2016. május 30., hétfő

Váratlan, 32.rész

- Nem semmi kis bulit hozott össze Wy! - bámultam csodálkozva a fényárban úszó házat. Valahogy a zene nem hallatszott ki annyira, bizonyára hangszigeteltek még a falak is, de abban is biztos voltam, hogy Wyatt körbejárta a vidéket, s előre bocsánatot kért a szomszédoktól az esetleges hangzavar miatt.
- Igen, nem semmi - értett velem egyet Zay. Egy citrom sárga ruhát viselt, amit az én szekrényemben talált. Félreértés ne essék, nem vetette le szokásait, nem vetett véget sajátos öltözködésének, csupán ma kipróbált valami újat. Rettentő jól állt neki a ruha. Tökéletesen simult szép alakjára, a szín is pont megfelelő, egyszóval illett hozzá. Wyatt el fogja dobni az agyát, ha meglátja. Persze, ezt csak magamban jegyeztem meg, hülye lettem volna hangosan kimondani.

Az ajtó előtt álltunk, mikor is Zaylee bekopogott.
- Mit csinálsz? - meredtem rá értetlenül.
- Kopogtam? - vonta fel a szemöldökét, mintha én lettem volna a tudatlan ebben a felállásban. Nem bántani akart, csak kicsit el volt tájolva.
- Szerinted meghallják bent, ha kopogsz? Ebben a hangzavarban? - A szám sarkában egy halvány mosoly jelent meg, mikor Zaynek leesett a dolog.
- Akkor mit csináljak? - kérdezte tehetetlenül, tekintetében tehetetlenséget véltem kiolvasni. - Soha nem jutunk be. Wyatt tuti ki kapcsolt a telefonját, vagy ha mégsem, akkor azt sem hallja, ha csörög. Itt kopoghatunk egész este, de senki nem nyit majd ajtót.
- Úgy érzem, kicsit eltúlzod - nevettem fel, mire Zay némileg dühös képet vágott.
- Már, hogy túloznám el? Egyszerűen lehetetlen a bejutás - jelentette ki.
- Ha te mondod - vontam vállat, hadd legyen igaza.
- Miért, szerinted mit kellene tennünk?
- Kezdetnek benyithatnánk - nyomtam le a kilincset, s a következő pillanatban már bent is voltunk a házban.
- Ez így működik? De hiszen így bárki bejöhet! - panaszkodott Zay, önmagát egy momentumra sem meghazudtolva.
- Kire gondolsz a bárki alatt? Egy hajléktalanra? Vagy orvgyilkosokra? Esetleg az igazgatóra? - találgattam, míg végül Zay megelégelte a viccelődésemet.
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit - legyintett.
- Nem ígérem, hogy menni fog - kacsintottam rá, aztán észrevettem, hogy Wyatt felénk közeledett.
- Heló, lányok! - köszöntött minket, nyomva két puszit az arcom két oldalára. Nem kockáztatta meg, hogy Zay nyilvánosan felpofozza, ezért őt megkímélte "angyali csókjaitól".
- Jól nézték ki. Zay, nagyon csinos vagy - dicsérte meg a barátnőmet, majd ránk vigyorgott. - Hadd vezesselek körbe titeket!
- Már jártam itt. Jó párszor - emlékeztette Zay a fiút, aki homlokára csapva adta az ártatlan, mint akinek ez csak most jutott eszébe.
- Én pedig bárhol eligazodom. Ezek a házak ugyanolyanok - biztosítottam Wyattet.
Lopva Zayleere pillantottam. Az előbb kiszúrtam, hogy egy hangyányit elpirult, mikor Wyatt a külsőjét dicsérte.
- Tudom, hogy voltál már nálunk, de azóta alakult némi változás. Mutatni szeretnék valamit. Velem jössz? - invitálta Wyatt Zayt. Ha bárki más lett volna most Zay helyében, Wyatt csupán karon ragadta volna és szó nélkül odarángatta volna, ahova neki jól esik. De ez más. Zay más. Vagy az is lehet, hogy csak képzelődtem.
Wyatt és Zay elmentek, én pedig egyedül maradtam.
- Nahát! Egész emberien nézel ki - került valahonnan a semmiből mellém Keaton.
Ennél a bóknál egész életemben nem hallottam szebbet. Azonban tudtam, mire céloz ezzel a megjegyzéssel.
A legutóbbi buliban nem éppen visszafogottan és csinosan jelentem meg, most azonban, hogy Zay is más kinézettre váltott, gondoltam én is csatlakozom hozzá. Egy pirosas-bordó ruhát vettem fel, ami majdnem a térdemig leért. Anyaga finom, kellemes, de nem feszült, nem emelte ki az alakom, inkább lengébb volt. Hozzá jóval laposabb sarkú cipőt húztam, mint előző alkalommal.
- Köszi. Te viszont valahogy úgy festesz, mint bármikor máskor - viszonoztam minden jó szándékommal és kedvességemmel a bókot.
- Nyilván - reagálta le Keat.
Fekete farmert viselt, világoskék inggel, amit a könyökéig feltűrt és a felső gombokat szabadon hagyta.
- Persze, nyilván - forgattam a szememet.
Nyilván mindig jól néz ki, ezt sohasem tagadtam. Nyilván ezzel ő is tisztában van. Nyilván nem állít össze magának külön buli ruhát, mert az érdekli a legkevésbé, hogy mi van rajta.
- Szomjas vagy? Kérsz valami inni? - kérdezte Keaton, s bár először felszaladt a szemöldököm, mégis arra jutottam, mi baj származhatna ebből.
- Egy kis bor jól esne - mondtam, mire rögtön érkezett a válasz.
- A konyha arra van - mutatott a megfelelő irányba Keat rezzenéstelen arccal.
- Valami ilyesmire számítottam - mosolyodtam el. Valahogy élveztem a helyzetet, talán mert megint minden a réginek bizonyult.
A konyha felé vettem az irányt, a mikor odaértem a kosaras fiúkat véltem felfedezni.
- Sziasztok, srácok! - üdvözöltem őket.
- Royce! Szia! - köszöntek egyszerre.
- Mi a helyzet? - érdeklődött Arlo, miközben koccintott testvérével.
- Semmi különös - feleltem, majd értetlenül elvettem a pohár bort, amit Keaton nyújtott felém. Utánam jött, és amíg én leragadtam a fiúknál, ő italt szerzett nekem.
- Vörös - tette hozzá mellékesen. Valószínűleg a véletlen műve, hogy pont azt a fajtát hozza, ami a kedvencem. Vagy csak ez volt itt, nem is keresgélt, azonban mégis jól esett.
- Köszönöm.
- Nincs mit. - Ezúttal rajta volt a sor, hogy vállat vonjon, majd elfordult és elkezdett beszélgetni Ariannal. 

2016. május 29., vasárnap

Felejthetetlen nyár#22

A hokinak persze az lett a vége, hogy Coop jól legyőzött. Első fenséges kívánsága az volt, hogy vegyek neki fagyit, amint leértünk, így hát most, hogy itt voltunk, nem volt miért nemet mondanom.
- Milyet kérsz? És hányat? - érdeklődtem Coopertől a fagylaltos pult előtt állva.
- Legyen, mondjuk egy karamellás, sós mogyorós, egy erdei gyümölcs meg persze egy étcsoki - sorolta helyettem a kiszolgáló lánynak.
- Azonnal - mosolygott ránk, vagy leginkább Cooperre. Velünk egy id
ős lehetett, biztosan a nyári munkáját töltötte. Mikor átnyújtotta a fagyit, elmondta az árát is.
- Hé, én még nem is rendeltem - vitatkoztam meghökkenve.
- Rendeltél? - röhögött fel Coop a szóhasználatomon.
- Bocs, észre se vettelek - felelte gúnyosan a fagyis lány.
- Neked nem az lenne a dolgod, hogy kedves legyél velem? - fintorgtam.
- Nem, csak az, hogy kiszolgáljalak - vágott vissza a lány, és még neki állt feljebb.
- Akkor elképzelhet
ő, hogy panaszt teszek - jelentettem ki. Hű, most aztán jól visszavágtam.
- Ugyan kinél? - forgatta a szemét a lány.
- Természetesen a f
őnöködnél - feleltem a nyelvemmel csettintve.
- Mint ha érdekelné.
- Na, elég legyen! - szólt közbe Coop. - Tessék kiszolgálni ezt a leányt, itt mellettem.
Mosolya olyan csábosnak bizonyult, hogy máris elfelejtette a fagyis lánnyal a múltat.
- Egy málnát meg egy rágógumit adj kérlek - mondta Coop, és megmosolyogtatott, milyen jól ismer.
 Fizetettem, majd visszamentünk a többiekhez, akik jégkrémet majszolva vártak már ránk.
- Mi tartott eddig? - kérdezte Norbi tele szájjal.
- Úgy nézel ki, mint akit kirúzsoztak - fintorogtam a csokis képét látván.
- A fagyis csaj belém zúgott - vigyorgott elégedetten Coop, Norbi meg persze lepacsizott vele.
- Keressünk egy helyet - invitált Talia, és elindultunk a parton egy szabad és napsütéses hely után kutatva.
Még mindannyian ruhában voltunk, illetve a fiúk a fürd
őnadrágjukban és pólóban. Mi lányok azért jobban ráöltöztünk a bikinire. Egy egész nadrággal.
Mikor találtunk egy megfelel
ő helyet, a fiúk azonnal ledobták a cuccaikat, aztán már el is tűntek. Talia meg én szépen leterítettük a törülközőnket, alá rejtettük a dolgaikat, majd szép komótosan követtük a srácokat a vízbe.
- Honnan szereztél matracot? - bámultam a fent említett tárgyat Dex alatt.
- Hoztam magammal - magyarázta, szemében huncut fény villant.
- És mikor fújtad fel?
- Amíg ti rendezkedtetek.
- Itt a vízben csináltad?
- Igen.
- Hogyan?
- Nagy a tüd
ő kapacitásom - vont vállat.
- Utálom a matracot - közöltem, 
ő pedig kajánul rám kacsintott.
- Tudom – válaszolta, majd elevezett a kezeivel.
- Leah! - jelent meg mellettem a semmib
ől Coop.
- Tessék?
- Mit nézel? - meredt a messzeségbe Coop, engem utánozva.
- Ja, semmit.
- Jó, mert én nem is látok semmit.
- Azért, mert nincs is ott semmi - értettem egyet vele, ezzel lezárva ezt a felettébb magasröpt
ű társalgást.
- Na, gyere.
- Hová?
- Lelökjük Dextert a matracról és megszerezzük magunknak - avatott be a tervbe, amire sajnos nem mondhattam nemet.
- Oké - egyeztem bele, csupán a formalitás kedvéért.
- Figyelj, én jobbról, te balról kerülsz mellé - ismertette a taktikát.
- Már nem azért, de úgy hogy borítjuk fel? - akadékoskodtam, mert nem igen láttam át ezt a kusza helyzetet.
- Ügyesen, csak bízz bennem és ne ellenkezz - rendezte le a dolgot Coop, majd úszni kezdtünk Dex felé. Szépen halkan és észrevétlenül.
Persze, Dexter nem hülye, tudta, hogy el
őbb vagy utóbb úgyis eljön a pillanat, mikor valaki megpróbálja beleborítani a vízbe.
Mikor elértük a matracot, Coop átsiklik a túloldalra, majd óvatosan megragadtuk az anyag két szélét. Dex szemei csukva voltak, de ujjai szorítása a matracba kapaszkodásáról árulkodott. Coop megadta a jelet, s láss csodát sikerrel küldtük vízbe szegény ártatlan Dextert.
- Gy
őzelem! - foglalta máris el a matrac egyik felét Coop, majd megpaskolva azt, engem is invitált maga mellé. Bár hevesen ráztam a fejem és addig ellenkeztem, ameddig csak lehetett, Coop mégsem adta fel. Egy amolyan "fogadtunk, te vesztettél, most tedd, amit mondok" pillantást vetett rám, így nem tehettem semmit. Elhelyezkedtem mellette. Cooper győzelemittas kiáltást hallatott, de gyakorlatilag a következő minutumban mindketten a vízben találtuk magunkat.
- Csak nem er
ősítést hívtál? - prüszkölt Coop, mikor feljött a víz alól.
- Még szép, hogy de! - állt csíp
őre tett kézzel Dex, mellette Norbi és Talia feszített.
- De szar íze van ennek - köpött ki egy adag vizet Cooper.
- Hát ebben egyet értek - köszörültem a torkomat.
- Felvesszük a harcot! - jelentette ki Norbi, kezét a magasba tartva.
- De mi sem hátrálunk meg! - vágtto vissza Coop harciasan.
- Srácok! Ne már, tudjátok, hogy én nem akartam ezt! Coop kényszerít, mert nyert hokiban - kerestem a megfelel
ő kifogásokat.
- Az itt nem számít. Csupán az a f
ő, kinek az oldalán állsz - ingatta a fejét Dexter.
- Akkor hát nincs választásom. Coop!
- Tessék? - nézett rám a cinkostársam.
- Háborút indítunk – közöltem kíméletlenül.
- Azt hittem, már sosem mondod ki – vigyorodott el önelégülten. 

2016. május 23., hétfő

Elfuserált leánykérés

- Miss Bexley, látogatója érkezett! - kiáltott be az ajtómon Helena a főházvezetőnőnk, mire nagyot sóhajtottam.
- Egy újabb kérő? Mert ha igen, mondja azt, hogy nem vagyok itt - szóltam ki, továbbra sem mozdulva a helyemről.
- Speciel most nem ezért jöttem, de kedves.. - hallottam egy lágy hangot az fal túloldaláról, így hát felálltam és kitártam az ajtóm.
- Miss Bexley, a fiatalúr itt, Mr. Aaron Shadows, a Shadows birodalom mindenkori örököse, és a...
- Igen, igen, tudom, már találkoztunk, elsőszülött, tiszta vér és s a többi.. - vágtam a szavába, aminek következtében egy szúrós pillantással ajándékozott meg.
- Elnézést - néztem rá bocsánatkérően, majd Aaron felé fordultam - Ha esetleg netán mégiscsak te leszel a férjem, ragaszkodom hozzá, hogy Dark legyen a gyermekünk neve - jelentettem ki, mire szexi félmosolyra húzta a száját.
- Dark Shadows, haha, elmés poén, kár, hogy már rajtad kívül mindenki elsütötte - kacsintott rám gonoszul, mire lebiggyesztettem a számat.
- Szóval ilyen felszínes humorom van, jó tudni - vágtam csalódott arcot, mire rám vigyorgott.


 Sziasztok! Ez is valami régi dolog, se eleje, se vége, csak vicceskedtem valamit. Talán régebbi időkben játszódik, vagy csak valami gyarmatért cserébe adják feleségül a lányt. Oké, ez poén volt, túl sokat tanulom a törit. Remélem, azért ez is tetszeni fog!:)

2016. május 18., szerda

Sydney, 1.rész

Levágtattam a lépcsőn, gyorsan beültem az egyik székbe a bárpultunknál és felhajtottam a narancslét, hozzá négy falatra benyomtam a két palacsintát.
- Lassabban, kisasszony! - szólt rám Eva, a házvezetőnőnk, de én csak elvigyorodtam.
- De ha egyszer annyira finom - tömtem be egy újabb adagot a számba, mire halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Miss Santiago, úgy érzem megint kissé túllőtt a célon. - sétált be a konyhába apa, ma is tökéletesen festett fekete öltönyében, oldalra zselézett hajjal.
- Ugyan- ugyan, Miss Sydneynek hatalmas étvágya van - mentegetőzött, és bár igaza volt, azért a kétpultnyi gyümölcs, süti, hidegtál és társai valóban kissé túlzásnak bizonyultak. Gyorsan betettem a szendvicseket egy zacskóba, és még egy utolsó nutellás gofrit gyömöszöltem a számba.
- Mennem kell - nézett az órájára apa, megitta a maradék kávéját, majd felállt, nyomott egy puszit a fejemre, majd az öklét nyújtotta.
 - Ügyesen ma - mondta, majd összekoccoltunk. - Köszönöm a reggelit, Miss Santiago, zseniális volt, mint mindig - nézett vissza az ajtóból, ránk kacsintott, aztán kiment.
- Elkésem! - ugrottam fel hirtelen én is, nyomtam egy puszit a kivalló szakácsnőnk arcára, majd az előszobába rohantam. - Kösz a reggelit, Eva! - intettem vissza, aztán bebújtam a fekete bokacsizmámba, felkaptam a sisakom és kirohantam.
Mint mindig, most is lefékeztem a motorommal a sarkon és odaadtam az ott ülő vak férfinak a szendvicseket.
- Jó reggelt, Steve! Hogy van? Ma szalámis sajtosat hoztam - érdeklődtem miközben a kezébe helyeztem a reggelijét.
- Magának is jó reggelt, Miss Ticker, nagyon szépen köszönöm! - tapogatta ki az ételt, majd lehúzta a kesztyűjét, hogy neki lásson. - Jól vagyok, köszönöm, és maga?
- Remekül - vágtam rá. - De iszonyatosan késésben, ha megbocsájt, most el kell mennem. - Persze, de csak óvatosan! - mosolygott rám, én pedig elszáguldottam.
A suli előtt a szokás szerint klikkekben tömörült diákok csoportjaiból arra következtettem, hogy még nem csöngettek be.
- Szia Sydney! - köszönt rám a rajzcsoport, én pedig rájuk mosolyogtam és visszaköszöntem. - Várunk ma - figyelmeztettek, mire biccentettem, előkaptam a tollam és felírtam a kézfejemére: rajzszakkör.
Továbbhaladva találkoztam a tánccsoporttal, az amerikai focisokkal, a hokisokkal.
- Ma is dögös vagy, Sydney! - szólt oda Tom a hokicsapat egyik játékosa, mire rávigyorogtam és felé toltam a hátsómat, köztünk ez megszokott tevékenység volt.
- Kösz, te is. Hol van Peggie? - kérdeztem a fiúkat, de leginkább mégis Chris felé fordultam, tekintve, hogy a barátnőjéről volt szó.
- Nem tudom baba, talán a mosdóba ment - ölelte át fél karral a vállam, majd nyomott egy puszit az arcomra.
- Oh, csak nem Miss Ticker - léptek mellém a csapat további tagjai, tökéletesen egyszerre üdvözöltek, ráadásul ma megint egy irányba fésülték a hajukat.
- Jared, Joe - biccentettem nekik, majd elvigyorodtam. – Napról napra egyre jobban hasonlítotok.
Mivel szólt a jelzőcsengő, elindultam a srácokkal a bejárat felé, útközben csatlakoztak a pompon lányok, akiket egy hatalmas műmosoly és megjátszott szimpatizálással lerendeztem. A szekrényemnél álltam, éppen a matekkönyvemet kerestem, mikor két izmos kar tekeredett a derekam köré.
- Jó reggelt, Syd - suttogta Leif, meleg lehelete a nyakamat érte, szája a fülemhez ért, majd kiugrott a szívem.
- Szia - fordultam meg gyorsan, és nyomtam egy futó csókot a szájára. - Mi újság?
- Ma este évnyitó parti lesz Danknél, azt reméltem, hogy velem tartasz – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe, én pedig merülni kezdtem világítóan kék szemeiben.
- Mint ha lenne választási lehetőségem - forgattam a szemem játékosan, mire dögösen elvigyorodott.
- Igaz, az nincs. Nyolcra érted megyek - mosolygott ram, majd hátrálni kezdett, az utolsó pillanatban rám kacsintott és befordult a termébe.
Berohantam a szomszédos terembe, pont Mr. Dozois előtt, és elfoglaltam a helyem a középső sor, harmadik padjában, Sam mellett.
- Miss Ticker, ez majdnem egy késés - pillantott rám szúrósan a matektanárom, mire behúztam a nyakam, és lesunytam a fejem.
- Szerencsére csak majdnem – suttogtam, amit hála az égnek nem halott meg.
- De elnézem kivételesen, tekintve, hogy tegnap igazán finom vacsorában volt részünk a jóvoltából.
- Uuuhhh - hangzott fel a terem különböző pontjaiból a fiúk huhogása és röhögése.
Igen, a Leif Dozois, a barátom apja nem más, mint a matektanárom, Daniel Dozois, az egykori nagy irányító. Leif is ezen a poszton játszik és rendkívül jó viszonya van az apjával, ami nem túl gyakori, ha egy suliba jár valaki valamelyik a szülőjével. Lehet, hogy azért, mert Leifet más tanár oktatja matekon.
- Na, tehát, kinek nem ment a lecke? - kacsintott rám Mr. Dozois, majd belevágott a logaritmusokba.
Sam, azaz Samantha Night, az egyik legjobb barátnőm, egy papírt csúsztatott elém. "Szóval, megint Mr. Dögöséknél éjszakáztál?" Elnevettem magam a kifejezésen, pedig már számtalanszor nevezte őket így és nem is alaptalanul.
Leif hallatlanul jó géneket örökölt az apjától, mindkettőjüknek sötétszőke haja és embertelen kék szemei vannak. Tökéletes arc, szálkás, de izmos test, valami hihetetlen udvariassággal és intelligenciával megspékelve. A hokitehetségükről meg már ne is beszeljünk.

Később, este hét körül

 Kopogtattak és Eva már indult is ajtót nyitni. A konyhában ültem és a szokásos meggyszörpömet iszogattam, közben püfölve a tabom billentyűzetet.
- Jó estét, Miss Santiago! - hallottam Leif szexi, lágy hangját a bejárat felől. - Hogy van?
- Remekül, köszönöm, és maga, fiatalember?
- Egyszerűen remekül, köszönöm szépen, főleg, ha megtálalom az azt átkozottul gyönyörű barátnőmet - kihallottam hangjából, hogy vigyorog és egy picit elpirultam.
- A konyha felé keresgéljen – tanácsolta neki Eva, és egy pillanat múlva Leif már mögöttem állt, állát a vállamon nyugtatva figyelte, mit írtam.
- Új? - kérdezte, szemét le sem véve a kijelzőről, tekintete falta a soraimat.
- Aha, hogy tetszik? - fordítottam fele a fejem, kezemet belefúrtam selymes hajába, és egy csókot nyomtam szája sarkára. Na, erre mar abbahagyta az olvasást, teljesen maga felé fordított a székkel, száját a számra tapasztotta.
- Khm khm - köhögött mellettünk Eva, mire nevetve elengedtük egymást.
- Elnézést kérek. Mehetünk? - nyújtotta lovagiasan a karját Leif, én pedig mosolyogva belekaroltam és bólintottam.
- Éjfélkor jövök, köszi a vacsit, mennyei volt - szóltam még vissza Evanak, majd kileptünk a házból.


Szóval, amint azt láttátok, a sztori eleje csaknem ugyanaz, mint az eredeti Brooklyn történeté, azonban később egész más fonalat vesz fel a cselekménye. Nem tudom, anno miért írtam ezt, vagy hogyan, de számomra ez egy amolyan Brooklyn alternatív változat, ami időközben átavanzsált Sydney-vé. :D

Következő rész: 
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/11/sydney2.html


