2017. július 30., vasárnap

A vonzás törvénye, 5.rész

Szeptember 12., kedd

- Sziasztok! – került mellénk két – számomra ismeretlen – lány reggel az udvaron, majd helyet foglaltak velünk szemben a padon.
- Sere, bemutatom a lányokat, ő Kinsley, ő pedig Aubree mutogatott Eli hadonászva.
- Helló – fogtunk kezet.
- Tegnap lógtak – közölte Eli vigyorogva.
- Nem is lógtunk – ellenkezett Aubree.
- Pihentünk – helyeselt Kinsley.
- Mit pihentetek ki? A nyár fáradalmait? – vonta fel a szemöldökét szórakozottan Eli.
- Valami olyasmi – kacsintott rá Aubree.
- Ace már bepróbálkozott, Serenity? – fordult felém Kinsley kíváncsian.
- Mondhatjuk – biccentettem. A szemem sarkából észrevettem, hogy Ace meg a haverjai csoportosan bevonultak az udvarra, majd helyet foglaltak egy tőlünk nem messzi padon. Ace természetesen túl menő volt ahhoz, hogy szimplán a padra üljön, így az asztalra tette a seggét, lábait megtámasztva a padon.
- Elég szexi, meg kell hagyni – mosolygott rám mindenttudóan Aubree.
- A külső nem minden csóváltam meg a fejem ismét Ace felé pillantva.
Megrezdült a telefonom a zsebemben, így előtornáztam és megnyitottam az üzeneteket.
Ismeretlen szám: Meg kell, hogy mondjam, cseppet sincs ellenemre, ahogy bámulsz.
A homlokomat ráncolva emeltem fel a fejem, majd Acere néztem, aki jó szokásához híven félrebillentette a fejét és halványan elmosolyodott.
Már nem is lepett meg, hogy megszerezte valahonnan a számom. Elmentettem Seggfejként a számát, majd írtam egy rövid választ.
Sere üzenete: A haverodat nézem.
Seggfej üzenete: Este buli lesz nálam. Gyere el.
Mi is volt a második szabály?
Sere üzenete: Majd észreveszed, hogy nem vagyok ott.
Sokatmondó pillantást vetettem Acere, aki rezzenéstelen arccal emelte fel a fejét, majd Rhetthez fordult és mondott neki valamit.
- Meghívtak a facebook eseményre. Ma buli lesz – közölte Eli lelkesen a telefonját nyomkodva.
- Épp itt volt az ideje az évnyitó bulinak – jegyezte meg Aubree vigyorogva, aki szintén kapott meghívót.
- Eljössz, ugye, Sere?
- Inkább kihagyom.
- Olyan vagy, mint Eli tavaly – nevettek a lányon.
- Gyere el velünk! Jól fogunk szórakozni, hidd el.
- És ne aggódj, Ace nem erőszakos. Azt szereti, ha egy lány önként adja meg magát neki – magyarázta Eli jókedvűen. Acere pillantottam, éppen pötyögött valamit a telefonján, egy minutummal később pedig az enyém jelezte, hogy üzenetet kapott. Ace elmosolyodott, majd elfordította a fejét. Megnyitottam az üzenetét.
Seggfej üzenete: Megint vesztettél.
Kezdtem unni ezt a játékot. 


2017. július 28., péntek

A vonzás törvénye, 4.rész

- Hello, Sere – dobta le magát az ebédlőben mellém Ace.
- Máshol is van ám hely – biccentettem a szomszéd asztal felé, de persze esze ágában nem volt elülni.
- Eli – mosolygott negédesen Elianára, akinek csak felszaladt a szemöldöke, de nem kommentálta a történeteket csak bólintott.
- Ace.
Egy pillanattal később megérkezett Rhett és helyet foglalt Eli mellett, akit ez már lényegesebben lázba hozta. A srác csak biccentett felém, én pedig utánoztam a mozdulatát. Nem emlékeztem, hogy találkoztunk volna ezelőtt és felmerült bennem egy halvány gondolat, hogy úgy volna illendő, ha bemutatkozna vagy valami. Egy pillanattal később azonban leesett, hogy ezzel túl sokat várnék el ezektől az egyetemi díszmajmoktól.
- Sere vagyok – mutatkoztam be gúnyos hangsúllyal a srácnak.
- Tudom – felelte, mire nagyot sóhajtva forgattam a szememet.
Inkább enni kezdtem, azonban Ace nem hozott se tálcát, se kaját, még csak rendesen se ült, hanem teljes testével felém fordult és leplezetlenül engem bámult.
- Nincs valami más dolgod? – kérdeztem „kedvesen”.
- Most épp pont nincs – mosolyodott el ravaszkásan.
- Akkor csinálj magadnak. De ne itt – közöltem rá sem nézve, mire persze elnevette magát.
- Nem akarok.
- Pedig sokkal jobb lenne, hidd el.
- Ugyan kinek?
- Nekem mindenképpen - vontam vállat.
- Ugyan, Sere. Ezt te sem gondolhatod komolyan – csusszant közelebb, én pedig ösztönösen elfintorodtam.
- Te nem gondolhatod komolyan. – Nem bírtam megállni nevetés nélkül.
Nem szólt semmit, csak mosolygott, ezzel sajnos megint vészesen a vesztes irányába sodorva engem. Lepattantak róla a beszólásaim, a fintoraim, gúnyos hangom és minden rossz szavam.
- Mindenesetre, ahogy elnézem, akadnak itt még páran, akiknek szintén – tettem hozzá a korábbi „kinek lenne jobb, ha elülne” kérdésére választ adva.
- Miről beszélsz? érdeklődött félrebillentve a fejét.
- A sok áhítatos sóhajról – pillantottam körbe. Az ebédlő női tagjainak legalább a nyolcvan százaléka minket bámult árgus szemekkel.
- Féltékeny vagy? – búgta érzékien.
- Mire? – nevettem el magamat hitetlenkedve.
- Az áhítatos sóhajok gazdáira.
- Igazad van. Féltékeny vagyok. Tudod, miért?
- Izgatottan várom.
- Mert azoknál az asztaoknál nem vagy ott – eresztettem felé ismét egy kedves mosolyt.
Megint magabiztos mosolyra húzta a száját.
- Mit szeretnél, mit tegyek? - kérdezte.
– Menj, tedd őket boldoggá – hessegettem el szórakozottan.
- Kérésed számomra parancs – hajolt közelebb és a fülembe suttogott.
Egy pillanatra jólesően kirázott a hideg attól, ahogyan szája a bőrömhöz ért. Ace elégedetten konstatálta ismételt győzelmét, majd Rhettel együtt elhagyták az asztalunkat és úgy tűnt, az ebédlőt is.
- Ne feledd a harmadik szabályt – intett Eli.
- Azon vagyok – ingattam a fejemet hitetlenül mosolyogva, majd nekiláttam befejezni az ebédemet.


2017. július 25., kedd

Felejthetetlen nyár, 45.rész

- Mi a terv, Leah?
- Focit nézünk – közöltem levetve magam a kanapéra.
- Ez most komoly? – hökkent meg Dex.
- Mindjárt kezdődik az El Clasico kapcsoltam be a tévét.
- Bizony, bizony! – tette le magát a másik oldalamra Cooper egy fél literes pohárral a kezében, amiben a jelek szerint jegeskóla volt.
- Éljen egy újabb unalmas másfél óra – döntötte hátra a fejét fáradtan Dex.
- Éljen a Real Madrid! – csatlakoztam határozottan lelkesebben.
- Éljen a Barcelona! – kontrázott Coop is kitörő örömmel, minek következtében rögtön lelohadt az arcomról a mosoly.
- Na, húzzál ki innen – intettem az ajtó irányába.
- Mi van? – rökönyödött meg Cooper.
- Indíts – biccentettem a fejemmel.
- Nem – felelte néhány másodpercnyi gondolkodás vagy éppen mérlegelés után.
- Dehogynem – feleltem szilárdan rezzenéstelen arccal.
- Miért? – biggyesztette le a száját szomorúan.
- Mert ez az én házam – vontam vállat.
- Ez elég gyér indok – szólt közbe Dex.
- Te csak hallgass. Neked nem mindegy, hol van? – fordultam felé.
- Csupán azzal vitatkozom, hogy máskor az a szabály, hogy ebben a három hónapban nem vendégek vagyunk, érezzük otthon magunkat, satöbbi – fejtette ki álláspontját Dex.
- Ez így igaz – bólintottam elismerve.
- Ezen alapon itt is maradok – mocorgott kellemesebben elhelyezkedve Coop.
- De ugyanezen alapon el is mehetsz – tettem hozzá kedvesen mosolyogva.
- Nem akarok – durcázott.
- Akkor maradhatsz, ha csöndben leszel – ajánlottam fel.
- Semmit nem mondhatok vagy csak olyat nem, ami a focival kapcsolatos? – érdeklődött.
- Az lenne a legjobb, ha teljesen elnémulnál.
- Kizárt – közölte Dexter jól ismerve a bátyját.
- Jogos. – Kénytelen voltam egyet érteni. – Na, jó. Tégy, amit akarsz, úgysem befolyásolja a játékot – döntöttem végül reálisan.
- Akkor felhívom a szövetségi kapitányt, hogy van pár tippem kezdés előtt – halászta elő a telefonját.
- Nem a fifában vagy, Coop – emlékeztettem, hiszen ott szokott menedzserkedni.
- Szerintem, ő mindig a fifában van – jegyezte meg Dex szórakozottan, amin persze felnevettem.
- Ha lement a meccs, lejátsszuk fifában is? – nézett rám reménykedve Coop, nagy, bociszemekkel.
- Bármennyire is hasonlíthatok Norbira, tájékoztatlak, hogy én nem ő vagyok.
- Attól még játszhatnánk.
- Legyen.
- Abban is leverlek, mint hokiban.
- Jobb, ha nem is mondok semmit.
- Játszunk inkább kinect sportot és akkor talán engem se hagytok figyelmen kívül – ajánlotta Dex.
- Mivel kezdjünk?
- Golffal vagy darts-cal, mert azokban lehet hárman is részt venni.
- Előbb nézzük a meccset – teremtettem csendet.
- Hiányzik Nahuel – sóhajtott Coop.
- Menj csak utána – bátorítottam.
- Ennyire kettesben akarsz maradni Dex-szel? – csattant fel teljesen váratlanul Coop.
- Mi van? – bámultam rá némileg megrökönyödve.
- Szóval erről van szó – kapott az alkalmon Dex.
- Van ám fent is egy tévé. Nem muszáj engem idegesítenetek – forgattam a szememet, de egy cseppet zavarban voltam.
- Leah, ha kettesben akarsz velem lenni, csak mondanod kell – csusszant közelebb Dexter.
- Coop! Nincs kedved ideülni közénk? – kezdtem a másik irányba oldalazni.
- Nekem pont jó itt – vont vállat.
- Bármikor szakítok rá időt, hogy kettesben legyünk – szívatott tovább Dex egyre közelebb és közelebb osonva.
- Én meg bármikor behúzok neked egyet – emeltem fel az ökleim hirtelen ötlettől vezérelve.
- Erre semmi szükség – szólt közbe Coop.
- Ja, jó lesz nekem itt is – csüccsent vissza Dex eredeti helyére én pedig zakatoló szívvel emeltem tekintetem a képernyőre.


2017. július 23., vasárnap

A vonzás törvénye, 3.rész

Bár az első és a harmadik pont kísértetiesen hasonlított egymásra arra a következtetésre jutottam, ennek megvan a maga oka. A jelek szerint Ace és a kis bandája a suli mindene. Ha őket ismered, menő vagy, de ha zavar, mennyire kihasználnak és eldobnak, akkor hamar visszaesel abba a bizonyos gödörbe.
Legalább megtudtam a nevét. Mármint, hogy az Ace csak a vezetékneve, de minden menő fiút, őt is mindenki a vezetéknevén szólítja. Nagyon menő, mondhatom.
Az előadások ugyanolyan hangulattal teltek. Eliana legjobb tudásával és igyekezetével próbált beavatni minden ügyes bajos dologba, pletykába, kapcsolatba és miegymásba. Nem akartam mondani neki, hogy annyira nem érdekelnek az efféle dolgok, mert egyrészt túlságosan is lelkesen magyarázott, másrészt viccesek voltak ezek a sztorik.
A harmadik óra utáni ebédszünetbe kimentünk az udvarra, mert, hogy ezt így szokás vagy mi. Tényleg ott tömörültek a különböző klikkek, a pompom csajok, a kívülállók, a vegák, a sárga pólósok meg a nem tudom kik. És persze a menő srácok.
A tekintetem megakadt Ace jobb oldalán ácsorgó srácon. Kicsit magasabb volt, mint Ace, haja világosbarna, hozzá kék szemekkel.
- Az kicsoda?
- Ő Rhett pirult el Eliana.
- Vele is összeszűrted a levet? hüledeztem a reakciója láttán, mert nem tűnt ilyen típusú lánynak.
- Dehogy is! – ellenkezett azonnal hevesen gesztikulálva.
- Akkor csak bele vagy esve – közöltem megértve a helyzetet.
- Valami olyasmi – hajtotta le a fejét.
- Olyan, mint Ace?
- Nem éppen – ingatta a fejét.
- Rosszabb? – szaladt fel a szemöldököm, mert bár csak egy-két mondat erejéig hallottam történeteket Aceről, úgy gondoltam, nála nem lehet senki rosszabb.
- Ez nézőpont kérdése. Rhett nem kezd senkivel közölte Eliana a srácra pillantva.
- Senkivel? – Ezt nehezen hittem el.
- Legalábbis senki nem tud semmi ilyesmiről javította ki magát Eli.
- Érdekes – töprengtem Rhettet figyelve, holott nem sok érdekes volt benne.
- Az.
- Oké. És kik a többiek? – vizslattam tovább a nem messze tömörülő társaságot.
- A teljesen világos szőke hajú Cage, a másik világosbarna Rhett mellett, az pedig Webb. A szőkésbarna alacsony srác meg Gaines.
- Nagyjából ugyanúgy néznek ki – töprengtem elgondolkodva.
- Úgy érted…
- Úgy értem, tömeggyártmányok – fejeztem be Eliana megkezdett mondatát. – Tipikus népszerű fiúk, hasonló külsővel, stílussal, dumával és érdeklődéssel.
- Ez igaz – ismerte el Eli. - Nincs bennük semmi egyedi.
- Legalábbis olyan egyedi, ami vonzó lenne egy normális lány számára.
Tekintetem átsiklott Acere, aki épp beszélt az egyik haverjához. Zsebre dugott kezekkel állt, akárcsak Rhett, majd összenevettet valamin azzal a harmadik arccal. Mikor észrevette, hogy figyelem, oldalra billentette a fejét, majd rám kacsintott. A szememet forgattam. Nem mondom, hogy nem volt rám hatással, de azt kijelenthetem, hogy nem éreztem tőle ellenállhatatlan késztetést, hogy megadjam magam neki. Egy cseppet sem. 


2017. július 20., csütörtök

Újra itt, 12.rész

Ave
„A valódi magányosság nem feltétlenül korlátozódik csak a puszta egyedüllétre.”
/Charles Bukowski/


A srácok edzése után úgy döntöttem, megvárom őket. Persze ebben az elhatározásban némileg közrejátszott az is hogy Destiny nyilván megvárta Beaut, míg Bonnie ugyan nem mondta, de bizonyára Chase miatt maradt. Ezek után fura lett volna lelépnem. Meg nem is akartam.

- Itt vagy, Avy? - ölelte át a nyakamat fél karjával Chase, mikor kilépett az öltözőből. Friss szappan és dezodor illat áradt belőle. 
- Itt hát - feleltem.
- Mik a további terveid a délutánra nézve? - érdeklődött az arcomat vizslatva. 
- Azt mondtad, este buliba megyünk - vontam meg a vállamat.
- Bizony így lesz - helyeselt.
- Akkor előtte hazamegyek. 
- Elviszlek - ajánlotta fel Hunter, aki a jelek szerint mögöttünk ballagott.
- Köszi - mosolyodtam el, majd elköszöntem a többiektől és Hunter után indultam.
- Hogy hogy itt a kocsid? Reggel gyalog jöttünk - emlékeztettem kíváncsiskodva.
- Haza kellett ugranom edzés előtt a cipőmért és kocsival hamarabb visszaértem - magyarázta kiriasztva az autót. Beszállt a volán mögé, míg én az anyós ülésre fészkeltem be magam.
- Világos - bólintottam kibámulva az ablakon.
Jó néhány perc néma csönd elteltével, Hunter megszólalt.
- Miért nem jöttek haza a szüleid?
- Mert nem akartak - ingattam a fejem elgondolkodva.
- Akkor te miért jöttél?
- Mert én haza akartam jönni - mondtam őszintén. 
- És miért éppen most?
- A múlt héten betöltöttem a tizennyolcat - válaszoltam, mire ismét csend telepedett az autóra. Hunter leállította a motort, mivel megérkeztünk.
- Úgy érted... - kezdte volna, de közbevágtam.
- Úgy értem. Most, hogy hivatalosan is felnőtt lettem, úgy dönthettem, ahogy szerettem volna. 
Hunter szó nélkül kikapcsolta a biztonsági övet és kiszállt a kocsiból, átsétált az én oldalamra, kitárta az autó ajtaját, kikapcsolta az övemet, majd megfogva a kezem, kiszállított. Becsukta az ajtót, majd finoman megérintve a derekam jelezte, hogy induljak a bejárat felé.
Az ajtónk előtt megtorpnatunk és szembe fordultunk egymással. 
- Miért vittek el? - bombázott egy újabb kérdéssel. Gondolom, azóta meg akarta kérdezni, hogy elmentem.
- Apa állást kapott.
- Szóval, ez nem volt hazugság - vette tudomásul az igazat.
- Nem.
- Jó volt ott kint?
- Eleinte borzalmasan pocsék volt - ismertem el, lehajtva a fejem.
- Mennyi az az eleinte?
- Az első két év. 
- Utána jobb lett?
- Jobb sosem, inkább elviselhetőbb. 
- Értem.
- Igen.
- Hétre készülj el - intett búcsúzóul Hunter, majd kisétált a kapunkon és szépen átgyalogolt a saját házukhoz, ami előtt leparkolta a kocsiját.