mikulás, mi pedig a bontogatás végezetével ismét gyorsan köré telepedtünk.
- Egyszer volt, hol nem volt…
- Leah! Leah! – szólongatott valaki, mire kinyitottam a szemem.
- Hm?
- Mi álmodtál? Állandóan azt ismételgetted, hogy Mikulás –
mosolygott felettem Dexter.
- Csak az első közös Mikulásozás-unkról – ültem föl.
- Hihetetlen, hogy végig apa volt beöltözve és egyikünknek sem tűnt fel –
ingatta a fejét nevetve Dexter.
- Főleg az, hogy anya apa, a ti anyukátok, mindenki ott volt, csak ő nem –
tettem hozzá vigyorogva.
- Kicsik voltunk. Ez így volt szép – simította meg az arcomat
kedvesen, én pedig csak helyeseltem. Csodás emlék volt.
Ez a kép tök tuti, hisz köztük is egy szőke és négy barna hajú gyerkőc van:) |
Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/01/felejthetetlen-nyar-71resz-megkesett.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/01/felejthetetlen-nyar-71resz-megkesett.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése