2018. május 30., szerda

A vonzás törvénye, 55.rész

Nem tudom, hogy telhetett el ilyen hamar az a két óra, amivel a próbát eltöltöttük, de egyszer csak vége volt. Ezt az észrevételemet meg is osztottam Ace-szel, aki persze ennyit felelt:
- Ismered a mondást. Jó társaságban csak úgy repül az idő.
Vissza akartam kérdezni, merre akad itt egy jó társaság, de inkább annyiban hagytam.
- Beülhetnénk valahova! – vetette fel Cage, mikor kiléptünk a suli ajtaján.
Szerencsére Jackinek dolga akadt és a próba vége előtt tíz perccel elrohant, így nem kellett aggódnom, hogy velünk tartana.
Mivel senkinek nem volt ellenvetése – csak nekem, de én meg nem osztottam meg velük hangosan -, Eli, Ace, Rhett, Cage és én beültünk egy gyorsétterembe, hat óra lévén, megvacsorázni. Körbeültünk egy bokszban és rendeltünk.
Szívesen ültem volna legszélen, egyik oldalamon Elivel, a másikon meg senkivel, de Ace és Rhett közé szorultam. Ace ült szélen, mellette én, Cage, Eli, a sort pedig a másik szélen Rhett zárta. Még elmenekülni sem tudtam volna, maximum az asztal alatt átcsúszva, de Rhett biztosan kitette volna a lábát, hogy ez ne történhessen meg.
A fiúk épp a tavalyi bál top bakijait mesélték, mikor is egy szép, szőke leányzó torpant meg az asztalunk mellett.
- Wilder! Micsoda véletlen, hogy összefutunk itt! – csapta össze a tenyerét boldogan és legalább olyan fejet vágott, mint aki az elmúlt egy hét minden percét itt töltötte, hátha Ace is betéved és elsütheti neki ezt a „micsoda váratlan meglepetés” dumát.
- Nicole! – mosolygott rá Ace bájosan.
- Sziasztok, srácok! – integetett a többieknek Nicole drága.
A fiúk köszöntek, aztán folytatták az értekezést, mit sem törődve a lánnyal.
- Wilder, ráérsz ezután? – csapott a lecsóba Nicole, meglibbentve hosszú, egyenes haját.
- Attól függ, mire, bébi – vigyorodott el Ace.
- A szüleim elutaztak. Átjöhetnél – hajolt lejjebb Nicole, ezzel feltárva előttünk felettébb dekoratív dekoltázsát.
Ace tekintete nem kereste kétségbeesetten a lány szemét, pont oda nézett, ahova Nicole szerette volna, hogy nézzen. Még, jó, hogy azt mondtam neki, mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ügyes fiú.
- Sajnálom, bébi. Attól tartok, nem fog menni – csóválta meg a fejét mosolyogva Ace.
- Ugyan miért? – egyenesedett ki a lány elkerekedett szemmel.
- Esetleg ismered Serét? – karolta át hirtelen a vállamat Ace, mire vágtam egy pofát.
- Miatta utasítasz el? – háborgott a lány.
- Csakis miatta – szorította szabad kezét a mellkasára Ace, minden színészi képességét beleadva a hős szerelmes szerepébe.
Nicole a haját dobálva, mérgesen elvonult.
Nem tellett bele öt percbe sem, mire egy újabb, ezúttal barna, göndör hajú lány jelent meg az asztalunknál.
- Isobel! – üdvözölte Ace. – Ő itt Sere, a barátnőm!
Isobel bizonyára sokat gyakorolta, hogyan lehet meggyilkolni valakit pusztán a pillantásával.
- Mit csinálsz este, Wilder?
- Marie! Serével töltöm az estét – kacsintott Mariera Ace vigyorogva.
Marie pont olyannak tűnt, aki otthon woodoo babákat szurkál és küldi halálra a megtestesítőjüket, mert lenyúlták a fiúját.
- Ez komoly? – forgattam a szememet.
- Baj van, bébi? – érdeklődött ártatlan képpel Ace.
- Az a terved, hogy ezek a lányok eltesznek láb alól engem, amiért a boldogságuk útjába állok? – húztam fel a szemöldököm.
- Mielőtt letelne az egy hónap, semmiképp! – tartotta fel a kezét védekezően Ace.
Nyilván a megállapodásunkról beszélt.
Felsóhajtottam, majd a fejemet ingatva elröhögtem magamat.



2018. május 29., kedd

Kosársuli, 77.rész

- Szia - csusszantam be a helyemre, Konrád mellé, miután Dominikot magával ragadta egy felsőbb evés lány, akiről nekem fogalmam nem volt, hogy kicsoda.
- Szia, Bokasérült lány! - mosolygott rám Konrád, mintha reggel nem is viselkedett volna kissé távolságtartóan velem.
- Mi újság? Elaludtál? - érdeklődtem félénken.
- Csak egy kicsit - kacsintott rám jókedvűen.
- Tényleg nem késtél valami sokat - merengtem és bár kíváncsi voltam, miért mondta le végül is a találkozónkat, nem szemrehányásnak szántam. 
- Nem akartalak megváratni - vette a nem célzásnak szánt célzásomat. 
- Szívesen megvártalak volna - érintettem meg finoman az ölebén pihenő kezét. - Elfoglaltam volna magam addig.
- Úgy láttam, így is remekül elfoglaltad magad - mosolygott rám felszegen, mire elhúztam a kezem.
Mi van?
- Tessék?
- Herczeg, nem megyünk le a büfébe? - libbent a padunk elé Krisz.
- Dehogynem - állt fel ráérős, nyugodt tempóban Konrád, arcán nem tükröződött különösebben semmiféle érzelem.
Mégis azt éreztem, haragszik rám. De hogy miért, fogalmam nem volt. Csak bámultam utána, figyeltem, ahogy összenevetett valamin Krisszel.
- Fasírtban vagytok? - fordult hátra az előttem levő padban ülő Csenge.
- Mi volt ez az "úgy láttam, így is remekül elfoglaltad magad" duma? - mélyítette el a hangját Eszti, Konrádot utánozva.
- Ha én azt tudnám - sóhajtottam.

- Nem történt valami köztetek? – érdeklődött Eszti.
- Nem nagyon tudok róla. Reggel együtt jöttünk volna, de írt, hogy késik, ezért menjek nélküle – borultam a padonra elkeseredetten.
Még sosem balhéztam össze a barátommal. Mármint még nem is volt barátom Konrád előtt, szóval inkább úgy fogalmaznék, még sosem vesztem össze Konráddal. Na, de. MÉG AZT SE TUDTAM, MIN VESZTÜNK ÖSSZE.
Így azért elég nehéz.
- Konrád nem az a feleslegesen drámázós típus – vakargatta az állát elgondolkodva Csenge.
- Nem bizony – értettem egyet.
- Szóval, írt neked, hogy ne indulj el nélküle – ismételte meg a történtelet Eszti, mire csak bólintottam. – És te mit csináltál?
- Hát, elindultam – tártam szét a karom tehetetlenül, továbbra is a padon fetrengve.
- És mit csináltál útközben?
- Nem tudom. Gondolkoztam az élet nagy dolgain – hümmögtem. – De Konrád végül csak két percet késett, emlékeztek? Futva simán beért volna.
- Lehet, hogy futva késte azt a két percet – nevette el magát Csenge.
- Nem lihegett – torpedóztam meg a felvetését.
- Lean, Dominikkal jöttél reggel, nem? – húzta össze a szemét Eszti.
- Aha.
- Hogy-hogy?
- Összetalálkoztunk néhány utcával arrébb – vontam meg a vállamat.
- És nem csináltatok útközben semmi félreérthetőt?
- Mi van? Mondjuk nem ölelkeztünk olyan hevesen, hogy Konrádnak, aki messziről figyelt minket, úgy tűnhetett, csókolózunk? emeltem fel a fejem, némileg ironikus hanglejtéssel téve fel a kérdésemet.
- Ha nem történt ilyen, nem lehet nagy gond – kacsintott rám Eszti, mire elröhögtem magam.
- Mégis mit követhettem el? – biggyesztettem le a szám sarkát szomorúan.
Majd felpillantottam, és arra lettem figyelmes, hogy Konrád az ajtófélfának dőlve állt, Krisz épp magyarázott neki, de Konrád tekintete rám tapadt, engem nézett. Testtartása laza volt, kezeit a zsebébe süllyesztette, tekintete is valahogy lágynak tűnt. Mégis olyan távolságtartónak láttam.


Előző rész:

2018. május 24., csütörtök

Váratlan, 98.rész

Persze hiába a jó csók, ez nem felejtette el velem, hogy nem válaszolt az eredeti kérdésemre. Na, jó. Elfelejtette egy kis időre, de nem örökre!
- Szóval? – húzódtam el, továbbra is a válaszára várva.
- Szóval, itt maradsz, míg elvégzem, amiért idejöttem? – biccentett a WC irányába, mondván, hogy pisilni jött eredetileg ide.
- Mi van? – fintorodtam el.
- Kérlek, fáradj ki – lépett el mellettem és kitárta nekem az ajtót.
- Csak úgy kidobsz? – vágtam döbbent képet.
- Egy perc és csatlakozom hozzád – ígérte.
- És ha kimászol az ablakon, csakhogy ne kelljen válaszolnod? – makacsoltam meg magamat a mosogatógépnek döntve a csipőmet.
- Ha ki is másznék, majd sms-ben megírom a véleményem – ajánlotta, mire nevetve adtam meg magamat és kiléptem a mosdó ajtaján.
- Hát itt vagy – kapott el azonnal Wyatt, aki épp felért a lépcsőn, Keat pedig becsukta mögöttem az ajtót.
- Aha. Itt – bólintottam.
- Mit csináltatok ketten odabent? – húzta össze a szemöldökét Wyatt kérdően.
- Beszélgettünk? – feleltem, de véletlenül felvittem a hangsúlyt a szó végén, így inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek, így fürgén pontosítottam. – Beszélgettünk.
- A WC-n?
- Pont ott.
- Hát jó – vonta meg a vállát, aztán mellém lépdelt és átkarolta a vállam. – Annyira izgalmas, hogy ti ketten jártok.
Hamar túllépett a WC-n beszélgetős témán, az biztos.
- Apropó. Mióta is tudod, hogy így van? – ragadtam meg az alkalmat, hogy kiderítsem a dolgot.
- Hm, nem is tudom. Egy hete? – merengett, nem is leplezve a dolgot.
- Egy hete még bőven anyuéknál voltunk – vágtam rá.
- Aha – értett egyet Wyatt, de nem mondott többet.
- Keat elmondta neked? – hökkentem meg.
- Írt nekem, igen.
Egyszerre csapott meg a rossz érzés, hogy én se neki, se Zaynek nem mondtam semmit, de hamar felváltotta az „azta, Keaton magától elmondta” érzés.
- Csak úgy? – faggattam tovább Wyattet.
- Miért ilyen hihetetlen ez? Legjobb barátok vagyunk! – kezdett durcázni a reakcióm miatt.
- Csak…
- Csak te nem említetted senkinek? – fejezte be az épphogy megkezdett mondatomat mindenttudó ábrázattal.
- Haragszol? – biggyesztettem le az alsó ajkam bűnbánóan.
- Harag? Ugyan már! – nevette el magát.
- Csalódott se vagy?
- Minden alkalommal örülök, ha megnyílsz nekem, de megértem azt is, amikor nem. Ez esetben főleg. Kellett nektek ez az egy hét nyugiban – szorított magához Wyatt szeretetteljesen, én pedig vigyorogva simultam bele az ölelésébe.
- Keat tényleg magától elmondta? – pillantottam fel rá csillogó szemekkel.
- Tulajdonképpen, rákérdeztem – röhögte el magát Wyatt a fejét ingatva.
- Mi van? – rökönyödtem meg.
- Rákérdeztem.
- Csak úgy? Random? – értetlenkedtem.
- Időnként megérdeklődöm tőle azokat a dolgokat, amiket tudom, hogy magától nem mondana el, de ha rákérdezek, szívesen válaszol – avatott be a lényegbe Wyatt.
- Ez a taktika nyerő Keatonnél, mi? – húztam fel az orrom szórakozottan.
- Így igaz – helyeselt Wyatt.
- Szóval, időnként megkérdezted, összejöttünk e már? – Csak nem bírtam annyiban hagyni.
- Valahogy így.
- Mióta tart már ez? – lendültem bele a kérdezgetésbe, látván, hogy Wyatt készségesen válaszolgatott nekem. Nagyon kíváncsi lettem, mióta is tetszhettem Keatonnek.
- Roycy – torpant meg és maga felé fordított, huncutul vigyorogva nézve le rám. – Egy pillanatig se hidd, hogy elárulom neked.


2018. május 19., szombat

Töréspontok, 21.rész

Baek nem festett totál hülyén maszkban, szemüvegben és sapkában. Nálunk amúgyse feltűnők a maszkos emberek, itt szinte mindenki hord különböző okokból.
Persze, egy nagyon megszállott kpop fan minden maszkos emberről lerántja azt, hátha egy híreség, mondjuk Baekhyun rejtőzik alatta.
Szerencsére azonban úgy tűnt, a fanatikusok másfele mulatják az idejüket, kölcsönözve ezzel néhány szabad és kellemes percet nekünk. Baek cipelte a könyvekkel teli dobozom, míg én a bőröndömet húzva caplattam végig a folyosón.
- Lesz szobatársad? – érdeklődött Baek kíváncsian.
- Miért? Azon agyalsz, hogy kellene bemutatkoznod neki? – vigyorodtam el.
- Üdvözöllek. Byun Byung-Soo vagyok, Se-Ryung bátyja – vágta rá gépiesen, mire elnevettem magamat.
- Byun Byung-Soo? A vezetéknevedről legalább nem kell hazudnod – vigyorogtam, hogy a testőre keresztnevét venné fel.
- Szerintem király álca.
- Ő mondta, hogy biztonság kedvéért ez legyen a fedőneved?
- Nem gondolod, hogy magamtól ki tudnék találni egy álcát? – biggyesztette le az alsó ajkát, aminek láttán ott helyben össze tudtam volna csinálni magam. Elnézést a nyers megfogalmazásomért.
- Ó, dehogynem!
- Akkor jó. Csak mert ez tényleg az ő ötlete volt ismerte el lesütött szemekkel, amin persze nevetnem kellett.
- Semmi baj, majd legközelebb – csipkedtem meg az arcát játékosan. Baekhyun az érintésem következtében felkapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Arcomról lehervadt a mosoly, ujjaim pedig mintha az arcához ragadtak volna, képtelen voltam elemelni a kezem selymes bőrétől. Csak álltunk ott, egymással szemben, tekintetünk összefonódott és én még az arcát is tapiztam.
- Ööö, megérkeztünk – tértem hirtelen magamhoz, elkapva a kezemet és elfordultam az ajtó irányába.
- 48? – akadt meg a tekintete a szobám ajtaján díszelgő számon.
- Hidd el, ez tényleg csak egy oltári nagy véletlen! – engedtem el a bőröndöm fogóját és védekezően feltartottam a kezeim.
Eddig fel sem tűnt, pedig köztudott Baek rajongói körében, hogy a 48 a kedvenc száma.
- Ilyen véletlenek nincsenek – rázta a fejét hitetlenkedve.
- Esküszöm neked, ebben tényleg nincs benne a kezem – folytattam a mentegetőzést.
- Ennyire nem vagy a fanatikus megszállottam? – pillantott rám felvont szemöldökkel.
- Nem állítom, hogy nem lettem volna képes rá, de ez csupán a véletlen műve.
Baek felnevetett és dünnyögött valamit, amiből egy szót sem értettem, de inkább ráhagytam.
- Egyébként nincs szobatársam – ütöttem be a kódot az ajtón lévő zár fölötti kis gépezedbe, mire az ajtó kinyílt.
- Annyi az álcámnak – kacsintott rám, aztán mindketten beléptünk a szobába, Baek pedig lecsúsztatta a maszkját az állára. – Mi a kódod?
- Miért is árulnám el? – vágtam amolyan „mégis mit képzelsz te rólam” fejet.
- A telefonszámom? Vagy a nevem számokkal? – faggatott engem heccelve.
- A születésnapod – feleltem, mire elkerekedett a szeme.
- Komolyan?
- Dehogy, még csak az kéne. Xiumé – jelent meg egy kis huncut mosoly az arcomon, Baek pedig elfintorodott.
- Chh – lépett el mellettem és lerakta a dobozt az asztalra.
- Igazából a húszas szobát akartam, mert ugye az Xiumin kedvenc száma – lendültem bele a hazugságáradatba, csak épp fogalmam nem volt, valójában mi Xiu kedvenc száma és csak reméltem, hogy Baeknek sincs. – De persze az foglalt volt és felajánlották a 48-ast, nekem meg halvány lila gőzöm se volt róla, hogy ez a kedvenc számod. Mármint, nyilván tisztában vagyok vele, csak akkor nem esett le.
- Igen? – vágott megértő, kedves arcot.
- Igen, most képzeld el. De ha már lemaradtam A Xiu-s szobáról, gondoltam, legalább a szülinapja lehetne a kódom.
- Ezért ütöttél be hat darab egyest?
Basszus!
- Nem hiszem el, hogy meglested a kódomat! – böktem felé a mutatóujjammal vádlón.
- Nagyon látványosan csináltad – nevetett.
- Jó, az a helyzet, hogy ez az alap kód, majd csak most fogom megváltoztatni – próbáltam kihozni a helyzetből a lehető legtöbbet.
- Világos. Xiu kódjára – bólogatott.
Lemondóan felsóhajtottam és leültem az ágyra.
- Hagyjuk.
- Nem értelek – sétált mellém és helyet foglalt közvetlen mellettem. – Egy csomó rajongómnak velem kapcsolatos dolog a kódja, én vagyok háttérképük és a szobájuk falán is ott feszítek.
- Honnan veszed ezt? Nem vagy te egy kicsit beképzelt?
Csak nevetett.
- Miért érzed cikinek ezt?
- Mert a legtöbb rajongóddal nem barátkozol csak úgy. Nem akarom, hogy megszállottnak tarts – vallottam be lehajtott fejjel, mire két ujját az állam alá csúsztatta, arra ösztökélve, hogy felemeljem a fejem és a szemébe nézzek.
- Hogy őszinte legyek, kifejezett tetszik, hogy ennyire odavagy értem.

(az a bizonyos alsó ajakbiggyesztés)

Előző rész:

2018. május 18., péntek

A vonzás törvénye, 54.rész

Miután megosztottam, hogy is mondjam, a nézeteimet Ace-szel, meglepő módon nem változott semmi. Mármint, ezt pozitívumként értem. Már amennyire lehet pozitívumnak nevezni. Arra próbálok célozni, hogy ahelyett, hogy megsértődött volna (nem mintha sűrűn szokott volna ilyet) és inkább más lányokra összpontosított volna, lepattant róla az egész és jókedvű maradt. Nyilván ez az ő esetében annyira nem meglepő, de az én esetemben annál inkább, tekintve, hogy én sem akadtam ki, hanem minden maradt a régiben.
Táncoltunk.
Ez mindaddig rendben is lett volna, míg Marco át nem találta rendezni a párokat és közölte, hogy lesz egy rész, mikor is párt cserélünk. Ezzel nem is lett volna gond, boldogan megszabadultam volna Ace-től, azonban a mellettünk álló pár nem más volt, mint Cage és Jackie.
Épp közölni kívántam, hogy ez teljességgel ki van csukva, de valaki megelőzött.
- Bocs – lépett Cage-ék és közénk Rhett Elivel az oldalán.
- Rhetty – vigyorgott boldogan Ace.
- Gond van? – húzta fel a szemöldökét Marco.
- Semmi, haver – felelte nagy lazán Rhett, mintha nem pont most rendezte volna át kedvére a tánctanár formációját.
Mondanám, hogy feszült helyzet alakult ki, de közelről sem volt az. A jelek szerint Rhetty gyakran tette azt, amihez kedve volt és ezzel a többieknek sem akadt gondja. Király.
- Csak úgy itt hagynál? – pislogott ártatlanul Ace.
- Reméljük, más nem fogdossa majd a fenekem – feleltem jókedvűen.
- Hát azt nagyon ajánlom.
Átszellemült arccal libbentem elé, mire fura képpel meredt rám.
- Mi ez az arc?
- Milyen arc? – vágtam továbbra is pofákat.
- Igazad van. Többnyire ilyen szerencsétlen fejet vágsz – hagyta rám, miközben keze a derekamra kúszott.
- Nem hittem volna, hogy ennyire velem akarsz táncolni – jegyeztem meg, szándékosan piszkálódva.
- Várjunk, álljunk csak meg egy kicsit! – tartotta fel a kezét Marco. – Tetszik így, de lehetne még jobb is. Egy nagy kört kellene alkotni és nem cserélnétek párt, hanem a lányok vándorolnának.
- Vándorlás? – húztam fel az orrom.
- Támogatom az ötletet. Szépen elvándorolhatnál innen – pillantott rám kedvesen Rhett.
- Úgyis visszatérnék hozzád – szorítottam tenyeremet a mellkasomra drámaian.
- Sere! – szólt nekem Marco.
- Tessék?
- Mindenki figyeljen rám! Hogy értsétek, megmutatom, hogy képzeltem el. Sere ugye Ace párja, egy forgással Rhetthez kerülne, majd egy kicsivel később Cage-hez. Aztán vissza – magyarázta Marco.
- Vándorlok – bólintottam fapofával.
- Mutatom, hogy kéne fordulni lányok. Gyakoroljuk egy kicsit ezt – tett szavaihoz hűen Marco és demonstrálta az említett forgást, ahogyan el kéne jutnunk az egyik fiútól a másikig.
Visszacaplattam Ace-hez, aztán mikor parancsot kaptunk, Rhett mellé táncikáltam magamat, a következő jelnél pedig Cage-hez.
- Már csalódott voltam, hogy nem táncolhatok veled - mosolygott le rám Cage, tenyerét a derekamra simítva.
- Mondd csak, Marco-nak is Cole-ként mutatkoztál be? –hecceltem jól mulatva.
- Neked se így mutatkoztam be – nevetett.
- Ezt már annyiszor megbeszéltük – sóhajtottam, mint akit untat a téma. – Nem ellenkeztél. Egy szóval sem mondtad, hogy nem Cole-nak hívnak. Még helyeséletél is!
- Én is annyiszor elmondtam már neked, tetszett, hogy nem emlékeztél a nevemre.


Előző rész: