-
"Balázs! A feleséged gimnazista osztálytársa ideiglenesen hozzátok
költözik. Mindenáron kedves szeretnél lenni hozzá, mert friss házasságotoknak
tudod, hogy ez majd jót tesz. A feleséged érdekében cselekszel, de kényelmetlen
számodra az egész helyzet. Hogy oldod meg okosan?" - olvasta fel a kártyán
álltakat Ol.
Úgy éreztem, az illem úgy kívánja, hogy valamelyikünk benyögjön valami olyasmit, hogy "kínos". Magamban sajnos éppen akkor nem éreztem elég kedvet és életerőt, hogy vállalkozzak a feladatra, de megtette helyettem más.
- Kínos - hangzott fel a várva várt kijelentés. Ol szájából. Néhányan kuncogtak ezen, de inkább ideges, feszültség oldó nevetés volt ez, mint szívből jövő.
- Evelin? - szólította Evit az ofő. A barátnőm kissé tétovázva és félénken állt fel.
- "Evelin! Gimnazista barátnőd egy elég kellemetlen apropó alkalmából felhív, hogy nincsen hol laknia. Jól emlékszel, mekkora szívességet tett neked egykor, így meg sem fordul a fejedben, hogy elutasítd a kérését. Azonban tudod, hogy ez nem hétköznapi dolog, és, hogy a férjednek bizonyára terhére lesz a dolog. Mindkettejüknek a legjobbat akarod, de vajon sikerülhet ezt megvalósítani?"
- Az lesz a legjobb, ha én inkább meg sem szólalok - határozta el magát Ol.
- Erre korábban is rájöhettél volna - forgatta a szemét Eni, Ol pedig rányújtja a nyelvét.
- Noémi?
- "Noémi! Az élet úgy hozta, hogy egy barát segítségére szorulsz az elkövetkezendő néhány napban. Felhívod hát egykori jó barátnődet, aki eleget is tesz a kérésednek. Nagyon szó, hogy ő és a párja befogadnak, ugyanakkor mindhárman tisztában vagytok vele, hogy az együtt élés nem lesz zökkenőmentes."
Úgy éreztem, az illem úgy kívánja, hogy valamelyikünk benyögjön valami olyasmit, hogy "kínos". Magamban sajnos éppen akkor nem éreztem elég kedvet és életerőt, hogy vállalkozzak a feladatra, de megtette helyettem más.
- Kínos - hangzott fel a várva várt kijelentés. Ol szájából. Néhányan kuncogtak ezen, de inkább ideges, feszültség oldó nevetés volt ez, mint szívből jövő.
- Evelin? - szólította Evit az ofő. A barátnőm kissé tétovázva és félénken állt fel.
- "Evelin! Gimnazista barátnőd egy elég kellemetlen apropó alkalmából felhív, hogy nincsen hol laknia. Jól emlékszel, mekkora szívességet tett neked egykor, így meg sem fordul a fejedben, hogy elutasítd a kérését. Azonban tudod, hogy ez nem hétköznapi dolog, és, hogy a férjednek bizonyára terhére lesz a dolog. Mindkettejüknek a legjobbat akarod, de vajon sikerülhet ezt megvalósítani?"
- Az lesz a legjobb, ha én inkább meg sem szólalok - határozta el magát Ol.
- Erre korábban is rájöhettél volna - forgatta a szemét Eni, Ol pedig rányújtja a nyelvét.
- Noémi?
- "Noémi! Az élet úgy hozta, hogy egy barát segítségére szorulsz az elkövetkezendő néhány napban. Felhívod hát egykori jó barátnődet, aki eleget is tesz a kérésednek. Nagyon szó, hogy ő és a párja befogadnak, ugyanakkor mindhárman tisztában vagytok vele, hogy az együtt élés nem lesz zökkenőmentes."
-
Remélem, Balázs, nincsen semmi hozzáfűzni valód
– sandított jelentőségteljesen
a megszólítottra az ofő.
- Most
passzolnék – értett egyet Ol, és lehajtja a fejét.
Nagyon
érdekelne, mit gondol jelen pillanatban. Hogy mit gondol itt mindenki.
