2017. december 31., vasárnap

Csillaghullás, közös Szilveszter, 1.rész

1. rész
Royce szemszöge

- Hercegnő, emlékeztetnél újra, hova is tartunk és miért? - kérdezte Keaton, a hátsó ülésről, mellőlem.
- Miért engem kérdezel? Wyatt ötlete volt az egész! - tartottam fel a kezem védekezően.
- Engem nem Wyatt beszélt erre rá - nézett mélyen a szemembe, mire egy ici-picit elpirultam. Hát, igen.
Wyatt felvetette, hogy van valami haverja tőlünk nem messze, aki bulit csap szilveszterkor és hogy igazán kimozdulhatnánk és elmehetnénk. Én persze szívesen benne voltam a dologban, Keat viszont annál kevésbé.
- Az szerintem semmi, hogy te itt vagy - tereltem inkább a témát. - Nem tudom megérteni, Zayleet hogy sikerült erre rávenni.
- Nem akartam egyedül maradni - fonta össze a karjait mellkasa előtt Zay.
- Még szép, hogy nem - értettem egyet bólogatva.
- Mi pedig mind azt szerettük volna, hogy velünk legyél - tette hozzá Wyatt a volán mögül.
- És még elöl is ülhetsz - egészítettem ki nevetve
Nagyjából egy órányi autókázás után megérkeztünk a buli helyszínére, Wyatt leparkolta a kocsit nem sokkal a minket megvendégelő ház előtt.
- Mi terv? Itt alszunk vagy valaki nem iszik és hazavezet? - érdeklődött Wyatt, miközben kiszálltunk a kocsiból.
- Úgy érzem, ebben a kérdésben egyértelműen benne volt, hogy az a valaki nem te leszel - löktem meg a vállát szórakozottan.
- Én biztos nem alszom itt - jelentette ki Zay ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ezt azért én is ki tudnám hagyni - értettem egyet.
- Akkor ki akar vezetni?
- Én nem is tudok - szállt ki a körből Zay.
- Na, mi legyen? Ki kő-papír-ollózzuk? - néztem a fiúkra jókedvűen. - Nekem mindegy, én nem ragaszkodom az iváshoz.
- Én sem.
- Különösebben én sem.
- Szuper, ezt jól megbeszéltük - nevetgéltem. - Szerintem zárjuk ki Wyt, hisz ő vezetett ide is.
- Játsszuk le ketten a dolgot? - szaladt fel Keaton szemöldöke.
- Benne vagyok! - szorítottam ökölbe a kezem és harciasan a levegőbe bokszoltam.
- Szeretnél inni? - kérdezte, miközben megindultunk a ház irányába. Wy meg Zay mentek elől, mi meg kicsit lemaradva mögöttük haladtunk.
- Nekem mindegy. Te szeretnél?
- Mint mondtam, nem különösebben - vonta meg a vállát.
- Az önzetlenségünk lesz a végünk - forgattam a szemem mosolyogva.
- Azt mondod?
- Akkor egyikőnk se iszik? Aztán lesz, ami lesz - vontam meg a vállam.
- Jól van - egyezett bele, majd tenyerét a derekamra simítva betolt maga előtt a bejáraton.
Fél óra elteltével megismertünk mindenkit, aki csak bent tartózkodott, kivéve a házigazdát és a barátait, merthogy ők eltűntek valahova. Vicces. Először arra gondoltam, micsoda felelőtlenség magára hagyni a saját házadat, aztán eszembe jutott, hogy Wyatt is ezt tette a múltkor, csak ő ránk bízta a kócerájt.
- Sziasztok! Mit adhatok? - sürgött-forgott egy nálunk idősebbnek tűnő tetkós srác a konyhapult mögött.
- Te vagy a pultos? - húztam össze a szemem nevetve.
- Ez csak önkéntes munka - vonta meg a vállát.
- Ezért jársz bulikba? Hogy önszántadból dolgozz? - érdeklődött Wyatt is.
- Inkább ezért hívnak meg - kacsintott rám a fiú, mire felnevettem.
Végül mind a négyen kértünk valamit inni, a fiú meg fürgén kiszolgált minket, így tovább álltunk, egyenesen a nappali irányába.
- Sziasztok! Mi még nem találkoztunk - lépett elénk két lány és egy fiú.
- Lola vagyok, ő pedig a legjobb barátnőm, Jenny. Ez a jól fésült srác meg a féltesóm, és a legjobb barátnőm fiúja, Louis - zavarta le a bemutatkozós dolgot Lola, mire mi is elhadartuk a neveinket.
- Nem tudjátok véletlen, merre van a házigazda? - kérdezte Jenny körbepillantva.
- Nem, mi se találkoztunk vele - feleltem. - Ti közelről ismeritek?
- Csak Louis.
- Tulajdonképpen én csak a házigazda egy barátját ismerem. Ő hívott meg minket. Még általános óta tartjuk a kapcsolatot, de csak időnként - magyarázta a srác.
- Veletek mi a helyzet?
- Én se buli tulajdonosának hívására jöttem - csatlakozott a beszélgetéshez Wyatt.
Louis hátulról átölelte Jenny derekát, állát a lány vállára támasztva. Alig észrevehetően Keatonre pillantottam, aki persze ezt azonnal kiszúrta és lenézett rám, majd szelíden megsimogatta a hajam.
- Valahogy az az érzésem, hogy ez a buli hamar el fog szabadulni - ingatta a fejét Lola, bár ő tipikusan olyannak tűnt, akit ez egyáltalán nem izgat majd, sőt, még élvezni is fogja a dolgot. Ellenben velünk, akik túl visszafogottak és nyugdíjas stílusúak voltunk ehhez.
- Úgy tűnik, sok ismerősük van, az biztos.
- Idecsődítettek mindenkit - értettem egyet szórakozottan.
- Megyek, szerzek egy italt - közölte Lola.
- Van pultos is. Oltári menőn dobálja az italokat - szóltam utána, mire csillogó szemmel fordult vissza.
- Alig várom.


Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2018/01/csillaghullas-kozos-szilveszter-2resz.html

Nagyon Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!!

Szegedollé, karácsonyi különkiadás, 5.rész (vége)


December 22.
Reggel 10.00


Fáradtan és álmosan léptem ki a kolesz szobámból és nagyot ásítva zártam be magam után az ajtót. Igaz, már tíz óra volt, mégis úgy éreztem, mintha legalább reggel hat lett volna. Igaz, konkrétan akkor is felkeltem, mivel Naugh ígéretéhez híven bejött elköszönni, adott egy búcsúcsókot, suttogott valamit a fülembe, amire bevallom, nem igazán emlékszem, mert még eléggé félálomban voltam. Erre nem vagyok büszke, de reggel az volt az első dolgom, hogy sietve írtam neki egy gyors üzenetet. 
A lányok nagyjából egy órája jöttek be hozzám és köszöntek el, majd indultak ahhoz a vonathoz, amihez én is szerettem volna, csak nagyon giga mega bénán lekéstem. Tipikus. A kijárathoz érve beköszöntem a portás úrnak, Béla bácsinak, kellemes ünnepeket kívántam, majd kiléptem az épületből. Lefékeztem a bőröndömet és nyújtóztam egy hatalmasat, hozzá illően nyöszörögve is egy hatalmasat. 
- Hát ez rendkívül elegáns volt - jegyezte meg valaki mellőlem, mire ijedtemben egy kissé megugrottam. 
- Jó ég!
- Ennyire nem mondhattam meglepőt - ráncolta a homlokát Dodi értetlenül.
- Nem az a lényeg, hogy mit, hanem hogy hogyan - forgattam a szemem, kezemet a mellkasomra szorítva. 
- Ne haragudj. Nem állt szándékomban a frászt hozni rád - szabadkozott huncut mosollyal arcán.
- Persze, ezt majd pont elhiszem. Valószínűleg órák óta itt bujkálsz rám várva - ragadtam meg a bőröndöm fogantyúját.
- Aljas rágalom!
- Csak nem utazni készülsz? - pillantottam a sporttáskára a vállán.
- Nem, dehogy. csak sétáltatom a táskám - vonta meg a vállát hanyagul, amin persze a szememet forgattam.
- Ja, én is a bőröndöm. Jót tesz nekik a friss levegő meg a napfény. Gyorsabban nőnek - bólogattam hevesen, Dodi pedig felnevetett.
- Kár, hogy nem süt a nap - jegyezte meg az égre pillantva. A felhők ezt a kijelentését végszónak tekinthették, mert a következő pillanatban elkezdett esni a hó.
- A hó kifejezetten jót tesz nekik - eresztettem el a bőröndöm és kezeimet a magasba nyújtva élveztem a hóesést.
- Akkor utaztassuk a táskáinkat a vonat tetején - ajánlotta Dodi szórakozottan.
- Egy vonattal megyünk? - esett le nekem a dolog.
- Tekintve, hogy tegnap este vettem jegyet, hamarabb induló járatra esélyem sem volt - magyarázta.
- Aha, nekem se.
- Kolos mondta, hogy ezzel jössz te is. Mert lemaradtál - vigyorgott Dodi.
- Jól van, na. Megesik - fintorogtam, közben a hópelyhekkel játszadozva.
- Rád jellemző módon.
- Így igaz. Nem is én lennék, ha már a másik vonaton ülnék.
- Igen. AZ bizonyára megborítaná az egész világ működését - értett egyet Dodi.
- Van neked itt valami - nyúltam a táskámba és kivettem egy belőle egy kicsit meggyűrődött csomagolópapír takarta ajándékot és átnyújtottam Dodinak.
- Ajándékot kapok? - ámult el egy pillanatra.
- Így van.
- Azt hiszem, akkor te is megérdemelsz egyet - kereste elő a nekem szánt ajándékát.
- Boldog Karácsonyt, Adél!
- Boldog Karácsonyt, Dodi!
Egyszerre kezdtük bontogatni, majd szinte ugyanabban a pillanatban felröhögtünk.
- Nem hiszem el!
- Ugyanolyan ajándékot vettünk - vizslattam a rénszarvas sapkát remekül mulatva. Annyi különbség volt, hogy az enyém piros, az övé pedig kék volt, mind a kettőn fehér mintával. Lekaptam az addig viselt sapkám, ő pedig hátratolta a kapucniját és feltettük a sapkákat.
- Nincs Karácsony borzalmasan elegáns rénszarvasos sapka nélkül - nevettem, majd előhalásztam a telefonomat és egy képre invitáltam Dodit.
- Számból vetted ki a szót - lépett mellém, majd mindketten felnéztünk a kamerába és mosolyogtunk. Miután elkészült a kép, megrezdült a telefon a kezemben, én pedig megnyitottam Naugh üzenetét.
Naugh üzenete: Gondolom, nem sokra emlékszel abból, amit reggel mondtam.
Adél üzenete: Ez nem igaz!
Naugh üzenete: A biztonság kedvéért azért elismételném.
Adél üzenete: Tégy, ahogy szeretnél.
Naugh üzenete: Boldog Karácsonyt, Snádél! Vigyázz magadra hazafelé, este hívlak.
Elmosolyodtam.
Adél üzenete: Neked is Boldog Karácsonyt! Vigyázni fogok, te is vigyázz!
Mosolyogva tettem el a telefonom.
- Lassan indulnunk kéne az állomásra - jegyezte meg Dodi.
- Persze, nehogy lekéssük ezt a vonatot is - értettem egyet, de a gondolataim Naugh irányába kalandoztak. Szerelmes voltam. És úgy éreztem, ez a legboldogabb karácsonyom.


2017. december 30., szombat

Szegedollé, karácsonyi különkiadás, 4.rész

Este 21.06

- Lassacskán széjjel kellene szélednünk - mondta Ol gondterhelt arckifejezéssel.
- Még csak kilenc óra! - reklamált rögvest GD.
- Holnap korán kelünk - sóhajtott Evi bánatosan, majd Olhoz bújt.
- Főleg Naugh - röhögte el magát Ol. Hát igen, Naugh kelt a leghamarabb mindannyiunk közül. Én meg persze a legkésőbb.
- Azért átjössz reggel, ugye? - érdeklődtem a barátomtól, akinek éppen az ölében trónoltam.
- Persze, átnyargalok egy csókra - bólintott, majd kis hatásszünet után hozzátette. - Úgy se ébredsz fel rá.
- Mi van? - hökkentem meg.
- Ne mondd, hogy nem ismered el, hogy mélyalvó vagy - tárta szét a karjait tehetetlenül.
- Oké, azt elismerem. De az kizárt, hogy kihagynám a búcsúcsókod! - ellenkeztem.
- Azért majd igyekszem zajt csapni - cukkolt mosolyogva, amin persze elfintorodtam.
- Ha-ha - álltam fel az öléből.
- Hová igyekszel? - kapta el a csuklóm.
- Hozok inni - biccentettem a kajás-innivalós asztal irányába.
- Ülj le, hozok neked én - ajánlotta fel kedvesen, de csak legyintettem.
- Köszi, megoldom. Te kérsz valamit?
- Egyelőre tele vagyok - lögybölte meg a poharának tartalmát Naugh.
- Oksi - indultam meg az asztal irányába, ahol épp Dodi töltött magának narancslevet.
- Gyanús vagy te nekem - jegyeztem meg, mire felkapta a fejét.
- Hogy én? - vágott ártatlan arcot.
- Igen. Figyeltelek ám. Onnan - mutattam a fotel irányába, ahol eddig tartózkodtam.
- Onnan? - kérdezett vissza.
- Onnan - bólintottam megismételve.
- És mi kivetni valót találtál bennem? - kortyolt bele az italába, miközben én tele töltöttem a poharam meggylével.
- Az átlagosnál több narancslét fogyasztottál az este - közöltem fapofával.
- Narancslét - húzta össze a szemét bólogatva Dodi.
- Azt bizony. Bátorkodtam feltételezni, hogy nem szimpla narancsléről van itt szó - hajoltam közelebb.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mivel vádolsz - nevette el magát szórakozottan.
- Alkohollal - suttogtam a lehető leghalkabban, mire felém nyújtotta a poharat.
- Mit csináljak vele? - ráncoltam a szemöldököm.
- Szagolj! - adta ki a parancsot, én pedig engedelmeskedtem.
- Narancslé - fintorodtam el, mikor végeztem az ellenőrzéssel. Minden tiszta.
- Ez talán probléma? - mosolygott rám huncutul.
- Azt reméltem, lesz egy kis izgalom. Mire fel ez a sok narancslé?
- Szomjas vagyok - közölte.
- Minden világos. Mi a helyzet? Döntöttél már? - érdeklődtem kíváncsian.
- Még nem - felelte szűkszavúan.
- És mégis mikor tervezed? Majd huszonnegyedikén délelőtt?
- Az badarság volna - legyintett, amin persze a szememet forgattam.
- Ja, nagy badarság.
- Ma este terveztem elhatározni magam.
- Szerintem menj haza. Légy a családoddal. Vagy maradjak itt veled? Azzal se vicceltem, hogy hazaviszlek magammal - hadartam nevetve.
- Mindkettő csábító ajánlat, de még rosszabb lenne itt veled, mint otthon.
- Ez most nagyon jól esett - húztam fel az orrom.
- Úgy értem, a tudat, hogy gondot okozok neked és a családodnak… Nos, nem kellemes - pontosította, hogy megértsem.
- Jól van. Akkor töprengj rajta még egy kicsit. Nem örülnék, ha itt maradnál egyedül - készültem visszaindulni a többiekhez. - Holnap még látlak?
- Persze, itt leszek.



2017. december 27., szerda

Szegedollé, karácsonyi különkiadás, 3.rész

Este 18.22

Kopp. Kopp. Kopp.
- Ki az? - szóltam ki a fürdőből.
- Én - érkezett a válasz, mire csak a szememet forgattam és az ajtóhoz sétáltam, majd kitártam.
- Az én nem teljesen egyértel… - akadtam meg a mondat közepén, mert valaki olyan állt ott, akire kevésbé számítottam. Sőt, mi több. Naughra számítottam, hisz ő mondta, hogy értem jön fél hétre. - Szia, Maci!
- Szia, Adél! - mosolygott Maci az ajtóban, egy hatalmas rénszarvasos sálban.
- Jó a sálad - röhögtem el magamat, mivel azt tőlem kapta néhány évvel ezelőtt.
- Köszi - vigyorgott jókedvűen, majd belépett a szobába.
- Mi szél hozott? - érdeklődtem.
- Érted jöttem - vonta meg a vállát.
- Értem? - szaladt fel a szemöldököm értetlenül.
- Bizony, érted - húzta ki magát. - Lefixáltam a dolgot mindenkivel. Elcseréltük a partnereket.
- Ez azért elég furán hangzott - fintorogtam nevetve.
- Úgy értem… - kezdte volna, de közbevágtam.
- Úgy érted, hogy kiadtad Naugh útját - bólintottam. - Mehet bárhova, csak ide nem.
- Kiálltam ellene! - szorította ökölbe a kezét Maci. - Kerek perec megmondtam neki, hogy az enyém is vagy!
- És mit mondott rá? - nevettem cipőkötés közepette.
- Hogy ezt sürgősen verjem ki a fejemből - sandított oldalra Maci komoly képpel.
- Akkor, hogy lehetsz most itt?
- Összekötöztem a csuklóit meg a bokáit, betömtem a száját és bezártam a szekrénybe.
- Legalább a fullcap-jei közé? Mert akkor boldog karácsonya lehet - ingattam a fejem remekül mulatva.
Ekkor azonban megint kopogtak.
- Ki lehet az? - kérdeztem leginkább magamtól.
- Lehet, hogy Naugh kiszabadult a szekrényből - közölte Maci fapofával, mire felröhögtem.
- Nem voltál elég elővigyázatos - biccentettem, majd kinyitottam az ajtót.
De a küszöbön nem Naugh állt, hanem Dodi.
- Szia! - mosolyogtam rá kedvesen.
- Szia!
- Nem, nem, nem - rázta a fejét hevesen Maci. - Én viszem Snádélt a buliba.
- Te aztán sűrűn váltogatod a partnereid - pillantott rám Dodi szórakozottan.
- Én már csak ilyen vagyok - kacsintottam rá huncutul.
- Mit keresel itt, haver? - fogott kezet Maci meg Dodi.
- Tulajdonképpen csak bol… - kezdte Dodi, de Maci közbevágott.
- Bele se kezdj! - tartotta fel a kezeit, hogy elhallgattassa Dodit. - Egy szavadat sem hiszem el!
- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha őt is bezárnád egy szekrénybe - súgtam Macinak igyekezve komoly arcot vágni, de persze nem nagyon sikerült.
- Azt mondod, nincs más út?
- Nem tudom, Dodi mennyire hajlandó együttműködni - folytattuk a susmust, miközben az ajtóban álló vendégünk csak karbafont kézzel, mosolyogva hallgatta.
- Nekem úgy tűnik, mint aki a végsőkig ellenáll - billentette oldalra a fejét Maci, legjobb barátját vizslatva.
- Az biztos - értettem egyet.
- Attól függ, kiről van szó - kacsintott ránk huncutul Dodi.
- Szerinted mi beletartozunk ebbe? - súgtam Macinak.
- Azt hiszem, ránk célzott - válaszolta eltöprengve Maci.
- Ugyan, srácok! Én már itt sem vagyok - vigyorodott el Dodi és sarkon fordult.
- Várj! - kaptam el a könyökét és visszahúztam.
Dodi tekintete lesiklott a könyökét szorító ujjaimra, majd vissza az arcomra.
- Parancsolsz valamit? - mosolyodott el ravaszkásan.
- Menjünk együtt!
- Mi? - háborodott fel Maci. Illetve tettette a felháborodást. - Osztozkodnom kell?
- Oké, ez kezd nagyon abszurd lenni - röhögtem el magam.
- Én szeretek osztozkodni - vigyorodott el Dodi jókedvűen. Azonban valahogy mosolya nem tűnt igazinak. Fájt érte a szívem. Azon, amin keresztül ment és megy.
Szívem szerint elküldtem volna Macit, hogy egy kicsit kettesben maradhassak Dodival és szavaimmal valamiképp enyhítsek a bánatán. Ugyanakkor borzasztóan örültem Macinak és az ő társaságának. Olyan ritkán voltunk együtt, mióta mindkettőnknek volt párja, az együtt töltött időnk még inkább lecsökkent. Az is igaz, hogy ezt sokkal kevésbé bántam, mint azelőtt, mert Naugh minden időmet kitöltötte és minden fiús barátságos dolgomat pótolta. Persze, azért hiányzott Maci és örültem neki, hogy ő jelent meg. Ahogy Dodinak is.
- Gyerünk, fiúk! - kaptam fel a cuccaim és kitessékeltem őket az ajtón, majd közéjük férkőztem és mindkettejükbe belekaroltam, így indultunk a buliba. Mármint néhány méterrel arrébb Olhoz.