- Nos, ennek szívből örülök! Hiszen tisztában vagy vele,
hogy nem viszonozhatnám az érzéseid és akkor annyi lenne a barátságunknak –
értettem szándékosan félre a megjegyzését.
- A sunyi képedre céloztam – pontosított szemforgatás
közepette.
- Vagy úgy.
- Mi jár a fejedben?
- Az osztálytalálkozó – mosolyodtam el halványan.
- Legutóbbi értesüléseim szerint te rühelled az
osztálytalálkozókat, mondván, hogy akire kíváncsi vagy, azzal úgyis tartod a
kapcsolatot – idézte szavaimat.
- Hát ez mit sem változott – értettem egyet félszegen bólintva.
- Akkor?
- Láthatom Sophie-t.
- És ha úgy döntött, nem akar a
barátod maradni? – vetette fel érdeklődve Jus.
- Akkor is láthatom – vontam
meg a vállamat, amolyan „még így is csak nyerhetek” stílusban.
- Reménytelen vagy – sóhajtott.
– Tényleg, mi volt Luke-kal?
- Jól elvoltunk. Iszogattunk,
biliárdoztunk és felemlegettük a régi, szép emlékeket – foglaltam össze a lényeget
tömören.
- És még szánalmas is –
érkezett a már általánossá vált reakció.
- Reménytelen és szánalmas –
vigyorodtam el, mire Justin a kezébe temette az arcát.
Hiába minden leszólás, Jus és
én legjobb barátok voltunk és jól tudtam, hogy csak jót akar nekem. Annyi éven
át próbálkozott, volt már minden: kedves szavak, okos rámutatás, logikus
érvelés, finom zsarolás, poénos rávezetés. De egyik sem használt. Most meg
megpróbálja sárba tiporni az önbecsülésem, hátha végre megjön az eszem.
Viccelek. Jus csak őszinte.
- Most mi van? Azt hittem,
bírod Luke-ot – pislogtam ártatlanul.
- Bírom is.
- Na, tessék. Én is. Barátok
vagyunk – helyeseltem.
- És közben időtlen idők óta ugyanabba a lányba vagytok szerelmesek – egészítette ki.
- Miért érzem úgy, mintha irónia
árad a hangodból? – hecceltem tovább, csak azért is elviccelve.
- Meg vagyok én áldva veled –
vett egy mély lélegzetet, tekintetét a plafonra emelve.
- Meg biza.
- Szerinted teljesen rendben
van ez a szitu? – nézett végül komolyan a szemembe, úgyhogy ezegyszer én is
megembereltem magam.
- Nem tom, Jus. De amíg
egyikünket sem zavar, minek izgassam magam?
- Mert ennek előbb vagy utóbb, de rossz vége lesz!
- Mivel ez a rossz vég, amiről te beszélsz, az elmúlt hét évben sem következett be, felteszem, már ezután se fog. A valaki
sérülni fog duma már nem válik be – kacsintottam rá jókedvűen.
- Nem valaki. Te fogsz –
jelentette ki határozottan.
- Ennél is jobban? – tártam
szét a kezem tehetetlenül.
- Nem tudom, Cas. Fogalmam
sincs, de szerintem őrültség, amit művelsz. Sophie… - hallgatott el hirtelen. - Ő sosem fog viszont szeretni – fejezte végül be a mondatát komolyan.
- Tudom – dőltem hátra a széken, kezeimet leeresztve a plafont bámulta. – Jól tudom.
- Tudom, hogy tudod.
- Tudtam, hogy tudod, hogy
tudom – vigyorodtam el halványan.
- Azt is tudom, hogy nem látsz
más utat. Szinte próbáltál mindent. Mellette lenni, a barátja maradni, aztán
eltávolodni, megszakítani a kapcsolatot.
- Egy évig más földrészen
tartózkodunk! – tettem hozzá.
- Ja, nincs hová futnod –
értett egyet.
- Épp ezért nem menekülök
tovább. Majd alakul, ahogy – hunytam le a szemem fáradtan.
Egy órával a találkozó kezdete után léptünk be Justinnal a
kijelölt kocsma ajtaján.
Nem kellett sokat forgolódnom, szinte azonnal kiszúrtam
Sophie-t az italos pult előtt csevegve Luke-kal és Gabe-bel.
Gyönyörűen festett, mint mindig. És nevetett. Nevetségesen nagyot dobbant a szívem, mintha még nem szokta volna meg az
elmúlt hét évben ezt a fantasztikus látványt.
- Sziasztok! – léptünk
hozzájuk, mire Sophie azonnal elengedte Luke karját, amit egészen eddig
szorongatott.
- Csak nem az osztálytalálkozók
ellenezőjét látják szemeim? – játszotta a meglepettet Luke, miközben elém került.
- Én soha nem ellenzem –
emeltem a magasba kezeimet védekezően. – Csak nem jövök el.
- Most mégis itt vagy.
Hiányoztam? – kacsintott rám nevetve.
- Nem is tudod mennyire –
vigyorodtam el, majd kezet fogtunk.
- Tash pajti – pattant elém Gabe
lelkesen.
- Vagy egy milliószor
megkértelek, hogy ne hívj így – dünnyögtem, de persze nem nagyon izgatta.
- Szia, Cas! – köszönt utolsóként Sophie.
- Szia, Soph! – mosolyogtam rá, de nem mozdultam, megadva
neki a kezdés jogát, már ha egyáltalán élni kívánt vele.
Sophie előrehajolt és adott két puszit, ahogyan mindig.
- Hol az asztalunk? – érdeklődtem a srácoktól, hogy üdvözölhessem a többieket. Na, jó ez oltári hazugság volt, senki nem izgatott
azokon kívül, akik most is itt álltak körülöttem, de egy kicsit távolabb
szerettem volna kerülni.
- Fent vagyunk az emeleten –
bökött az említett irányba Luke, így Jussal neki is indultunk.
- Biztos fel akarsz menni? –
kuncogott mellettem Justin. – Sophie itt van lent. És tudod mi vár rád odafent.
Amit utálsz.
Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/04/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor.html
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/04/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor.html
Előző rész:
