2016. november 30., szerda

Valami más, valami új, 6.rész

- Nem tudom felfogni, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe – dünnyögött kedvtelenül Blake.
- Oiliv aquaparkba szeretett volna menni – felelte tárgyilagosan Khloe, lényesen feldobottabban, mint Blake.
- Az egy dolog, erre emlékszem – érkezett Blake válasza.
- Na, hát akkor mit értetlenkedsz? – szívta a vérét azonnal Khloe.
- Azt nem tudom felfogni, hogy ő mit keres itt – mutatott a mellettünk zavartalanul ácsorgó Riora.
- A lányok hívtak – vont vállat, tekintete a távolba meredt, valamit figyelt.
- Átvertél, igaz? – nézett rám bánatosan Blake.
- Mi? Én? Dehogy! – ellenkeztem azonnal.
- Én hívtalak, rémlik? – gúnyolódott Khloe, maximálisan élvezve a helyzetet.
- Nem megyünk be? – biccentett Rio az aquapark bejárata felé, mire boldogan bólintottam.
- Induljunk!
Miután belépőjegyet váltottunk, a fiúk elvonultak a számukra fenntartott öltözők felé, így hát mi is elindultunk megkeresni a női részleget.
- Szerinted mind kettejük élve kijut onnan? – viccelődött a barátnőm remekül mulatva.
- Nem fogadnék – dünnyögtem, még egyszer visszafordulva, és a két srác után bámulva.
Rio világos térdnadrágot viselt fekete pólóval és egy vékony pulcsival, nyakában egy fejhallgató, fején pedig egy ellenzővel hátrafordított baseball sapka csücsült. Blake ellenben egy vékony csőnadrágban volt, hozzá rövid ujjú inggel, szépen belőtt hajjal. Még így is ég és földnek látszottak.
- Gyere már, Oli! – hívott Khloe, így nagyot sóhajtva eleget tettem a kérésének és a nyomába eredtem.
- Csinos vagy! -dicsért meg, miután kiléptünk az öltözőfülkéből.
- Te is – viszonoztam a bókot, miután alaposan megvizsgáltam magunkat a tükörben.
Khloe egy fekete-fehér bikinit viselt, ami remekül állt neki. Vele ellentétben én egy sárga, két részes, pánt nélküli fürdőruhába bújtam, ami kiemelte kicsit sötétebb bőröm színét.
- Igazából azért akartál idejönni, hogy végre meglesd Riot félmeztelenül? - vigyorgott rám a tükörben Khloe.
- Mi van? Nem! - vágtam rá rögvest. Nem volt ilyen célom, de tény, hogy most, hogy már így alakult, egyáltalán nem bánom, ha láthatom.
- Engem azért érdekel - kacsintott rám a barátn
őm, majd a kijárat felé indult.
- Mi van Blakekel?
- Hogy értve, mi van? - kérdezett vissza Khloe.
- Róla tudjuk, hogy jó teste van - mosolyogtam el
őre magamban Khloe lehetséges reakcióin.
- Az lehet, csak éppen momentán a legkevésbé sem érdekel.
- Momentán? - vontam fel a szemöldököm.
- Momentán soha - értett egyet Khloe, majd céltudatosan megindult. - Látom Riot.
Igen. Én is láttam.
- Helloka - üdvözölte a srácokat Khloe, majd Rio mellé pattanva
ő is böngészni kezdte a csúszdákat, meg mindenféle dolgokat az aquapark szórólapján.
- Csinos vagy - mosolygott rám Blake, mire Rio lassan felemelte a fejét, és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Egyenesen gyönyör
ű - jelentette ki, mire sikeresen elpirultam.
- Neked muszáj mindig rám kontráznod? - háborgott rögtön Blake haragosan.
- A fürd
őruháját dicsérted, nem? - pillantott Blake felé Rio egy másodperc erejéig.
- Természetesen!
- Én viszont az arcát - irányította vissza tekintetét rám Rio, én pedig siet
ősen lesütöttem a szemem.
- Szerinted jól áll nekem ez a bikini? - faggatott nem sokkal arrébb egy random srácot Khloe.
- Dögös vagy - ismerte el a fiú vigyorogva, mire Khloe elégedetten hátba veregette, majd elküldte.
- Hova menjünk el
őször? - tért vissza hozzánk.
- Menjünk a tölcsérhez - ötleteltem.
- Az az, amelyiknél olyan, mintha lehúznának a WC-n? - nevetett Rio, majd a térképen megkeresve, célirányosan megindult.
- Aha. Ki tudja, hova visz - mosolyogtam izgatottan.
- Remélem valami olyan sül ki bel
őle, mint az Elvitte a víz-ben - töprengett Rio hangosan.
- Az nem lenne rossz - helyeseltem egyre inkabb fellelkesülve.
- Hol van Khloe és Blake? - torpantam meg hirtelen, mivel ezek ketten elt
űntek mögülünk.
- Nem tudom. Gondolom, nem kipróbálnak valit kettesben - vigyorodott el Rio sokat sejtet
ően.
- Nem valószín
ű.
Úgy dontottem, visszafordulok hát, hogy megkeressem ezt a két jómadarat, azonban a vízes padlón szinte azonnal elcsúsztam.
- Óvatosan - tartott meg Rio finoman. - Ne nézz ki úgy, ahogy én - intett, mire a karjára néztem.
Még csak pár nap telt el a hatalmas tesi órai esése óta, így a fedetlen sebei nem mutattak valami jól.
- Csípni fogja a víz - simítottam körbe a sebeit a karján.
- Meglehet.
- Nem jutott eszembe korábban. Ne haragudj! - menteget
ő
ztem csalódottan.
- Ugyan, querida! Eddig is fürödtem esténként.
- Az más!
- Már, hogy lenne más?
- Klóros vízzel zuhanyozol?
- Persze. Te nem? - kérdezett vissza komoly fejjel, amin nen tudtam nem nevetni.
- Rendben - egyeztem bele, bár nem tudom, mibe is.
- Gyere, húzassuk le magunkat a klotyón. A többiek biztosan ott várnak ránk - mosolygott rám Rio, majd megfogta a kezemet, és megindult.

(a gif poén, haha)

2016. november 27., vasárnap

Váratlan, 40.rész

- Hát ez felettébb romantikus – jegyeztem meg ironizálva, miközben egyre beljebb sétáltunk az állítólagos félelem és rettegés barlangjában.
- Romantikéra vágynál? – gúnyolódott mellettem Keaton.
- Nem éppen – csóváltam a fejemet.
- Azért, ha mégis, elmehetünk ám a csókkastélyba is – folytatta Keat szórakozottan.
- Kösz, nem – feleltem hátrasandítva. – Hova lettek Wyatték?
- Az előbb lekanyarodtak balra válaszolta Keaton félvállról.
- Gondolom, Wyatt bűne forgattam a szememet magamban kicsit Zayt sajnálva.
- Nyilván. Ő már csak ilyen romantikus.
- Vagy csak szimplán gyerekes – fintorogtam.
- Talán nem preferálod a jól bevált megvédős váll átkarolós taktikát?
- Jobb szeretem az üvöltözés utáni kiengesztelésképp előadott közeledést szaladt ki a számon, ezzel korábbi afférjainkra célozva.
Keaton egy pillanatig nem szólt semmit, én pedig magam elé képzeltem kárörvendő arcát.
- Még szerencse – ragált végül, megkímélve engem az élcelődésétől.
- Itt amúgy nem fog semmi sem történni? – érdeklődtem nagyokat pislogva a sötétben.
- Valószínűleg a meglepetés erejére várnak.
- Lehet – tűnődtem, közben viszont megbotlottam, és kis híján pofára estem, azonban Keaton elkapta a csuklómat és lazán megtartott.
- Mondanám, hogy nézz a lábad elé, vagy valami… - kezdte, de aztán nem fejezte be, csak sóhajtott egy nagyot. – De minek?
- Mégis, hogyan kellene sötétben a lábam elé nézni? – hőbörögtem rögtön, szerintem teljesen jogosan.
Vártam, hogy Keat elengedje a kezem, és tovább szívja a véremet, azonban egyiket sem tette. Ujjai lejjebb csúsztak egészen a kézfejemig, majd rákulcsolódtak az enyémekre.
- Sanszos, hogy rajtad kívül még nem esett itt orra senki.
- Én sem estem orra – emlékeztettem a közbelépésére.
- Tudod, hogy értettem.
- Tudom, de Wyatt tuti elesett – tettem hozzá vigyorogva.
- Ezzel nem vitatkozom.
- Vajon jó irányba megyünk?
- Már, hogy lehetne itt rossz irányba menni? – kérdezett vissza Keaton megrökönyödve.
- Azt nem tudom, de az egyszer biztosan nem normális, hogy már mióta nem történik semmi – töprengtem hangosan.
A következő pillanatban megjelent a semmiből egy óriási bohócbaba, amolyan ördögi vigyorral, véres késsel és gonosz kacajjal.
Keat és én rezzenéstelen arccal meredtünk a három méteres „szörnyre”, mindaddig, míg vissza nem húzódott oda, ahonnan előjött.
- Tessék, történt. Most akkor elégedett vagy? – indult meg ismét Keaton.
- Nagyon – fintorogtam.
- Azt hittem, sikoltozni fogsz, és minimum a nyakamba ugrasz – piszkált tovább.
- Én pedig azt, hogy te fogsz az enyémbe – vágtam rá, mire nagy meglepetésemre felnevetett.
- Hát ilyennek ismersz?
- Nem – ingattam a fejemet. – De pont emiatt lett volna vicces.
- És pont emiatt nem fog megtörténni – egészítette ki Keat.



Következő rész:

2016. november 25., péntek

Sydney, 3.rész

Az este további részében nem is jutott eszembe Jaxx, vagy bármi, ami vele kapcsolatos lett volna. Természetesen nem került elő nem jelent meg hirtelen, amiből mindannyian arra következtettünk, hogy Dank csak részegen hadovált össze-vissza. Nem ez lett volna az első alkalom.
- Ki kell mennem a mosdóba – súgtam Leif fülébe, mire lassan elengedett, és bólintott egyet.
A lenti fürdőszobában éppen hányt valaki, ezért úgy döntöttem megszegem, a ne menj az emeltre szabályt, átbújtam a lépcső előtti akadály alatt, és felosontam az emeltre.
Ezt a szabályt még évekkel ezelőtt hozták a házigazdák, mivel senki nem akar részegség miatt lezuhanni az emeltről és kórházban bulizni tovább. Meglepően okos megoldásokat eszeltek ki, és szerencsére mindenki megértette és elsajátította ezeket az óvintézkedéseket.
Tekintve, hogy én nem voltam se részeg, se öntudatlan, viszont nagyon kellett pisilnem és nem bírom a hányásszagot, úgy éreztem, kivételesen megtehetem.
Azonban még sosem jártam Dankék emeletén, így kénytelen voltam sorban, mindenhova benyitni, és felmérni a terepet. Végül sikeresen megtaláltam a WC-t, de mielőtt visszaindultam volna a többiekhez, mivel igencsak furdalt a kíváncsiság, benyitottam a többi szobába is, ami kimaradt.
A folyosó legvégén lévő szobában erős félhomály uralkodott, de megláttam egy hatalmas franciaágyat, ami nagyon csábított. Gyorsan körülnéztem, majd beléptem a szobába és kényelmesen levetettem magam az ágyra.
- Bakker, de kényelmes – dünnyögtem magamnak elterülve.
- Örülök, hogy kényelmesnek találod az ágyam – hallottam egy hangot a szoba sarkából, mire ijedten ültem fel.
- Ki az?
- Rég találkoztunk, Syd – kapcsolta fel a lámpát Jaxx.
Egy fotelben ült, karjait a karfán támasztva, sötét szemei engem fürkésztek.
- Miért üldögélsz itt egyedül a sötétben? Talán arra vársz, hogy valaki véletlenül idetévedjen és a frászt hozhasd rá? – forgattam a szememet méltatlankodva.
- Nem igazán értem, miért neked áll feljebb – mutatott rá a helyzet abszurditására Jaxx.
- Mert csak.
- Egyébként arra vártam, hogy valaki idetévedjen és elterüljön a kényelmes ágyamon – pontosított komoly fejjel, de tudtam, hogy csak viccel.
- Nem semmi – nyögtem ki végül válaszként.
- Tisztában vagyok vele – biccentett elégedetten.
- Akkor én megyek is – mondtam tétován, de nem álltam fel.
- Jól vagy?
- Persze, csak nagyon fáj a fejem – magyaráztam kábán.
- Nem úgy van, hogy részegek nem jöhetnek az emeltre? – vetett rám egy sokat sejtető pillantást Jaxx.
- Nem vagyok részeg! – ellenkeztem rögvest.
- Hogyne – hagyta rám.
- Nagyon kellett pisinem – közöltem. – Lent pedig valaki hányt.
- Nem bírod a hányásszagot – csóválta a fejét Jaxx, amolyan „mindent értek” stílusban.
- Nem bizony – helyeseltem eldőlve az ágyon.
Jaxx felállt, majd bement a szobából nyíló fürdőbe, pár pillanattal később pedig visszatért egy nedves törülközővel, amit a homlokomhoz nyomott.
- Köszi.
- Szívesen – ült le az ágy szélére, várakozásteljesen bámulva rám.
- Mit keresel itt? – kérdeztem.
- Ez az én szobám – húzta össze a szemöldökét értetlenül. – A kérdés sokkal inkább az, te mit keresel itt.
- Nem így értem – ráztam a fejem hevesen, de hamar hányingerem lett tőle.
- Hát akkor?
- A városban.
- Visszajöttem – vont vállat Jaxx.
- De miért? - faggattam tovább.
- Mert jobb szeretek itt lenni. Már leült a balhé, eltelt három év, ideje volt visszajönnöm.
- Értem – bámultam rá nagy szemekkel.
- Csak nem hiányoztam? – vonta fel a szemöldökét szórakozottan.
- Dehogy – legyintettem sietősen.
- Gondolom, Leif maximálisan pótolt – mondta Jaxx tárgyilagosan. Semmi csalódottság, gúny vagy megvetés nem volt a hangjában, csupán társalgott.
- Leif fantasztikus srác – jelentettem ki magabiztosan, mire Jaxx csak bólintott.
- És nem kever bajba.
- Tényleg nem kever bajba – értetem egyet.
- Syd! Sydney! – hallottam Leif hangját a folyosóról, és éppen kiabálni akartam neki, mikor Jaxx a számra tapasztotta a kezét.
- Nekem azért hiányoztál. Szépségem – nézett mélyen a szemembe, aztán eltűnt a szemem elől.
- Syd!
- Itt vagyok – léptem ki a szoba ajtaján egyenesen Leif karjaiba.
- Mit csináltál itt? – ölelte át a derekamat.
- Csak WC-n voltam – informáltam.
- És mi van az emelet tiltással? – vigyorodott el gonoszul.
- A lentiben hánytak – húztam el a számat, mire Lif megértően bólintott.
- Nem bírod a hányásszagot.
- Tényleg nem.

2016. november 22., kedd

Felejtheteten nyár#28

- Mit iszol? – szagolt bele a kezemben lévő pohárba Dex.
- Málnás limonádét – feleltem belekortyolva az italomba.
- Az meg micsoda? – bámult rám csodálkozva.
- Mint azt a neve is mutatja, málnás limonádé – vigyorodtam el.
- Csinálsz nekem is egyet? – kérte csillogó szemmel, majd helyet foglalt az asztalnál.
- Persze - kaptam el a hűtőből a citromlét, majd megfelelő mennyiségben öntöttem belőle a pohárba, aztán málnaszörpöt is adtam hozzá, majd felvegyítettem az egészet vízzel, lezárásképp pedig beledobtam két jégkockát.
- Csak ámulok és bámulok – figyelte a folyamatot oldalról Dexter.
- Parancsolj – nyújtottam át neki a poharat, majd beleraktam neki is egy szívószálat.
- Nagyon finom – szürcsölte az üdítőt Dex, közben a szívószálat rágcsálva.
- Tudom – értettem egyet a pultnak dőlve.
- És még jól is néz ki – vizslatta a pohár tartalmát.
- Hogyne.
- Akárcsak te – kacsintott rám Dexter, mire félrenyeltem a limonádét, és köhögni kezdtem.
- Hrgg – hörögtem küszködve.
- Hé! Jól vagy? – kapta ki a kezemből a poharat Dex, majd lerakta a pultra.
- Hm, persze – bólogattam továbbra is fulladozva.
- Azt látom – mért végig Dex sokat sejtető tekintettel.
- Csak félrenyeltem – magyaráztam.
- Na, ne mondd – nevetett fel Dexter.
- De. Hirtelen akartam megszólalni – bizonygattam, hogy még véletlenül se képzelje, hogy miatta van ez az egész. Vagy amiatt, amit mondott.
- És mégis mit akartál ilyen hamar közölni? – mosolyodott el. Ekkor vettem észre, milyen közel áll hozzám.
- Azt, hogy ez csak természetes, bár szerintem nekem jobb színem van, mint a limonádénak – mondtam a szemébe nézve.
- Ezzel nem vitatkozhatok – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe, száján pajkos mosoly játszott.
- Na, állj arrébb - hessegettem a kezemmel, mert nem nagyon tudtam mit kezdeni a felállással.
- Talán zavarok? – rakta egyik kezét a pultra, közvetlen az oldalam mellett.
- Kellemesebb volna a jelenléted nélkül elfogyasztani ezt a limonádét – válaszoltam komoly fejjel.
- Olyat mondj, ami igaz – élvezte ki maximálisan a szituációt Dex.
- Nem szokásom hazudni – vágtam vissza hamar, majd a másik irányba indultam, azonban Dex rögtön lezárta a menekülési útvonalamat a másik kezével.
- Ugyan, Leah. Ez a kijelentés is hazugság – jegyezte meg mindent tudó fejjel. – Nem emlékszel, mit össze füllentettél mindig is? – hajolt közelebb.
- Mit művelsz, L? – sétált a konyhába Dex álmosan.
- Semmi különöset – rejtettem a hátam mögé a törött tányért.
- Zajt hallottam – dörzsölte meg a szemét fáradtan.
- Biztosan álmodtam – vágtam rá sietősen.
- Mi van a hátad mögött? – lépett közelebb kíváncsian.
- Semmi – léptem egyet hátrébb.
- Mutasd meg! – kérte fellelkesülve. – Eltörtél valamit?
- Csak ezt a tányért – húztam elő a hátam mögül az említett darabot.
- Már megint? – forgatta a szemét Dexter, de jól mulatta a dolog.
- Ugyan, sosem derül ki – fogtam a törött tányér két darabját, és elrejtettem őket a kanapé alá.
- Nem gondolod, hogy ott hamar megtalálják? – faggatott Dex.
- Dehogy. Sose takarítanak a kanapé alatt. Majd kidobom, ha nem lesznek itthon – osztottam meg vele a tervet.
- Hat évesen mindenki csinál ilyet – legyintettem magabiztosan.
- Kizárt – ingatta a fejét Dex, majd még közelebb hajolt. – Arra is emlékszel, mi volt utána?
Nyilván ugyanerről az esetről beszél.
- Nem én! – csóváltam a fejemet.
- És még ilyenkor is hazudsz – hajtotta le lemondóan a fejét Dex, majd sóhajtott egy nagyot.
- Rémlik valami. Halványan.
- Ki tette ezt a kanapé alá? – lépett be anya a szobám ajtaján kezében a reggeli törött tányérokkal.
- Dexter – vágtam rá azonnal, lelkiismeretfurdalás nélkül.
- Nem volt ám szép dolog ilyeneket hazudozni – emelte fel a fejét ismét Dex.
- Mégsem árultál be – suttogtam teljesen elveszve a tekintetében.
- Persze, hogy nem.
- Szóval, én dugtam el a törött tányérokat – jelent meg a kert végében Dex mosolyogva.
- Bocsi – húztam el a számat.
- Fizetned kell a hallgatásomért – sandított rám gonoszan.
- Nem árultál be? – ámultam meglepődve.
- Nem én.
- Mit szeretnél?
- Megelégszem egy puszival – tartotta oda az arcát, én pedig egy szó nélkül nyomtam egy puszit az arcára.
- Bevezethetnénk, hogy mindig így fizetsz majd, ha hazudsz – incselkedett Dex, amit végképp nem tudtam hova tenni, de egy percig sem tagadhattam, mennyire nem zavart a közelsége.
- Felejtsd el – jelentettem ki mégis.
- Se baj. Jó nekem fordítva is – simította száját az arcomra, mire azonnal elpirultam.
- Dex! – kiabált Coop a nappaliból, Dex pedig rám kacsintott, majd ott hagyott a konyhában egyedül a lángoló fejemmel.