2018. július 19., csütörtök

Felejthetetlen nyár, 68.rész

- Én akarok itt lenni!
- Nem! Én már lestoppoltam ezt a helyet!
- Hogy stoppoltad volna le?
- Mondtam, hogy „stipi-stopi, én alszom itt”! – formált macskakarmokat ujjaival Coop.
- Ugyan, ez már rég nem így működik.
- A stipi-stopi örök érvényű!
- Az biztos, hogy nem fogsz itt aludni örökké – szóltam bele Coop és Dex magasröptű vitájába.
- Tehát akkor ma este én alhatok itt?
- Mégis honnan szűrted ezt le?
- Most mondta Leah!
- Dehogy mondta! Kipaterolni próbált.
- Téged próbált kipaterolni!
- Legszívesebben mindkettőtöket kipaterolnám.
- A szobából?
- Az országból! – vágtam rá a szememet forgatva.
- Nem hiszem el, milyen vagy!
- Ja, ez azért túlzás volt…
- Nem értem, miért kell ilyeneket mondanod.
- Ezután nem is akarok itt aludni – kezdte a durcát Coop.
- Én azért még akarok – felelte tétován Dexter.
- Akkor én is! – fordult vissza az ajtóból Coop.
- Csak trükköztél? Hátha megszabadulsz tőlem?
- Még szép!
- Fiúk… - sóhajtottam fáradtan.
- Neked kell döntened, Leah – közölte ellentmondást nem tűrő hangon Cooper.
- Azt nem hiszem – ingattam a fejem. – Ha rajtam múlik, egyedül alszom.
- Olyan lehetőséged nincs – okoskodott Dex is.
- Már, hogy ne lenne? Az én ágyam. Az én szobám. Az én házam – tártam szét a kezem szarkasztikus vigyorral a képemen. – Folytassam még?
- Aha, ha nem nagy gond – feleselt pimaszul Dexter.
- Az én városom. Az én országom – fejeztem be a kis mondókámat.
- A te kontinensed – tette hozzá huncut mosollyal, mire elfintorodtam.
- Játsszuk le kő-papír-ollóval – vetette fel ötletét Coop.
- Azt már nem! Nem kell itt semmit lejátszani! – vágta rá Dex. – Múltkor te aludtál itt, most én fogok.
- Végül is ebben van egy kis igazság – vontam meg a vállamat.
- Ne, Leah! Te ebbe ne szólj bele! – intett le Cooper rám se hederítve.
- Pedig épp mondani akartam, hogy kő-papír-ollózzunk – billentettem oldalra a fejemet.
- Nyugodtan beleszólhatsz, kincsem – ölelte át kedvesen a vállamat, mire röhögve leráztam a kezét.
- Ha Dex nyer, itt alszik. Ha te nyersz, itt alszol. Ha én nyerek… - soroltam, de itt Coop közbeszólt.
- Akkor is én alszom itt.
- Nem. Akkor egyikőtök sem alszik itt – pontosítottam.
- És mikor alszunk mindketten itt?
- Ha hagyjuk a fenébe az egész kő-papír-ollót és elrendezitek magatok között – horkantottam kissé unottan.
- Arról szó sem lehet!
- De nem ám!
- Akkor hajrá!

- Kő!
- Papír!
- Olló!


Következő rész:
Előző rész:

Bejegyezte: dátum: 2 megjegyzés :

2018. július 13., péntek

Töréspontok, 25.rész

A fiú, akinek szívébe beloptam magam.
Ez állt a telefonom névjegyzékében a Byun Baek-Hyun név helyett.

 Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/torespontok-26resz.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/07/torespontok-24resz.html
Bejegyezte: dátum: 2 megjegyzés :

2018. július 12., csütörtök

Töréspontok, 24.rész

- Akkor nézzük csak meg, ha már messze jársz innen – nyújtottam vissza Baeknek a telefonját, ő pedig bólintva visszaadta az enyémet.
- Benne vagyok.
- Mit csinálsz délután?
- Próbánk lesz. Hamarosan koncertet adunk Japánban – szedelőzködött Baek.
Felvette a maszkot, a napszemüveget, a sapkája pedig már eleve rajta volt.
- Tudok róla – vigyorodtam el.
- Hát, persze, hogy tudsz – nevette el magát. – Majd hozok neked jegyeket.
- Jegyeket? – kérdeztem vissza a többes számon fennakadva.
- A húgodat is elhozhatnád – vonta meg a vállat, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie számomra.
- Japánba? – kerekedett el a szemem.
- Jöhettek velünk a külön gépen – felelte ugyanolyan közömbös stílusban.
- Baek! – kiáltottam el magam és kezemet a szájára nyomtam.
- Mohme biva? – Annyit tesz: Most meg mi van?
- Baek – lélegeztem szaporán. – Nem mondhatsz nekem ilyeneket. Mármint, akkor legalább kisebb adagokban. Mindennap egy kicsit.
- Deb értele – húzta össze a szemét. Nem értelek.
Persze, hogy nem értesz. Édes Istenem. Elvinne a húgomat és engem. Egy magángépen. Az EXO-val. Japánba. Az EXO koncertjére.
Lehet, hogy már meghaltam. Lehet, hogy ez a Mennyország. Meghaltam azon a bizonyos koncerten, összezúztak és azóta élhetem ezt az álomszerű életet.
- Egeel.
- Mi van? – Ezt még én sem értettem.
Baek megragadta a kezemet és finoman lehámozta a szájáról. Az ajka hozzáért a tenyeremhez.
- Azt mondtam, engedj el.
- Bocsi. – Hogy lehet valakinek ilyen puha ajka?
- Vegyél egy mély lélegzetet, Se-Ryung! – utasított.
- Minek?
- Úgy nézel ki, mint aki menten elájul – felelte az arcomat fürkészve.
- Sebaj, boldogan halok meg – rántottam meg a vállam bágyadtan.
- Az egy dolog. Én viszont nem leszek valami boldog tőle – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkába.
- Igaz. Én vagyok az egyetlen barátod – tértem magamhoz, elsütve egy apró, vicces megjegyzést.
Baek édesen elfintorodott.
- Vannak barátaim!
- Az EXO továbbra sem számít – mosolyodtam el huncutul.
- Muszáj indulnom – pillantott a csuklóján feszülő órára.
- Kikísérlek – biccentettem, majd mindketten kiléptünk a szobából.
- Ezentúl óvatosabb leszek – ígérte. – Kis dózisokban adagalom majd az infókat, amiktől esetlegesen szívrohamot kaphatsz vagy ilyesmi.
- Ez nagyon kedves tőled – röhögtem el magamat. – Ami pedig a Japán utat illeti…
- Remélem, nem visszautasítani készülsz – nézett rám szigorúan.
- Arra nem hiszem, hogy képes lennék – ismertem el.
- Hát akkor hallgatlak.
- Hálás vagyok az ajánlatodért, de a húgom túl kicsi még ehhez. Majd egy sima, koreai koncertre viszem inkább magammal.
- Hohó! – bökött felém. – Tudom, mire játszol! Ki akarsz sajátítani magadnak!
- Se-Jung Chanyeol fan – szúrtam közbe szórakozottan.
- De hát hozzám akart jönni? – értetlenkedett Baek, megjegyzem valóban jogosan.
- Mivel te voltál ott, megragadta az alkalmat és úgy volt vele, talán jobb ajánlatot nem kaphat – vigyorogtam jókedvűen.
- Ha nincs ló, jó a szamár is, mi?
- Valahogy így – értettem egyet.
- Szóval, rád ütött. – Bár nem igazán láttam az arcát a maszk mögött, de szeme sarkában összefutottak a nevetőráncok.
- Nem tagadom. Bár én megkaptam a legjobb ajánlatot – kacsintottam rá remekül mulatva. – Még ha nem is kérted meg a kezem.
- Akkor nem is kaptad meg a legjobbat – ingatta a fejét.
- Nem tudom, jó lenne e, ha megkérnél. Szerintem idejekorán jobblétre szenderülnék örömömben. Jobb, ha csak barátok vagyunk, mintha meghalok, mert többek lettünk, mint barátok.
- Ezt észben tartom.


Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/07/torespontok-25resz.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/07/torespontok-23resz.html
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések :

2018. július 11., szerda

Kosársuli, 79.rész

A nap hátralévő részében Konrádon nyoma sem volt korábbi féltékenységének. Edzésen rendesen edzett, összepacsizott Dominikkal és rám mosolygott, ha észrevette, hogy figyelem. Talán tényleg csak annyi volt a baja, hogy hirtelen féltékeny lett, aztán meglepte az váratlan és ismeretlen érzés, hogy egyáltalán féltékeny. 
Edzés után szokás szerint elsőként hagytam el az öltözőt.
- Szörnyen fürge vagy – jegyezte meg Konrád, aki már a falnak dőlve várakozott, feltehetőleg rám.
- Te beszélsz?
- Én csak azért sietek, hogy még előtted ideérjek – vallotta be.
De édes tőle!
- Én pedig nem sietek, csak egyszerűen gyors átöltöző vagyok – nevettem el magamat.
- Hazakísérlek – közölte Konrád.
- Rendben – mosolyodtam el. – De előtte menjünk fel a cuccomért.
- Oksa.
Miután összeszedtük a táskánkat a termünkkel szemben lévő, folyosón elhelyezett szekrényekből, elindultunk lefele a lépcsőn. Elhaladtunk a tornacsarnok mellett is, ahonnan kosárlabda pattogás és tipikus cipő csikorgó hangok hallatszódtak ki.
- Valaki még gyakorol? – oldalaztam az ablakok irányába, majd megpróbáltam belesni, de túl magasan volt.
- Segítsek? – nevetett mögöttem Konrád, hátulról figyelve a bénázásomat.
- Magasságnövelő bogyókat adsz? – kérdeztem vissza.
- Gondoltam megemellek – felelte.
- Vagy úgy – másztam le.
Konrád leguggolt elém, hogy a nyakába üljek. Én tettem, amit tennem kellett, így nem sokkal később már is beláttam az ablakon.
- Tudod, egyszerűen be is mehettünk volna – jegyezte meg szórakozottan.
- Hol abban a buli? – ellenkeztem.
- És ebben? – röhögte el magát, de tudtam, hogy csak heccelt. – Na, kit látsz?
- Hannát – hunyorogtam, kezemet az ablak és a fejem közé emelve, hogy rendesen belássak.
- Biztos a taktikákat memorizálja.
- Bemehetnénk segíteni neki! – vetettem fel az ötletemet.
- Ahogy szeretnéd, Bokasérült lány! – guggolt ismét le Konrád és óvatosan tartva a kezeimet lesegített a nyakából.
- Köszi – startoltam a bejárat felé.
- Szia! Mit csinálsz még itt? – üdvözöltem Hannát, miután ledobtam az utcai cipőmet a tornaterem bejáratánál és zokniban gyalogoltam át a pályán.
- Sziasztok! – lepődött meg Hanna és elbotlott a saját lábában. A könyökénél fogva megtartottam őt.
- Óvatosan – nevettem.
- Hogy-hogy visszajöttetek? – bámult ránk nagy szemekkel.
- Hallottuk, hogy van itt valaki és gondoltuk megnézzük, ki az – szépítettem egy kicsit a történteken, mire Konrád egy pajkos vigyorral ajándékozott meg.
- Csak… Csak gyakoroltam – vágta rá Hanna elpirulva.
- Van esetleg olyan, ami nem megy? – érdeklődtem kedvesen.
- A hármas – sütötte le a szemét.
- Szívesen segítünk, ha szeretnéd. Mégiscsak könnyebb, ha nem egyedül vagy – bíztattam mosolyogva.
- Megtennétek? – virult ki az arca. – Egyszerűen annyira hasonlít a négyesre, hogy mindig összekavarodom, balra vagy jobbra kell e futnom.
- Igen, eleinte én is így voltam vele – bólogattam. – Ha eleget gyakorolja az ember, hamar megjegyzi, mikor merre.
- Köszönöm – hálálkodott, miközben levettem a kabátomat is és leterítettem a padra.
- Ugyan, nem tesz semmit – legyintettem. Konrád, irányítasz te?
- Persze – vette át Hanna kezéből a labdát Konrád és felállt a hármas vonal tetejére. Én a bal oldalon, Hanna pedig a jobbon helyezkedett el.
- Befutunk, alul elzárjuk a centerek védőjét, amelyikük szabad, megkapja a labdát, mi pedig befordulunk a palánk alá és jó esetben visszakapjuk – magyaráztam.
Az első próbálkozás alkalmával Hanna rossz irányba fordult vissza.
- Ne kifele lépj, hanem félkanyarral beljebb – mutatta a mozdulatot Konrád.
- Rendben!
- Luca, ha nagyobb terpeszben lépsz, könnyebben kerülöd ki a center védőjét – fordult ezúttal felém Konrád.
- Értettem! – szalutáltam engedelmesen, mire mosolyogva biccentett.
- Pihenj, katona!


Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/kosarsuli-80resz.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/06/kosarsuli-78resz.html
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések :

2018. július 10., kedd

Páratlan páros, 5.rész

A GYAKORLATI VIZSGA

Hamar elérkeztünk a délutáni vizsga kezdetéig. 
Mindenki felkapta a külön akcióra gyártott, saját elképzelések alapján megvalósított hős-jelmezét.
Én is belebújtam a sajátomba, melyet sokat hordtam a korábbi bevetéseken. Kívülről egyszerűnek tűnhetett, de sokkal több volt benne, mint amit mutatott magából.
A felsőmnek magas nyaka volt, bal karomon a csuklómig ért a ruha ujja, illetve egy kicsit tovább, olyan sípulcsiszerű szabással, amkor van a végén egy kis lyuk, ahova az ember a mutató ujját dugja át, míg a jobb karomon abszolút nem is volt ujja, mint egy ujjatlan trikó. Ezenkívül hosszú, szűk, magas derekú fekete nadrágot (melybe be volt tűrve a felsőm) és combközépig érő, lapos talpú csizmát viseltem. A ruháim anyaga nem egyszerű pamutból vagy egyébből állt, hanem speciális, kemény szövetből, kicsit olyan volt, mintha pikkelyekből állna, mely könnyed mozgást tesz lehetővé, de egy bizonyos szintig golyó és pengeálló. Természetesen ez a bal karomnál volt igazán fontos, ott a ruha alatt egy másik réteget is viseltem, duplán óvva az alkaromon meghúzódó tetoválást. 
A ruha egyébként ruganyos volt, szabályozni tudtam a szorosságát, akár lenge anyaggá is tudtam változtatni az egyébként szűk ruhadarabokat. 
Úgy festhettem benne, mint aki divatból hord az egyik oldalon hosszú, a másikon pedig rövid ujjú felsőt. Megtévesztés. Ez volt az egyik célja a ruhámnak. A másik pedig a tetoválásom lehető legsikeresebb védelme.


- A gyakorlati vizsga a következő: Véletlenszerűen, sorsolva párokba osztunk titeket és a tavalyihoz hasonlóan egymás ellen fogtok harcolni. Idén azonban nem hősök lesztek gonosztevők ellen - magyarázta Aizawa sensei.
- Megint tanárok? - sápadt el Kaminari a jobbomon.
- Nem. Csak négyen lesztek egyszerre versenyben. Három tárgyat kell megszerezni fél óra alatt. A három tárgy helyét előre meghatározzuk nektek, mind a négyen együtt mentek oda. Például az első tárgynál mindkét csapat kiválasztja, kit állít harcba ebben a körben. Mindenki kétszer harcolhat összesen. Tehát, ha az egyik körben mindketten beálltok egy csapatból, a másik kettőben már csak egyenként vehettek részt. És mindkét csapatnak pontosan egyszerre kell kijelölnie a résztvevőket, hogy ne tudjatok logikázni egymás képességeiből. 
- Tehát, lehet olyat, hogy valaki kétszer küzd, valaki pedig csak egyszer - gondolkozott hangosan Kirishima.
- Úgy, hogy nem tudjuk mik lesznek a következő tárgyak akadályai, el kell döntenünk, mikor vetjük be a csapat mindkét tagját - mormolta Midoriya maga elé meredve.
- A feladatok ott helyben fogom ismertetni - folytatta Aizawa sensei. - Most pedig a párosok.
Egy doboz került elő, benne papírfecnikre firkantva a neveinkkel. 
Aizawa sensei komótosan kihúzta az első két nevet. 
- Todoroki és Tokoyami - olvasta fel hangosan.
- Ez nem ér! Túl erősek lesznek! - pattogott Mineta felháborodva.
- Az élet már csak ilyen. A túl erős gonosztevők sem lesznek tekintettel a gyengébb hősökre - felelte komolyan, szemeit megvillantva Aizawa sensei, minek következtében Mineta jobbnak látta, ha elhallgat.
- Sensei! - lendítette karját a magasba Iida-kun. - Az osztálylétszám 21. Hogyan fogunk így párosába rendeződni?
- Az az egy név, aki utoljára bent marad, automatikusan átmegy a vizsgán - vigyorodott el Aizawa sensei.
- Mi??
- Ez komoly??
- De ez csupán szerencse kérdése!
- A szerencse forgandó - válaszolta bölcsen Aizawa sensei és már nyúlt is az első páros ellenfeleinek meghatározásáért. - Ellenük lesz Mineta és Hagakure.
- Mi? - kerekedett el Mineta szeme. - Pont ellenük?
- De izgalmas! - csapta össze feltehetőleg a kezeit Hagakure.
- Ez duplán szörnyű. Pont ellenük. És Hagakure... Bár lány, de mégiscsak láthatatlan! Így nincs benne semmi élvezet - roskadt össze Mineta kikészülve.


- A következők - húzott újra az osztályfőnök. - Midoriya és Aoyama versus Ashido és Uraraka.
- A női csapat! - lelkendezett Ashido.
- Deku-kunék ellen... - reszketett Uraraka kissé kétségbeesetten. 
- Kaminari és Jirou!
- Megint párban vagyunk, Jirou! - veregette vállon a lányt Kaminari.


- Ellenük: Yaoyorozu és Sero!
- Nem is rossz!
- Kirishima és Asui. Ellenük Aokaen és Bakugou - hangzottak el a soron következő párosok.
Hát, ezt valahogy éreztem.
- Tsh - horkantott lesajnálóan Bakugou. – Elpusztítalak.


Nem fáradtam fölöslegesen azzal, hogy visszaszóljak neki, nem engem kell elpusztítania.
- Én pusztítalak el téged - vigyorodtam el magabiztosan.
 - Ööö, egy csapatban vagytok - jegyezte meg Sero a tarkóját vakarva.
- Végül pedig Iida-Oijiro a Satou-Shoiji páros ellen.
- KOUDA MARADT KI!!
- Megúszta!
- A mázlista!
Az állathang képesség tulajdonosa, a visszafogott, csendes és szerény Kouda most is csak összehúzta magát és nem szólt semmit. A szíve mélyén biztos örült, hogy nem kell a társai ellen küzdenie.

Következő rész:
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/07/egy-ujabb-kezdet-4resz.html
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések :
Feliratkozás: Bejegyzések ( Atom )