-
Szóval, ti időnként ilyen édesen kakaózgattok – jegyezte meg Rio közvetlen tesi előtt, a tanárra várva.
- Aha –
mondtam, mert egy csöppet lekötött, a „Rio tornafelszerelésben” megfigyelés.
Nem
volt rajta semmi különös vagy extra, egy a térde föléig érő, fekete focinadrágot viselt, hozzá egy egyszerű, kicsit bővebb
fehér pólóval, mégis
igen vonzónak tűnt.
- Hogy
lettetek jóban? – kérdezősködött tovább.
-
Felrúgtam őt a vonaton – feleltem elmélázva.
- Hogy
mit csináltál, querida? – röhögött fel Rio jóízűen.
- Úgy
értem, véletlenül. Még a gólyatáborba menet – pontosítottam visszaemlékezve
arra a nemes pillanatra.
-
Értem. Azt gondoltam, hogy minimum ütköztetett egy kapufával – szúrta oda
vicceskedve.
-
Remélted mi, hogy rád is ilyen jövő vár – céloztam Blakekkel való jó
barátságomra.
- Hát,
hogyne – kacsintott rám Rio szórakozottan és határozottan ironizálva.
-
Gyerünk, fiatalok! Tornasorba állni! – adta ki a parancsot az érkező tesitanár.
- Mégis hogyan? – értetlenkedett Booty fura
fejet vágva. Nyilván arra célzott, hogy nem létezik együttes fiú-lány tornasor.
- Külön
a lányok és a fiúk – forgatta a szemét a tanár úr.
- Itt
elválnak útjaink – köszöntem el Riotól.
- Ügyes
legyél, querida! – intett Rio vigyorogva.
- Na,
mi van? El lettetek választva? – üdvözölt kedvesen Khloe, mikor elfoglaltam
mellette a helyem.
- Most
mondd meg – fintorogtam játékosan.
-
Kezdetnek fusson mindenki hét kört – közölte a tanárúr, rögtön a jelentés után.
- Hogy
mennyit? – kapta fel a fejét Khloe.
. Nem
tudom, biztos rosszul hallottam. Mintha hetet mondott volna – válaszoltam
halálra váltan.
- Nem
létezik – szörnyülködött a barátnőm sápadtan.
Hát
igen, a futás nem az erősségünk. Nem arról van
szó, hogy dagig vagyunk, vagy
asztmásak, csupán… Csak nem szeretünk futni.
-
Végünk – biccentettem elkeseredetten.
Nagyjából
a harmadik kör közepe fele járhattunk, mikor Blake és Rio először lekörözött
minket. Ez volt az első
alkalom, de messze nem az utolsó.
- Nem
semmi – bámult utánuk Khloe lihegve.
Durva tempót
diktáltak, és hiába próbáltunk gyorsítani, képtelenek voltunk rá.
- Ne
mondd nekem, hogy itt vívják meg a csatájukat – hőbörgött Khloe ledöbbenve.
-
Milyen csata? – rökönyödtem meg.
-
Semmi, semmi – lengette meg a kezét a barátnőm.
Nem
sokkal később a cél előtt jó pár méterrel a két fiú ismét utolért minket, lehagyott, majd
nekik utolsó kör révén még
jobban felgyorsítottak.
Rio fürgébb volt, azonban a cél előtt egy óriásit esett, Blake pedig győztesként ért be.
- Rio!
– futottam rögtön mellé. Persze, még ekkor sem sikerült felgyorsítanom.
- Mi
az, querida? – tápászkodott éppen fel Rio, mikor mellé érkeztem.
Hamarjában
felsegítettem, megtámasztva a karját. Mindkét lábát és karját felhorzsolta a
betonon, szinte mindene tiszta vér volt.
- Jó
ég! – kaptam a szám elé a kezem. Nem volt halálos seb, de csúnyán festett.
- Semmi
baj – mosolygott rám kedvesen Rio.
- Jól
vagy, folyam? – lépett mellénk Blake.
-
Persze, haver – bólogatott Rio meggyőzően.
-
Olivia! Kísérd le Riot az orvosiba! – utasított a tanár úr, én meg rögvest
engedelmeskedtem,
-
Tehát, tényleg létezik a orvosi szoba – humorizált Rio, de annyira aggódtam,
hogy nem tudtam nevetni.
- Aha –
nyögtem végül.
-
Túldramatizálod, querida – ingatta a fejét Rio, miközben átölelte fél kezével a
nyakamat, én pedig a dereka köré fontam a karom, hogy támogassam.
Olyan
lágyan mondta ki az általa rám ragasztott becenevem, hogy szinte helyben
elolvadtam.
- Menni
fog, Olivia? Ne menjen veletek még valaki?
- Nem
kell, edző bá! Jól vagyok – biztosította Rio a tanárt majd megindultunk.
Bár Rio
mindent megtett, hogy elnyomja fájdalmát, mégis kénytelen volt sántítani.
Izzadt, szőke haja a homlokába
hullt, arca olykor-olykor fájdalmasan összerándult.
- Rio…
néztem rá szomorúan.
-
Minden rendben, querida – pillantott felém.
- Ugye
nem Blake lökött fel? – kérdeztem meg, ami nyomta a szívemet.
-
Dehogy. Kikötődött a cipőfűzöm – bökött a lába irányába Rio.
Valóban,
a bal cipőjének fűzője
tehetetlenül lógott, hagyta, hogy Rio húzza a földön, maga után