- Hagyd, majd én viszem - emelte le valaki a nehezéket a vállamról, mire értetlen arccal fordultam az ismerős hang irányába.
- Miért? - kérdeztem gyanakvó arccal
Samet, akiről köztudott
volt, hogy nem kedvel, pláne
mióta lapátra tettem a haverját. Csak megvonta a vállát
és beletúrt a sapka alól kilógó
sötét
barna hajába.
- Mi a baj? - kérdezte meg, kitérve ezzel
a válasz elől, mire felvontam a szemöldököm.
- Nem tudok róla, hogy lenne baj -
mondtam, messze nem azt a hangsúlyt megütve, amit az éppen a táskámat cipelő illető érdemelne.
- Belly, életemben nem láttalak még téged
ilyen arckifejezéssel, pedig már vagy öt éve ismerlek - csóválta a fejét,
egyértelműen kifejezve, hogy egyáltalán
nem hiszi el, amit mondok. Akaratlanul is elmosolyodtam magamban a becenevem
hallatán,
amelyen mindig is csak ő szólított, pontosan tudva, mennyire utálom.
- Pontosan mit értesz az "ilyen
arckifejezésen"? - adtam az értetlent, mert egyrészt, nem akartam
válaszolni a kérdésre, másrészt tényleg nem értettem maximálisan, mire is
gondol. Felém fordult, szemeivel az arcomat fürkészte, valószínűleg azon filózott
megéri e leállni velem vitatkozni, vagy amúgy is tök fölösleges lenne. Végül
az utóbbi
mellett döntött, hozzá tenném, hogy nagyon okosan, és nagyot sóhajtva válaszolt.
- Amikor rád néz az ember, egy dolog
villan fel az agyában. Ez a lány boldog. Amikor mosolyogsz, az egész világ
utánoz, mert olyan gyönyörű vagy olyankor, hogy képtelenség szomorú fejet vágni körületted.
És most.. most viszont nyoma sincs semmi féle örömnek rajtad.
A monológja végezetével csak meredtem
magam elé, fogalmam sem volt, mit kéne erre mondanom, azt hittem ő sosem bírta
a fejem, ráadásul egy mosolyszerűség
se került az
arcára az én érdememből. Így most némileg ellentmondásos önmagával szemben. Mivel semmi értelmeset nem lettem volna képes kinyögni, inkább hallgattam.
- Szóval, mi a baj? - sóhajtott újra egy
kis idő elteltével, ezzel teljesen kirángatva a gondolataim közül.
Felpillantottam rá, azzal
a szándékkal, hogy csak megnézzem, milyen arcot is vág, de mikor tekintete az enyémbe fúródott,
képtelen voltam elkapni a fejem. Pontosan
tudtam, hogy hiába ellenkeznénk, ismer annyira, hogy észrevegye, mikor hazudok,
így hát nagyot sóhajtva belekezdtem.
Következő rész:
Nagyon jo
VálaszTörlésköszönöm:)) és elnézést kérek az esetleges helyesírási hibákért:D
VálaszTörlésNagyon jó! Folytit! :)
VálaszTörlésKöszönöm:) Ma vagy holnap felkerül a folytatás!:))
VálaszTörlésTermészetesen helyesírási hibáktól mentesen!;)
Törlés