2017. április 26., szerda

Váratlan, 46.rész

- Őstehetség vagy, Roycy - vigyorgott rám Wyatt, mikor lenyomtam dobóversenyben.

- Nem kell a hízelgésed - legyintettem, mire elnevette magát.
- Örülök, hogy végre játszol velünk - váltott komolyra, ami egy pillanatra lefagyasztott, de a szívem őrült tempóban kezdett verni.
- Csak nehogy elszálljon magától - lépett mellém Keaton, majd finoman és nyugtatóan végigsimított a gerincem vonalán.
- Ne keverd össze Roycyt magaddal - kacsintott barátjára Wyatt, aki semmit nem vett észre az egészből.
- Eszemben sincs - közölte Keaton.
- Na, jó, akkor toljunk egy egyet.
- Inkább legyen kettő az egy ellen – vetette fel Keaton.
- Magadat tartod ennyire jónak vagy engem ennyire rossznak? – vontam fel a szemöldököm.
- Szerintem, tudod te a választ – dobta nekem a labdát.
- Okés, akkor első körben én leszek Roycyval – ajánlkozott Wy.
- Rendben.
- Legyen így.
Az első játékot Keaton minden hősies igyekezete ellenére mi nyertünk, bár nem sokkal.
- Csere – jelentette be Wyatt, és ezúttal ő volt egyedül.
Szintén kikapott.
- Srácok! Elfáradtam – ültem le nagyot sóhajtva a földre.
- Csak félsz, mert most te lennél egyedül – kacsintott rám Wyatt.
- Tény, hogy ezt szívesebben elkerülném – bólintottam őszintén.
- Mitől fáradtál el, hercegnő? – dobott nekem egy vizes palackot, amit sikeresen és módfelett hálásan kaptam el.
- Ez mégiscsak nehéz fizikai munka – érveltem, miután befejeztem az ivást.
- Minden reggel jársz futni. Ennyi kondidnak kell lennie – felelte félvállról.
- Honnan veszed, hogy járok futni?
- Hangosan csapkodod az ajtókat – vont vállat unottan.
- Biztos leskelődsz az ablakon, igaz? – mutattam fel rá összehúzott szemekkel.
- Akad ennél jobb dolgom is – ingtatta a fejét lesajnálóan.
- Keat is jár futni reggelente – szólt közbe Wyatt.
- Valóban?
- Igen.
- És te miért nem jársz, Wy?
- Lusta vagyok felkelni – nevette el magát a fiú.
- Este jár – szúrta közbe Keat.
- És miért nem együtt futtok? – érdeklődtem kíváncsian.
- Keat nem hajlandó este futni.
- Mert sokkal kellemesebb reggel. Frissítő.
- Fárasztó – pontosított Wyatt.
- Tulajdonképpen, ha te is reggel futsz, hogy hogy soha nem találkozunk össze? – intéztem kérdésemet Keaton felé.
- Direkt a másik irányba megyek – válaszolta Keaton lazán.
- Hát ez logikus – biccentettem, mert nem nagyon tudtam mit visszavágni. Meg kedvem sem volt hozzá. Fázó kezeimet a melegítőm zsebébe tuszkoltam, majd kicsit reszketve összerándultam.
- Ha kiimádkozom magam reggel az ágyból, mehetünk együtt is futni – próbálta oldani a hangulatot Wyatt, mondanivalóját nekem címezve.
- Dehogy, aludj csak – legyintettem.
- Nem kéne ilyen lustának lennem – szegte le a fejét csalódottan.
- Nem vagy lusta. Vannak emberek, akik nagyon szeretnek aludni – pattantam fel, mert egyre jobban fáztam.
- Te nem volnál ilyen, hercegnő? – kérdezte Keaton, miközben kibújt az egyen pulcsijukból és a táskája felé indult.
- Én nem jeleskedem az alvás terén.
- Mi téren jeleskedsz egyáltalán? – szólt vissza gúnyosan.
- Azt hiszem, abban, hogy hagyom magam szétalázni – dünnyögtem magamban, de persze mindketten hallották.
- Ez akkor is így lenne, ha nem hagynád magad – tért vissza Keat egy újabb kedves megszólalás kíséretében.
- Nem is tudom, miért állók szóba veled – fintorogtam szórakozottan.
- Én se – jegyezte meg Wyatt vigyorogva.
- Mert nem tudsz nekem ellenállni – érkezett meg közvetlen elém Keaton, majd egyetlen szó vagy kérdés nélkül áthúzta fejemen a pulcsiját és karomat megfoga ösztökélt, hogy bújjak bele rendesen. Mikor ezzel végzett felém nyújtotta a kezét, én pedig önkéntelenül tenyerébe csúsztattam a sajátomat, Keaton pedig komótosan felhúzott mindkét kezemre egy-egy fekete ujjatlan, kötött kesztyű szerűséget.
- Én ezt azért nem jelenteném így ki – mondtam Keaton arcát fürkészve. Egészen elbűvölt a gondoskodása, de rendkívül jólesett.
- Csak mert nem bírod ki, hogy ne mondj ellent – zárta két keze közé a kezeimet Keaton. Tenyere kellemesen meleg volt, éreztem, ahogyan felolvadnak fagyott ujjaim.
- Ezzel viszont nem vitatkozom – néztem a szemébe.


2017. április 22., szombat

Váratlan, 45.rész

- Hoztam neked egy kosárnacit – lépett a szobámba Wyatt. Szürke melegítőalsót viselt, kék kapucnis felsővel.
- Mégis minek?
- Gondoltam, hátha neked nincs – vont vállat és ledobta a nadrágot az ágyamra, majd mellécsüccsent.
- Egyrészt van, másrészt elég hideg van egy rövid nadrághoz – céloztam a zord időjárásra.
- Felhúzhatod a melegítőd alá.
- Annak semmi értelme nem lenne – húztam össze a szememet értetlenül.
- Dehogynem. Menő vigyorodott el Wyatt.
- Neked fogalmad nincs, mi ma a menő nevettem el magamat.
- Ezt nem mondhatod komolyan. Akkor nem is vagyok népszerű?
- Hogy jutottál erre a következtetésre?
- Hát, nem az népszerű, aki menő? ráncolta a szemöldökét. Cuki a nadrágod.
- Köszi – néztem le a melegítőmre.
- Keat már lent van, menjünk – nézett a telefonjára Wyatt.
- Rendben – indultunk neki.
Keaton egy fekete, zsebes melegítő alsót viselt, egy fekete kapucnis felsővel, aminek a könyökén néhány fehér csík volt. Pont úgy nézett ki, mint
- De édes! Ugyanolyan a felsőtök?  - mutattam az immár egymás mellett álldogáló fiúkra.
- Úgy ám! – karolta át barátja nyakát játékosan Wyatt.
- Nagyon romantikus – vigyorogtam elégedetten.
- Wyatt ragaszkodott hozzá – nézett az égre lemondóan Keaton.
- Tulajdonképpen, sunyiban kinéztem, hogy mit vesz, és én is megvettem – nevette el magát Wyatt.
- Sejtettem.
- Bár, a mai napig nem értem, Keat miért nem akar összeöltözni velem – biggyesztette le szája sarkát Wy.
- Mert nyálas – érkezett a válasz.
- Tiszta bromance – kuncogtam halkan.
- Te csak hallgass, hercegnő!
- Ugyan miért? Én bármikor összeöltöznék Wyattel – kacsintottam az említett személyre.
- Tessék! Köszönöm, Roycy.
- Igazán nincs mit.
- Akkor a hétvégén el is mehetnénk valami közös pólót venni.
- Igen! És hétfőn abba mehetnénk suliba – kontráztam.
- Sokáig ácsorgunk még itt? Ennyire nincsen meleg – szólt közbe Keaton morcosan, a hideg március elejei időjárásra célozva.
- Igaza van – értettem egyet dideregve. - Menjünk.
- És Roycy, mesélj – szakította meg a néhány másodpercnyi csendet Wyatt, miután elindultunk.
Én mentem középen, ő a jobbomon, míg Keaton a bal oldalamon.
- Ugyan, miről? – emeltem fel a fejemet értetlenül.
- Amióta itt vagy, még egyszer sem kérdeztem meg, hogy hogy érzed magad.
- Szerintem, ezt már kis milliószor megkérdezted – nevettem el magamat.
- Úgy értem, már elég sok idő eltelt, hogy ideköltöztél.
- Lassan egy év – biccentettem egyetértően.
- Azért az egy év egy kicsit túlzás – szúrta közbe Keaton.
- Csak nagyon lassan – pontosítottam, mire Keat amolyan „legyen” bólintással elfogadta a helyzetet.
- Szóval, nem bánod, hogy idejöttél? – folytatta a vallatásom Wyatt.
- Azt sosem bántam.
- De örülsz, hogy itt vagy?
- Igen, szeretek itt lenni – mosolyodtam el őszintén. Nagyon szerettem.
- Itt találkoztunk először – érkeztünk meg a pályára.
- Nem semmi egy találkozás volt, egyeske és ketteske – vigyorodtam el.
- A mai napig nem tudom felfogni, hogy lehettem én a ketteske – merengett Keaton.
- A mai napig nem kaptam vissza a rajzomat – tettem hozzá fintorogva.
- Ennyire hiányzik vagy csak azért, mert pont nálam van? – húzta mindent tudó, beképzelt mosolyra száját Keaton.
- Tulajdonképpen csupán az zavar, hogy ilyen zavartalanul lopkodod a képeimet – forgattam a szememet viccelődve.
- Ez egy elég régi sztori, fejezzétek be. Játszunk – állította meg az alakulófélben lévő vitánkat Wyatt, és megindult a palánk irányába.
- Mit tennél velük, ha visszaadnám? Mennének a fiókba? – lépett közelebb Keat, tekintetét Wyatt távolodó alakjára szegezve.
- Hát, nem tagadom, hogy nem ezekkel plakátolom ki a szobám falát – húztam el a számat.
- Akkor meg, nem mindegy?
- És neked nem mindegy? – kérdeztem vissza.
- Nem.
- Nekem sem!
- Mi mást is mondanál – fordult felém Keat, mélyen a szemembe nézve.
- Mondjuk igent.
- Nem elméleti alapon gondoltam.
- Tudom.
- Muszáj mindig ellent mondanod? – sóhajtott egy nagyot Keat.
- A véremben van. Ugyanakkor ezt én is kérdezhetném tőled.
- Jó. Nem fázol?
- Egy kicsit.
- Akkor menjünk mozogni – simította kezét a hátamra, majd egy kicsit megtolt, hogy elinduljak.
- Oké.


2017. április 9., vasárnap

Váratlan, 44.rész

A kis matekos kalandunk után szokás szerint úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi. Valójában nem is nagyon történt, ki tudja, Keat minek szánta ezt az egészet, az meg már külön dolog, hogy én miként is értelmeztem.
- Mi a helyzet? - vonta fel a szemöldökét Wyatt, mikor leraktam mellé a tálcámat.
- Nem igazán szeretem a rizst - fintorogtam a tányéromra meredve.
- Akkor miért ezt kérted? - nevette el magát kedvesen Wy.
- Én a kettest mondtam, de a konyhás néni négyest értett - magyaráztam. - Nem akartam visszaadni.
- Nem fogsz belehalni egy kis rizsbe - ingatta a fejét az időközben megérkező Zay.
- Persze, hogy nem - feleltem felkapva a villám, készen arra, hogy megegyem a rizst.
- Cseréljünk - érkezett meg az asztalhoz Keaton, majd a választ meg sem várva elém rakta saját tálcáját, az enyémet pedig arrébb húzta, és letelepedett a másik oldalamra.
- Köszönöm - bámultam megdöbbenve a tányért magam előtt, amin minden stimmelt, csak rizs helyett krumpli volt a köret.
- Mikor lettél te ilyen lovagias, Keaton Enoch? - tette szóvá Zay az iménti jelenetet.
- Ez nem lovagiasság. Nekem mindegy, és senki nem vágyik arra, hogy Royce végig sápítozza az ebédet - felelte Keaton félvállról.
- De Keat, te sem - kezdte volna Wyatt, de Keaton közbevágott.
- Ha nem tudtok túllépni ezen, inkább visszacserélem - közölte, mire ijedten ragadtam meg a tálcám.
- Azt ne!
- Mi a tervetek délutánra? - érdeklődött Wyatt témát váltva.
- Tanulok - vágta rá Zaylee.
- Sejtettem. Roycy?
- Nincsen semmi különös - ingattam a fejemet elgondolkodva.
- Ki gondolta volna - szúrta közbe Keaton gúnyosan.
- Most mondd meg - tettem le a villámat és Keatonre néztem. - Én már csak ilyen unalmas vagyok.
- Remélem, nem vársz ellenkezést - válaszolta.
- Dehogy. Tudod, milyen ez, hisz te is az vagy - legyintettem, majd ismét az ebédemre összpontosítottam.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk korcsolyázni - fejezte be a még jóval korábban elkezdett gondolatmenetét Wyatt.
- Mint mondtam, nekem tanulnom kell - hárított azonnal Zaylee.
- Csak egy órácskára - kérte Wyatt, de Zay hajthatatlan volt.
- Ma biztos nem.
- És holnap?
- Holnap lehet róla szó - egyezett bele végül Zaylee.
- Szuper! Esetleg van volna valami dolgozat?
- Előadást tartok - felelte Zay, amit Wyatt homlokára csapva konstatált.
- Tényleg!
Suli után épp bedugtam volna a fülembe a fülhallgatóm, mikor Wyatt elkapott.
- Keatonnel kimegyünk a parkba dobálni. Nincs kedved velünk tartani? - érdeklődött.
- Nektek nincs edzésetek? - vontam fel a szemöldököm.
- Mára meg holnapra kimenőt kaptunk - vigyorgott elégedetten.
- Ezért próbálsz mindenáron programot szervezni? - nevettem el magam.
- Olyasmi.
- Mi az oka a szabadnapnak?
- A hétvégén két meccset is nyertünk. Egy kis pihenőt kaptunk - magyarázta Wyatt boldogan.
- Értem.
- Sose jössz el megnézni minket - biggyesztette le szája sarkát Wy.
- Biztos menjetek veletek a parkba? - húztam össze a szemem, a néhány méterrel arrébb, unottan ácsorgó Keaton felé biccentve, aki éppen Seraphinával beszélgetett. Vagy inkább csak hallgatta a lányt.
- Persze. Jó lesz, meglátod! - lelkesedett Wyatt, és borzalmasan hálás voltam neki, hogy hagyta a téma váltásomat, és gyakorlatilag hagyott eliszkolni a kérdés elől. Megint.
- Rendben.
- De előtte haza kell ugranunk a cuccunkért - indult Wyatt máris Keat megmentésére.
Néztem, ahogyan Wy odalép barátja mellé, majd egy varázslatos mosoly keretében illedelmesen elnézést kért a távozásuk miatt. Arra gondoltam, valójában Keat mekkora egy mázlista, hogy a legjobb barátja lehet ennek a fiúnak. És Zay méginkább szerencsés, hogy Wyatt oly régóta mellette van.
- Mit szeretett volna? - kérdezte Wyatt Keatont, mikor már felém tartottak, így gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Szerintem, fárasztani - felelte Keaton nagyot sóhajtva, nem bírtam megállni, elnevettem magam ezen.
- Mi olyan vicces, hercegnő? - intézte hozzám szavait Keat.
- Semmi. Én csak itt nevetgélek... Magamban - válaszoltam némi gondolkodás után.
- Miért is nem vagyok meglepve ezen? - emelte az égre tekintetét, Wyatt pedig kedvesen átölelte a vállamat és játékosan magához szorított.



2017. április 2., vasárnap

Egy nap, majd talán..., 17.rész

- Mi legyen? - kérdezte Louis, kinyújtva farmerbe bújtatott lábait.
- Mégis mivel mi legyen? - vontam fel a szemöldököm.

- Szeretnéd, hogy minden olyan legyen, mint régen? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
Nem.
- Igen, szeretném. És te? - kérdeztem vissza.
Louis bámult rám néhány másodpercig, majd elfordította a fejét.
- Nincs, amit jobban szeretnék.
Szavai mintha megforgatták volna a tőrt a szívemben. Nekem ugyanis akadt olyan, amire jobban vágytam. Úgy éreztem, egyértelműen visszautasított, annak ellenére, hogy nem vallottam meg az érzelmeim.
- Tiszta hülye vagy! - kólintott fejbe Lola.
Az eset után bezárkóztunk az emeleti mosdóba, és a kádban trónolva értekeztünk.
- Most miért? - sóhajtottam.
- Azt remélte, nemet mondasz majd - magyarázta Lola.
- Nem hiszem - ingattam a fejemet szomorúan.
- Én meg hiszem. Azt ígértem, nem avatkozom bele, de lassan már nem nagyon tudom megállni - forgatta a szemeit.
- Könnyen beszélsz. Neked mindíg minden olyan könnyen megy.
- Mert egyenes vagyok. És őszinte.
- Ezért kényszerítesz minket, hogy kémkedjünk - fintorogtam.
- Ez két külön dolog. Nem voltam itt. Sőt, teljesen máshol voltam.
- Na, ne mondd.
- Most viszont, hogy itt voltunk szemtől szembe egymással, őszinte voltam.
- És mit mondtál?
- Hogy hiányzik - vallotta be Lola, egy pillanatra lesütve szemeit.
- És David mit mondott?
- Hogy én is neki.
- Na, tessék. Ezért mondom, hogy könnyű dolgod van. Ez egyértelmű volt.
- Miért vagy benne olyan biztos?
- Mintha nem tudnád.
- Pontosan tudom. De tőled akarom hallani.
- Bulit rendezett neked. Állandóan felőled érdeklődött. Ha jól sejtem, végig tartottátok a kapcsolatot.
- Azért nem végig.
- Nem ez a lényeg.
- Jenny - sóhajtott Lola. - Tudod, Louis miért szakított mindig a barátnőivel?
- Mert rájuk unt?
- Nem.
- Mert ők untak rá?
- Nem.
- Akkor hát?
- Nem emlékszel, mit mondott Merry?
- Hogy Louis mindig engem választ - emlékeztem vissza a volt barátnő szavaira.
- Mit gondolsz, miért van ez így?
- Mert Meredith utál engem.
- Ahányszor egy lány választás elé állítja Louist, mindig téged választ. Gondolkodás nélkül - mondta Lola halvány mosollyal at arcán.
- Mert gyerekkorunk óta legjobb barátok vagyunk.
- A szerelem előbbre való a barátságnál. Az ellenkező neműek barátságnál. A feleséged helyett se választasz egy másik nőt.
- Dehogynem, ezért válnak ez az emberek.
- Jenny, ne szórakozz már!
- Bocsi.
- A szerelem előbbre való - ismételte meg Lola.
- Akkor Louis még nem volt igazán szerelmes - feleltem, célozva, hogy ezért voltam mégis én előbbre való.
- Dehogynem - simította meg a hajamat Lola, majd kiszállt a kádból. - Igyunk valamit. 

(a képen Lola)
Következő rész: