2015. október 31., szombat

Éjfél

A sötét ruhás férfi a nyakánál szorongatva tartotta Kaelt, mikor hirtelen valami megégette a kezét. Fájdalmában elengedte a fiút, aki egy méteres esés után földet ért, és sűrű köhögések közepette visszamászott társaihoz. Egy lány jelent meg a démonok és a semmit nem értő fiatalok között. Fekete nadrágot viselt, hasonló árnyalatú fölsővel és térdig érő szövetkabáttal. Lábát a térdéig csizma takarta, pulcsija kapucniját mélyen a szemébe húzta.

- Wave! – kiáltott fel Naya, amint felismerte az előttük álló alakot.
- Hello, Trystan! – köszöntötte a vezért Waverly. A lány hangjának jegességétől és a belőle áradó mérhetetlen gúnytól a hideg rázta Kaelt, Nayat Rodericket és Giannat.
Mintha nem is ő lenne villant fel a gondolat Kael agyában. Számukra felfoghatatlan volt ez, hisz már olyannyira megszokták barátnőjük csilingelő nevetésének lágy, dallamos hangzását.
- Tudtam, hogyha egyesével kínzom meg a barátaidat, előbb-utóbb, csak megjelensz! nevetett fel gonoszan Trystan, túlságosan is élvezve a kialakult helyzetet.
Waverly felemelte a jobb kezét és megfontoltan, ugyanakkor fürgén megmozgatta az ujjait. Mögötte az öt osztálytársa két méterrel hátrább csúszott a padlón, majd a lány továbbra is háttal állva nekik, átrendezte az ülésrendjüket.
- Wave… - szólt halkan a legjobb barátnője, de a lány közbevágott.
- Maradj ott, ahol vagy! Max az egyetlen, aki meg tud védeni! – szólt hátra Waverly, továbbra is tartva ugyanazt a komoly és rideg hanglejtést. Naya óvatosan a mellette ülő Maxra pillantott, ki csak előre meredt, tekintetét ellenfelein tartva.
- Akkor miért nem én ülök mellette? – nyavalygott Gianna, teljesen figyelmen kívül hagyva, mibe is keveredett éppen vagy, hogy milyen következménnyel járhatna szimplán az, hogy megszólalt.
- Fogd be, vagy én kínozlak meg! – csattant fel Waverly, de arca érzelemmentesnek látszott. Szavait néma csend követte, mindenki elhalkult és figyelt.
- Ugyan, ne vedd el a szórakozásomat – vetette oda félvállról Trystan, eszelősen vigyorogva.
- Mit akarsz? – sóhajtott fel Waverly, lazán zsebébe süllyesztve a kezeit, mint akit untat a beszélgetés.
- Jól tudod, hogy mit! – mordult fel Trystan, a lánnyal ellentétben megszámlálhatatlan érzelem ült ki arcára. Düh, sértettség, nyugtalanság.
- Igaz – hagyta rá Wave, majd oldalra billentve a fejét, féloldalasan elhúzta a száját. – Van, amit te sem kaphatsz meg.
- Akkor erőnek erejével elveszem! jött ki végleg a béketűréséből a démonok vezetője, szolgáit a fiatalokra uszítva.
Serege sebesen nekiindult, mikor is egy hatalmas tűzsáv lángolt fel előttük, ezzel teljesen elzárva az útjukat. Aztán szélroham támadt, egyenként felrepítve őket a levegőbe, majd nekicsapva a mögöttük elterülő falnak. 
Waverly ott állt, kifejezéstelen arccal, továbbra is zsebre dugott kezekkel. A szél erősen fújta ruháit, de teste mozdulatlanul állt, szemei az ellenségre fókuszáltak. Megkezdte a bosszúját.



2015. október 30., péntek

Váratlan, 5.rész

- Nem értem, minek kell elmennünk Seraphina Graysen bulijába! – lázongott az ágyamon trónolva Zaylee.
A rémkirálynő nevét úgy mondta ki, mintha a világ legnagyobb terrorszövetkezetével kéne eltöltenie az estét. Kezdjük azzal, hogy azt se tudtam, miért volt egyáltalán itt, miért terpeszkedett ennyire otthonosan a szobámban. Ahhoz képest, hogy nem terveztem barátkozni, már az első napon begyűjtöttem a suli két legmenőbb arcát és legfurább lányát. Sőt, jobban meggondolva a fiúk már előző este megvoltak.
- Azért, mert hallottad, én még vívódom – kacsintottam rá, Seraphina szavaira célozva, mire vágott egy pofát.
- Ugyan. Csak rád kell nézni. Tele vagy sötét titkokkal, az égvilágon senki véleménye nem érdekel, és az foglalkoztat a legkevésbé, hogy Seraphina Graysen befogad-e a libái közé, vagy sem.
- Miért szólítod állandóan az egész nevén? – ragadtam ki a lényeget a mondanivalójából, mivel meglepett, az egészen alapos leírása. – Amúgy Seraph melyik fiúért rajong?
- Wyatt Rowen – vágott amolyan „ez teljesen egyértelmű arcot Zay.
- Miért? – érdeklődtem, mivel érzeztem, hogy azért van itt még más is.
- Kilencedik elején, mikor Seraphina Graysen még több szépség volt, mint rémség, ők ketten összejöttek.
- Óhó! Így már minden világos! – világosodtam meg, majd sokat sejtetően elhúztam a számat. Hát persze. Wyatt dobta a csajt, amint rájött, milyen is valójában, de addigra te már dobtad őt, hiszen végül is leváltott. Seraphinán pedig végleg eluralkodott a sötétség.
- Én nem dobtam! Illetve nem ezért – védekezett dühösen Zay, majd felugrott az ágyról.
- Ja, ja, persze – legyintettem. Természetesen, ha valóban úgy lett volna, ahogyan állította, nem kellene ennyire odaadóan és mérgesen bizonygatnia. Nem is engem akart meggyőzni, talán inkább saját magát.
- Nem! Ne hagyd rám, mint valami hülyére! – hőbörgött, a vállai felett pedig megpillantom a szomszéd ház ablakában ácsorgó Keatont. Lesajnálóan bámult rám, majd kimérten felemelte egyik kezét és a csuklójára mutatott, jelezve ezzel a nem létező órájának kattogását.
- Kedves – vágtam egy pofát, majd a célzást véve elindultam.
- Royce Princeton! Figyelsz te rám? – lengetette meg Zaylee a kezét az arcom előtt.
- Mi? Ja, persze – hagytam rá ismét, egy pillanatra elfelejtve a tényt, miszerint pont ezen húzta fel magát az előbb. Inkább megragadtam a karját és kirángattam a szobából, mielőtt újra rákezdett volna.
Belenéztem a tükörbe. Egy fekete ruhát viseltem, hasonló árnyalatú magas sarkúval. Pontosan úgy néztem ki, mint ahogy az összes többi lány fog a bulin. Lehet béna ötlet, de azt remélem, így legalább nem fogok kitűnni, elkerülhetem a feltűnést.
- Roycy Princeton! Dögösen festesz! – csatlakozott hozzánk Wyatt, amint kiléptünk a házból.
- Itt mindenki meghülyült? – érdeklődtem szemforgatva.
- Nem. Amúgy miért? Nem is – „állt ki" Wyatt zseniális érvekkel a vádaskodásom ellen.
- Minek szólítotok mindenkit a teljes nevén?
- Mert Wyatt Rowen köztudottan idióta – tette csípőre a kezét Zay.
- Te kezdted – dünnyögtem, majd arra lettem figyelmes, hogy Keaton lenézően méregetett. Tekintete végig siklott rajtam, illetve az öltözékemen, aztán csak elfordult és Wyattat rángatta a kocsi felé.
- Amúgy Z-bogyó, rendkívül csinosan festesz! – vigyorgott, már a hátsó ülésen helyet foglaló lány mellett. Na, tessék, ennyit erről. Én dögös, ő csinos. Valahogy mégis úgy érzem az igazi bók Zayt illette. Sőt.
- Fogd már be, suliban is ez volt rajtam! – csattant fel Zaylee. Úgy tűnt hozzá nem jutott el a bókos elemzésem.
- Tudom. Már akkor is csini voltál – közölte Wyatt vicceskedve, de a szemében inkább a kitartás fénye csillogott. Jesszus, ha ezek ketten egyszer összejönnek, én biztosan nem szeretnék jelen lenni.
A kocsiban eleinte csend honolt. Zay fújt a mellette ülő Wyattre, Keaton meg én. Hát, mi eleve nem vagyunk jóban. Az egész úgy volt fura, ahogy volt. Tegnap mindketten jófejek voltak, már amennyi tőlük telhetett, ma meg Wyatt csak flörtöl, Keaton meg csak került. Plusz, maga a tény, hogy ezek ketten pont minket furikáztak a suli királynőjének bulijára, már igazán kiábrándító gondolatként villogott az agyamban. A legérthetetlenebb az egészben, hogy ez engem mióta is érdekelt?
Lehunytam a szemem és mélyen beszívom a levegőt. Az egyik szemem kinyitottam, és óvatosan Keatonra pillantottam. Ugyanabban a nadrágban volt, mint reggel, de ezúttal fehér póló kandikált ki fekete pulcsija alól. Egyik karja a sebváltón, míg másik a kocsi párkányán pihent, lazán tartva a kormányt. Szemét le sem vette az útról.
Hamarosan megérkeztünk.
- Oh, már itt is vagyunk! – lelkesedett Wyatt kitörő örömmel, mintha most szabadulna a börtönből.
- Hurrá! – ironizáltam fintorogva, miközben Zaylee továbbra is ittlétének okát firtatta. Éppen Keatonnak magyarázott arról, mennyire is utálja Seraphina Graysont, meg a buliját. A srác szemforgatva ugyan, de csöndben hallgatta. Mindketten tudtuk jól, hogy Zay túlreagálta. Ha annyira nem akarna itt lenni, mint amennyire állítja, hát nem lenne.
- Komolyan. Minek vagyok itt? – tette fel immár tizedszerre a kérdést, mire Keaton unottan zsebre dugta a kezeit.
- Ne engem kérdezz! Azt se tudom, én minek vagyok itt.
- Hogy-hogy? A suli kedvenckéje nem jár bulikba? – érdeklődtem kedvesen, megtoldva némi grimasszal.
- Keaton Enoch nem a társasági életének elkápráztatásával lett népszerű, hanem - magyarázta Zay, de a kezemet feltartva beléfojtom a mondat végét.
- Hanem szimplán azzal, hogy jól néz ki – forgattam ezúttal én a szemem, mire Keaton gonoszul elvigyorodott.
- Kösz – biccentett felém nagyképűen.
- Ugyan! Ez csak a közvélemény. Ha valóban az én álláspontom érdekel, hát... – húztam el a számat, olyan bocsánatkérős fejet vágva. A fejét rázva felnevetett, majd hátat fordítva nekem beindult a házba.
- Nem kérdezlek – szólt még vissza félvállról, majd kezet fogott pár – számomra totálisan idegen – arccal, majd eltűnt az ajtó mögött.
Zay felé fordultam, hogy megkérdezzem, mi is volt ez az egész, de már őt sem találtam magam mellettem.
- Remek – csúsztattam be a kezeim ruhám zsebébe, majd nekiindultam.

Következő rész:
Előző rész:

Felejthetetlen nyár

Ébredésemkor azonnal konstatáltam, hogy egy kar öleli át hátulról derekamat és az egész szobában az a friss cédrus illat terjengett, amit annyira imádtam. Megnedvesítettem az ajkam, és meglepetten érzékeltem a mentol és narancs ízét. Megpróbáltam megfordulni, de a körém tekeredő kéz meg szorosabban tartott, képtelenség volt megmozdulni.
- Kérlek, maradj így egy kicsit - suttogta Dexter, meleg lehelete a bőrömet csiklandozta, szája majdnem a fülemhez ért. Nagyot dobbant a szívem.
- Látni akarlak. - jelentettem ki, kicsit sem szégyenkezve az elhangzottak miatt, hiszen annyira vágytam már rá. A hátamnak nyomódó forró mellkasán keresztül éreztem szapora szívverését, kezemet a kézfejére fektettem. Nagyot sóhajtott és maga fele fordított, továbbra is szorosan magához húzva.
- Jesszus, milyen az arcod? - vizslattam a sötétben a szeme alatt kibontakozó feldagadt, lilás foltokat.
- Volt egy kis nézeteltérésünk Cooppal - válaszolta csukott szemmel. Felemeltem a kezem és ujjaimmal lassan, óvatosan végig simítottam az arcán. Jó ég, mennyire hiányzott már.
- Dexter?
- Igen, Lia?
- Te megcsókoltál? - tettem fel a kérdést, mely a kelésem óta nyomta lelkemet. A szemét továbbra is összeszorítva válaszolt.
- Igen, már jó párszor. Tudod, együtt jártunk, rémlik? - kicsit fellélegeztem, hogy megint a régi önmagát adta, de nem hagytam ennyiben.
- Tudod, hogy nem így értettem. Ma.
- Sajnálom, igen megcsókoltalak, mert nem bírtam ki – hangjából szín tiszta kín hallatszott, arca eltorzult, de szemei csukva maradtak. Kezem utat talált puha, éjfekete hajába, majd gondolkodás nélkül közelebb hajoltam és számat a szájára tapasztottam. Éreztem a döbbenetét, de habozás nélkül visszacsókolt, én pedig örömmel köszöntöttem az ismerős, leírhatatlan érzést, mely elöntött. Végül én húzódtam el.
- Én sem bírtam megállni - vigyorogtam rá, mire végre kinyitotta szemeit és átható tekintetet mélyen az enyémbe fúrta.
- Mától Budapesten lakom - jelentette ki, ezzel teljesen lesokkolva engem.
Nem ezért csókoltam meg, egyszerűen csak szükségem volt rá, nem foglalkoztam a jövővel, hogy úgy is megint visszamegy Amerikába, csak a pillanatnyi érzéseim szerint cselekedtem.
- Mi-miért? - sikerült nagy nehezen kinyögnöm, mire csak elmosolyodott.
- Miattad. Mi másért?


Sziasztok!:) Tudom, hogy ezt így olvasva tiszta káosz, senki nem ért semmit, hogy ki kicsoda, mit csinál vagy, hogy mi ez az egész. Hamarosan egy újabb hosszabb történettel jelentkezem és az itt olvasottak annak egy előretekintése. Gyakorlatilag mondhatjuk, hogy azért tettem ki ezt, hátha megjön hozzá a kedvetek;) Köszönöm, hogy olvastok, és elértem az 5000 összes oldalmegjelenítés. Köszönöm!:)

  

     

2015. október 29., csütörtök

Váratlan, 4.rész

- Az az asztal a strébereké, élükön Houston Haidennel. Ő a barna, szemüveges srá mutogatott Zaylee az ebédlőben. Vajon miért van az, hogy a tanulós kisokosok, mindig szemüvegesek? Ez valami elvárás?
- Egész helyes – biccentett elismerően.
- Aha, a barátnője szerint is  vigyorgott Zaylee, majd egy fogszabályzós lányra mutat. Fleur Roosevelt.
- Mint az elnök? – fintorogtam.
- Ja, elmondása szerint ő a rokona, valamilyen harmad, harmad ágon.
- Valami, amit tudnom kéne róla?
- Van. Kerüld el a tudósklubot.
- Miért?
- Zseni vagy?
- Nem tudok róla.
- Hát ezért – közölte, mire felszaladt a szemöldököm.
Zaylee Coennel az első szünetben ismerkedtem meg, amikor is bio-eledelt próbált lenyomni a suli akváriumában úszkáló, ártatlan, mit sem sejtő halak torkán. (Igen, a sulinak még saját haltenyészete is van.) Zay első látásra is fura lány volt, hát még másodikra. Pont ez tetszett meg benne. Ott állt szivárványszínű ruhájában, etette a szegény halakat, mit sem törődve a külvilággal. Segítettem neki, félretéve a nem barátkozós szabályomat, ő pedig hálából egyengeti rögös utamat a gimnázium beláthatatlan folyosóin.
- Ott áll a sorban két srác – bökött mögém, ahol egyeskét és ketteskét vélem felfedezni.
Wyatt laza csőfarmert viselt, kék pólóval, meg valami sulis melegítőfelsővel kiegészítve. Egy szőke lányt szédített éppen, olykor gondolom, tudatában léve, milyen hatást is vált ki ez – beletúrva szőke hajába, kivillantva már-már undorítóan tökéletes fogsorát.
- … Keaton és Wyatt – fejeztem be Zay mondatát, majd vállat vontam. – Találkoztam velük tegnap este.
Tekintetem Keatonra tévedt. Fekete gatyában volt, sima V nyakú pólóval. Ott állt és olvasott.
- Találkoztál velük? És mondd csak, milyen hatással voltak rád?
- Semmilyennel, vagyis, idegesítettek egy kicsit – mondtam, mire felszaladt a szemöldöke, hitetetlenül meredt rám.
- Egész eddig, szerintem én voltam az egyetlen, aki nem tagja a fanklubjuknak. Minden lány átesik a Rowen vs. Enoch választáson. Az is, aki meleg. Vagy már nagyon rég elmúlt tizennyolc. – merengett, az éppen Wyattet bámuló Mrs. Valleyt figyelve.
- Biztos Wyattre adtad a voksod – kacsintottam rá, mire vágott egy pofát.
- Te pedig Keatonra.
- Én nem vagyok fan.
- Ahogy én sem – jelentette ki Zaylee, így hát megegyeztünk abban, hogy a Richwod gimi történelmében mi vagyunk az elsők, akik egyik fél mellett sem állapodtak meg.
- Nagy kár. Üdv, hölgyek! – lépett mellénk Wyatt egy hamburgert rágcsálva, majd lehuppant Zay mellé, Keaton pedig egy biccentés kíséretében mellettem foglalt helyet. Tegnap azért jobban fel volt vágva a nyelve. Biztos a sulis imidzse nem hagyja kibontakozni azt az „ellenállhatatlan” beszédességét.
- Hello srácok! Talán eltévedtetek? – forgatta a szemét Zay, valószínűleg a suli hierarchia szigorú betartására célozgatva.
- Nyugi van, Z-bogyó! – intette le Wyatt, mire amolyan „mégis mit mondtál te az előbb és miért is? Kifejezés ül ki az arcomra.
- Z-bogyó? – ismételtem meg, mert most, hogy én is kimondtam, még inkább hülyén hangzott. Keaton letette a könyvét az asztalra és rám nézett.
- Ez a kettő, itt, gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak magyarázta az arcomat figyelve. Éljen, egy sokat ígérő múlt
- És most? – húztam össze a szemem, hisz ha már így belekerültem, legalább legyen teljes a sztori.
- A gimi elején Wyatt menőmanó lett és én nem voltam hajlandó elviselni ezt. folytatta hát a történetet Zaylee. Ugyan. Még ő sem ennyire felszínes, tuti szerelmes volt belé vagy valami hasonló. Ha pedig nem, eléggé laposra sikeredett ez a kis mese.
- Persze, én jó arc voltam és belementem, hogy titokban barinők maradhassunk kacsintott Wyatt, ezzel lezárva a csodálatos élettörténetüket.
- Mint például jelen pillanatban is? A menza közepén? – húztam fel kérdően az egyik szemöldököm.
- A hivatalos megállapítás szerint Wyatt miattad ült ide, hogy felkerülj a listájára – közölte unottan Keaton, majd beleharapott a pizzájába.
- Te amúgy hol is voltál ebben a sztoriban? – vágtam vissza, figyelmen kívül hagyva kétes kijelentését. Keaton viszont engem hagyott figyelmen kívül, így Wyatt válaszolt helyette.
- Ő is benne volt, csak szép csöndben. Mint a népszerűség urának legjobb barátja  düllesztette ki a mellét Wyatt, mire elismerően bólogatni kezdtem.
- Látjátok? Mondtam én. Egyes és kettes – mutattam hol az egyikre, hol a másikra.
- Helloka! – lépett az asztalunkhoz egy hosszú, fekete hajú lány.
- Szia, Seraph! – mosolyogott rá Wyatt, nyilván ő ilyen mindenkivel kedves srác, tekintve, hogy Keaton fel sem nézve morgott valami köszönés félének ugyan nem mondható, de mégis üdvözlésként ható dolgot.
- Ő itt, Seraphina Graysen, egyesek szép királynőnek tartják, én mondjuk, maradnék a rémkirálynő megnevezésnél informált Zaylee, mindenféle arcot vágva, ezzel evidensé téve, miként is érez a lány iránt.
- Ó, Zay, drágám! Ma is pizsamában jöttél suliba – sajnálkozott az állítólagos Seraphina gúnyosan, és meg kell, hogy valljam, ahogy végignéztem Zayleen, igazat kellett adnom a ruháját illetően.
- Nya, nya, nya, nya, nyaa – utánozta Zay magas, vonatott hangon, mit hallva erős késztetést éreztem, hogy felnevessek. Páratlan utánzás volt a részéről. És tetszett, hogy nem vette magára a sértést.
- Lesz nálam egy évnyitó buli. Srácok, ti alap, hogy jöttök. Royce Princeton, veled kivételt teszek, látom még nem döntöttél, melyik oldalhoz is csapódsz majd. Meghívlak. Zaylee? Áh! – legyintett rá.
Értem én, miről van itt szó, a hülye népszerűségi felosztásról hablatyolt.
- Ne aggódj, Z-bogyó, majd én meghívlak! – tette a lány vállára a kezét Wyatt.
- Mintha érdekelne! – csattant fel Zay idegesen, nyilván e helyzetben nem a szánakozásszerű akkor majd én” kijelentés jelentette a megoldást.
Így őket elnézve, nem igazán értem, miért is nincsenek jóban. Nagyon passzoltak. Na, valószínűleg, pont ezért.
- Szuper! Akkor bulizunk! – csaptam az asztalra, magam sem igazán értettem, miért, de oldani akartam a feszültséget. Az ütésem kicsit nagyobbra sikeredett a tervezettnél, így az asztalon könyökölő Keaton hirtelenjében kiejtette a kezéből a maradék pizzáját. Értetlenül fordult felém, tekintete köztem és az ebédje maradványai között ingázott.
- Bocsi – húztam el a számat, de képtelen voltam megállni a vigyorgást.
- Hercegnő, te - sóhajtott, keresve a megfelelő szavakat, de Wyatt közbe vágott.
- … Különösen szórakoztatóvá teszed majd ezt az évet!