*Egy
héttel korábban*
- Na,
mi a helyzet Bencsikkel? Eléggé ijedtnek tűnt.
Mint egy kis bárány – töprengett hangosan Dodi a szobában ülve.
- Semmi
különös – hazudtam, mert nem akartam kiadni a barátnőm titkait. Még ha Dodiról is van szó,
akinél tudom, hogy nem adja tovább senkinek.
-
Mondanál inkább valami olyasmit, hogy „Bocsi, de nem mondhatom el. Azért nincs
harag, ugye?” – változtatta el a hangját, mikor az én részemhez ért.
-
Bocsi, de nem mondhatom el. Azért nincs harag, ugye? – ismételtem meg gépiesen
a mondatait.
- Áh! –
legyintett lemondóan. – Látod! Ez a baj veled, drága feleségem! Az örök
titkolózás. Miért csak én vagyok mindig teljesen őszinte?
– ingatta a fejét.
Valahogy
egy pillanatra úgy éreztem, több van ebben, mint szimpla színjáték, de hamar
elkergettem ezt a gondolatot.
- Nem
is titkolózom. Mondtam, hogy nem adhatom ki Evi dolgait. Ez csak rá tartozik –
védekeztem, kicsit feljebb húzva a takarómart, hogy melegítse fázó lábaimat.
- Meg,
ahogy elnézem rád is. Ahogyan Olra és Noémire is – sorolta tovább a konfliktus
résztvevőit Dodi.
- Minek
kellene egyáltalán bármit is megosztanom veled? Ahogy elnézem eléggé képben
vagy – forgattam a szememet, tekintve, hogy Dodi nagyjából mindenről tudhatott.
- Ne
csináld már! Itt most pont nem ez a lényeg.
-
Szerintem meg nagyon is – jelentettem ki.
- Itt
akkor most álljunk meg – tartotta fel az egyik kezét Dodi, én pedig felvont
szemöldökkel vártam a folytatást.
-
Álljunk – biccentettem hátradőlve az ágyon,
a fejemet a falnak támasztva.
-
Bencsiket gondolom, eléggé aggasztja, hogy Noémi all day Oláht követi és
bálványozza, míg őt
emberszámba sem veszi. Eddig igazam van? – foglalt helyet az ágyam végében
Dodi.
- Ha
hinnéd, ha nem, igen.
- Ezt
egy percig sem hittem mostanáig – vigyorodik el huncutul, arckifejezése és
kijelentése engem is mosolygásra késztet.
-
Mindjárt gondoltam.
- Azt
nem értem, hogy Bencsik elfelejtette, hogy Ol a barátja? Úgy értem, ez nem a
dráma eleje, mikor mindketten harcolnak a fiúért. Ott a nagymenő, népszerű csaj,
aki folyamatosan tapad, meg a kis szerencsétlen másik, akit észre sem vesznek.
Kábé húsz részt átszenved, aztán így is, úgy is megszerzi a srácot, aki persze őt választja. Már a sorozat után vagyunk.
Ezt a részt már sosem filmesítik meg. – Itt egy pillanatra elhallgatott,
gyanítom az arckifejezésem láttán. – Mi van?
Összehúzott
szemekkel, némileg megrökönyödve figyeltem. Ezek szerint még Dodi is okozhat
meglepetéseket.
- Akkor
most jöhet az a rész, hogy befonjuk egymás haját, és kifestjük a másik körmeit
– vigyorogtam rá önelégülten, hogy szivathatom egy kicsit.
- Már a
gondolataimat sem oszthatom meg veled, de hálátlan nőszemély, anélkül, hogy kigúnyolnál?
- Bocs,
de az olyan volt, mintha minimum a Nők Lapjából
olvastad volna fel – mentegetőztem
nevetve.
- Ez
rágalom – felelte nyugodt hangon Dodi, csettintve egyet a nyelvével.
-
Tévedés – válaszoltam ugyanolyan hanglejtéssel.
- Most
elkaplak, asszony! – ugrik rám Dodi, én pedig visítva próbálok menekülni az
ágyról, de a takaró fogva tart.
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/09/szegedolle25.html
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/09/szegedolle25.html