2016. június 27., hétfő

Kosársuli, 1.rész


Augusztus 31, Vasárnap 


 Nem szeretem a változásokat. Pedig ez aztán tényleg jó nagy változás. Az ember kilép valami olyanból, amit már megszokott, szeretett és jó volt úgy, ahogy volt.
És most meg itt van valami egészen más.
Holnap egy új suli, kilencedik osztály, mindenféle ismeretlen vár. Azt meg még nem is említettem, hogy ez nem ám egy hétköznapi iskola. Egy kosár suliba nyertem felvételt, ezzel gimnáziumot és egyesületet is váltottam egyszerre.
A holnapi nap az első a BKEG-én (Budapesti Kosárlabdázok Egyesületének Gimnáziuma), és ez meglehetősen kiakaszt. Nem ismerek az égvilágon senkit sem, plusz mi van, ha mindannyian ilyen áldott zsenik?
Természetesen volt egy ismerkedős tábor, de nyilván én meg az az átkozott nagy szerencsém pont indulás előtt estünk le a lépcsőn. Emiatt ez eset miatt lettem én a bokasérült nyomi csaj, aki nem ismer senkit sem. Ráadásul itt minden évben csak egyetlen egy osztály indul, aztán jövőre kerül mellénk egy másik. Fura egy rendszer, az egyszer biztos.
Szóval, itt ülök a szobámban és rettegek, hogy mi lesz velem. Még csak az iskola épületében sem jártam, mert a felvételi időpontjában pont felújítások zajlottak, így máshol zajlott le. Holt biztos, hogy még jól el is fogok tévedni. De elvégre nincs azzal gond, ha Török Luca, 9/a-s tanuló már az első napon eltűnik, mert elnyeli az iskola végtelensége. Nem baj, ez legalább rám vallana.
- Luca! Most már ideje lefeküdnöd! – jött be anya a szobába.
- Csak még egy kicsit! – alkudoztam, de persze hajthatatlan.
- Nem fogsz bírni felkelni reggel – csóválta a fejét. Sebaj, az eltévedésig legalább el se jutok.
- Talán nem is lenne gond, ha nem tudnék – vágtam rá rögtön, de anya csak a szemét forgatta, majd kiment. Ajaj, ideje nyugovóra térni, különben hívja az erősítést. Apát.

Szeptember 1, Hétfő

Ma reggel annyira lassan készülődtem, mint talán eddig még sohasem. Csigatempóban felrángattam magamra a kedvenc kék farmeromat, hozzá pedig a szerencsehozó piros-fehér csíkos pólómat. Lassan kontyba fogtam a hajamat, kifestettem a szempilláimat, ám minden hiába, muszáj volt elindulnom.
Nagyjából háromnegyed óra múlva a hatalmas kapuk előtt találtam magam. Rengetegnél rengetegebb gyerek tolongott, egymással beszélgetve, nevetve vonultak be az iskolába, így hát én is benyomorogtam mellettük. Nem tudom, hogy, de valami csodálatos szerencsével határos módon rábukkantam a tizenhetes teremre a második emeleten, ami egyébként pont a mezszámom.        
Köszönés után végig néztem a leendő osztálytársaimon, majd leültem az utolsó előtti padba, amely még üresen tátongott, valószínűleg rám várva. Kiszámoltam, hogy mivel csak két padsor van, mindegyik sorban négy pad, bennük két-két hely, ez összesen tizenhat helyet jelentett.
A csengő után már tizenöten a teremben tartózkodtunk, s mivel csupán az én padom volt félig üres, nyilván mellőlem hiányzott valaki, aki vagy jön még, vagy egyáltalán nem.
- Akkor kezdjük egy névsorolvasással – lépett be az ajtón az osztályfőnökünk, aki egy huszonéves, inkább harminc felé közeledő, meglehetősen jó külsővel rendelkező férfi volt. Úgy láttam, a szőke csajszi az első padban nagyon odavolt. – Szekeres Vilmos vagyok, az ofő, ha esetleg valakinek nem lett volna egyértelmű – folytatta mosolyogva, majd többen felnevettek.
- Levágtuk, tanár bá! – reagált az egyik fiú nem sokkal előttem.
- Remek, akkor kezdjük is veled, Dominik – biccentett Vili bá a srác irányába.
- Pap Dominik vagyok – állt fel a fiú. – Hívhattok Dominak, Dominiknak, Domának vagy végeredményben még akár Papnak is, de a Dominikát és társait most azonnal felejtsük el.
Dominik végtelenül magabiztosnak látszott, szőke haja és barna szemei barátságosan tűntek, de lerítt róla, hogy mennyire nagy dumás.
- Köszönjük, Dominik – bólintott az ofő. – Nos, akkor te leszel a példa a többiek számára. Aki hallja a nevét, hasonlóan mutatkozzon be. – Czibik Bence?
- Jelen. Szólítsatok Bencének vagy Czibiknek – darálta el a középmagas, barna, tüsi hajú fiú.
- Tanár úr! Erre mért van szükség? – kérdezte a padsor legelején helyet foglaló szőke leányzó. – Hiszen már találkoztunk.
- Ez így igaz, de nem volt ott mindenki – érkezett a válasz. Remélem, nem én voltam az egyetlen nyomorék, aki hiányzott az ismerkedős kirándulásról, mert akkor csak miattam, van ez az egész. – Folytathatod akár te, Klaudia.
- Mester Klaudia vagyok, nevezhettek Klauna, de a Diát utálom – rendezte le egyszerűen. Szuper, kiköpött barbie baba.
- Ahogy parancsolja, mester! – csapta össze kezeit gúnyosan az egyik srác.
- Hallgass! – villantotta rá tekintetét Klaudia.
- Krisztián?
- Orova Krisztiánnak hívnak, és mindenki úgy szólít, ahogy akar. Bár Papból kiindulva jobb, ha a Krisztinát elkerüljük.
- Erről jut eszembe. Hol van Konrád? – futtatta végig tekintetét az osztályon Vili bá.
- Bizonyára késik – adta meg a logikus választ egy számomra még ismeretlen fiú.
- Ja, Herczeg írt reggel, hogy elaludt – kommentálta a történéseket Krisz.
- Akkor viszont Gergő, te jössz.
- Zirig Gergő vagyok.
- Ez komoly? Ennyi? – fordult hátra az egyik lány, és a mögötte tornyosuló srácra bámult.
- Ja.
- Majd én. Tikosi Barbara vagyok, hívjatok Barbinak – dobta hátra a haját elégedetten.
Tehát tényleg van egy Barbi.
- Én pedig Cojan Vivienn – állt fel közvetlen Barbi mellett egy hozzá hasonló megjelenésű lány.
Ekkor azonban a bemutatkozást félbeszakította a kintről érkező kopogás. Hajjaj, megérkezett a padtársam.
- Kissé elkéstél, Konrád – csóválta a fejét Vili bá, mikor a fiú belépett a terembe.
- Elnézést kérek, Vili bá! Tudja, kidurrant a busz kereke – húzta el a száját sajnálkozva.
- Krisz már mondta, hogy csak aludtál suli helyett – röhögött fel Domi, meg vele egyetemben nagyjából mindenki más is.
- Akkor hát, azért is elnézést – tette hozzá Konrád félszeg mosollyal.
- Csak foglalj helyet végre – intette az ofő.
- Hé, Czibik! Menj arrébb – lökte meg padtársa vállát Krisz, hogy helyet csináljon barátjának.
- Hagyd csak, jó lesz nekem a bokatöréses leány mellett is – parancsolt megálljt Krisztiánnak Konrád.
- Majd akkor szünetben, Herczeg – dünnyögte Krisz, Konrád pedig határozott léptekkel megindult felém.
Mondanom sem kell, hogy a szívem rögtön a torkomba ugrott, valahogy annyira hatással volt rám a jelenléte. És ez a megszólítás. Nem volt benne semmi bántó, sőt, mi több, kifejezetten kedvesen hagyták el a száját a szavak.
Herczeg Konrád mind külsőleg, mind belsőleg azonnal megfogott, és már eleve rettegtem, mi lesz velem, ha leül mellém.

2016. június 25., szombat

Felejthetetlen nyár#23


A háború egyre inkább vadabbá és vadabbá változott. Már nemcsak a matracért vívtunk csatát, hanem mindenben versenyezni kezdtünk, amiben csak lehetséges. Akkor értük el a csúcsot, mikor a srácok kitalálták, hogy Tal meg én ütközzünk meg cigánykerék versenyben. Ez azért tényleg mindennek a teteje volt.
- Vicceltek velem? - meredtem rájuk megrökönyödve.
- Ugyan miért viccelnénk? - vonta fel a szemöldökét Dexter értetlenül.
- Ez a legújabb harcforma - tette hozzá Coop hevesen bólogatva.
- Igen, igen, most a ti számotok következik - helyeselt Norbi is, aki mellesleg eddig semmit nem csinált.
- Ha ennyire cigánykerekezni akartok, csak tessék! - nyújtottam ki a kezem, felkínálva nekik a terepet.
- Szó sem lehet róla! - ellenkezett hevesen a bátyám, legalább olyan hangsúllyal, mintha eddig mindent 
ő csinált volna.
- Felejtsd el! – kontrázott Cooper, némileg lesápadt arccal.
- Férfiak vagyunk - jelentette be Dexter, tekintve, hogy ez amúgy nem volt egyértelm
ű.
- Akkor meg minek parancsolgattok? - tette csíp
őre a kezét Talia, tekintete és testtartása tele volt kérdőre vonással.
- Mert ez jó buli - tartotta fel hüvelykujjait Norbi, arcán angyali mosollyal.
- Igen? Akkor meg mi tart vissza, hogy csatlakozz? - érdekl
ődött Talia fülön csípve a bátyámat.
- A büszkeségem - érkezett a lehet
ő legrosszabb válasz, ami elhangozhat egy ilyen helyzetben.
- Leah! Ugyan kérlek! Tudod, hogy valójában nincs választásod - legyintett Coop magabiztosan. Kissé túlságosan is élvezte ezt a "szolgámmá tettelek, engedelmeskedj" dolgot.
- Legyen - sóhajtottam lemondóan, mert tényleg nem tudtam mit tenni ellene.
- Játszunk - bólintott Talia, majd sokatmondóan összenéztünk, mindenféle titkos és kódolt üzenetet küldve egymásnak a pillantásunkkal.
A következ
ő percben egy páratlan cigánykereket vetettünk, tökéletes összhangban, ahogy kislány korunk óta gyakoroltuk.
- Leah sokkal jobb volt - jelentette ki azonnal Cooper.
Úgy t
űnik, a terv nem jött be.
- Jobb? Milyen jobb? Olyan a mozgása, mint egy öregasszonyé! - ellenkezett azonnali hatállyal Norbi.
- Köszi - dünnyögtem halkan, csaknem magamban.
- Szerintem ezzel megbántjuk az id
ős hölgyeket - szúrta közbe Dex, mire egy amolyan "ez most komoly?" pillantással díjaztam a beszólását.
- Tudod, hogy csak viccelek - mosolygott rám kedvesen, mire felvontam az egyik szemöldököm.
- Azért jó voltál - veregette meg a vállamat Cooper, mozdulata ugyanakkor mélységes lemondást érzékeltetett. Kedves.
- Mi bajotok van velem? - fakadtam ki, persze csöppet sem komolyan.
- Veled? Semmi - rázta a fejét hevesen Coop.
- Csupán a cigánykereked nem csipázzuk – értett egyet Norbi haverjával.
- Én meg titeket nem csipázlak – vágott vissza reflexből.
- Ez jelen pillanatban lényegtelen – legyintett Dexter, amit követően már jobbnak láttam meg sem szólalni.
- Egyébként én sem csíplek – szólt be a pont arra sétáló fagyi árus lány, majd rákacsintott Cooperre, aztán tovább állt.
- A te véleményed meg valóban nem számít – kiáltottam még utána, de csak intett egyet a kezével, mint akit nem érdekelt, amit mondtam, meg az sem, hogy egyáltalán ki vagyok.
- Mi lenne, ha most a fiúk versenyeznének? – vetette fel a csodálatosnál is csodálatosabb ötletét Talia.
- Már nagyon vártam, hogy valakitől elhangozzon ez a kérdés! – kapta le a pólóját Coop és elkezdte látványosan feszíteni az izmait.
- Kihívás elfogadva! – csatlakozott hozzá Norbi hasonló dolgokat művelve.
- Ez már férfias – bólogatott egyetértően Dex is.
- Kezdjük azzal, hogy ki bír a legtovább húzockodni azokon a korlátokon! – mutatott a játszótér irányába Coop, és a fiúk már száguldottak is.
Norbi esik le először.
- Jó ég, de puhány bátyám van – forgattam a szememet túljátszva a szerepemet, majd oldalba böktem Taliát. - Hé, Tal! Cserélünk testvért?
- Az attól függ. Kit ajánlasz?
- Sajnos, csak Norbit tudom – húztam el a számat.
- Nem áll az alku! – közölte Talia nevetve, míg Norbi mellettünk puffogott.
Coop nagyon komolyan teljesített, azonban ebben a kategóriában kikapott öccsétől, aki a csöndes sportok híve, valahonnan valahogyan mégis erősnek bizonyult.
- Nem igazság – durcázott magában Cooper.
Szerencsére Coop sikeresen felzárkózott, mikor futásra került a sor, így ő is gazdagodott egy ponttal.
Következő feladatnak az úszást választották, mivel, hogy ahhoz adva volt minden, ami jelen szituációban kellhetett. Ez volt az a lehetőség, ahol viszont Norbi nyert, hiszen hármuk közül ebben köztudottan ő a legjobb.
Miután kimásztak a vízből, már egészen abszurd ötletekkel álltak elő.
- Lássuk, ki szárad meg a leggyorsabban! 
- Jó, de törülközőt nem ér használni, csak a Nap segíthet! – vázolta fel a szabályokat a bátyám.
- Vajon, egész pontosan mit is művelnek ezek? – figyeltem az idióták gyülekezetét, ahogyan mindenféle őrült módszerrel próbálták befolyásolni a természet erejét.
A száradást Dex nyerte, mert ő a legkisebb.
Ezek után a „ki eszik meg leghamarabb egy lángost” kihívást Norbi nyerte, a „ki szed fel legszaporábban egy csajt” célt természetesen Coop teljesítette a legkorábban.
- Srácok! – hívta vissza a fiúkat Talia, arcán ravasz mosolyt véltem felfedezni.
- Tessék?
- Mi az?
- Mondjad.
- Vajon, melyikőtök csomagol össze a legsebesebben?
- Nyilvánvalóan ebben nem veszünk részt – fonta karba kezeit mellkasa előtt Dex, Coop pedig egyetértően helyeselt, azonban Norbi még jó, hogy bedőlt ennek a marhaságnak. Végezetül elégedetten vizslatta művét.
- Én győztem – vigyorgott boldogan, hiszen szüksége volt erre a pontra.
- Jól van, ügyes vagy – paskolta meg a vállát Talia, majd a kijárat felé kezdte tolni a bátyám.
- Majd a kocsiban folytatjátok a harcot – nyugtattam meg őket.
A nagy csata közepette észre sem vettük, hogy elkezdetett lemenni a nap, így hát muszáj volt elindulnunk hazafelé, hogy még időben megérkezzünk.
- Már van is egy ötletem! – jelezte Coop, arca félelmetesen magabiztosnak tűnt.


Következő rész: 
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/felejthetetlen-nyar24.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/05/felejthetetlen-nyar22_29.html

2016. június 24., péntek

Szegedollé, 21.rész


- Tanár úr! Ezt maga sem gondolhatta komolyan? El tudja képzelni, mit kellett elviselnem az elmúlt egy hétben? – magyarázott GD idegesen a padjából.
- Igen! GD állandóan a nyakunkon volt – forgatta a szemét Kolos mérgesen.
- Lehet, hogy az unokatestvérem vagy, de most nálam is betelt a pohár! – Eni hangulata és hanghordozása kellőképpen ijesztő volt.
- Én? A nyakatokon? Hát elhihetitek, hogy nem önszántamból cselekedtem így! – nyelvelt vissza GD azonnal.
- Mindez semmi, ahhoz képest, amit nekem kellett elviselnem! – szállt be a vitába Ol, hangja szintén haragosan csengett.
- Noémi végig Ollal akart kettesben lenni. Alig lehetettem vele – hüppögte Evi halkan és meglehetősen szomorúan.
- Ugyan már, ez a csaj folyamatosan útban volt – kontrázott Noémi.
- Nem akarok többé egy szobában lakni Levvel! – fűzte hozzá Barna, amit persze az említett sem hagyhatott szó nélkül.
- Az érzés kölcsönös. Minden áldott nap nekem kellett rendet tennem helyetted. Pont nekem – fakadt ki Lev is.
- Takarítani? Nem tudtam tőled aludni. Szerintem ez sokkal fontosabb!
- Fontosabb? Nekem a tisztaság a fontosabb!
- Teljesen egyetértek – helyeselt Niki nyávogva.
- Akárcsak én. Niki mindennap későn jött vissza, mindig telefonált, de olyan hangerővel, hogy semmit nem lehetett tőle csinálni. Ráadásul kidobálta a cuccaimat a szekrényből – panaszolta Tami dühösen.
- Örülnöd kellene – vágott vissza Niki fennhangon.
- Örülni? – nevette el magát gúnyosan Tami. – Majd ha befagy a pokol!
- Azt hiszitek, Márkkal egy élmény volt „együtt élni”? Mindent rám hagyott, mondván, hogy én vagyok a feleség! – csatlakozott a siralom áradathoz Alex.
- És mégis az összes alkalommal rossz döntést hoztál – jegyezte meg Marcus.
- Mi van? Ezt most tényleg komolyan gondolod?
- Az igazi szüleimet akarom – jelentette be Liz, akit a jelek szerint szintén megviselt ez a felállás.
- Letört a körmöm – közölte Jen, hasonlóan felháborodva, mint az előtte szólók.
- Megőrjít ez a csaj – fogta a fejét Sergio kiakadva.
- Engem meg Noémi – vágott közbe Ol.
- Az egyetlen őrült itt Lev – egészítette ki Barna.
- Naughnál egyikőtök párjánál sem lehetett rosszabb – mondtam sértetten, mire persze ő azonnal felkapta a vizet.
- Nálam? Te voltál a legidegesítőbb a héten! – felelte mindenféle pofákat vágva.
- Kizárt, hogy Ad rosszabb lenne Noéminél – szúrta közbe Ol, aki képtelen volt túllépni ezen.
- Vagy Nikinél – tette hozzá Tami.
- Szerintem összekeversz magaddal – fintorogtam Naughra.
- Nekem mindkettőtökből elegem lett – foglalt állást Ágnesz, aki ugyancsak a csapatunk tagja volt.
- Hát, nekünk is belőled – rendezte le egyszerűen Naugh.
- Jó ég! Úgy tesztek, mintha mekkora rossz lenne a helyzetetek, de nem tudjátok, én mit éltem át! – bizonygatta saját szerencsétlenségét GD.
- Azt te csak hiszed. Nem kellett együtt laknod Barnával – ellenkezett Lev.
- Mindenhova követett minket. Egy hete meg se foghattam Ol kezét – fakadt ki Evi is, bár továbbra is halkabb volt, mint a többiek.
- Jaj, drágám. Csoda, hogy még élsz – ironizált tettetett együttérzéssel Jenna.
- Te csak hallgass! – kelt azonnal barátnője védelmére Ol.
- Hogy mersz így beszélni velem? Nem csináltam semmit, nem is ártottam senkinek!
- A helyedben én ezt nem jelenteném így ki – dünnyögte Sergio fáradtan, de elszántan.
- Utálom a málnát és az illatát, Niki mégis minden átkozott nap befújta vele az egész szobát!
- És Lev? Mi ez a tisztaságmánia? Így nem lehet élni, ember!
- Az első naptól kezdve folyamatosan veszekedtek egészen a mai napig! Adél! Naugh! Fejezzétek már be! – Ágnesz haragos kiakadása egy pillanatra mindenkit megdermesztett, tekintve, hogy tőle ez eléggé különösnek számított. Azonban egy minutummal később mindenki ott folytatta, ahol abba hagyta.
- Neked engem kellett volna támogatnod! – vádaskodtam felette.
- Dodival szemben, igen! De nem Naughval! – érkezett a válasz.
- Borzalmas volt veletek ez az egy hét! – vágta Alex és Marcus fejéhez Liz.
- Veled sem volt boldogság, nekem elhiheted – mosolygott rá cinikusan Marcus.
- Jajj már, Ol! Mit drámázol ennyit? Tudom, hogy te is élvezted, hogy végre szabad lehettél egy kicsit – nyilatkozott Noémi elégedetten.
- Szabad? Ezt nevezed szabadságnak? Egy percre sem hagytál békén!
- Legalább haver, nem Adélt kellett elviselned – vetett rám jelentőségteljes pillantást Naugh.
- Aranyom, nálad semmi nem lehet rosszabb – forgattam a szememet dühösen.
- ELÉG LEGYEN! – kiabált túl minket az ofő, mire mindenki elhallgatott. – Mi ütött belétek? Mindenki üljön le a helyére és csönd legyen!
Az osztály tagjai engedelmeskedtek, elfoglaltuk a helyünket, de az a mérhetetlen feszültség továbbra is ott lengett körülöttünk.
- Mi van veletek? – intézte hozzánk ismét a kérdését Reviczki.
- Nem bírom tovább elviselni Noémit!
- Hagyjuk már, Evi itt az egyetlen, aki elviselhetetlen!
- Mert nem tudod, milyen Adéllal!
- Nem is értem, te hogy viseled el magadat!
- Kérlek, Barna mindenkit túlszárnyal tűrhetetlenségével!
- Rólad meg már ne is beszéljünk!
- Nem Kolossal töltöttétek a hetet!
- Hanem sajnálatos módón pont veled!
- BEFEJEZNI! – Reviczki csak nem ordított. – Nem ezt kérdeztem! Hogy lettetek ilyenek? – nézett végig rajtunk csalódottan.
Ekkor vettem észre, hogy mindeddig Dodi egy árva szót nem szólt, csak ült a székén, mellkasa előtt karba font kézzel, némán bámulva maga elé.
- Most mindannyiótok egyenként beszámol nekem – jelentette be az ofő. – Vita lezárva.


Következő rész: http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/szegedolle22.html

2016. június 18., szombat

Valami más, valami új, 2.rész


- Jó ég! Mi történt az arcoddal? – faggattam Riot tesi óra után. A jobb szeme alatt egy lilás duzzanat terült el.
- A barátod nem kedvel – vont vállat, miközben beakasztotta a tornacuccát tároló sporttáskát a szekrénybe.
- Melyik barátom? – vontam fel a szemöldököm.
- Blake.
- Blake? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Így igaz – helyeselt, arcán megjelent egy apró mosoly, azonban én túlságosan komolyan vettem a dolgot ahhoz, hogy ennek szerepet nyilvánítsak.
- Blake megütött?
- Nem, dehogy – ellenkezett azonnal Rio, már a padja felé haladva.
- Akkor meg?
- Fociztunk, Blake pedig kedvesen noszogatni próbált, mígnem lefejeltem a kapufát – vázolta fel tömören és röviden a történteket Rio.
- Szóval ez történt – foglaltam helyet mellette.
- Ez bizony – pakolta ki a cuccait padra, majd a táskájában kotorászva keresni kezdett valamit.
- Lényegében akkor mégiscsak Blake a hibás – értelmeztem a helyzetet, hiszen a mesélésében enyhe iróniát véltem kihallani.
- Ugyan. Csak rossz helyen volt a kapu – legyintett Rio lazán, mire majdnem elnevettem magam.
Úgy határoztam, egyelőre nem verem ki a balhét, felesleges lenne. Nem tudom, mi történt pontosan, hogy miért, ezért jobb, ha tartom a számat.
- Voltál már az orvosiban? – kérdeztem a sérülését vizsgálva.
- Nem tudtam, hogy ilyen tényleg létezik – közölte tetetett meglepettséggel a hangjában.
- Most, hogy tudod, akár le is mehetnél – billentettem oldalra a fejem, sokatmondó pillantással méregetve Riot.
- Jól vagyok – hagyta rám a dolgot, ezzel világosan és érthetően kifejezve, hogy esze ágában sincs meglátogatni a dokit.
- Ez biztos? Lehet, hogy agyrázkódást kaptál. – Belátom, egy kicsit túlreagáltam a dolgot.
- Tehát ezért látok egy szivárványszínű unikornist itt, előttem – meredt a távolba pislogás nélkül.
- Rio!
- Engem bámul. Azt hiszi, legyőzhet farkasszemezésben? – folytatta a színjátékot.
- Hagyd már abba! – csaptam meg a vállát játékosan.
- Nem győzhet le – közölte Rio velem, magával, vagy a nem létező lovacskájával.
Nem válaszoltam semmit, mert úgysem tudtam kibillenteni a remek előadásából. Így hát karba font kézzel figyeltem, ahogyan szórakozott.
Egyszer csak pislantott egyet, majd felém fordult.
- Én nyertem – vigyorodott el diadalittasan, mire csak a szememet forgattam.
- Nagyon vicces vagy.
- Köszönöm – húzta széles mosolyra a száját.
- Biztos nem mutatod meg a nővérnek? – Egy bátor ötlettől vezérelve mutatóujjamat finoman végighúztam Rio szeme alatti dudoron.
- Majd a következő szünetben megkérem Sparkot, hogy fuvarozzon le – felelte mélyen a szemembe nézve.
- Ki az a Spark? – érdeklődtem összezavarodva, még mindig az arcán tartva az ujjam.
- Az unikornisom – biccentett finoman oldalra a fejével Rio.
- Miért pont Spark?
- Mert olyan szikrázó egyéniség – mondta Rio, amin persze rögtön elnevettem magam.
- Világos.
Ekkor kaptam észbe, és gyorsan elrántottam a kezem az arcától, inkább gyorsan visszamentem a padomhoz és helyet foglaltam Khloe mellett.
- Hát ez nagyon meghitt pillanat volt – vigyorodott el gonoszan a barátnőm.
- Hallgass – fintorogtam, mire felnevetett.
- Hé, Blake! – fordult meg Khloe, figyelmét a mögöttünk ülő fiúra irányította.
- Hm? – mordult fel Blake.
- Szépen beszínezted Rio arcát – kezdett csevegni Khloe, amolyan kis kedves hangon.
- A patak megérdemelte – érkezett a válasz, mellette Jackson csupán egyetértően bólogatott.
- Patak? – torpant meg a pont mellettünk elhaladó Rio. Kezében egy üres vizes palack volt, gondolom éppen megtölteni készült. Arcán értetlen kifejezés ült, de szemén láttam, hogy jól szórakozik.
- Tehát megérdemelte – töprengett Khloe hangosan, ujjaival a száján dobolva gondolkodást színelt.
- Meg – felelte Blake röviden.
- Elárulod miért? Annyira, de annyira kíváncsi vagyok! – foglalkozott továbbra is ezzel Khloe.
Sose kedvelte Blaket, s
őt mi több, kifejezetten nem szerette és ellenérzéseket táplált iránta. Eleinte zavart a dolog, de aztán megszoktam, hogy állandóan szívják egymás vérét, és nem lehet őket egy légtérbe engedni.

- A forrás szabálytalanul játszott – vont vállat Blake.
- Öregem! Egyre fantáziadúsabb neveket mondasz – szólt közbe Rio, majd titokban rám kacsintott.
- Szabálytalanul? – kérdezett vissza Khloe.
- Igen.
- Mert gólt lőtt ellened? Vagy netalántán véletlenül rálépett a lábadra?
- Csak csalt és kész – jelentette ki Blake, ami némileg sántított, de jobbnak láttam csöndben maradnom.
- Ki csalt? – Khloe bizonyára hallani akarta, ezúttal hogyan szólítja majd Blake Riot.
- Hát folyam. Ki más?
- Ez már egész közel volt – biccentett elismerősen Rio, én meg alig bírtam elfojtani a kitörő nevetésemet.
- Fogd már be, csermely! Egyáltalán minek vagy itt? Vársz valamire? – tudakolta Blake dühösen.
- Azt hiszem, igen – reflektált végül Rio.
- Ugyan mire?
- Talán arra, hogy végre megjegyezd a nevem. Neked tényleg ennyire rossz a memóriád?
- Lehet, hogy ezért emlékszik rosszul arra is, hogy mi történt a focipályán – kapott az alkalmon Khloe, aki boldog volt, hogy végre talált egy társat Blake ellen.
- Na, elég legyen!  - unta meg a dolgot Blake. – Tó! Menjél innen.
- Tó? – ezen a ponton már nem tudtam tartani a számat.
- Ez még csak a közelében sem volt – ingatta a fejét Khloe.
- Mellesleg a tó legfeljebb te lehetsz, Lake – hagyta el a B betűt Rio, ezzel a tó angol megfelelőjét létrehozva.
Mindezek után elégedetten sétált ki a teremből. 


Következő rész:
Előző rész:

2016. június 14., kedd

Valami más, valami új, 1.rész


Pontosan hét negyvenöt volt, mikor beléptem a terembe. Egyből tudtam, hogy valami nem stimmel, és nem azért, mert Penelope Jackson ölében ült. Ahhoz már hozzászoktam, ugyan nem is járnak együtt. Körbefutattam a tekintetem a termen, illetve a terem tartalmán. A jobb szélen lévő padsor legutolsó padjának fal melletti helyén egy vadiúj fiú ült. Már ha mondhatunk egy ilyet egy fiúra. Hogy vadiúj.
Önmagában nem maga a tény lepett meg, hogy új osztálytársunk van, hiszen várható volt, azok után, hogy Carolinet felvették egy nagyon neves suliba, ahová azonnal át is jelentkezett. A zseniképzőbe.
Tudtam, hogy ma jön az új ember, de nem tudtam, hogy fiú lesz e vagy lány. Ez máris okozhatja meglepettségemet. Azonban talán leginkább a külseje volt az, ami egy pillanat erejéig megtorpantott. Ámulatos.
Egyedül ült, a jelek szerint éppen zenét hallgatott, közben pedig a telefonja kijelzőjét nyomkodta. Egy tipikus szaggatott farmert viselt, sárga pólóval, szőke haja pedig kissé kócosan ugyan, de határozottan a baloldalra simítva pihent a feje tetején. Jó ég, ez de hülyén hangzott! Mintha valami paróka lenne. Felejtsük el.
Döntésre kellett jutnom. Ki kellett derítenem, helyes fiú, borzalmas modorral, vagy helyes fiú, kevésbé borzalmas modorral.
Elindultam felé, majd helyet foglaltam a mellette lévő üres széken. Mikor felnézett, és észrevett, gyorsan kirántotta a hozzám közelebb lévő füléből fülhallgatóját.
- Szia! Olivia vagyok! – nyújtottam felé a kezemet. Gyerünk, szólalj meg! Bunkó vs. nem bunkó, ez itt a kérdés. Égetett a vágy, hogy megtudjam.
- Én pedig Rio – mosolyodott el, majd kezet ráztunk. Érintése nyomán egy kisebb áramütés szerű érzésben volt részem, de kellemesen bizsergetett. Jó kezdés, de még nem ment át a teszten.
- Rio? – néztem rá kérdően. – Spanyol vagy?
- Én minden vagyok. Spanyol, amerikai, angol – nevetett fel jóízűen.
- Ezt hogy érted?
- Spanyolországban születtem, ott is éltem, aztán Angliába költöztünk, most meg itt vagyok – mesélte, míg én nagyokat pislogva hallgattam.
- Világos – bólintottam végül.
- Elámultál, querido? – érdeklődött huncut mosollyal.
- El én.
- Értetted? – vonta fel a szemöldökét.
- Igen, folyó. Querido, azt jelenti drága. Mármint úgy drága, mint drágám. Na, mindegy, úgy is érted – hagytam abba a hülye dadogást.
- Jaj, nekem! Könyvmoly vagy? – nevetett fel.
- Nem, dehogy – vágtam rá a kelleténél talán egy csöppet hamarabb. – Mellesleg, az baj volna?
- Nem, dehogy – utánozta a szóhasználatomat, s kijelentését megspékelte egy kedves és őszinte mosollyal.
- Akkor rendben.
- Az előbb komolyan folyónak hívtál? – tért vissza az előbbi megszólításomra.
- Ezt jelenti a neved. Nem igaz, Rio?
- Ez így igaz, de nem gyakran hívnak folyónak.
- Ezt meg tudom érteni – biccentettem, és összenevettünk. – Mit hallgatsz?
- Zenét – felelte komolyan, de gyönyörű zöld szemei huncutul csillogtak, szája sarkában megjelent egy óvatos mosoly.
- Na, ne! Tényleg? – böktem meg játékosan a karját, ő pedig felém nyújtotta a fél fülest.