2016. május 17., kedd

Ryder és Hannah#2


- Mi szeretnél? Mit tegyek, hogy jobb kedved legyen? - néztem Ryderre, aki az ágyamon elhelyezkedve, falnak támasztott háttal üldögélt.
- Gyere, ülj az ölembe! - paskolta meg combjait, és bár lazának akart látszani, hangjából kihallatszódott a vágy és a kínlódás.
- Erre vágysz? - mosolyodtam el lágyan, mert tetszett az érzelmes Ryder.
- Hé, ti meg mit romantikáztok itt? - lépett be az ajtómon a bátyám, Fred. Meg kell, hogy mondjam, fogalmam sem volt, pontosan honnan is került ide és mikor.
Fred Ryder nagybátyja, az, aki felnevelte Rydert és vigyázott rá egészen mostanáig. Ez rendben is volna, csak néha totálisan véletlenül feltűnik itt, nálunk és fura dolgokat csinál.
- Te mégis mióta vagy itt? - kérdeztem értetlenkedve, majd Ryderre néztem, de az ő tekintetében ugyanazt a tanácstalanságot láttam, mint amilyen a sajátom lehetett.
- Hol itt? - kérdezett vissza Fred, mintha ez nem lett volna teljesen egyértelmű.
- A házukban - vonta össze a szemöldökét Ryder, felém biccentve.
- Ja, már rég itt vagyok. Anyukáddal vacsoráztam - legyintett simán. - Na, hellósztok! Jók legyetek! - mutatott felénk, majd, mint aki jól végezte a dolgát, kisétált.
- Hát ez... - kezdtem volna, de Ryder félbeszakított.
- Nem bírom tovább - motyogta, majd megragadta a karom, és az ölébe rántott. Kezeivel átkarolta a derekamat, hátam forró, kemény mellkasának feszült. Lehunytam a szemem, és mosolyogva hallgattam, ahogyan az "Into my arms" dallamát dúdolta a fülembe.

Sziasztok! Ezt most találtam, valami ezeréves akármi, de gondoltam inkább ez, mint a semmi!;)

2016. május 15., vasárnap

Szegedollé#20

Szeptember 25. Szerda

- Bejelenteni valóm van! – közölte Reviczki az osztályfőnöki óra elején. Egy kicsit meglepetten bámultunk rá, hiszen ezt úgy mondta, mintha amúgy nem erről szólna az ofő óra.
- Érdeklődve várjuk a folytatást! – vigyorodott el Dodi.
- Köszönöm lelkesedésedet, Dávid! – biccentett halványan mosolyogva Reviczki.
- Igazán nincs mit – felelte Dodi, mire mindenki felnevetett. Ez a kijelentése nem olyan beképzeltnek és szemtelennek hangzott, mint azt sokan gondolnák. Inkább aranyosan nőtte ki magát.
- Szóval, lehet, hogy már hallottatok erről a tanítási folyamatról tavaly a tizedikesektől, de ha esetleg nem, akkor sincs baj. Ezt a kis játékot minden évben végrehajtatjuk az adott évfolyammal. A feladat egyszerű. Az osztályon belül családok alakulnak, akiknek egy egész hétig együtt kell működniük – magyarázta Reviczki.
- Én hallottam erről! – jelentkezett Ol. – Egy rázkódó vállal síró fiú mesélte nekem tavaly. Azt állította, ez egy lehetetlen küldetés – vigyorgott.
- Olyan nincs, hogy lehetetlen! – pattant fel a helyéről GD.
- Kérlek, Balázs! Ne viccelődj! Dani, te pedig ülj le! – tett rendet az osztályban Reviczki.
- Miért érzem úgy, hogy ennek rossz vége lesz? – súgta a fülembe kérdését Dodi.
- Mert általában rosszak a megérzéseid – mosolyogtam rá, mire elfintorodott.
- Első körben ki kellene alakítani a családokat – sétált a padok közé Reviczki. Jó ég! – Először arra gondoltam sorsolunk, vagy én találom ki a felállást, de aztán rájöttem, hogy ezzel szétszakítanék már meglévő „családokat.”
- Ez okos gondolat – dicsérte Maci az ofőt.
- Köszönöm, Kolos. Tehát, Evelin és Balázs egy párt fognak alkotni – folytatta Reviczki, szavait a barátnőm nagy ujjongása követte.
- Úgy érzem, a facérokra nem vár itt szép jövő – jegyezte meg halkan Dodi, megfáradt hangon.
- Azonban, együtt éltek gyerekkori barátotokkal, Noémivel, akit nemrég hagyott el a párja és most időre meg támogatásra van szüksége.
Mondanom sem kell, hogy Noémi mennyire boldog lett ettől a lépéstől, azonban Ol falfehér ábrázata leginkább a félelméről árulkodott.
- Enikő és Kolos szintúgy, azonban ide harmadiknak becsatlakozik Dani, aki mint Eni testvére lesz jelen.
- Viccelni tetszik velem? – vonta fel a szemöldökét GD. – Harmadik kerék lettem?
- Ebben a felállásban munkanélküli vagy, ezért élsz velük. Rajtad múlik, változtatsz e – informálta GD-t Reviczki.
- Niki, te Tamival leszel párban. Fiatal egyetemisták vagytok, közös albérletben – osztotta ki az újabb összeállítást Reviczki. – Akárcsak Levente és Barna.
- Mázlisták – sziszegte Dodi.
- A következők Alex és Márk, házasok vagytok egy engedetlen gyermekkel… - beszélt tovább Reviczki.
- Csak ne én, csak ne én – imádkozott mellettem nagy bőszen Dodi.
- … Lizzel.
- Ez az! – örvendezett mellettem halkan Dodi.
Én vele ellentétben inkább egyre jobban rettegtem a követelményektől, mert a társaság egyre csak fogyott.
- Dávid! – hangzott el Dodi neve.
- Jesszus! – reagált Dodi egyszerűen. – Tessék?
- Adéllal leszel. Éppen válófélben való házasok vagytok. Dodi legjobb barátjaként Naugh, Adéléként pedig Ágnesz lesz jelen. Őket mindenáron bele akarjátok rángatni a problémáitokba, ám ez nem sül el jól.
- Fenébe! – nagyjából egyszerre nyögtük ki ezt Dodival. Úgy látszik, ma nem ált mellénk a szerencse.
- Végül Jenna és Sergio legjobb barátok, de már évek óta nem találkoztak, így egy véletlen egybeesés alkalmával megint egymásra találnak, de túl sok a múltbéli fájdalom – fejezte be az ofő.
- Ezeket a tanár úr találta ki? – érdeklődött Dodi kedvesen.
- Csak félig, tehát ne csak engem utáljatok – mosolyodott el Reviczki. – Jól figyeljetek! A kollégium házirendjét megszegni továbbra is tilos! Maximum csak a lakótársak költözhetnek össze, ha nagyon bele akarják élni magukat a szerepbe. Amint kicsöngettek mindenki egyenként idesétál és kap tőlem egy lapot, amin a személyiségének pontos leírását találja. Szépen kérlek titeket, ne mutassátok meg egymásnak a lapotokat, és tartsátok meg a kártyán írtakat az elkövetkezendő egy hétben. Most előre szeretném tisztázni, hogy semmin nem vagyok hajlandó változtatni, ne is gyertek ilyen kérésekkel hozzám. Világos?
- Világos – dünnyögte az osztály.
- Helyes, akkor most lehet idefáradni.
Azt hiszem, elég borzalmasan jöttem ki ebből az egészből. Valószínűleg nem nagyon lehetünk kebelbarátok Dodival, és együtt kell dolgoznom Naughval, mellesleg ők ketten most nem igazán vannak jóban.
- Parancsolj, Adél! – nyújtotta át az utasításaimat Reviczki.
- Köszönöm – bólintottam, majd elvonultam megnézni, mi áll a kártyámon.
„Adél! Egy megfáradt feleség vagy. A férjed állandóan dolgozik, alig van otthon, úgy érzed teljesen elromlott a kapcsolatotok. Miután kijelentetted, hogy válni akarsz, ő egy pillanatig sem ellenkezett. Azonban mindketten a legjobban szeretnétek kijönni ebből az egészből, ezért bármeddig elmennétek. A legjobb barátnőd mindenben támogat, még akkor is, ha ezelőtt a férjed egyik jó barátja is volt. Mit teszel hát?”
Hogy mit teszek? Elmegyek és átgondolom az életemet, mert ez a szituáció túlságosan is ismerős. 


Következő rész: