2019. november 28., csütörtök

Kosársuli, 91.rész

Konráddal megállapodtunk, hogy a nap hátralévő részében egymás leveleit fogjuk olvasgatni a sajátjaink helyett és csak akkor vetünk a nekünk érkezettekre pillantást, ha a másik jóváhagyta azt. Alapvetően jól működött a rendszer, hiszen kicsit az egymásba vetett bizalmunkról is szólt a dolog, másrészt nem láttuk a nekünk szóló gonosz megjegyzéseket. Oké, Konrád egy gonosz üzenetet sem kapott, de ő legalább nem olvashatta a hősszerelmes leveleket. Az első hullám után a féltékeny csajok egyre jobban belejöttek, míg az én hódolóim az egy darab csodálóm után (Konrád nagy örömére) elfogytak.
Az edzés első fele kemény volt és fárasztó, a hétvégén meccs várt ránk, így Vili bá jobban rákapcsolt a dologra. Egy óra erősítés és állóképesség-fejlesztés elteltével leültetett minket, mondván, hogy kihirdeti a kezdő ötösöket és a meccsen résztvevők neveit, hogy a továbbiakban azokban a formációkban folytassuk az edzést. Kissé kimerülten csüccsentem le a törülközőmmel és a palackommal a pálya padlójára, az arcomat törölgetve.
- Te-Herczeg-Csenge-Czibik-Regi és Klau-Orova-Bori-Zirig és én – dobta le magát mellém Dominik, hevesen hadarva a neveket.
- Ezek a vágyaid vagy a megérzéseid? – érdeklődtem rávezetve tekintetem.
- A jóslásom – szegte fel az állát nagy bőszen.
- Te is azt gondolod, hogy máris megkapom a kezdő irányító posztját? – pislogtam ámulva, mikor eljutott ez a rész is az agyamhoz.
- Elég valószínűnek tartom – bólintott.
- Ne is álmodj erről a felállásról, Pap! Luca, Herczeg meg én tuti egy ötösbe kerülünk – jelent meg Krisz és elfoglalta a másik oldalamon lévő üres helyet.
- A kezdőben biztos nem, max. a harmadik negyedben – ingatta fejét Dominik komoly képpel.
- Ja, szerintem is csak akkor, haver – veregette vállon barátját az érkező Konrád.
Krisz arcán látszott, hogy ha Dominiknak nemi is hitt, Konrád szavai számára teljesen megbízhatóak lehettek, mert beletörődött szomorú sorsába.
- A kezdő ötös irányítója Luca lesz, a bedobók Konrád és…
- Please, please, please, én legyek az! – suttogta Krisz utolsó reményteljes levegőjével.
- Csenge, Regi, Bence – fejezte be Vili bá az első ötöst, minek következtében Krisz csalódottan ejtette le vállait.
- Majd legközelebb – lapogattam meg a hátát bíztatóan.
- A második negyedben Dominik, Krisz, Klau, Gergő és Bori áll pályára. Ezúttal mindenki eljön, átöltözik és a harmadik és negyedik negyedben bármilyen felállás, az ellenféltől és a játékmenetétől függően alakul majd ki.
- Szerinted miért mi kezdünk? – hajoltam át Krisz előtt, kérdésemet Konrádhoz intézve.
- Talán az állóképességek miatt – súgta vissza.
- Mármint az én pocsék állóképességem miatt? – húztam össze a szemem vigyorogva.
- Nem kizárt – kacsintott rám. – De Czibik sem a legjobb futásban.
Végülis logikus volt. Vili bá úgy rakta össze az első ötöst, hogy akiket még játszatni akar a harmadik negyedben, azokat előre rakja, hogy pihenhessenek egy tíz percet, míg a többiek pályán vannak. Persze, biztos volt más oka is, de egyelőre beértem ezzel és azzal a fantasztikus érzéssel, hogy kezdő lettem.
Edzés után lezuhanyoztam, mert Konrád Valentin-napi programot szervezett a délutánra vagy épp öt óra lévén, az estére. Belebújtam a szürke farmeromba, kék pólómba, sötétkék kapucnis felsőmbe és télikabátomba, a hátamra kaptam a táskám, kezembe vettem a sálam meg a sapkámat.
- Sziasztok, csajok! – köszöntem el a lányoktól.
- Jó randit, Koca! – szóltam után, mire megtorpantam és kissé értetlenül fordultam vissza.
- Koca? – kérdeztem vissza döbbenten, mert nem ez volt a legkedvesebb becenév, amivel valaha illettek.
- Nem úgy – nevetett Eszti az arckifejezésem láttán.
- Ez a ship nevetek – avatott be Csenge.
- Vagy úgy – bólogattam megértve a helyzetet. – De miért pont Koca?
- Ez a lehangzatosabb – vonta meg a vállát Eszti. – A Lunrád béna.
- Ez mondjuk igaz – értettem egyet, majd nevetve elbúcsúztam tőlük és kiléptem az öltözőből.
- Ez kivételesen egészen sokáig tartott – jegyezte meg Konrád, aki a falnak támaszkodva várakoztak ránk.
- A lányok felvilágosítottak a ship nevünkről – magyaráztam.
- Koca, mi? – vonta fel a szemöldökét, majd elkapta a derekamat és magához húzott.
- Honnan tudod? – kérdeztem olyan döbbenettel, mintha lehetetlen lett volna kikövetkeztetni.
- Velem is megosztották a lányok, mikor elkaptak edzés után – mosolygott és nyomott egy csókot a homlokomra. Ezekután Konrád gyengéden a fejemre húzta a sapkám és a nyakam köré tekerte sálamat, felkapta a saját sapiját és eltömegközlekedtünk a Duna-partra.
Konrád vett nekem forrócsokoládét (meg persze magának is) és kiültünk egy kellemes kis zöld padra a parton. Addigra volt vagy hat óra, besötétedett, de a várost, a hidakat gyönyörűen kivilágították, míg a víz feketén hullámzott előttünk.
- Bocs, hogy nem álltam elő semmi romantikus vacsorával vagy ilyesmivel – ölelte át a derekamat Konrád, én pedig hozzábújtam.
- Nekem itt is tökéletes – feleltem őszintén.
- Biztos nem akarnád a pocakod tömni? – sandított le rám.
- Kaptam kakaóscsigát – emeltem fel a finomságomat, vagy hát legalábbis annak maradványait. – És ez egyébként is csak egy nap a sok közül.
- Szóval te nem vagy a Valentin-nap megszállott híve?
- Nem igazán. Persze előtted nem is számított igazán ez a nap. De ilyen hónapfordulókat sem ünnepelünk, tehát mindegy.
- Jesszus, azok totál kimentek a fejemből! – kapott a homlokához kissé kétségbeesetten. – Kellett volna?
- Nem! Pont ezt mondom, hogy szerintem ez így rendben van – siettem megnyugtatni. – Mondjuk azért az évfordulónkat megünnepelhetjük… Már ha lesz olyan – tettem hozzá komolyan, de nem bírtam megállni, rögtön elvigyorodtam.
- Te kis huncut – bökött az oldalamba, aminek következtében megugrottam egy kicsit és nevetni kezdtem.
- Ne! Ne! Ne! Forró ital van nálam! – próbáltam eltartani magamtól a poharat, nehogy rám ömöljön az egész.
- Jól van, visszavonulót fújok! – emelte fel kezeit.
- Azért megölelni szabad – vackoltam vissza magam a karjaiba, szorosan hozzábújva. Fejét az enyémnek döntötte és nyomott egy puszit az arcomra, kezeit két oldalról a kabátom zsebeibe süllyesztve.
Egyszerűen tökéletes nap volt.
Akkor még nem tudtam, hogy ezután romlott el minden.

Előző rész:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése