A nap lassan telik és nehezen. Mindenki
autogramot, fotót, ingyen jegyet akar, senkit nem érdeklek én igazából. Persze
számítottam erre. Csak semmi meglepetés..
Az ebédlő
telve van, alig látok üres helyet és bár
mindenhova hívnak,
inkább fogom a tálcám
és kisettenkedek az udvarra. Nem is értem, hogyan sikerül, de senki nem követ. Leülök
az egyik napsütötte padra és élvezem
a meleget, mikor valaki árnyéka
vetül az arcomra. Reménykedem, hogy nem Gabe az.
- Leülhetek? - érdeklődik az ismerős hang, mire megnyugodva fellélegzem és kinyitom a szemem.
- Persze.
- Az ebédlőben
nem akadt elég hely?
- kérdezi, és hangjából
csak úgy árad a gúny.
- Nem - válaszolom, és kezd felmenni
bennem a pumpa.
- Bocs - gondolja át. - Én mindig itt
eszem. Gyakorlatilag az én helyemen ülsz.
- Akkor ez most már az enyém - akarom
mondani, de félreértené, így inkább szótlanul arrébb csusszanok a padon. Így
sincs túl jó véleménnyel rólam.
- Ne! - kapja el a karom és visszahúz
maga mellé - Jó így.
Persze, hogy jó, finom friss szappan
illatot áraszt. Megigazítja térdén a fekete csőnadrágot, már-már
azt hiszem, zavarban érzi
magát, de rá kell döbbenem, hogy csak melege van.
- Igazából miért vagy itt? - szólal meg
hosszú hallgatás után.
- Mert nem szerettem volna a többiekkel
enni – mondom, hiszen mi rejtegetni valóm lehetne. Azon kívül persze, hogy
minden.
- Úgy értem a sulinkban – helyesbít Reid
szórakozottan.
- Azért, amit mondott Mrs. Whiters -
válaszolom gépiesen, bár tudom, hogy semmi értelme a hazugságnak, hisz korábban
is majdnem lebuktatott.
- Szükséges mondanom, hogy nem hiszek
neked?
- Tekintsünk el tőle - bólintok
lemondóan.
- Jól van. Játsszuk azt, hogy egy titok tőled, egy tőlem.
- Miért érdekelnének a titkaid? -
kérdezem.
- Mindketten tudjuk, hogy érdekelnek -
vigyorodik el nagyképűen, de valahogy mégis őszinteséget sugároz az arca.
- Rendben. Te kezded.
- Oké. Apám meghalt - mondja, arca
kifejezéstelen, rezzenéstelenül hagyják el száját a szavak.
- Sajnálom - sütöm le a szemem.
- Ne tedd. Sosem volt jó ember.
- Értem.
- Te jössz. És ez technikailag kettő volt a részemről - biccent felém,
majd beleharap a hamburgerébe,
engem figyel, miközben rág. Szeretnék vele leállni vitatkozni, hiszen gyakorlatilag azért ez inkább egy információ
volt, mint kettő.
Erősen gondolkozom, mit mondjak neki, de
bárhogy próbálom elterelni a gondolataim, csak az jár a fejemben, hogy nem
vagyok Sky Wondervood.
- A nagyapám tagja volt az FBI-nak -
mondom ki végül, és láthatóan nincs meglepve.
- Sejtettem valami ilyesmit, a leírásod
rólam igencsak részletesre és pontosra sikeredett - tűnődik el a korábban történtekre
célozva.
- Hallgatlak - nézem az arcát és némi
izgatottságot érzek, hogy új dolgokat tudhatok meg róla.
- Dolgoztam pár évig hazugság
vizsgálóként.
- Mi van?!
- Tudod, voltak azok az idők, mikor nem működött a gépi technika, nemzetközi katasztrófa és
társai. Na.
- Meg a vicceid is kifinomultak -
vigyorodok el, mire féloldalasan rám sandít.
- Tehát kifinomultnak tartasz - értelmezi
a hallottakat.
- És érdekesnek. Különlegesnek. És furának
- egészítem ki, mire felszalad a szemöldöke.
- Furának?
- Itt ülünk kint és egy órás ismeretség
után a titkainkat sorakoztatjuk fel.
- Ez alapján te is ugyanolyan fura vagy.
Kérlek folytasd mert nagyon jó :)
VálaszTörlésMa másik kerül fel, de hamarosan érkezik ez is:) köszi, hogy olvasol. 😍
VálaszTörlésÉn is szívesen olvasnám a folytatást, nagyon jól írsz! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:) Hamarosan felkerül a következő rész, addig is szavazz vagy iratkozz fel nyugodtan:)
Törlés