Június 29. szerda (a dobótábor harmadik hete)
Konráddal az
akaratlanul megtörtént szakításunkat és a nagyon is tudatos kibékülésünket
követően nem akadt konfliktusunk. Én igyekeztem elhatárolni magam Dinitől,
Konrád pedig azon volt, hogy tiszteletben tartsa, ha mégis baráti csevejbe
bonyolódtunk. A dobótábor utolsó hetét
tapostuk már és a délutáni meccsek lejátszását követően Vili bá bejelentést
tett.
– Nos, mint azt
sokan tudjátok, iskolánkban hagyomány az évzáró sulis fesztivál, amit általában
a dobótábor harmadik hetének hétvégéjén szoktunk megrendezni. Idén szombatra
esett a választás.
– Most szombatra?
– érdeklődött Krisz.
– Igen.
– De nem szokás
ilyenkor minden osztálynak készülnie valamivel? – töprengett tovább hangosan. –
Valami ilyesmit hallottam a felsőbb évesektől.
– Komolyan nem
szólt nekik hamarabb? – vigyorgott Dini Vili bára.
– Kiment a
fejemből – ismerte el az ofőnk rezzenéstelen arccal, mire az osztályunk egy
emberként jajdult fel. – De semmi vész, még van időnk. Osztályfelelős és
helyettes gyertek ide hozzám!
– Osztályfelelős?
– ismételte mg vonakodva Dominik, már nagyon is jogosan rosszat sejtve.
– Ne mondjátok,
hogy nem választottunk osztályfelelőst – döbbent meg Vili bá, Dini pedig
jókedvűen felnevetett.
– Semmit se
választottunk! – fakadt ki Krisz. – Még csapatkapitányt se!
– De azzal
legalább nem vagytok elkésve – lapogatta meg Krisz vállát bátorítóan Zalán,
hiszen ha minden igaz a csapatkapitány-választás az augusztusi edzőtáborban
lesz esedékes.
– Na, akkor válasszunk
fürgén osztályfelelőst – döntötte el az osztályfőnökünk és kiadta az utasítást,
hogy öltözzünk át, majd irány a termünk.
Egy bő
negyedórával később mind a helyünk ülve vártuk, hogy megkezdődjön a szavazás.
Mindenkinek két nevet kellett felírnia, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az
lesz az osztályfelelős, a második helyezett pedig a helyettese. Persze csak
akkor, ha nincs senkinek nyomós ellenvetése. Mindenki szerzett magának egy
megfelelő méretű lapot (többnyire a padunkban talált füzetekből téptünk ki), majd
néma csend következett. Az első nevet hamar felfirkantottam, ugyanis nem voltak
kétségeim afelől, hogy Klau remek osztályfelelős lesz. De a második ember
meghatározása már nagyobb gondot okozott. Gondoltam Konrádra, azonban úgy voltam
vele, hogy valószínűleg ő nem vágyik különösebben erre a pozícióra. Aztán ott
volt Krisz, aki tuti szívesen elvállalta volna a helyettesi posztot, viszont az
alkalmasságát tekintve már nem voltam biztos benne, hogy ő a legmegfelelőbb
ember. Végül hosszas töprengést követően Dominikra esett a választásom és így
kettejük nevével adtam be a lapomat. Vili bának elintéznivalója akadt, így sorsolással
döntöttük el, hogy ki legyen az az illető, aki felolvassa a neveket és vezeti a
táblán, hogy ki mennyi szavazatot kapott. A sorsolás alapján Krisz (az
ötletgazda előjogának révén), kihúzott egy lapot és felolvasta a rajta lévő
első személy nevét, akit aztán megtettünk a szavazás levezénylőjének.
– Törcsi – nézett fel
rám Krisz, mire nagyokat pislogva fordultam körbe.
– Valaki rám
szavazott? – ámultam.
– Az hagyján, de neked
kell levezetni a szavazást – lengette meg a lapot a kezében és maga mellé
invitált.
– Hát jó – húztam be
egy függőleges vonalat a nevem mellé a táblán, majd a második nevet elolvasva
Klaunak is odabiggyesztettem egyet.
– Halljuk a
következőt!
Széthajtogattam
egy újabb lapot és felolvastam a rajta levő két nevet.
– Dia. Herczeg.
– Hogy merészeled?
– hajított egy papírgalacsint Krisz fejének Klau.
– Hé! Honnan
veszed, hogy én voltam? – adta az ártatlant Krisz. – Mi fiúk egy csomóan hívjuk
a vezetéknevén a másikat! – érvelt voltaképpen elég meggyőzően, de Klau csak
összehúzta a szemét és újabb papírgombócot dobott Krisz felé.
– Tudom, hogy te
voltál! Te alávaló! – szorította össze a száját makacsul, hiszen ki nem
állhatta a Dia becenevet és ezt a tudtunkra is hozta rögtön az első napon.
Arról nem is beszélve, hogy Dini is kiderítette mindezt és ennek tudatában
ugyebár csak azért is így szólította szegényt.
– Ennyit a
névtelen szavazásról – dünnyögte Dominik.
– Én nem titkolom
az álláspontom – tárta szét a kezeit Krisz és vállat vont.
– És nem te vagy
az egyetlen – hümmögtem, miközben a következő papírlap tartalmát böngésztem,
rajta ugyanis nem a Csenge, hanem a Csenkesz név szerepelt. Sokatmondóan a
lányokra pillantottam, mire Eszti behúzta a nyakát.
– Bocsi, megszokásból
írtam – kuncogott.
Végül nagyjából
fél óra kellett, mire minden szavazatot rögzítettünk, mivel minden egyes
felolvasást követően szükség volt kiegészítő kommentekre, poénokra és
megjegyzésekre. A végeredmény alapján magasan Klau vezetett, mögötte Dominik
helyezkedett el, harmadikként pedig a másodikhoz igen közel Csenge állt.
– Akkor ezek
szerint mind egyetértünk abban, hogy Klau megfelelő osztályfelelős volna –
állapítottam meg, mire az osztályunk tagjai egyszerre vágták rá a helyeslő
igent. Klau nem kommentálta a dolgot, de a szája sarkában bujkáló mosolyból
tudtam, hogy örül neki.
– A helyettes
pedig Dumbó – folytattam, de az említett felszólalni kívánt.
– Én ezt nem
szeretném.
– Parancsolsz?
– Nem szeretnék a
helyettes lenni – ismételte meg karbafont kezekkel.
– Talán akkor
osztályfelelős lennél? – érdeklődött Krisz.
– Nem. Egyik se
szeretnék lenni, csak egy sima diák – magyarázta.
– Mégse
kényszeríthetjük rá, nem? – gondolkodtam hangosan.
– Szerintem is ez
az ő döntése – értett egyet vele Eszti bólogatva.
– Halljuk az újonnan
megválasztott osztályfelelőst! – hárította a döntést okosan Klaura Krisz.
– Nyilván nem
erőltethetjük rá – hozta meg első ítéletét Klau, majd a táblára pillantott. –
Csenge, neked megfelelne a dolog?
– Megtiszteltek
vele! – pattant fel és kihúzta magát, mire nevetni kezdtünk.
– Akkor már csak
az maradt hátra, hogy kitaláljunk valamit szombatra – sóhajtott egy
meglehetősen nagyot Klau, majd záporozni kezdtek az ötletek.
Következő rész:
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése