Nem gyakran van alkalmam férfiként tekinteni a gyerekes, idióta,
idegesítő, hisztis Cooperre, de abban a pillanatban megjött hozzá egy pillanatra a kedvem.
Mezítláb volt, egy szál fehér alsóban, egyik kezét a hasára
szorította világoskék, gyűrött pólója alatt, így láthatóvá téve aranybarna, izmos hasát. Másik kezével puha, szőke, kócos hajába túrt éppen bele és hiába ébredt fél perce, senki se
tagadhatta, milyen kellemes látványt nyújtott.
- Mi a baj? – érdeklődtem lassan.
Jesszus, rájött!
- Szomjas vagyok – ásított egy nagyot, majd hátat fordított nekünk
és kiment a konyhába.
Feltápászkodtam, majd utána indultam.
- Hogy érzed magad?
- Kicsit kapar a torkom, meg fáj a fejem – dörzsölte meg a
homlokát, majd öntött magának egy kis teát, amit nemrégiben főztem.
Semmi „hol van Cicu?”.
- Nem vagy éhes?
- Nem, köszi – kortyolt bele a forró italba, csípőjét a pultnak támasztva.
Lehet, azt hiszi, itt van valahol.
- Nincs lázad? – tettem fel a következő kérdést, mire szótlanul, engedelmesen közelebb hajolt, hogy ellenőrizni tudjam a homlokát.
Rányomtam az egyik tenyerem és egy aprót bólintva konstatáltam,
hogy hőemelkedése sincs.
Miért ennyire nyugodt?
Eközben Dex is megérkezett a társaságunkba és helyet foglalt az
egyik széken.
- Mit csináltatok, míg én aludtam? – emelte ismét a teás bögrét a
szájához Coop.
- Tévéztünk – hazudtam rögvest.
- Megkerestük Cicu gazdáját – vágta rá velem egyszerre Dexter.
Ölni lehetett a pillantásommal, ahogyan Dexre néztem.
- Hogy a gazdáját? – kérdezett vissza Coop kissé összezavarodott
fejjel.
- Aha, egy kedves néni, itt a szomszédban – próbáltam menteni a
menthetőt.
- Azt hittem, én vagyok Cicu gazdája – tűnődött az állát vakargatva.
Miért nem borult még ki?
- Minek kellett ezt mondanod? – sziszegtem Dexnek.
- A kitalált hazugság soha nem ér annyit, mint az ügyes igazmondás
– bölcselkedett Dexter.
- Mi vagy te, valami két lábon járó idézet könyv? – fintorodtam el.
- Köszönöm a bókot – vigyorodott el.
- Ezt egyébként ki mondta? – húztam össze a szemem.
- Én.
- Azt kétlem – horkantottam fel.
- Először Rejtő Jenő, ha erre gondolsz – vonta meg a vállát.
- Mindegy, igazából nem is érdekel – legyintettem, ismét Coop felé
fordulva. – Bármikor meglátogathatod a macskát.
- Meglátogatni? – billentette oldalra a fejét.
- Hát, tudod… Ha hiányzik vagy mi – igyekeztem együttérezni, de
nem ment valami jól, tekintve, hogy mást sem akartam, csak megszabadulni a
cicától.
- A néni?
- Cicu!
- Ja – bólintott tudomásul véve.
Ez kezd rohadtul ijesztő lenni.
- Szerinted magánál van? – suttogtam Dexternek.
- Lehet, hogy rossz gyógyszert etettél meg vele – vélekedett.
- Miért is kérdeztem tőled bármit is – sóhajtottam fáradtan. – Coop. Figyelj. Allergiás vagyok
a macskaszőrre, mint tudod. És Cicunak egyébként is volt egy gazdája, csak
elkóborolt. Olyan lehetsz neki, mint egy kedves nagybácsi.
- Nagybácsi? – értetlenkedett Dex.
- Vagy egy unokatesó – hümmögtem.
- Játszópajtás – segített ki Dex.
- És… Visszajön hozzám valaha? – meredt rám nagy szemekkel Cooper.
- Remélem, nem – szaladt ki a számon, de aztán hamar
pontosítottam. – Izé. Úgy értem, sosem tudhatjuk, mi jár egy macska fejében.
- Olyanok, mint te – egészítette ki a mondandómat Dexter kedvesen
mosolyogva a bátyjára.
- Ó, jó ég. Nem is tudom, melyikőtök itthon hagyásával járnék jobban holnap – fogtam a fejem
szörnyülködve és elhagytam a konyhát.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése