2019. november 20., szerda

A szívtelen fiú, 4.rész

Chester szobája eszméletlen hatalmas, egybenyitott helyiség. Az első fele lejjebb van, míg a hátsó részéhez három lépcsőn át vezetett az út. Nem igazán merek körbenézni, így csak az ajtóban ácsorogva várom az utasításait, míg ő a kanapén ül. Egyik lábát elegánsan átveti a másikon, hosszú ujjai a térdén dobolnak. A kanapén akár tíz ember is kényelmesen elférhetne, világosszürke színe kiemeli a benne ülő fekete nadrágos, kék pólós fiút.
- Kapsz tőlem valamit – nyújtja felém a kezét, gúnyosan mosolyog, hogy tudtomra adja, ez az ajándék nem az én érdekeimet szolgálja majd. Természetesen továbbra is ül, így odasietek és átveszem a kis fekete csipogót. – Ha csipog, jönnöd kell.
- Értem – szorítom a tenyerembe kis tárgyat és inkább nem kérdezek többet.
Nem sokat tartózkodtam kettesben azelőtt Chester Cutlanddel, ezért nem vagyok benne biztos, hogyan is fog viselkedni velem. Tisztában vagyok vele, hogy nem azért bánik így velem, hogy mások előtt többnek tűnjön, ebből fakadóan közönség nélkül is szemétkedhet majd velem kedvére. Chesternek nem kell senki, hogy megerősítést nyerjen abban, hogy ő bizony mindenki felett áll és sokkal, de sokkal többet ér nálunk. Egyelőre úgy tűnik, tényleg amolyan szolgaként akar alkalmazni, sem pedig csínyjei és eszes trükkjei áldozatául tenni.
- Csak odamész, ahova mondom. Az anyád sem jár-kel kedvére a házban. Világos?
- Igen.
- Hozz nekem egy kávét! – rendelkezik velem, de egyelőre nem mozdulok.
- Honnan? – Ugyan kérdést feltenni nem vezet sok jóhoz, de rossz helyről, rossz kávét hozni még rosszabb végkifejletet eredményezhet.
- A konyhából – néz rám úgy, mint ha hülye lennék.
- Melyikből?
- Van több konyhánk is a házban? – Furcsa volna, ha ekkora házban csak egy darab konyha lenne.
- Nem tudom, ezért kérdeztem.
- Indíts! – mutat az ajtó irányába, gyakorlatilag megválaszolva a kérdést, miszerint igenis csak egy konyha van, így hát eliszkolok, mielőtt még történhetne más is.
Arra gyanakodok, hogy a földszinten találom meg, amit keresek, így hát lelopakodom és átfésülöm a házat, mire végre ráakadok. A Cutland háznak külön étkezői vannak, sőt, voltaképpen konyhából sem egy van. Akad egy publikus, amolyan normális féle és egy eldugottabb is, melyben séfek, szakácsok meg egyebek munkálkodnak, mint egy komplett étterem konyhájában.  
- Segíthetek? – szólít meg egy fiú, sötétkék szakácsruhában van, az arcát elnézve megállapítom, hogy csak néhány évvel lehet idősebb nálam.
- Mr. Chester Cutland megkért, hogy vigyem fel a kávéját – keresem a megfelelő szavakat.
- Megkért? – jelenik meg egy finom mosoly a fiú arcán.
- Megparancsolta – pontosítok és csak remélni tudom, hogy ez a fiú nem megjátssza magát, hanem tényleg hasonló véleményen van a Cutland családról, mint én.
- Ez már sokkal hihetőbb. Gyere velem – biccent, majd elindul a pultok között, egészen hátra a hűtőig, ahonnan kivesz egy üveg tejet, majd nekilát elkészíteni a kívánt italt.
- Új vagy itt? – érdeklődik.
- Így is mondhatjuk – engedek fel kicsit.
- Chester osztálytársa vagy? – bök az egyenruhám címerére.
- Igen.
- Általában nem vitet kávét azokkal az osztálytársaival, akiket vendégül lát – sandít rám sokat sejtetően.
- Nem igazán vagyok egy szinten azokkal az illetőkkel – felelem, tekintetem a tejre tapad, melyet a srác épp felhabosított, aminek következtében édes kókuszillat csapja meg az orrom.
- Egészen véletlenül nem te vagy Mrs. Slora lánya?
Fogalmam sincs, hogy letagadjam, vagy csak ismerjem el, mert nem tudom, mennyire publikus az ideköltözésünk és hogy egyáltalán tanácsos-e kitárulkoznom egy idegennek.
- Kár is volna letagadnod. Nagyon hasonlítasz rá – előz meg a fiú, miközben elvégzi az utolsó simításokat a kristálypohárba töltött italon. – Hallottam, hogy ideköltöztetek. Vacsora közben két fogás kiszolgálása között tanúja lehettem Chester fantasztikus ötletének, miszerint Mrs. Slora lánya lehetne a külön bejáratú szolgája.
- Ez volnék én – pukedlizek egy aprót, amin a srác jót derül.
- Fidelia, igaz? – töröli meg kezét kötényében, majd felém nyújtja. – Raff vagyok.
- Raff? – visszhangzom, de azért kezet rázunk.
- Hivatalosan Rafferty Villan – kacsint rám, majd a kezembe nyomja a poharat. – Ne várakoztasd meg.
- Ha lehet, ne szólj anyának erről – kérem a szemébe nézve, ő pedig szerencsére megérti, mire célzok. Az elmúlt tíz évben egyszer sem avattam be anyát Chester velem szemben tanúsított viselkedésébe és amennyire csak lehetséges, szeretném tovább nyújtani ennek a titoknak a megőrzését.
- Rendben. Figyelj, ha tartósan itt fogsz tartózkodni nem árt tisztában lenned néhány dologgal. A személyzete egyik része hozzánk hasonló, a másik viszont talpnyaló és árulkodó, úgyhogy vigyázz, kihez fordulsz. Ha kérdésed van, nyugodtan keress meg – ajánlja fel.
- Köszi – bólintok, majd hátat fordítva neki felsietek a harmadik emeletre.
Sajnos ezúttal nem vagyok elég óvatos, mert az első emeleti lépcsőfordulóban egyenesen Chester anyjába ütközöm. A pohár tartalmának egy része a ruhámon landol, majd a pohár hangos csattanással a földre esik és összetörik, ugyanebben a pillanatban a hirtelen fékezés következtében megcsúszom és a hideg márványlépcsőn térdelve találom magam. Ma már harmadszorra.
- Te meg ki vagy? – hallok a fagyos hangot felettem, mire sietve felpattanok és lejjebb lépek néhány lépcsőfokot.
- Fidelia Slora, asszonyom – szegem le a fejemet.
- Tudhattam volna – gúnyolódik, majd látom, ahogy magassarkúba bújtatott lábaival kikerüli a tócsát és a szilánkokat, majd mellém lép. – Ezt takarítsd fel.
- Igen, asszonyom!
Mrs. Cutland tovább indul és mikor meggyőződöm róla, hogy már kellő távolságra távolodott tőlem, kiegyenesedem és utána nézek. Ekkor a lépcső alján megáll, tekintetét rám szegezi. Ugyanazzal a szívtelen, hideg szempárral találom szemben magam, mint az elmúlt tíz évem minden egyes napján.
- Ne légy láb alatt! – mondja ridegen, majd elmegy.
Ismét térdre ereszkedem és nekilátok összeszedegetni a szilánkokat, melyek olykor megvágják az ujjam és a tenyeremet, de nem foglalkozom vele. Szerencsére a pohár nem zuhant sokat, így inkább néhány darabra vált szét, mintsem sok apróra. Egyszercsak egy rongy hullik az ölembe és mikor felnézek, azt a szobalányt látom, aki korábban eligazított. Halványan, bátorítóan rám mosolyog, majd gyorsan továbbáll. Sietve befejezem a takarítást és ismét felkeresem a konyhát.
- Ez gyors volt – jegyezi meg Raff, mikor ráakadok.
- Készítenél egy másikat, kérlek? – hadarom. – Ezt elejtettem.
- Persze – hagyja abba a pult takarítását, felmérve a helyzetemen. Mozdulatai ezúttal sokkal fürgébbek, nem telik bele két percbe sem, mire elkészül az újabb kókusztejes habos kávéval.
- Hé! Jól vagy? – állít meg, mikor már indulnák vissza Chesterhez.

- Persze – vágom rá és már ott sem vagyok.


Előző rész:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése