Annyit
tehettem, hogy reménykedtem, Bakugou valójában nem is látta a kardot. Vagy ha
látta is, egyszerű tetoválásnak
nézte és nem izgatja magát vele kapcsolatban.
Így hát
miután felébredtem, elslattyogtam a koliba, ahol is rögtön az egész A-osztályba
ütköztem.
- Jól
vagy, Miyako-chan?
- Minden
rendben Ao?
-
Felépültél, Aokaen-san?
A
kérdések záporoztak, mind körém gyűltek,
nekem pedig hevesen zakatolt a szívem és majdnem könnybe lábadt a szemem. Sosem
volt részem ennyire szeretetteljes fogadtatásban. Nem hiába mondják, hogy az
A-osztály iszonyatosan összetartó és minden egyes tagjukat megbecsülik és támogatják.
Most, hogy én is részese lettem az osztálynak, szó nélkül befogadtak és máris
egynek tekintenek maguk közül.
- Jól
vagyok, köszönöm – lapogattam meg a nyakam zavaromban. – Tényleg! Kik mentek
át?
- Todoroki-chan
és Tokoyami-chan győztek az
egyes pályán – kezdte sorolni Tsuyu-chan.
-
Esélyünk sem volt – nyöszörögte Mineta. – El se jutottunk a harmadik körig.
- Midoriya
és Aoyama levert minket – nevetett lelkesen Uraraka, a jelek szerint túltéve
magát a vereségen.
- Yaomomo
és Sero lenyomta a Kaminari-Jirou párost.
- Iida-kun
és Oijiro-kun pedig nyert Satou és Shoiji ellen.
- De! –
tartotta fel az ujját Iida-kun. – Azok a párosok, akik most nem győzedelmeskedtek, kaptak egy második esélyt,
hogy átmenjek a vizsgán.
- Lesz
egy második forduló! – ugrándozott lelkesen Ashido.
- Ez
szuper! – mosolyogtam rájuk bíztatóan, majd megigazítottam a nyakamba akasztott
anyagot, mely a sérült kezemet tartotta hasam és a mellkasom találkozásának vonalánál.
A többiek
heves értekezésbe kezdtek a közelgő második fordulóról és egyebekről, én pedig arra lettem figyelmes, hogy Bakugou mellém
lép és halkan annyit mond.
- Gyere
ki. Beszélgessünk a képességedről!
A fene
egye meg – sóhajtottam egy hatalmasat, majd észrevétlenül elléptem a többiek
mellől és követtem Bakugout.
A
kollégiumtól nem sokkal arrébb torpant meg, kezeit a zsebébe süllyesztve.
- A kezed
– szólalt meg nagy sokára.
- Kösz,
jól van – próbáltam meg elbliccelni a dolgot.
- Láttam
a kardot – közölte, hogy most előre tisztázza, kár is
tagadnom vagy hazudoznom.
- Az csak
egy tetkó – legyintettem szabad balommal.
- Kétlem.
Pont olyan volt, mint a kupa a lábadon.
-
Praktikusabb így tetkót gyártani, mint felvarratni magamra valamit –
eresztettem meg egy szívélyes mosolyt.
- A
jelmezed és a tréning ruhád ujja is hosszú.
- Sokkal
divatosabb, mint az a béna rövidujj – hárítottam.
- Egy
újabb adottsága lenne a képességednek?
-
Túlgondolod – ingattam a fejemet, mire közelebb lépett.
- Szarul
hazudsz.
- Te meg
szarul találgatsz – vágtam vissza, majd önkéntelenül is megborzongtam, hiszen
csak egy szál hosszúujjúpóló volt rajtam, kint pedig este révén hűvös volt a levegő.
- A
képességed rejtélyes. Ráadásul kísértetiesen hasonlít arra a kéktüzes csávóra a
gonosztevők szarságából – jegyezte meg.
- Dabi? –
ugrott meg a szemöldököm.
- Dunsztom
sincs – vicsorított, egyértelművé téve, hogy
a névmemóriája nem az erőssége.
- Ó, nem.
Köztünk aztán nincsen semmilyen rokoni szál – ráztam meg a fejem hevesen,
miközben ismét kirázott a hideg. – Tény, hogy hasonlít a képességünk, de attól
még más. Az ő tüze forró. Az enyém hideg. Ez egy alapvető különbség.
Bakugou nem
reagált, ellépett mellettem, ám a fejemre dobta felsőjének
kapucniját és éreztem, ahogyan pulcsija a hátamra simult.
Megfordultam és láttam, ahogyan elgondolkodva leül egy padra. Vonakodva ugyan,
de letettem a fenekemet a pad másik felére, Bakugou jobb oldalára.
Éreztem,
hogy többet szeretne tudni a képességemről, de túl büszke és
túl Bakugou, hogy ezt hangosan is elismerje, így hát sóhajtva beleegyeztem.
- Alapvetően azt fontos megértened, hogy az én tüzem nem
olyan, mint például Todorokié. Mondjuk úgy, hogy a kék tűznek lelke van. Sokkal többre képes, mint a tűz maga. Dabi forró tüze tényleg olyan, mint egy normális tűz, mint Todoroki tüze, csak Dabié lényegesen forróbb.
Az én tüzem viszont hideg. Tsumetai. Így is nevezik.
Kidugtam
Bakugou fekete pulcsija alól szabad balom és tenyeremben megjelent egy kisebb
kék láng.
Fájó jobbomat óvatosan kiakasztottam a rögzítésből és Bakugou baljáért nyúltam, mert tudtam,
magától csak azért sem fogja kipróbálni. Megragadtam a kézfejét és ujjait a tűzbe irányítottam.
Szemében
egy hangyányi érdeklődést láttam felfedezni, ahogyan konstatálta,
hogy a tűz valóban kellemesen hűvös.
- Persze,
ennél sokkal hidegebb is lehet. Mint tudod, ha valami igazán hideg, ugyanúgy
okozhat égési sérülést.
Elhúzta a
kezét és visszaejtette az ölébe.
- Mit tud
a kard? – kérdezte végül.
- Nem
adod fel, mi? – húztam el a számat kelletlenül.
- Az nem
az erősségem – vigyorodott
el.
- A kard
egy fegyver. Hakai-nak hívják.
- Hakai? –
ismételte meg.
-
Pusztító – bólintottam. – Igazából úgy működik, ahogy a kupával csináltam. Semmi extra.
- Valamiért
mégiscsak extra, ha annyira rejtegeted.
- Ez a titkos
fegyverem, oké? – sóhajtottam lemondóan. – Nem én raktam a bőrömre. Már
rajtam volt, mikor Edgeshot megtalált. Feltehetőleg vagy
kaptam vagy ezzel születtem.
- Erősebb vagy, ha használod?
- Sokkal.
Strapabíróbb leszek, az erőm megsokszorozódik,
az állóképességem megnövekszik, a képességem kitágul. A karddal nagyobb a hatótávolsága
a tüzemnek, képes vagyok újabb technikákra és így tovább.
- De? –
húzta össze a szemét várakozóan.
- Az egy
dolog, hogy elmondom a legféltettebb fegyverem eredetét és működését, de nem
fogom a rám
gyakorolt negatív hatását is
azonnal elszájalni pont neked – tartottam fel a kezemet megálljt parancsolva. –
Ez olyan, mintha te elárulnád a gyengepontod.
- Nekem
nincs gyengepontom – érkezett a várt válasz.
- Hogyne –
fintorogtam.
-
Mindegy. Kivárom vagy kiderítem – állt fel, majd a feleletem meg sem várva
magamra hagyott, visszavonulva a kollégiumba.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése