– Ez bűn ronda – jelenti ki Chester, mikor megmutatom neki a választásom. Behúzott nyakkal pislantok a közelünkben álló eladóra, mert szégyellem magamat és főleg Chestert, amiért ilyen jelzőkkel illeti a cipőket. Ráadásul esze ágában nincs halkabban beszélni vagy visszafogottabban fogalmazni és megválogatni a szavait.
– Neked komolyan ez
tetszik? – mered rám kérdőn, de nem úgy tűnik, mint aki a véleményemre
kíváncsi, hanem sokkal inkább úgy, mintha megerősítést és egyetértést várna a
saját kijelentésével kapcsolatban.
Őszintén felelek.
– Nem az a lényeg.
– Mégis mi a lényeg, ha
nem az, hogy jól nézzen ki? Jó, persze, legyen meleg, ha már ezért jöttünk… –
áll előttem karbafont kezekkel.
– Ez a legolcsóbb –
mondom neki őszintén.
Alaposan felmértem a bolt
készletét, és hamar megállapítottam, melyik darab az, amelyikkel a legkevesebb
pénzmennyiség elvesztegetésével úszhatom meg ezt a vásárlást.
– Kit izgat, mennyibe
kerül?
– Engem! Szeretném
kifizetni én, és nekem ez igenis nyomós indok!
– Nem akarom, hogy
kifizesd – közli, majd engem vizslatva átfogalmazza a kijelentését. – Én fogom
kifizetni.
– Köszönöm, de nem
szeretnék tartozni senkinek – ellenkezem.
– Senkinek vagy nem? –
vonja fel a szemöldökét kihívóan.
Neki pláne nem.
– Senkinek – ismétlem
meg.
– Márpedig ezt a ronda
cipőt biztosan nem fogjuk megvenni. Válassz egy normálisat! – fogalmazza meg
egyértelműen az álláspontját.
A baj csak az, hogy olyan
boltot választott, ahol a legolcsóbb cipőt sem engedhetem meg magamnak, nemhogy
ennél drágábbat. Mindenképp én szeretnék fizetni, ezért más stratégiához
folyamodom.
– Esetleg nem mehetnénk
át egy másik boltba? – kérdezem, és természetesen valami egyszerű, márka
nélküli termékkel teletömött olcsó helyre gondolok.
– Elvihetlek oda, ahova
én járok – csillan fel a szeme, és megint az a gyermeki lelkesedésre
emlékeztető kifejezés ül az arcán, miközben fogalma sincs, hogy az én
szemszögemből milyen abszurd is az, amit mond.
Chester Cutland nem
boltokban vásárolja a cipőit és a ruháit, hanem puccos szabókhoz és
cipőkészítőkhöz jár, akik rászabják és varrják, amit megálmodik. Ő nem bajlódik
olyasmivel, hogy felpróbáljon két különböző méretet, mert az egyik nagy, a másik
meg kicsi és nem kell vállfákat tologatnia, hogy ráakadjon arra, ami kedvére
való. Ő csak elképzeli, mire vágyna, szavakba önti, és elkészítik olyanra, hogy
tökéletes passzoljon rá.
– Ne! – nyögöm kétségbeesetten.
– Jó lesz ez – ragaszkodom inkább az általa rondának titulált, de legalább a
boltban lévők közül a legolcsóbb darabhoz.
– Akkor én választok –
szorítja össze a száját és megindul. Ennél rosszabb már nem is lehetne. Utána
eredek és próbálom meggyőzni a kezemben tartott cipő előnyös tulajdonságairól,
de hajthatatlan és mikor leemel egy olyat a polcról, aminek az árából nagyjából
a kisebb lakást is vehetnék, teljesen összeroppanok.
A ronda cipőt a
mellkasomhoz szorítva guggolok a cipőbolt polcai előtt és potyognak a könnyeim.
Chester megretten, és először kétségbeesetten körbepislant, majd lassan elém
ereszkedik.
– Fid… – szólít meg
halkan, miközben kézfejemmel a könnyeimet törölgetem. – Miért sírsz? – kérdi teljesen
tanácstalanul.
– Nekem nincs pénzem egy
ilyen cipőre – bökök arra, amit az előbb kinézett magának, majd a kezemben
szorongatott darabra pillantok. – Még erre sincs. De ha lenne, akkor sem ilyenekre
szánnám!
– De hisz mondtam, hogy
kifizetem!
– Mégis milyen alapon? –
nézek a szemébe harciasan, de a könnyeim elhomályosítják a látásom. – Nem
tudhatom, hogy mi lesz a jövőben. Mit csinálok, ha mondjuk visszaköveteled a
cipő árát? Arról nem is beszélve, hogy ha már ennyire ragaszkodsz hozzá, inkább
Felicity-nek vegyél újat!
– Mindkettőtöknek tudok
újat venni – feleli és hangja megdöbbentően lágyan cseng. – Ez csak egy cipő,
nem egy villa vagy egy sziget.
Bele sem merek gondolni,
hogy vajon azért példálózik-e ezzel, mert a Cutland család vagyonából akár
szigeteket is lehetne venni.
– Akkor sem szeretnék
ilyen drágát – préselem össze az ajkam elszántan.
– Rendben – sóhajt, majd
kihámozza az ujjaim közül a cipőt és visszateszi a polcra, majd a könyökömnél
fogva felsegít.
Hála az égnek elhagyjuk a
boltot és kint konstatálom, hogy időközben idehívatta a kocsiját, így beszállunk
a hátsó üléssorra. Chester átnyújtja elegáns szövetzsebkendőjét, de nem merem
összepiszkolni. Kiveszi a kezemből és két ujját az állam alá csúsztatva arra
ösztökél, hogy felé fordítsam az arcom. Mikor megteszem, zsebkendőjével felitatja
a könnyeimet.
– Nehogy azt hidd, hogy
csak mert sírtál, elengedem ezt a dolgot – mondja, miközben kendőjével az
arcomat simogatja. – Most hazamegyünk, felvesszük Felit és igenis beszerzünk
két normális pár cipőt. És én fogok fizetni.
A hangja rendíthetetlenül
és határozottan cseng, de mikor hozzáteszi a következő mondatot, mégis megnyugszom.
– De te döntheted el, hova
menjünk.
Következő rész:
A szívtelen fiú, 33.rész
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése