2017. július 25., kedd

Felejthetetlen nyár, 45.rész

- Mi a terv, Leah?
- Focit nézünk – közöltem levetve magam a kanapéra.
- Ez most komoly? – hökkent meg Dex.
- Mindjárt kezdődik az El Clasico kapcsoltam be a tévét.
- Bizony, bizony! – tette le magát a másik oldalamra Cooper egy fél literes pohárral a kezében, amiben a jelek szerint jegeskóla volt.
- Éljen egy újabb unalmas másfél óra – döntötte hátra a fejét fáradtan Dex.
- Éljen a Real Madrid! – csatlakoztam határozottan lelkesebben.
- Éljen a Barcelona! – kontrázott Coop is kitörő örömmel, minek következtében rögtön lelohadt az arcomról a mosoly.
- Na, húzzál ki innen – intettem az ajtó irányába.
- Mi van? – rökönyödött meg Cooper.
- Indíts – biccentettem a fejemmel.
- Nem – felelte néhány másodpercnyi gondolkodás vagy éppen mérlegelés után.
- Dehogynem – feleltem szilárdan rezzenéstelen arccal.
- Miért? – biggyesztette le a száját szomorúan.
- Mert ez az én házam – vontam vállat.
- Ez elég gyér indok – szólt közbe Dex.
- Te csak hallgass. Neked nem mindegy, hol van? – fordultam felé.
- Csupán azzal vitatkozom, hogy máskor az a szabály, hogy ebben a három hónapban nem vendégek vagyunk, érezzük otthon magunkat, satöbbi – fejtette ki álláspontját Dex.
- Ez így igaz – bólintottam elismerve.
- Ezen alapon itt is maradok – mocorgott kellemesebben elhelyezkedve Coop.
- De ugyanezen alapon el is mehetsz – tettem hozzá kedvesen mosolyogva.
- Nem akarok – durcázott.
- Akkor maradhatsz, ha csöndben leszel – ajánlottam fel.
- Semmit nem mondhatok vagy csak olyat nem, ami a focival kapcsolatos? – érdeklődött.
- Az lenne a legjobb, ha teljesen elnémulnál.
- Kizárt – közölte Dexter jól ismerve a bátyját.
- Jogos. – Kénytelen voltam egyet érteni. – Na, jó. Tégy, amit akarsz, úgysem befolyásolja a játékot – döntöttem végül reálisan.
- Akkor felhívom a szövetségi kapitányt, hogy van pár tippem kezdés előtt – halászta elő a telefonját.
- Nem a fifában vagy, Coop – emlékeztettem, hiszen ott szokott menedzserkedni.
- Szerintem, ő mindig a fifában van – jegyezte meg Dex szórakozottan, amin persze felnevettem.
- Ha lement a meccs, lejátsszuk fifában is? – nézett rám reménykedve Coop, nagy, bociszemekkel.
- Bármennyire is hasonlíthatok Norbira, tájékoztatlak, hogy én nem ő vagyok.
- Attól még játszhatnánk.
- Legyen.
- Abban is leverlek, mint hokiban.
- Jobb, ha nem is mondok semmit.
- Játszunk inkább kinect sportot és akkor talán engem se hagytok figyelmen kívül – ajánlotta Dex.
- Mivel kezdjünk?
- Golffal vagy darts-cal, mert azokban lehet hárman is részt venni.
- Előbb nézzük a meccset – teremtettem csendet.
- Hiányzik Nahuel – sóhajtott Coop.
- Menj csak utána – bátorítottam.
- Ennyire kettesben akarsz maradni Dex-szel? – csattant fel teljesen váratlanul Coop.
- Mi van? – bámultam rá némileg megrökönyödve.
- Szóval erről van szó – kapott az alkalmon Dex.
- Van ám fent is egy tévé. Nem muszáj engem idegesítenetek – forgattam a szememet, de egy cseppet zavarban voltam.
- Leah, ha kettesben akarsz velem lenni, csak mondanod kell – csusszant közelebb Dexter.
- Coop! Nincs kedved ideülni közénk? – kezdtem a másik irányba oldalazni.
- Nekem pont jó itt – vont vállat.
- Bármikor szakítok rá időt, hogy kettesben legyünk – szívatott tovább Dex egyre közelebb és közelebb osonva.
- Én meg bármikor behúzok neked egyet – emeltem fel az ökleim hirtelen ötlettől vezérelve.
- Erre semmi szükség – szólt közbe Coop.
- Ja, jó lesz nekem itt is – csüccsent vissza Dex eredeti helyére én pedig zakatoló szívvel emeltem tekintetem a képernyőre.


2017. július 20., csütörtök

Újra itt, 12.rész

Ave
„A valódi magányosság nem feltétlenül korlátozódik csak a puszta egyedüllétre.”
/Charles Bukowski/


A srácok edzése után úgy döntöttem, megvárom őket. Persze ebben az elhatározásban némileg közrejátszott az is hogy Destiny nyilván megvárta Beaut, míg Bonnie ugyan nem mondta, de bizonyára Chase miatt maradt. Ezek után fura lett volna lelépnem. Meg nem is akartam.

- Itt vagy, Avy? - ölelte át a nyakamat fél karjával Chase, mikor kilépett az öltözőből. Friss szappan és dezodor illat áradt belőle. 
- Itt hát - feleltem.
- Mik a további terveid a délutánra nézve? - érdeklődött az arcomat vizslatva. 
- Azt mondtad, este buliba megyünk - vontam meg a vállamat.
- Bizony így lesz - helyeselt.
- Akkor előtte hazamegyek. 
- Elviszlek - ajánlotta fel Hunter, aki a jelek szerint mögöttünk ballagott.
- Köszi - mosolyodtam el, majd elköszöntem a többiektől és Hunter után indultam.
- Hogy hogy itt a kocsid? Reggel gyalog jöttünk - emlékeztettem kíváncsiskodva.
- Haza kellett ugranom edzés előtt a cipőmért és kocsival hamarabb visszaértem - magyarázta kiriasztva az autót. Beszállt a volán mögé, míg én az anyós ülésre fészkeltem be magam.
- Világos - bólintottam kibámulva az ablakon.
Jó néhány perc néma csönd elteltével, Hunter megszólalt.
- Miért nem jöttek haza a szüleid?
- Mert nem akartak - ingattam a fejem elgondolkodva.
- Akkor te miért jöttél?
- Mert én haza akartam jönni - mondtam őszintén. 
- És miért éppen most?
- A múlt héten betöltöttem a tizennyolcat - válaszoltam, mire ismét csend telepedett az autóra. Hunter leállította a motort, mivel megérkeztünk.
- Úgy érted... - kezdte volna, de közbevágtam.
- Úgy értem. Most, hogy hivatalosan is felnőtt lettem, úgy dönthettem, ahogy szerettem volna. 
Hunter szó nélkül kikapcsolta a biztonsági övet és kiszállt a kocsiból, átsétált az én oldalamra, kitárta az autó ajtaját, kikapcsolta az övemet, majd megfogva a kezem, kiszállított. Becsukta az ajtót, majd finoman megérintve a derekam jelezte, hogy induljak a bejárat felé.
Az ajtónk előtt megtorpnatunk és szembe fordultunk egymással. 
- Miért vittek el? - bombázott egy újabb kérdéssel. Gondolom, azóta meg akarta kérdezni, hogy elmentem.
- Apa állást kapott.
- Szóval, ez nem volt hazugság - vette tudomásul az igazat.
- Nem.
- Jó volt ott kint?
- Eleinte borzalmasan pocsék volt - ismertem el, lehajtva a fejem.
- Mennyi az az eleinte?
- Az első két év. 
- Utána jobb lett?
- Jobb sosem, inkább elviselhetőbb. 
- Értem.
- Igen.
- Hétre készülj el - intett búcsúzóul Hunter, majd kisétált a kapunkon és szépen átgyalogolt a saját házukhoz, ami előtt leparkolta a kocsiját.


2017. július 18., kedd

Kosársuli, 54.rész

Január 25. vasárnap

A hétvége kellemesen telt. Most, hogy nem kellett agyba-főbe tanulni, a lelkiismeretem is békén hagyott, mikor Konráddal voltam. A szombatot külön töltöttük, mondván, hogy a szüleim egész héten nem láttak, mert rengeteg edzésünk volt.
Vasárnap Konrád olyan tíz körül írt.
Konrád üzenete: Jó reggelt, Bokasérült lány!
Luca üzenete: Jó reggelt!
Ha akartam se tudtam volna letörölni a boldog vigyort a képemről. 
Konrád üzenete: Megmásszuk a Gellért-hegyet. 
Luca üzenete: A kérdőjel lemaradt.
Válaszoltam szórakozottan.
Konrád üzenete: Nem hinném.
Luca üzenete: Szóval, mondhatok én bármit, így is úgy is elmegyünk?
Konrád üzenete: Mondhatsz bármit, csak nemet nem.
Luca üzenete: Rendben. Akkor, menjünk hát!
Konrád üzenete: Fél háromra érted megyek.
Luca üzenete: Okés.
Luca üzenete: Várj!
Hirtelen eszembe jutott valami.
Konrád üzenete: Igen?
Luca üzenete: Minek jössz értem?
Konrád üzenete: Mert együtt járunk?
Luca üzenete: Úgy értem, te Budán laksz. Nagy kerülő idejönnöd, hogy aztán visszamenjünk oda.
Pontosítottam.
Konrád üzenete: Akkor értem jössz?
Luca üzenete: Nem :D
Konrád üzenete: Legyen. Ha ennyire le akarsz rázni, találkozzunk a Gellért téren.
Luca üzenete: Nem lerázni akarlak!
Ellenkeznem kellett.
Konrád üzenete: Pedig nagyon úgy tűnik. 
Luca üzenete: Csak szeretném megkönnyíteni az életed. 
Konrád üzenete: Fél 3, Gellért. 
Luca üzenete: Rendben van :(
Konrád üzenete: Nekem te ne írjál szomorú smiley-kat mikor épp randira készüllek vinni. 
Luca üzenete: Igen, uram! 
Miután elköszöntünk, nyomkodtam a laptopom, néztem a tévét, olvastam, ebédeltem meg miegymás. Fél egykor készülődni kezdtem, mondván, hogy egy óra múlva el kell indulnom.

*Két órával később*

Mikor leszálltam a metróról, Konrád már ott várt rám. Azonnal kiszúrtam. Hátát a falnak támasztva várakozott. Világosabb kék farmert viselt, szürke téli kabátja cipzárját leengedve, így rálátást nyertem az alatta viselt feketés pulcsijára. Fején kötött sapka csücsült, ami alól kikandikált a haja.
- Szia! - húzott magához és csókra.
- Szia!
- Mehetünk? - engedett el és összekulcsolta ujjainkat.
- Persze - bólintottam.
A mozgólépcsőhöz érve maga elé engedett, miután felléptem az első fokra, rögtön megfordultam és Konrád nyaka köré fontam a karom. 
- Na, jobb volt egyedül jönni, mint velem? - ölelte át a derekamat.
- Határozottan - hazudtam huncutul.
- Ez nem így működik, Bokasérült lány - vont közelebb magához, de még mielőtt ellenkezhettem volna a számra tapasztotta a száját. Csókunk akkor ért véget, mikor felértünk a felszínre. Enyhén vörös fejjel léptem ki a hűvös levegőre. 
- Miért épp a télen megyünk a Gellért-hegyre? - érdeklődtem kíváncsian. 
- Ehhez volt kedvem - vont vállat Konrád, ismét megragadva a kezemet.


2017. július 17., hétfő

Kosársuli, 53.rész


- Mi a nagy hír, Vili bá? - mocorgott izgatottan a helyén Krisz.
- Egy pillanat, Krisztián - intett az ofő. - Előbb a bajnoksággal kapcsolatban. 
- Izgatottan várom az infókat – csaptam össze a leckefüzetemet.
- Mindjárt megeszem a kalapom – ironizált Konrád mosolyogva.
- Van, ami lázba hoz téged? – ingattam a fejemet.
- Természetesen, Bokasérült lány – kacsintott rám huncutul.
- Tehát, a nyári bajnokság selejtezői egy hónap múlva kezdődnek kezdett bele Vili bá.
- Olyan hamar?
- Azta!
- Igen, a nyári bajnokság május első hetében kezdődik, a selejtezők két hónap alatt mennek le. Pont emiatt még egy kicsit változnak az edzések. Maradnak a négy órás védekező edzések heti egyszer és az elkövetkezendő egy hónapban mindennap lesz edzés.
- Kemény egy hónap áll előttünk ismertem el.
- Eddig is majdnem mindennap volt edzés – értetlenkedett Konrád dünnyögve.
- Mostantól hétfőn és szerdán taktikai edzés lesz, különböző formációkat és figurákat fogunk tanulni, majd azokat begyakorolni – magyarázta az ofő.
- Ígéretesnek hangzik – merengtem.
- Te mindenen fellelkesülsz – jegyezte meg Konrád szórakozottan.
- Talán baj? – szaladt fel a szemöldököm.
- Ugyan, dehogy.
- Az jó, mert, ha mégis, akkor…
- Tudom, tudom, kénytelen leszel szakítani velem – legyintett nagy lazán, én pedig elnevettem magamat.
- Valahogy úgy.
- Ezenkívül mostantól felbomlanak az eddigi csapatok – jelentette be Vili bá, aminek eredménye egy általános felhördülés lett.
- Miért?
- Akkor mi értelme volt eddig így edzeni?
- Nem értem.
- Tisztában vagytok vele, hogy egy mérkőzésen csak 12 játékos vehet részt a csapatban – magyarázta Vili bá. – Természetesen mindenki kap lehetőséget, egyenlően osztjuk el, hogy mikor ki játszik és épp ki marad ki.
- Miért nem mindig a legjobbak játszanak? Úgy van a legtöbb esély – morogta Klaudia elől, de mindenki jól hallhatta.
- Azért, mert egy csapat vagyunk, Klaudia. Kérlek, változtass a hozzáállásodon. Mindenkinek más-más az erőssége és ezt tesz titeket rendkívüli csapattá. Együtt tette hozzá az ofő, jól megnyomva az utolsó szót.
- Szépen kérünk, tartsd meg magadnak ezeket a nézeteid – szúrta közbe Krisz, amin persze többen felnevettek.
- Krisztián! – szólt rá Vili bá.
- Elnézést – húzta be a nyakát a srác, de azért küldött felénk egy jelentőségteljes pillantást. – Nem az kell, hogy aki más nézeteket vall, azt elhallgattassuk, hanem hogy megváltoztassuk a hozzáállását. Csak akkor lesztek igazán jó csapat, ha együtt tudtok működni!
- Igenis! – vágta rá az osztály, többnyire egyszerre.
- Rendben van. Akkor a hír – váltott témát Vili bá, mire izgatott sutyorgás lepte el a termet. – A második félévben új diák csatlakozik az osztályhoz.
- Megmondtam! – fordult hátra Csenge elégedett fejjel.
- Tényleg megmondtad – értettem egyet.
- Dóri édesapja állást kapott külföldön, így elköltöznek – jelentette be Vili bá, mire mindenki egy emberként fordult a szomorúan üldögélő Dóri irányába. – A megüresedett helyre olyan diákok közül válogattunk, akiket nem vettünk fel a jelentkezéskor. Az új osztálytársatokkal hétfőn találkozhattok, mikor is megindul a második félév. 
Az óra végét jelző csengő megszólalásával Vili bá befejezte mondandóját, mi pedig felpattantunk és Dóri köré gyűltünk. 

(Csenge)

2017. július 13., csütörtök

Váratlan, 60.rész


- Ejnye, hercegnő. Lelépsz, miközben alszom? Tán valami rosszat csináltunk? - csatlakozott hozzánk reggel a teremben Keaton.
Wyatt és Zay megdermedtek, majd értetlenül pislogtak. Még én is lefagytam egy pillanatra.
- Tulajdonképpen semmit nem csináltunk - közöltem végül.
- Együtt aludtatok? - szaladt fel Zaylee szemöldöke.
- Royce egyenesen a karjaimban horkolta át az éjszakát - jegyezte meg Keaton.
- Nem is horkoltam! - ellenkeztem azonnal, megragadva a lényeget.
- Mi miért nem alszunk együtt? - ölelte át Zay nyakát Wyatt.
- Vedd le rólam a karod, te disznó! - csapta meg Zay, Wyatt pedig azonnal engedelmeskedett.
- Nem hittem volna, hogy... - kezdtem, de a csengő félbeszakította a mondatom, így inkább helyet foglaltam, míg Zay és Wyatt előre sétált. 
- Mit nem hittél? - érdeklődött Keaton. 
- Hogy majd te meséled el a kis kalandunkat. 
- Te akartad? 
- Nem éppen. Csak megleptél. 
- Kitaláltam Wyattnek? - váltott témát hirtelen. 
- Hogy mi? - Ezúttal én lepődtem meg.
- Hallottad, amit mondtam.
- Csak hirtelen nem értettem - magyaráztam. - Igen. Reggel átjött.
- Miatta hagytál magamra?
- Nem tudtam, hogy jönni fog - ingattam a fejemet.
- Persze - hagyta rám.
- Féltékeny vagy? - hecceltem szórakozottan.
- Ezt gondold át még egyszer - mosolygott rám gúnyosan.
- Honnan tudtad? - súgtam, mert megérkezett a tanár.
- Wyatt úgy bámul rád reggel óta, mint valami tyúkanyó a kis csibéjére.
- Ez páratlan hasonlat volt - bólogattam elismerően. 
- Wyatt képtelen kordában tartani az érzelmeit.
- Észrevettem.
- De azt hiszem, ennek is megvan a maga előnye - vélekedett Keaton. 
- Wyatt fantasztikus barát - jelentettem ki. Keat felém fordította a fejét, tekintet az enyémbe fúrta. 
- Tényleg az. 
Ez volt az első alkalom, hogy valamilyen módon kifejezte, mennyire is szereti és hálás Wyattnek. 
Megrezdült a telefonom.
Zaylee üzenete: Tényleg együtt aludtatok??
Royce üzenete: Tényleg arra vetemedtél, hogy SMS-t írj óra alatt??
Zaylee üzenete: Van, hogy muszáj…
Royce üzenete: Megleptél.
Zaylee üzenete: Ahelyett, hogy húznád az időt, akár válaszolhatnál is.
Royce üzenete: Igen, együtt aludtunk.
Zaylee üzenete: És csak aludtatok?
Royce üzenete: Igen, csak aludtatok.
Zaylee üzenete: El se mondanád, ha több lett volna, mi?
Royce üzenete: Nem tartom valószínűnek, hogy csak úgy kikotyognám.
- Rosszalkodsz óra alatt? – hajolt hozzám Keaton, mire azonnal lezártam a képernyőt, nehogy meglássa.
- Tulajdonképpen Zay rosszalkodik – pontosítottam.
- Zayleevel SMS-ezel? – szaladt fel a szemöldöke hitetlenül.
- Aha – vigyorogtam, Keaton pedig reakció nélkül visszafordult.
Zaylee üzenete: Én sem tartottam valószínűnek.
Royce üzenete: Csak aludtunk.
Zaylee üzenete: Rendben.
Royce üzenete: Komolyan emiatt írtál óra alatt?
Zaylee üzenete: Nem bírtam visszafogni magam.
Royce üzenete: Valójában Wyatt írogat, igaz?
Zaylee üzenete: Szerintem, ő Keatonnek írogat.
Oldalra néztem és láttam, hogy Keat kezében is ott a telefon, valakinek írt. Na, szépen vagyunk.
Royce üzenete: Bingó.