- Köszi. Választhatok én? – kérdeztem, mire a telefonját is a kezembe rakta. A lejátszási listáján egészen normális dalokat véltem felfedezni, egész megtetszett az ízlése.
- Másra számítottál? – rángatott ki Rio a gondolataimból.
- Nem is tudom. Valami hard metálra számítottam – sandítottam rá, és elindítottam Macklemore, And we danced című számát.
- Valóban? – szaladt fel a szemöldöke, aztán a hajába túrt, némileg megbabonázva a mozdulattal engem.
- Nem igazán – mondtam végül, mikor magamhoz tértem.
- Na, és kivel a legjobban innen? – váltott témát.
- A lány, aki mellett ülök. Khloe – mutattam a barátnőm irányába.
- Értem. Más?
- Ott van még Ruby – folytattam a rövidke listámat.
- Onnan senki? – bökött Penelopéék csoportja felé, mire rögtön elhúztam a számat.
- Azoknak a lányoknak a nagy részétől a hideg is kiráz. A fiúkkal jóban vagyok – informáltam Riot.
- Hát ezt gondoltam, tekintve, hogy az a srác azóta bámul, hogy idejöttél hozzám – pillantott rám sokatmondóan Rio.
- Áhh, ő csak Blake. Barátok vagyunk – adtam gyorsan magyarázatot.
- Akkor miért akar lyukat égetni közénk a tekintetével? – Jó kérdés.
- Jótól kérdezed –sóhajtottam.
- Biztosan csak barátok vagytok?
- Milyen hülye kérdés ez? – nevettem fel félig kínomban, félig meg szórakozva a kialakult helyzeten.
- Most miért? Olyan csúnyán néz – panaszolta szomorú arccal Rio, amin már tényleg jól mulattam.
– Fejezd ezt be. Miért gondoltad, hogy abba a társaságba tartozom?
- Általában, tapasztalataim alapján a gyönyörű és népszerű lányok a nagymenőkkel lógnak – elemezte a helyzetet, mire nevetségesen nagyot dobbant a szívem.
- Szóval, te gyönyörűnek tartasz?- vörösödtem el, majd lesütöttem a szemem.
- Hát persze, ez egyértelmű – bókolt mindenféle gátlás nélkül.
- Köszönöm. De nem vagyok népszerű. Ellenben az én barátnőim is szépek!
- Ez így igaz, félre ne értsd a szavaimat – helyeselt gyorsan.
- Jól van.
- Ööö, sziasztok!
A pad mellett Kennedy állt, akinek a helyén viszont én ültem.
- Szia, Kennedy! Bocsi, már megyek is! Mellesleg, Rio, ő itt a jövőbeli padtársad, Kennedy. Kennedy, ő pedig Rio.
Mivel már csöngettel előre vonultam Khloéhoz.
- Wáó, nagyon helyes az új fiú – suttogta a barátnőm, amint helyet foglaltam mellette.
- Tudom – súgtam vissza, aztán hátrapillantottam. Rio éppen a visszahúzódozó Kennedyvel társalgott. Úgy látszik, mindenkinek előhozza a jó oldalát.
- Hé! – bökött meg hátulról Blake. – Ez meg ki? – biccentett fejével Rio irányába.
Na, jó, talán nem mindenkinek a jó oldalát.
- Rio, az új osztálytársunk – közöltem nyersen, mert nem tetszett Blake hangsúlya.
- Rio? – vonta fel a szemöldökét Blake.
Ők ketten teljese egymás ellentéteinek tűntek. Rio vékony alakja, világosszőke haja, zöld szemei teljesen elütöttek Blake barnás fekete hajától, sötét szemeitől és erősebb, izmosabbnak látszó testalkatától.
- Igen, Rio – bólintottam.
- Mit akart tőled? – faggatott tovább Blake, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
- Semmi különöset, csak beszélgettünk – válaszoltam, majd finoman Riora pillantottam. Engem figyelt. Jobban mondva minket. Nem volt mit tennem, előre fordultam, s inkább a tanárra koncentráltam. 



Következő rész: